Vak nap

Mit ettél utoljára? Le merem fogadni, hogy élvezted leereszteni a nyelőcsöveden. Bizony, nemcsak te. De erre még visszatérünk.

Amikor a nyári bakancslistámat írtam össze, úgy voltam vele, mint egy friss lottónyertes a bevásárlóközpontban. Minden jöhet. Így történhetett az, hogy felkerült rá egy olyan elborult hülyeség is, mint ez: vak nap.

Arra gondoltam, hogy egy egész napot végigcsinálok bekötött szemmel. Úgy kelek fel és úgy fekszem le.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Bennem is felmerült. És ott lebegett ez a kérdés az elvakított agyamban is egy jó darabig. Ugyanis, ha vagyok annyira elvetemült, hogy ilyet kitaláljak, akkor meg is fogom csinálni. Persze „Múlt Balázst” anyáztam egy darabig, de mégis, hogyan vehetném magamat komolyan, ha nem viszem végig a terveimet?

Szóval eljött a nap. Felkeltem, kinyújtóztattam végtagjaimat és kimásztam a jó meleg, puha ágyamból. Az égvilágon nem láttam semmit. De sikerült megállnom a lábamon. Eddig jó voltam. Kezdetnek kinyithatnám az ablakot – gondoltam. Nagy ötlet. Óvatosan csúsztattam a lábamat az ágyam alapvonalától merőleges irányba, amíg el nem hagyta talpamat a lágy szőnyegem eszenciája. Kinyújtottam a karomat és kinyitottam az ablakot. Nem is olyan nehéz ez.

Miután elvégeztem higiéniai szükségleteim kielégítését, belém hasított az éhség. Lementem a lépcsőn – nem összetörve magamat, de majd összeszartam magamat.

– Kész a reggeli! Isten áldja az édesanyákat. Bármilyen hülye gyereked is van, akkor is hozzászoksz egy idő után. Előző este beavattam, megérte. Kezdeti könnyítésnek jó volt. A nap folyamán bátran használtam a hűtőt is, és remek dolgokat tapintottam ki belőle. Ennyit a táplálékszerzésemről.

Most, hogy meghaladtam egy növény szintjét, meg kellett kérdeznem: Mégis, mi a retket tudok így csinálni? A lehetőségek tárháza jelent meg előttem. Kár, hogy nem láttam őket. Így kezdtem egy „Hé Siri, hány óra van?” kérdéssel, hogy képben legyek, mennyit kell még bénáznom, és hogy megbizonyosodjak a tabletem kizárólagos hűségéről. Nem árult el. Zenét játszattam vele, alkalmazásokat nyitattam meg, és ha viccekre tartottam igényt, akkor, ha olyan kedve volt, mondott egyet. Facebookozni persze nem tudtam, bár nem is olyan nagy gond, másnapra kevésbé lettem függő (el ne hidd!). A YouTube viszonylag életképesnek bizonyult. Megnyitottam és rányomtam valamire. Elkezdett nekem valaki beszélni valamiről, vagy megismertem a hangját vagy nem. Olyan primitív az egész rendszer, hogy csukott szemmel is el lehet vezérelni. Persze ha egy konkrét videót akartam volna megnézni, akkor nem lett volna ilyen egyszerű, de YouTube bácsi személyes ajánlataival kevés kifogásom akadt. Néha frissítettem a kínálatot és ennyi. Elektronikus szórakoztatásom ki is merült. Meg le is.

Mi mást lehet még csinálni? Gitározni, fantasztikus, gyerünk! Le is fejeltem a kinyitott ablakomat. Vak nap – Én 1:0. Ha látom, sem vagyok egy Angus Young, még hogy vakon. Nem volt olyan katasztrofális, de a jövőben maradok a hagyományos „látom, amit csinálok” módszernél.

Amikor elveszted a legfontosabb érzékszervedet, akkor elkerülhetetlen, hogy a külső ingerek helyett a belső ingerekhez fordulsz. Gondolkoztam. Sokat. A mindennapi problémáimtól a mobilom hollétén át az élet értelméig, minden. A sötétség baromira félelmetes egy idő után. Nagyon. Viszonyítási alapot ad dolgoknak. Ráébreszt.

