Október 23-a Magyarország nemzeti ünnepe. Országszerte megemlékezéseket szerveznek az 1956-os események emlékére. Az én családom is ki szokott menni egyikre-másikra, de nekem ez a nap mégsem ezek miatt emlékezetes.

1956 október 23-án a nagyapám veseproblémákkal kórházba került, ezek után még sikerült kibicegnie Csepelre, a testvéréhez. Mégis, miért érdekes mindez? Mert a nagyapám, aki állambiztonsági tiszt volt, azért ment Csepelre, hogy elbújjon a forradalmárok elől.

Kis koromban, amikor még élt, gyakran mesélt történeteket arról, hogy milyen kalandjai voltak külföldön, amikor kémként dolgozott. Merthogy évekkel a forradalom leverése után hírszerző tisztként gyakran járt külföldön. Ezek a történetek mindig is szórakoztattak, mert a nagyapám mindegyikben arról mesélt, hogy kis híján elkapták, vagy még rosszabb történt, de neki mindig sikerült megmenekülni. Kedvenc történetem az volt, amikor Afrikában egy szafarin autóval járták a szavannát, és egy hím elefánt elkezdte üldözni őket. Kevésen múlott, hogy nem döntötte fel a kocsit, de végül megmenekültek. Nem tudom, mennyi valóságalapja volt, de mindenesetre nagyon élveztem ezeket. De a lényeg, hogy ő csak ezeket a történeteket mondta el, a forradalom alatti cselekedeteiről hallgatott. Nemcsak nekem, de fiának, édesapámnak sem mondta el ezeket. Hát akkor mégis, hogyan tudjuk, hogy mit csinált ’56 alatt?

A nagyapám

Fél éve, a kommunizmus áldozatainak világnapján a Nemzeti Emlékezet Bizottsága az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával együttműködésében világra hozta több száz tiszt adatait, köztük a nagyapámét is. Amikor elolvastuk, megtudtuk, hogy szeretett Gyula papánkat behívták az állambiztonsági központba, ahol a forradalom utáni megtorlásban vett részt. Miközben dúlt a forradalom, ő a központban ügyködött azon, hogy hogyan verjék vissza a forradalmárokat. Mivel erről csak a kiadott dokumentumok alapján tudunk, nincs több adatunk arról, hogy mit csinált még ’56-ban. Viszont a családtagoktól megtudtuk, hogy a forradalom utáni megtorlásokban részt vett. Édesapám egyszer megkérdezte tőle, hogy ölt-e embert. Azt válaszolta, hogy tett rossz dolgokat, de sosem vette el egy embernek az életét sem. És hogy kínzott-e meg embereket? Erről csak azt tudjuk, hogy fizikailag nem vert meg senkit, de parancsot adhatott rá.

Október 23-a ezért is nagyon fontos nekem, mert ilyenkor elgondolkodhatok azon, hogy azoknak az embereknek milyen szörnyű volt, akik fellázadtak egy elnyomó rendszer ellen, és emiatt csak kín és sok esetben halál volt az osztályrészük. Elgondolkodhatok azon, hogy a nagyapám nem ezek közt az emberek közt volt, hanem ellenük, és ő is kiadhatta a parancsot a megkínzásukra. A családomnak meg kell emlékeznie az áldozatokról, akik a nagyapám miatt lettek nyomorultak, nincstelenek, halottak.

Nem bűnhődhetünk meg a családtagjaink vétkei miatt, de kell egy nap, egy pillanat az évben, amikor elgondolkodunk azon, hogy ők mit tettek, és megemlékezünk azokról, akik az ő vétkeik miatt váltak áldozattá. Ezért fontos nekem október 23, és azért, hogy amit azok az emberek tettek a hazáért, akikkel ilyen módon bánt a nagyapám, ne legyenek elfelejtve.

Ábel (9. évf.)

fotó illusztrációk: Nagy Gyula (Fortepan, CC-BY-SA-3.0)

LIKE - értesülj az új cikkekről!