Már fél nyolc előtt tíz perccel ott voltunk a Moszkvánál, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elkezdjünk kérdezősködni, hova is kell pontosan menni a koncertre. Bementem egy humuszbárba, és feltettem a kérdést. A kiszolgáló nem tudta, de egy kedves pár felvilágosított, hogy ők csak egy Könyvtár klubot ismernek, de az az Astoriánál van.

Na, gyorsan mindenki fel egy metrópótlóra, és elindultunk az Astoriára. Ott végre megtaláltuk a helyet egy eldugott hátsó udvarban. A hely maga nem volt valami bizalomgerjesztő, attól még hangulatosnak tűnt. De nem baj, elindultunk a bejárat felé. Ott belefutottunk egy amolyan kidobóemberbe, akitől kaptunk egy gyönyörű szép karszalagot, mivel még kiskorúak vagyunk. Szerencsére azonnal megpillantottuk a C4M árusítópultját (ami – muszáj megjegyeznem – nagyon dizájnos volt), és ott szerencsére megmutatták, melyik lépcsőn kell lemenni a koncertre. Már fentről hallottuk a zenét, ami igazán szimpatikus volt. Benyitottunk, és amikor megpillantottam, hogy hova is jöttünk, nagyon meglepődtem. Ez egy kulturált hely volt. Amolyan átmenet egy kávézó és egy kocsma között. Hosszúkás terem, padok mindenütt, hátul két csocsó és persze rengeteg AKG-s. A terem elejében az éppen fellépő együttes. Na, persze azonnal megcéloztuk a csocsóasztalokat. Útközben összetalálkoztunk pár ismerős arccal, és csodálkozásomra pár tanárral. Stoppoltunk hátul gyorsan egy asztalt, csocsóztunk egy-két kört, és utána elindultam felmérni, mi is folyik itt. A terem elejében nagy volt a tömeg, ezért nem láttam, kik játszanak, de biztos voltam abban, hogy nem ismerem őket.

Nagy meglepetésemre, mikor átfurakodtam valamennyire a tömegen, megpillantottam egy AKG-st a színpadon, aki eggyel fölöttem jár. Visszamentem az asztalunkhoz, és tisztes távolságból figyeltem a fellépő zenészeket – onnan is tökéletesen hallottam mindent. Csak és kizárólag rockot és annak különböző változatait játszották.

Az este további része is ilyen emelkedett hangulatban telt, nem volt nagy őrjöngés, de persze mindig voltak páran, akik biztatták a fellépőket. Pár órát még elszórakoztunk, utána mindenki megpróbált hazajutni. Ez az este kellemes emlék maradt, és nagyon remélem, nem ez volt az utolsó C4M által szervezett koncertfesztivál.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)
fotók: company4music.com, GorkaPhoto

C4M zenei fesztivál, Könyvtár klub, 2013. november 16.
Fellépők: Found Items, Suburband, Dust

LIKE - értesülj az új cikkekről!