Továbbá az is előkerült, hogy mi értelme van ennek az egésznek. Nem fogok csak úgy egy napot kidobni a kukába. Vagy ilyesmit gyakran teszek? Levonhatnám a tanulságokat, írhatnék belőle egy cikket, kihúzhatom a listámról, gondolkozhatnék a könyvemen. És valamelyik percben levontam azt a tanulságot, hogy a legtöbb dolgot az életben természetesnek veszünk, és addig, amíg el nem veszítjük, nem tudjuk azt értékelni. Gondoljunk bele, látunk. Csomó lehetőségünk van. Élünk. Van időnk megváltoztatni mindent. És mégis mit teszünk ezzel a kinccsel, ami soha nem tér vissza? Letekerjük a Facebookon, az Instagrammon, kibámuljuk az ablakon, és olyan dolgok kergetésével töltjük, ami nem tesz minket boldoggá. Gratulálok. Majd az utolsó perceidben biztos arra emlékezel a legszívesebben, hogy milyen jó volt az a macskás videó a millióból és milyen különleges volt a szomszédod másodunokatestvérének a 7. születésnapi tortája. Remélem, örömmel fog eltölteni, mert ha erre fecsérled az idődet, akkor az igazán fontos dolgokat szorítod ki.

Most pedig emlékezz vissza az első kérdésemre. Örülj annak a pár falatnak. És a következőnek is. Annak, hogy ezt az égtelenkedő hibát látod. Néha állj meg és gondolj bele. Jobb lesz.

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)
illusztrációk: Kwebbelkop YT

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Meditáció

Hazafelé menet megütötte a fülemet öt szó: „Én nem hiszek a meditációban.” Egy pillanatra megálltam, és közben olyan képet vágtam, mintha a szemembe világítottak volna egy reflektorral. Nem értettem ezt az állítást. Vajon ez az ember hisz az alvásban... meg a zsiráfokban? Szóval megfogadtam, hogy lámpás leszek a sötétségben, és megbízható információt biztosítok néhány ember számára, aki ezt a cikket olvassa.

Kezdjük az elején. A meditáció egy olyan állapot, amikor testünket egy bizonyos helyzetbe állítjuk, majd igyekszünk ezt a pozíciót megőrizni. Rendszerint egy azonos dologra összpontosítunk. Végezhetjük szinte bármilyen testhelyzetben, ami kényelmes nekünk. A szakirodalom szerint a legalkalmasabb pozíció az egyszerű, kényelmes ülés.

Most, hogy megvannak az alapok, rá is térhetünk az összpontosításra. Rengeteg lehetőség közül választhatunk, hogy mire koncentráljuk a figyelmünket. Lehet ez akár a légzésünk is. Ha nagy, mély levegőket veszünk, lecsökkentjük a pulzusunkat, megnyugtatjuk magunkat. Ellenkező esetben, ha csak ritkán veszünk levegőt, és bent tartjuk addig, ameddig csak tudjuk, akkor pár perc után olyan állapotba kerülünk, aminél extra nyugodtak vagyunk, és semmi sem tud felbosszantani, valamint egy irányba tudjuk irányítani minden figyelmünket. Nem tudod megölni magadat azzal, hogy visszatartod a lélegzetedet, de eléggé megfájdulhat a fejed. Kérlek, tegyél magadnak egy szívességet, és ne csinálj hülyeséget.

Gondolataink szintén remek célpontjai lehetnek a koncentrálásunknak. Átgondolhatjuk az életünket, bár ezt én nem javaslom, mert jó sokáig tarthat, mire megvilágosodsz. Maradjunk csak az apróbb dolgokon való gondolkozásnál. Egy projekt, egy házi feladat vagy akármi. Türelem, és akár még jó ötletek is kisülhetnek belőle. Ha valamin nyugodtan szeretnénk törni a fejünket, akkor javasolt a csend, mivel a zene nagyban befolyásolhatja érzelmi állapotunkat és elvonhatja a figyelmünket.

