Szubjektív

Én és szerény kis családom valamikor szeptember környékén néztük meg először a Coco című animációs film előzetesét. Mivel alapelvünk, hogy ami Pixar, az rossz film már nem lehet, nem is volt kérdés, hogy megnézzük a filmet. Így egy késő novemberi napon el is mentünk a moziba, jómagam, anyukám és a két kis öcsikém.

Azt hittük, hogy elkésünk, de végül szerencsére elértük a filmet, viszont sajnos nachost, popcornt és kólát venni már nem volt időnk. Ez utóbbinak volt pozitív hozadéka is, például így a kisebbik öcsém nem jelentette ki a film vége előtt öt perccel, hogy pisilnie kell, és így anyukám is végig tudta nézni a filmet. Viszont kaja hiányában kénytelen voltam felbontani a táskámban előző napról ottmaradt zacskó chipset, amivel szándékosan és cselekedeteim teljes tudatában megszegtem a mozi előterében tisztán és világosan megfogalmazott szabályt, mely szerint a teremben csak azt lehet enni, amit a helyszínen vettünk meg. Ezen sorokat már a rács mögül írom.

Újabban a Disneynek és a Pixarnak szokásává vált, hogy minden egész estés filmjük előtt levetítenek egy öt-tízperces rövidfilmet. A mi filmünk előtt történetesen egy legalább húsz perceset vetítettek, legalábbis nekem úgy tűnt. A sztori a Jégvarázs történetéhez kapcsolódott, és arról szólt, hogy Anna és Elza azon törik a fejüket, mi a karácsonyi családi hagyományuk, Olaf meg elmegy keresni nekik egy hagyományt. Aranyos kis filmecske volt, de kicsit túl hosszú, a végén már a fejemet fogtam, hogy mikor jön végre a film, amire befizettünk.

Végül aztán befejeződött a nyálas Jégvarázs-sztori és elkezdődött a Coco. A történet főszereplője egy mexikói kissrác, akiről az ember azt hinné, hogy Cocónak hívják, ha már a film címe is ez, de nem. A fiú neve Miguel, Coco pedig a dédnagymamája, aki szintén jelentős szerepet kap a filmben, de a főszereplő akkor is egyértelműen a kisfiú. Nem is értem, miért nem róla nevezték el a filmet. Valószínűleg azért, mert a Miguel, mint filmcím nem hangzik valami egyedien, lévén minden harmadik embert Dél-Amerikában így hívnak. Miguel családja generációk óta cipőket készít, és utálják a zenét, mert Miguel ükapja zenész volt, és a karrierje miatt elhagyta a feleségét és a kislányát. Miguel azonban muzsikusnak született, és álma, hogy ő is olyan legyen, mint a híres zenész Ernesto de la Cruz, aki a példaképe. Halottak napján egy különös véletlen folytán Miguel a holtak világába kerül, ahol találkozik az őseivel, többek között ükanyjával és ükapjával is. Mindez éjszaka történik, és Miguelnek napkeltéig haza kell mennie az élők világába, különben ő is meghal és ott ragad a holtaknál. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha egy halott az áldását adja a visszatérésre, de ez a halott bármilyen feltételt megszabhat, amely feltételeket, ha Miguel megszegi őket, egyből visszakerül a holtakhoz. Eredetileg az ükanyja áldásával akar visszamenni, azonban ő feltételnek azt szabja meg, hogy Miguel soha többé nem zenél. Ezt a kisfiú nem akarja elfogadni, ezért elindul megkeresni ükapját, Ernesto de la Cruzt, hogy az ő áldását kérje, és visszatérjen az élők világába. Ebben segítségére van egy halott csavargó, Hector.

A történet érdekes és nem kifejezetten sablonos, viszonylag új a koncepció. A vége tipikus, előre kiszámítható, teljes happy end, kicsit az a megszokott gyerekfilmes-nyálas-mindenki boldog féle befejezés. De ez szerintem nem is baj, végül is (elsősorban) hatéveseknek gyártott filmről beszélünk. A film kb. háromnegyedénél van egy nagy csavar, amit persze most nem lövök le. Ez szerintem viszonylag jól sikerült, én nem nagyon sejtettem előre semmit, bár lehet, csak én vagyok vak és hülye.

Viszont az évek során és a rengeteg megnézett Pixar-film után megtanultam, hogy a Pixar a rajzfilmjeit mindig elsősorban gyerekeknek készíti, másodsorban viszont felnőtteknek. Ennek megfelelően vannak benne olyan részek, amik a felnőtteknek is, vagy csak a felnőtteknek érthetőek. Ez a film nem hemzsegett az ilyen „kikacsintásoktól”, de azért volt benne egy-kettő. Például az a jelenet, amiben egy halott festő ült, és egy meztelen csontváz nőt festett. A meztelen csontvázat teljes egészében berakták a filmbe, mivel a csontváz az csontváz, annak nincs semmilyen intim testrésze, így tehát meg lehet animálni egy meztelen nőt gyerekfilmben is. Ezen a részen én jót mulattam. A másik ilyen utalás a mexikói kultúra jelentős képviselőjeként megjelenő Frida Kahlo-csontváz volt. Az a jelenet is vicces volt, és egy hat-hétéves gyerek ezt nem biztos, hogy érti.

