Karácsonyi hangulat árad a folyosókon, és a sok beáramló turista még a bejutást is izgalmassá teszi. A Magyar Állami Operaház karácsonykor a legvarázslatosabb. Ha hiszünk a mesékben (márpedig éppen egy mesebalettre igyekszünk), akár Baptisttal, az önjelölt nyomozóval is összefuthatunk.
Ötéves korom óta minden karácsonykor láttam A diótörőt a Magyar Állami Operaházban, így már nyolcszor élhettem át Marika karácsonyát és álmát, ami tényleg csak az utóbbi években kezdett kicsit monotonná válni. Igaz, minden évben ugyanazt az előadást láttam, de ez inkább megnyugtató volt, mintsem unalmas. Az előadás és annak utánozhatatlan hangulata pedig a karácsony kihagyhatatlan részévé vált. Most lehet, úgy gondolják, hogy egy fanatikus diótörő fannal van dolguk, de megnyugtatom magukat, szó sincs ilyesmiről. Majd esetleg jövőre!
A legnagyobb meglepetés azonban mégis az ez évi látogatáskor ért, mikor is kiderült, hogy ezúttal egy új feldolgozásban láthatjuk az előadást. A klasszikus zenei anyagra a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és a társulatot igazgató Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet, megtartva a klasszikus balett hagyományait valamint a hosszú éveken át repertoáron levő korábbi változat meghatározó vonásait.
A darabot kicsit lerövidítették, pár helyen kiegészítették vagy más lett a díszlet. Kicsit változott az alapkoncepció, sok helyen nagyon mást táncolnak a szereplők. Lehet, hogy a hátam mögötti hét régi változatú előadás miatt van, de én határozottan konzervatív vagyok ebből a szempontból. Sajnálattal közlöm, hogy nekem az új koreográfiából az jött le, hogy „a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárása” (amivel az előadást jellemzik az Opera honlapján) nem más, mint hogy a táncosok egymást húzzák a földön. De tényleg. Ettől függetlenül, ez nem zárja ki azt, hogy mindez csúcsszuperül nézzen ki.
A karácsonyi hangulat a tetőfokára hág, mikor az ember az Opera gyönyörű épületében a Diótörő előadását hallgatja.
A környezet gyönyörű (feltéve, ha a néző nincs éppen betojva az óriási csillártól, ami a félelemtől eltébolyult elméjében bármelyik pillanatban a nézőtérre zuhanhat), a színpadi látvány lélegzetelállító és a zene fantasztikus (egy zenesznob most biztos röhögve fogja a fejét, és nem érti, hogy egy Csajkovszkij Diótörőjének esetében egyáltalán milyen más lehetőség adódna).
De tényleg. Ha már csak a kedvenc jelenetemet, a hópelyhek táncát vesszük, a nézőt (legalábbis engem) itt éri el a tánc és a zene gyönyörű harmóniája, amit, ha az ember átérez, megérti az egész darab lényegét. A lélegzetelállító látvány a gyönyörű díszletnek, a ruháknak, a táncnak és a zenének köszönhetően valóban elveszi az ember lélegzetét. De mindenki megnyugodhat, csak egy-két percről van szó, sose hallottam még előadás alatti fulladásos esetről.
Így aztán, mikor elérkezik a szünet (amiből régen kettő volt az előadás során, de most már csak egy van, a sütik és a büfé kárára), nem csoda, ha az ember egy kicsit magát is egy 19. századi gazdag polgár család tagjának érzi, aki éppen egy mesebeli karácsonyi bált tart, tele csodákkal. Mi úgy éreztük, a büfében is egy kisebb csoda történt, ami most karácsonyra az elegáns nevű és kinézetű Opera Café Bárként nyitott újra. A Zsidai Gasztronómiai Csoport felel az átalakításért, valamint ezentúl az Opera és az Erkel teljes gasztronómiai kínálatáért.
Nagy változást nem hozott ez az átalakítás, de a kiszolgálás sokkal gyorsabb lett, ami hatalmas pozitívum, mert így WC-re menni és a büfébe benézni is van idő a szünetben. A perec még mindig number one, főleg a gyerekeknél. Nekem a camembert-es sajtos szendvics egy kicsit csalódás volt, ugyanis leejtettem róla a diót, valamint olyan volt, mintha a kenyér eggyé vált volna a penészes sajttal.