Pontosan ezért a zenehallgatás meditáció közben remek, arra való, hogy felüljünk egy érzelmi hullámvasútra, ha úgy tartja kedvünk. Csak a jó számokat kell kiválasztani, és már indulhat is. Ha pedig mindent és mindenkit ki akarunk zárni, és meg akarunk szabadulni egy kis időre a gondolatainktól, akkor a természet hangjait javasolnám. Egyes applikációk meglepően jól tudják imitálni ezeket a főleg fehér-zaj alapú dolgokat. Szóval, ha meg akarod viccelni a barátaidat, hogy itt a tenger vagy vihar van, kora reggel talán még be is veszik.

Elmélyedhetünk tudásunk legmélyebb bugyraiban, és olyan információkat is a felszínre hozhatunk, amiről nem is sejtettük volna, hogy a birtokunkban vannak. Mondok egy példát. Egy nyaralásról jöttem hazafele a repülőgépen, mindenki aludt. Betettem magamnak egy kis Sherlockos filmzenét, és eszembe jutott, hogy Sherlock milyen jól tudja használni a tudatalattiját. Mit veszthetek, ha kipróbálom. Elkezdtem felidézni az utazást, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk taxival a reptérre. TE-JÓ-ÉG. Rémisztően pontosan ment. Olyan dolgokat vettem észre, amikre nem is figyeltem akkor. Mint egy film, úgy ment az egész. Nagyon bizarr élmény volt végignézni és beletekerni a legjobb jelenetekbe. Újra éreztem a delfinek bőrét a kezemen és azt a rohadt hideg vizet. De nagyon hideg volt. Órákig csináltam ezt, majd eszembe jutott, hogy hátha vissza tudok menni régebbre is. Vissza tudtam. Viszont elkezdtünk ereszkedni, szóval ki kellett másznom az agyamból.

Mondok még egy lehetőséget. Kívánd azt, hogy valamelyik ismerősöd boldog legyen. Nem tudom, hogy miért, de ha ezt sokszor csináljuk egy rövid időintervallumon belül, akkor valamilyen oknál fogva boldogabbak leszünk. Mit veszthetünk? Egy próbát megér, nem?

Most egy titkos fegyvert fedtem fel, aminek hosszú távú hatása többek között a stressz csökkentése, élesedik az elménk, gyorsabbak leszünk. Javul a koncentrációs-képességünk, hamarabb megtalálhatjuk a megoldásokat problémáinkra, megismerhetjük önmagunkat és másokat.

Bodnár Balázs (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Sztereotípiák

Mindenki érezte már úgy, hogy egy bizonyos idegent jobb elkerülni, egy másiknak viszont azonnal bizalmat szavazunk meg. Miért van ez? A sztereotípiák miatt. Mind hallottunk már ilyeneket: a szemüvegesek okosak, az amerikaiak dagadtak és ostobák vagy minden könyvtáros öreg, szemüveges, szigorú és vékony.

Gondolhatjuk azt, hogy nekünk nincsenek sztereotípiáink, de szerencsére vannak. Mindenkinek vannak. Ennek az az oka, hogy a közhiedelemmel ellentétben a sztereotípia nem előítélet, hanem egy séma, ami a gyors és hatékony információfeldolgozást hivatott elősegíteni. Ha már belénk van kódolva, örüljünk, hogy ez egy jó dolog. De, mint a legtöbb jó dolognak, ennek is van árnyoldala. A negatív sztereotípiák. Az agyunk csoportokat alkot, és ha valaki nem illik a csoportba, arra is igazak lesznek a csoport tulajdonságai, ha pedig ezt felismerjük, akkor egy külön csoporttal tiszteljük meg. Szóval, ha egy olasz családot látunk vendégül, akkor az még nem jelenti azt, hogy hangosak lesznek, tésztát akarnak majd enni vagy divatosan ruhákban érkeznek.