Ami külön érdekes a filmben, az a halottak kinézete. Alapból mindegyik halott egy csontváz, tehát bőr, hús, izom rajtuk nincsen, azonban szeme mindegyiknek van, sőt, még valami szemhéj-szerűségük is, amivel pislognak. Csontváz létük miatt rendkívül vékonynak néznek ki, minden nő nagyon vékony derekú ruhát hord, de kicsit furán áll rajtuk. Van, amelyiken még choker nyaklánc is van, amit a nyakcsigolyájukra raknak rá. Ez nagyon murisan nézett ki. Hajuk és szakálluk van, már akinek, ami nem tudom, hogy lehetséges, elvileg halál után azok is lebomlanak a szemekkel együtt. Mondjuk nyilván értem, hogy a teljesen kopasz, üres szemű csontvázak látványa túl ijesztő egy gyerekfilmhez, ezért kicsit gyerekbarátabbá, cukibbá rajzolták a csontvázakat, így hát van szemük és hajuk, meg mindenféle arcfestésük. Szemöldökük viszont nincs, kivéve a Frida Kahlo-csontváznak, illetve az imitátorainak, ugyanis a film története során több ember több helyen és többféle célból öltözik be halott Frida Kahlónak. Alapvetően szerintem a csontvázak leegyszerűsítése és családbarátosítása eléggé jól sikerült, az animátorok nem hagyták figyelmen kívül az emberi anatómiát, de azért sikerült olyan részleteket is bevinniük, amiktől barátságosnak és kedvesnek tűnik egy csapat halott ember.

A legfontosabb azonban szerintem az üzenet. A filmben ugyanis az van, hogy a halottak világában is „meg lehet halni”. Ez úgy történik, hogy a halott csontváz elhalványodik és eltűnik, és ez akkor történik meg, ha már nincs élő ember, aki emlékezne rá. Tehát az élők világából való távozás után a halott gyakorlatilag még egyszer meghal, akkor, amikor elfelejtik és nem él már tovább az emberek emlékezetében. Valamint halottak napján a holtak visszatérhetnek az élőkhöz, de csak akkor, ha van valaki, aki kitette a képüket a házi oltárra. Remek üzenet, és ami a legjobb benne, hogy vallástól függetlenül értelmezhető és elfogadható. A filmben szereplő holtak birodalma és a halottak évenként egyszeri élőkhöz való visszajövetele a mexikói halottak napi hagyományokhoz kapcsolódik, amik nyilván a mély vallásosság jegyében jöttek létre. Dél-Amerika egyébként is egy hagyományosan keresztény terület, és úgy általában a túlvilágban való hit a vallásossághoz kapcsolódik. Azonban a film üzenete elvonatkoztat ettől, és azt mondja: a halottak családjuk és barátaik emlékeiben tovább élnek, és addig nem igazán halottak, amíg van élő ember, aki emlékszik rájuk, valamint hogy a halottak emlékeinek felidézésével és fényképeik nézegetésével magunk mellett érezhetjük őket, mintha továbbra is élnének. És ezt a keresztények, a muszlimok és az ateisták, és úgy általában mindenki el tudja fogadni – legalábbis szerintem. Az üzenet vallásos és nem vallásos szempontból is értelmezhető. Ez nagyon jó, mert az ember azt gondolná, hogy ha már Mexikó, halottak napja és túlvilági kalandozás, akkor biztos lesz a filmnek valami mögöttes üzenete a vallásról és a hitről, de nincs. Valójában az üzenet szerint gyakorlatilag mindegy, hogy miben hiszel és miben nem, vannak dolgok, amikben mindannyian meg tudunk egyezni.

Összességében a Coco egy nagyon jó film, a megszokott Pixar-minőséget hozza. Mondanám, hogy hitelesen mutatja be a mexikói kultúrát, de nem mondom, mert annyit tudok Mexikóról, hogy burrito, sombrero, halottak napja és drogháború. Mindenesetre az üzenete remek, a sztori tök jó, a főszereplő kisfiú imádnivalóan cuki. Kell ennél több? Melegen ajánlom azoknak, akik egy könnyed, de valahol azért elgondolkodtató kis családi szórakozásra vágynak, és könnyen be tudják fogadni a mexikói dolgokat. Gyakorlatilag mindenkinek. Kivéve természetesen Donald John Trumpot.

Akinek elegük van a nyálas, minden rendbe jön típusú happy endekből, azoknak nem annyira ajánlom, de azért valami szórakozást ők is találhatnak benne. Alapvetően gyerekfilm, de felnőttek, kamaszok is nyugodtan megnézhetik. Üzenete vallástól független, vallásosaknak és ateistáknak is bátran ajánlom.

Mörk Márta (AKG, 9. évf.)

Coco (amerikai film, 2017, 105’)
Rendezte: Lee Unkrich

LIKE - értesülj az új cikkekről!