Tehát furi volt, de alapvetően nem olyan rossz ízű. A sütik közül megmaradt a jó öreg isler, ami viszont sokat romlott a régebbihez képest (sok keksz, de lekvár egy szál se), viszont ezt kompenzálta a csupa csoki süti, ami tömör és nagyon gejl mennyország, valamint a somlói, amit nagyon elegánsan kis pohárkákban adnak. Ez persze inkább a gyerek szempont, szóval a vizsgálatom a pezsgőre és az italokra nem tud kiterjedni.
Isler
Csupa csoki süti
Somlói
Nyolc éven keresztül egy hírességgel se találkoztam a Diótörő előadások során, azonban valószínűleg a mostani előadás szünete próbált meg kárpótolni celeb pillanatokban. Feltűnt Geszti Péter a családjával, valamint Karinthy Mártont és családját is kiszúrtuk páholyunk takarásában.
Többévnyi tapasztalattal a hátam mögött, biztosíthatok mindenkit, hogy a páholyok a legjobb ülőhelyek. Főleg a földszinti elhelyezkedésűekről lehet a legjobban látni, innen a táncosok arcának rezdüléseit, ruháik gyűrődésit is könnyen kiszúrja az ember. Valamint nem kell tartani a nagy csillártól, és attól se, hogy az ember mellett vagy mögött ülők hangosan végigszuszogják az előadást.
A második felvonás számomra csalódás volt, ez egyértelműen jobban tetszett a régebbi változatban. Mikor a szerelmespár, Marika – már Mária hercegnőként – Diótörő herceggel hajóba száll, hogy elinduljanak a csoda birodalmába, velük tart Drosselmeier is (Marika nagybácsikája, tőle kapta a diótörő-bábut), és végig, az előadás végéig nem hagyta kettesben a szegény szerelmespárt. Komolyan. A végére már elég idegesítő volt az állandó harmadik. Ez számomra maga volt a megérthetetlenség. Az egyetlen ésszerű magyarázat a jelenlétére az, hogy a nehéz emeléseket és egymás húzását csak hármas felállásban tudták megoldani, és így került képbe a nagybácsi.
Finálé
A finálé helyszíne, a Hókristálypalota látványa akár már komoly lélegzet kimaradást is okozhat. Itt kezdetét vette a táncsorozat, mely során a birodalom „lakói” mutatkoztak be. Spanyol hármas, keleties kígyóbűvölő tánc, kínai táncosok, orosz tánc… majd végül ezt zárja a Rózsakeringő, mint csúcspont. A keleties kígyóbűvölő táncnál azért meg kell állnunk. Eddig ezt öt nő táncolta, és semmi kivetnivalót nem találtam benne. Most a négy félmeztelen férfi táncos tekergőzése az egy női táncos körül nálam kicsit kiverte a biztosítékot. Szerintem túlment ez a karácsonyi pompa határán, és a modern táncmozdulatok se segítettek rajta.
Kígyóbűvölő tánc
Az egyik legjobb élményem az volt ezen a nyolcadik előadáson, hogy a helyünknek köszönhetően nagyon jól ráláttam a zenekarra, és imádtam, hogy bepillantást nyerhettem egy kicsit a „zenekari életbe” is. Amikor a hegedűsök összesúgnak a kottáik felett, vagy éppen egymásba böknek, majd összenevetnek.
Néha még izgalmasabb is volt számomra, mint a gyönyörű balett. Mikor pedig látványfokozóként füst tekergett a táncosok lába körül, és az továbbfolyt a zenekarra, szemtanúja lehettem egy kis „actionnek” is, a „sikertelen füstlegyezős, menekülős” kísérletnek.
Igazából végtelenül hálás vagyok ezeknek a gyönyörű előadásoknak, minden évben, mert ami ilyenkor a Operaházban történik, az utánozhatatlan látványvilágban és hangulatban. És hogy egy igencsak nyálas mondattal zárjam ezt a cikket: kívánom, hogy minden gyerek egy gyönyörű karácsonyi ajándékként tapasztalhassa meg ezt a varázslatos csodát, ami ilyenkor itt történik.
Somos Emma (AKG, 9. évf.)
a szerző képeivel
Wayne Eagling–Solymosi Tamás–Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő (a Magyar Nemzeti Balett előadása a Magyar Állami Operaházban)
Utolsó kommentek