Abban az esetben, ha nem teljesülnek elvárásaink, akkor kapnak egy külön csoportot, ahova a hozzájuk hasonló családokat fogjuk pakolni. A sztereotípiáknak szilárd alapjuk van, és minél többször erősíti meg a környezet hitünket, annál biztosabbak leszünk benne. Tehát, ha vendégeink nem okoznak az elvárások téren meglepetést, akkor olyannyira felerősödhet ez a sztereotípiánk, hogy legközelebb előbbre fogjuk sorolni, mint a valódi tényeket.

Akkor lesz igazán kellemetlen ez a dolog, ha mi magunk válunk egy sztereotípia tárgyává. A legtöbb ember csak ekkor fogja fel, hogy vigyázni kell ezzel, mert rosszul is elsülhet, és alaptalanul bántunk meg valakit. Ha valaki egy fokkal értelmesebb, akkor a probléma gondolatától is elkezd mérlegelni.

Szóval, hogyan tudjuk elkerülni, hogy negatív sztereotípiákat aggassunk másokra? Egyszerű, gondolkozzunk. Ha nincsen tény, amire alapozhatnánk, és annak a csoportnak a tulajdonságaival ruháznánk fel őt, amibe az agyunk rakta, akkor alaposan meg kell gondolnunk, hogy engedünk-e megérzéseinknek. Ösztöneink nem téveszthetetlenek, ahogy mi sem. Bár, ha egy sikátorban egy kapucnis alak közelít feléd zsebre dugott kezekkel, én nem javasolnék semmilyen diskurzust, kezdeményező viselkedést, sokkal inkább tanácsolnám a futást.

Itt még nincs vége a sztereotípiákkal kapcsolatos dolgoknak. Például, ha egy kiöltözött, ápolt férfi egy csomagot bízna rád azzal, hogy nagyon értékes, mindjárt visszajön érte, mert el kell mennie az autójáért, akkor bizonyára kapna segítséget. Elkönyveltük becsületesnek és rendesnek, mert az úriember kategóriából nem esett ki a rövid beszélgetés alatt, és semmilyen ellenérzést nem váltott ki. Pedig, ha értenénk a testbeszédhez, akkor felfedezhettük volna a féloldalas mosolyát és a szarkaláb hiányát, ami a hazugság egyik intő jele – de erről majd máskor. Lehet, hogy egy csöppet későn kezdünk el gyanakodni, amikor elkezd füstölni a csomag. Hibás képünk volt erről az emberről a pozitív sztereotípiáink miatt, és ő vissza is élt vele.

Nem mindig ilyen radikálisan használják ki az emberek ilyen téren való gyengeségét, de ahhoz, hogy ne legyünk áldozatok, meg kell értenünk, hogy hogyan működnek ezek a sztereotípiák, és mikor hallgassunk az ezekből eredő előítéleteinkre. Fel kell ismernünk ezeket a szituációkat, hogy racionális döntést tudjunk hozni.

Ennek a tudásnak a birtokában képesek lehetünk minél pontosabbra faragni sztereotípiáinkat, ezzel nem lassítva le osztályozó mechanizmusunkat. Néhány sztereotípiától pedig meg fogunk szabadulni. Kevesebbszer követünk majd el ebből következő hibákat, és ami a legfontosabb, egy egyenruha vagy egy mosoly nem lesz elég ahhoz, hogy meggyőzzön minket arról, amit a másik fél el akarhat hitetni. Egy lépéssel közelebb leszünk az igazsághoz.

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A Terminátor

Az első dolog, ami beugrik Arnold Schwarzeneggerről, az a színészi karrierje vagy a testépítő múltja. Ezek alapján nagy eséllyel azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Arnold nem egy lángelme. Pedig ami még széles körben ismert lehet, hogy ő volt Kalifornia kormányzója 2003 és 2011 között. Ezt a három információt birtokoltam róla egy darabig, és a fejemben meg is alkottam róla a képet. Viszont mostanában olvastam egy könyvet (Tools of Titans), amiben Schwarzenegger is kapott pár oldalt. Néhány elég érdekes dolgot tudtam meg belőle, aminek köszönhetően teljesen átformáltam a róla alkotott képemet.

Kezdjük az elején, a testépítő karrierjével. Gyerekkorában sok sportba belekóstolt, és az akkori focicsapatával beszabadult egy edzőterembe. Beleszeretett, és azt választotta. A testépítő világbajnokságon, ha csak az arcokat nézzük, az övé volt messze a legmagabiztosabb, olyan, mintha már meg is nyerte volna. Annak ellenére, hogy csak 19 éves volt. Saját elmondása szerint nem azért ment oda, hogy versenyezzen, hanem hogy nyerjen. Volt egy tiszta víziója, hogy ott fog állni a dobogó tetején, és ennek érdekében minden nap öt órát szenvedett. Így lehetett a mindenkori legfiatalabb versenyző, aki megnyerte a Mr. Universe címet.

1971-ben Amerikába ment egy barátjával, Franco Columbuval (aki súlyemelő, bokszoló és testépítő bajnok), és belekezdtek egy építkezési vállalkozásba. Akkoriban igazi kuriózumnak számítottak, mint európai kőművesek.

Centit használtak hüvelyk helyett, és sok minden másra kaptak még fura pillantásokat a megbízóiktól. Amikor fizetésről volt szó, mindig valamilyen hajmeresztő összeget állapítottak meg, mondjuk 5000 dollárt egy impozáns kéményért. A vevő persze kétségbeesetten sokallotta az összeget, hiszen a reális összeg 2 és 3 ezer dollár között mozgott volna. Erre az volt a protokoll, hogy Arnold játszotta a jófiút, Franco pedig a rosszat. Arnold odament a vevőhöz, és előadta neki, hogy megpróbálja lejjebb vinni az árat, csak meg kell beszélnie a társával. Ezután kint elkezdtek egymással üvöltözni németül és olaszul, majd a jófiú visszatért, és azt mondta, hogy sikerült lealkudnia 3800-ra. A vevő persze rettenetesen hálás volt ezért.

Arnold a filmiparban szerette volna folytatni a karrierjét, de látva, hogy más testépítők kiszolgáltatottá váltak amiatt, hogy el kellett fogadniuk minden ajánlatot (hiszen a megélhetésük múlott rajta), ő úgy döntött, hogy pénzügyileg stabil lábakon kell hogy álljon. Befektette a megszerzett pénzét ingatlanokba, és az infláció miatt 300%-os hozammal operálhatott. Így még a filmes karrierje előtt dollármilliomos lett.

Hogyha belegondolunk, Schwarzenegger számos területen kiemelkedő teljesítményt tudott nyújtani, ami miatt felmerülhet bennünk a kérdés: Mégis, hogyan? A válasz egyszerű: tudta, mit szeretne, és minden erejével azon volt, hogy valóra váltsa. Azonban neki is volt egy olyan időszaka, amikor túl volt terhelve. Záporoztak a felkérések, sikeres befektető volt, a filmes karrierje elején volt, és túl sok volt ez egyszerre. Életében először depressziós lett.

A tengerparton belefutott egy barátjába, aki transzcendentális meditációt tanított, és mivel vesztenivalója nem volt, ezért kipróbálta. Minden nap reggel és este húsz percig egy helyben ült, mélyeket lélegzett és a mantráját ismételgette. Három hét után képes volt teljesen kikapcsolni az elméjét, és elmúlt a depressziója. Egy éven át folytatta a dolgot, a meditáció alapjaiban változtatta meg, hogy hogyan néz a világra.

Hogyha valamit csinál, nem hagyja, hogy bármi megossza a figyelmét. Csakis egy dolog létezik ha forgatókönyvet ír, ha edz, ha sakkozik, ha színészkedik.

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)

források: Tim Ferris: Tools of Titans (2016)
Arnold Schwarzenegger says a year of practicing Transcendental Meditation in the '70s changed his life

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Azt az izét hogyan használhatjuk még?

Nem tudunk úgy szörfözni a neten, hogy ne ütköznénk menet közben néhány fidget spinnerbe. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a kezünk ügyébe kerülő kis bigyó mire lehet jó. Igazából semmire. Az ég adta világon semmi értelmes dologra.

Viszont 2017-et írunk, és az értelmes dolgok senkit sem érdekelnek. Az céltalanság a menő. Itt van ez a csapágy-központú valami, amit lehet pörgetni. Zseniális. Micsoda találmány. Az egész emberiséget mentettük meg vele. Tegyük fel, hogy meguntuk csak pörgetni. Mi mást csinálhatnánk vele?

Játszhatunk vele orosz rulettet. Bizony, orosz rulettet. Hogy hogyan? Először is, pörgessük meg, majd a tetszőlegesen kiválasztott ujjunkkal pöcköljünk át a forgó veszedelem szélén. Ha ügyesek voltunk, nem történt semmi. Ellenkező esetben teljes erőből belepöccintettük drága ujjacskánkat valami nagyon-nagyon keménybe. Au. Jól hangzik, nem? Ezt a játékot lehet egyedül játszani és barátokkal is. Nincs is annál nagyobb thug life, amikor neked háromszor sikerül egymás után, a barátod meg elsőre nekivágja. Felbecsülhetetlen.

Következő alternatívánk egy fokkal lejjebb szerepel a kockázati skálán. Kinek pörög tovább? Elsőre könnyűnek hangozhat, és az is. Minden erőnkkel üssük meg az egyik szárny szélét, majd tartsuk a közepét mozdulatlanul. Nem nagy varázslat.

Ha hatalmas küzdőszellemmel rendelkezünk, akkor harcba is bocsájthatjuk pörgettyűnket. Szokás szerint megpörgetjük, majd a földön találkozásra kényszerítjük őt testvéreivel. A győztes az, aki utoljára ál le.

Nagyságrendileg ezzel össze is foglaltam ennek a fenomenálisan szofisztikált játéknak a felhasználási lehetőségeit. Ha valakit megtalálna az ihlet, és egy új használati móddal állna elő, nyugodtan leírhatja kommentbe – ezzel is szolgálva a tudásközpontú társadalmat.

A cikkben megjelent ötletekből származó balesetekért, sérülésekért felelőséget nem vállalok. A saját hülyeséged határát kérlek reálisan húzd meg, és ne sodorj veszélybe másokat. Jó szórakozást!

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Doctor Strange

Ki ne szeretne elmenni egy jó filmet megnézni? – gondoltam, és elhatároztam, hogy megnézem a Doctor Strange-et. A film a Marvel-univerzum tagja, tehát megemelte az elvárásaimat.

A legérdekesebb dolog ebben a Marvel-univerzumban, hogy mindenre van magyarázat. Olyan aprólékosan fel van építve, mint egy kártyavár. És pont olyan törékeny is. Egyetlen oda nem illő részlet is romba döntheti. Minden egyes ide tartozó film egy kártya ebben a várban. A Doctor Strange pedig egy olyan kártya, ami ugyan hasonlít a többihez, de nem illik igazán közéjük. Miért is különbözik ez annyira? Mert van benne varázslat. Megpróbálták belerakni a racionális alapokon működő világba a hókusz-pókuszt. És valami csoda vagy varázslat folytán sikerült is. Kezdjük ott, hogy a főszereplőnk szkeptikusabb, mint bárki a moziban. Természetesen mindenre van magyarázat, de sajnos nem lehet mindig mindent visszafejteni igazi tényekre. A legtöbb karakter friss és ritkán látott, viszont a főszereplőnk ugyanaz a Tony Stark, Bruce Wayne vagy esetleg Dr. House, akit már ismerünk, csak más köpenyben.

Nem árulok el azzal sokat, ha elmondom, hogy most megint a világot kell megmenteni a gonosztól. Szinte nem is ismerné fel az ember, hogy milyen világban van. Viszont az apró utalások és a világos kapcsolódási pontok a tájékozottabbak számára mégis csak hozzáragasztják a filmet a kártyavárhoz.

Ami engem iszonyatosan zavart, és negatívumként tüntetném fel a filmben, az a gonoszok sminkje. Nem arra a sminkre gondolok, ami szinte minden egyes film minden szereplőjén megtalálható, hanem arra, ami a szemük körül van. Én egy űrmonokliról beszélek. Bár ez önmagában még elfogadható lenne, de az, hogy észreveszem miatta a vágásokat, az igenis irritál. A másik érdekes eleme a filmnek, az a valóság meghajlítása, vagy hogy érthetőbb legyek, a gravitáció irányának változtatása (kameramozgással). Nem fér a fejembe, hogy ez hogyan lehetséges. A valóság meghajlításához még az is hozzátartozik, hogy kaleidoszkóppá változik a csatatér. Kaleidoszkóppá! Keveseltem továbbá a varázslatok sokszínűségét, mert ha már vannak, akkor legyen sok, nem igaz? A poénok meglepően rendben voltak, még annak ellenére is, hogy magyar szinkronnal néztem a filmet. Jól el voltak találva, időben és erősségben is. Komolyan vette magát a film, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy el tudja velünk hitetni, amit mutat. Voltak benne igazi csavarok, leleményes megoldások és egy jó filmhez elengedhetetlen dolog, az üzenet.

A sok klisé alap ellenére a film eredeti volt, mindenképp tudom ajánlani, még annak is, aki nem szereti a fantasy műfajt vagy a szuperhősös filmeket. Akit érdekel ez a világ, annak kihagyhatatlan, de akit nem, az sem fog csalódni.

Bodnár Balázs (9ny. évf.)

Doctor Strange (115’, 2016)
Rendezte: Scott Derrickson
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Tilda Swinton, Mads Mikkelsen

LIKE - értesülj az új cikkekről!



1 Tovább

A mobiltelefon – Hogyan ne használd?

Van nálad telefon?A válasz bizonyára igen. Nálad van a kapcsolattartás eszköze, amellyel az egész bolygót lefedő hálóra csatlakozhatsz. Iránytű, notesz, naptár, számológép, fényképezőgép, tévé, papírnehezék, légycsapó és még rengeteg felhasználási lehetősége van.

Ott van velünk a nap szinte minden órájában. Szóval, valljuk be magunknak: sokat használjuk. Függünk tőle, szükségünk van rá. Akkor tehát függők vagyunk? Mikor elmegyünk nyaralni, vagy csak szimplán nélkülözzük, mennyire hiányzik? Ha elvagyunk nélküle, akkor fellélegezhetünk.

Nem is gondolná az ember, hogy ez mekkora probléma. A súlyos függőség az ember egészségét veszi el, ez viszont egy csendes tolvaj. Az idődet lopja. Észre sem veszed, és máris órákat lopott el az életedből, és nem adott cserébe semmit. Komoly fenyegetést jelent az ember szociális kapcsolataira, a baráti szálaink ellaposodhatnak, ha kizárólag online próbáljuk fentartani azokat, és az agyunk bánja, ha túl sokat van semmittevő üzemmódban.

A következő probléma az, hogy másokat is zavarhatunk vele. Engem hidegen hagy, ha a buszon az emberek a telefonjukkal vannak elfoglalva. Ez teljesen a helyén van. De amikor valaki, akivel éppen kommunikálok, elkezdi nyomkodni a telefonját hosszasan, attól falra mászom. Meg kell érteni azt, hogy bunkóság társaságban telefonozni, hacsak nem kapcsolódik a kommunikációhoz. Igenis zavar engem, ha nem figyel valaki, és fizikailag jelen van, de lélekben máshol jár. Ezzel azt sugallja, hogy nem érdekli, amit mondani akarok. Nem tisztel meg a figyelmével, amit fordított esetben tőlem megkapna. Nagyon zavaró.

Tehát téged is arra kérlek, hogy ne legyél bunkó, mert akkor mindenki az lesz. Te sem szereted a bunkó embereket, ugye?

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám