Mindenki depressziós - Dépression et des potes

Habkönnyű francia komédia, azaz hogyan kapcsolódj ki egy unalmas, monoton nap után.

Franck Mauríciuszon nyaral gyönyörű barátnőjével, de nem telnek felhőtlenül a napjai. Minden ok nélkül bedurcázik, megsérti brazil táncosnőként dolgozó barátnőjét, így már repülnek is haza Franciaországba, ahol útjaik különválnak. Hosszú idő után találkozik újra három barátjával, az egyikőjük gyermekének születése alkalmából a kórházban. Már ahogy egyesével beesnek, abból le tudjuk vonni a következtetéseket, hogy milyen életet élnek, és hogy milyen figurára számíthatunk végig a film során. Franck, a szerencsétlen, újdonsült szingli pasi, William, az érzékeny, aki sohasem káromkodik, Benoit, a családalapítás miatt karrierjének búcsút mondott férfi és Romain, a zsidó optikus családból származó fiatalember (a színész Ary Abittan, a francia „George Clooney”), aki még felnőtt fejjel is szülei nyomása alatt áll. A felállás kicsit emlékeztet a Másnaposok férfibandájára, de ebben a filmben valahogy nem tűnnek olyan erőltetettnek a poénok. Franck hazatérte után depressziót diagnosztizál nála az orvosa. A címben szereplő depresszió szó alapján arra is következtethetnénk, hogy ez valami szomorú művészfilm lesz, pedig az egyik legjobb vígjáték, amit eddig láttam.

Francknak a „potes”-jai (haverjai) segítenek kilábalni a depresszióból. William annyira aggódik haverjáért, hogy éjjel-nappal őrizni akarja, nehogy valami ostobaságot kövessen el. Minden nap másik haverja „vigyáz” rá, szerveznek számára különféle programokat. Mindeközben a haveroknak is megvan a maguk baja. William összeveszett a feleségével, Benoit-nak hiányzik a zenélés, amit, mint kétszeres apuka, hanyagolnia kell, Romain pedig a nőkkel van gondban.

Nem szeretném lelőni a poénokat, így csak annyit mondok, hogy a film során mindenki mélypontra kerül, a három haver rájön, hogy ők is depresszióban szenvednek (legalábbis ezt hozzák fel, mint kifogást a barátnőik/feleségeik előtt), s mindent, amit csak lehet, elbaltáznak.

Az elején három-segít-az-egynek felállás felcserélődik, és végül az egy-segít-a-háromnak felállás lesz belőle. S hogy mi lesz a film végén? Happy end mindenek felett!

Rendeljétek meg DVD-n (neadjisten keressétek meg az interneten), mert Magyarországon nem játsszák ezt a filmet, valószínűleg nem is fogják. Az elejétől a végéig vinnyogva nevettem a filmen. Aki franciául tanul, annak különösen ajánlom, mert egyszerű a nyelvezte és jól érthetően beszélnek benne a szereplők.

Jó mozizást!

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

Dépression et des potes (2012, 95’)
Rendezte: Arnaud Lemort
Szereplők: Fred Testot, Jonathan Lambert, Ary Abittan

0 Tovább

Berlin, a modern európai mintaváros

Az ember azt hinné, hogy Németország fővárosa nem egy nagy durranás. Nem olyan ősi kultúrváros, mint Párizs vagy Róma, nem művészeti központ, mint Firenze, és híres palotái sincsenek, mint Bécsnek vagy Szentpétervárnak. De aki azt hinné, hogy Berlin nem veheti fel a versenyt Európa vagy a világ akármely városával, az nagyon meg fog lepődni, ha egyszer elmegy. Én nemrég jártam ott.

Berlin az európai városok között nagyon újnak számít. Első említése az 1200-as évek elejéről származik. Jelentős várossá a XVIII. században vált, ekkor lett ugyanis a születő nagyhatalom, Poroszország központja. Az ezt követő százötven-kétszáz évben Berlin folyamatosan épült és bővült. Amikor 1871-ben Németország porosz vezetéssel egyesült, Berlin lett a főváros. A XX. században Berlin a történelem egyik legfontosabb színtere volt, gondolva az I. és II. világháborúkra és a hidegháborúra is. Mindenki tudja, hogy itt emelkedett a berlini fal, amit 1989-ben az ünneplő tömeg döntött le. Azóta Berlin csak épül és fejlődik. Berlinben mindig épül valami, minden hosszabb utcában legalább két épületen dolgoznak. A keleti városrészt annyira felújították, hogy az ember nem hinné el, hogy valaha is a keleti blokkhoz tartozott. A köztisztaságról annyit, hogy szemetet sehol nem látni, a metró tiszta, a parkok rendezettek. Az emberek mindenhol kedvesek, segítőkészek és udvariasak voltak. A berlini múzeumokban a kiállítások ötletesség, látványosság és színvonalasság terén egész Európában egyedinek számítanak.

Összegezve: Berlin ma már minden városnak a mintája lehetne. Igazából Budapestnek is jót tenne egy kis adag Berlin...

Győrfi Rozi (AKG, 8. évf.)

0 Tovább

Újonc a sötét erdőben

Bár még csak 2012. február 20. óta vagyok az AKG diákja, mégis biztos vagyok benne, hogy ez a legjobb iskola, ahová valaha jártam! Ami nagy szó, ugyanis ezt megelőzően én már négy oktatási intézménynek is koptattam a padját. De ez itt egészen más minőség!

Szerintem sokkal nagyobb motivációt jelent egy diák számára az epochális rendszerű oktatás, mint az állami iskolák tanterve, a csibecsoportok pedig összehasonlíthatatlanul jobban működnek, mint a hagyományos iskolák osztályai. S bár február óta sok-sok izgalmas élményt éltem át, olyan mély benyomást semmi nem tett rám eddig, mint az első közös kirándulásunk. Ami valójában nem is lazulás volt, hanem komoly munka: természettudományos témahét. Habár már 77 napja az iskola tanulója voltam, ez a 77 nap kevésnek bizonyult arra, hogy mindenkit megismerjek az évfolyamból. Nem teljesen újként, de újoncként vágtam tehát bele ebbe a kalandba, amikor is szűk egy hétre bevettem magam egy sötét erdőbe – nem kevés alig-alig ismert emberrel magam körül. Hozzá kell mindehhez tenni, hogy ráadásul nem is vagyok az a kimondott „közösségi lény”. Így aztán igazi kihívást jelentett nekem ez az út.

Néhány társamnak jutott az a megtiszteltetés, hogy a vonaton, útban Sopron felé beoszthatták a szobákat. Engem egy olyan szobába soroltak, ahol egy ember kivételével senkit sem ismertem, mivel a többiek másik kupacba járnak. Megérkezésünk után előadást tartott nekünk Nádori illetve Marsi tanár úr a Soproni-hegységről, az előadások után mindenki választott két projektet, Nádori tanár úr pedig eldöntötte, hogy ki melyikben fog részt venni. Én a „Brennberg bányai kutatás” és a „tanösvény-készítés” között vacilláltam, s végül a tanösvényhez lettem beosztva. Akkor ennek egyáltalán nem örültem, de utólag azt gondolom, hogy még jobban is jártam ezzel, mert a feladat különösen izgalmas volt. A nap végén az évfolyam bement a városba, ahol csibecsoportokra osztva feladatokat oldottunk meg Sopron nevezetességeihez kapcsolódóan. Ez azért is volt nagyon jó, mert amellett, hogy Sopron város történetével megismerkedtünk, még egy igazán kellemeset is sétáltunk.

Mint minden nap a táborban, a második reggelen is fél nyolckor volt a reggeli, addigra el kellett készülni – nehéz ébredések voltak! A reggeli után összegyűltünk a nap főeseményére, a csibetúrára. A mi csibénk, az Ági csibe indult először útnak. Úgy tudtuk, hogy a táv húsz kilométeres lesz, s ez már önmagában is eléggé ijesztőnek tűnt. A túra hat különböző pontján hat különböző feladatot kellett megoldanunk. Az első állomáson egy kvízfeladatot kaptunk, a másodikon üvegeket kellett megtalálni, a harmadikon tárgyakat kellett kiszedni egy körből, a negyediken kis kártyákon lévő kérdésekre kellett válaszolni. A túra jó hangulatban telt, jót beszélgettünk. A negyedik állomás után viszont nem a következő állomásra kijelölt személyekkel, hanem a túrajelzést felrakó Jakab Péterrel találkoztunk, pontosabban utolértük őt, egy darabig együtt mentünk. A következő elágazásnál Péter elbizonytalanodott, hogy merre is tovább. Felhívott pár táborbélit, hogy megtudja, mi a helyes irány. Míg mi Péterre vártuk, megérkezett ugyanarra a pontra a Gábor csibe is. Pont akkor értek oda, amikor Péter befejezte a telefonálást, így nekik is rögtön egyértelművé vált, hogy nincs válasz a kérdésre: merre is van az arra. Elindultunk a jobboldali leágazáson, mivel az tűnt a jó iránynak.

A tóhoz lyukadtunk ki, oda, ahol a második állomás volt. Visszamentünk az elágazáshoz, s útközben találkoztunk a Judit és a Péter csibével, az elágazásnál bevártuk a Timi csibét is. Így lett a csibekirándulásból igazi „tömegrendezvény”. Elindultunk visszafelé egy másik útvonalon, de az se a jó út volt. Végül Péter felhívta Marsi tanár urat, és megbeszélte vele, hogy a tónál találkozunk. Marsi tanár úr pedig közölte, hogy nincs mese, meg kell csinálnunk az eredeti túrát, ehhez meg is mutatta a helyes utat. A teljes út állt újból előttünk! A húsz kilométerből így hát negyven lett, kora reggeltől késő estig tartott a kaland. Vacsorára farkaséhesen és persze hullafáradtan érkeztünk meg.

A harmadik nap a projektmunkák elkészítéséről szólt. Minket, tanösvényeseket meg a Brennberg-bányaiakat Marsi tanár úr elvitt a kisbuszával. Mi kiszálltunk a Fehér úti tónál, ami a csibetúra második állomása volt, s elsőként körbejártuk a tavat. A projektünk célja az volt, hogy létrehozzunk egy tíz állomásból álló tanösvényt, melynek útvonalán be kellett azonosítani a különféle növény- és állatfajokat. Kiválasztottunk tíz szimpatikus helyszínt, és mindegyikről készítettünk fotót. A tó körül található növényeket begyűjtöttük, az állatokat, amiket láttunk, lefényképeztük. Visszatérve a táborba elkezdtük a növények és az állatok beazonosítását. Mikor ezzel végeztünk, elkezdtük a táblák készítését, minden állomáshoz egyet-egyet. Ezzel a munkával el is telt a napunk, sőt, estére nem is sikerült az összes táblát befejezni, csak a következő nap délelőttjén végeztünk. Ebéd után ismét csibetúra, ezúttal azonban már csak hat kilométert kellett teljesíteni: a kilátóba fel és vissza. A mi csibénknek ez már meg se kottyant. Este tábortüzet gyújtottunk, szalonnát sütöttünk, beszélgettünk.

A tábor utolsó napja a projekt-bemutatókkal telt, meg délután az utazással – a természet vad dzsungeléből vissza a zajos és zaklatott, lebetonozott valóságba. Négy óra körül már a Keletiben voltunk, gyorsan eltelt nemcsak ez az utolsó nap, hanem az egész hét is. Bár időnként kicsit összeszorult a gyomrom, s furcsán éreztem magam annyi félig-meddig idegen ember között, az ötödik napra azért már kezdtem magam az évfolyamomban otthonosan érezni. Most pedig, amikor e sorokat írom, már egyenesen hiányzik a szabad levegő, a zöld erdő, no meg az egy hétre nagyszerűen összekovácsolódott tábori közösség.

Gulyás Ábel (AKG, 8. évf.)
Chrenkó Tímea fotói

0 Tovább

Apró titkok - szubjektív divatjelentés Franciahonból

Nagy élvezettel tanulmányozom nap mint nap a francia fiatalok és idősebbek öltözködését, érthető módon leginkább a lányokét. Annyira izgat, hogy megfejtsem azt a kis titkot, amitől mindenki tökéletesnek néz ki, izgalmasnak és ellenállhatatlannak.

Ha úgy szeretnék felöltözni, mint egy francia, ahhoz nem kell túl sok dolog. Kihagyhatatlan kellék minden korosztályban a zakó. Mindegy, hogy milyen szabás, milyen anyag vagy szín, a lényeg, hogy legyen egy zakónk. A legtöbb embernek fekete színű van praktikusan, hisz az illik mindenhez. A zakó ujját mindenki feltűri, legalább egy picit.

A második legnépszerűbb része az öltözéküknek az óra. Kivétel nélkül mindenkinek van egy vékony, leginkább arany pántú órája, ami inkább hasonlít egy karkötőre, mint órára. Ez mindig kicsit lazábban van a csuklójukon, sohasem tapad hozzá teljesen. Az óra mellett egy-két vékonyabb karkötőjük szokott lenni, de sosem viszik túlzásba. Egy-két vékonyabb lánc az egyik karon, és kész, ezzel a bizsuknak vége. Nyakláncot és gyűrűt kevesebben hordanak, de ezek is vékonyak. A gyűrűk divatja itt pont fordítva van, mint otthon. Magyarországon most a nagy, megaméretű, extrém formájú gyűrűk hódítanak, míg itt a kisméretű, visszafogott stílusú gyűrűket részesítik előnyben. Póló, pulcsi mindegy milyen, ha a fent említett dolgok már megvannak. A franciák imádják kombinálni a farmert a farmerral. Farmerdzseki, nadrág, akár cipő egy csíkos pólóval és kész is egy szuper szett.

Jaj, és igen… A cipő. A francia lányok úgy tizenhárom éves koruktól fogva, ha nem is húszcentisben, de magas sarkú cipőben topognak az iskolába. Nemcsak buliba, hanem bizony az iskolába is. De senki nem szól rájuk, hiszen úgy tűnik, ez itt megszokott, ettől olyan sikkesek és olyan franciák a franciák. Ezekenkívül elmaradhatatlan kiegészítő egy vékony selyemsál vagy egy vastag, kötött sál. A selyemsál lazán lóg a nyakukban, az ing gallérja alá tűrve vagy a bőrkabát felett szállva. Ami még hiányzik az egy ízléses bőrtáska, mindegy, hogy hátizsák, vagy pedig vállra vethető táska, a lényeg, hogy jól nézzen ki.

A francia lányok és nők mindig úgy néznek ki, mintha az első dolgot felkapták volna, ami a kezük ügyébe került. De biztos vagyok benne, hogy mindig nagy gonddal válogatják ki az aznapi szettjüket. A hajuk mindig gyönyörű, csillogó és ápolt, itt nagyon ritka a festett haj. A franciák imádják a frufrut és a kócos, hullámos hajat. Mindenki természetesnek néz ki (messziről legalábbis, mert közelről néha nagyon is látszik a tíz kiló sminkréteg), a szemüket tussal és spirállal hangsúlyozzák, rúzst vagy pirosítót nem használnak.

Azonban az, hogy ezek a ruhák, kiegészítők mind megvannak neked, még nem jelenti azt, hogy úgy is nézel ki, mint egy francia. Felöltözni nem nehéz, de a ruhákat tudni kell viselni. Ráadásul a francia emberekből állandóan valami megfoghatatlan varázs sugárzik, amitől olyan tökéletesen néznek ki. Nem tudom megfogalmazni igazából, de bárhol járok, akár a villamoson ülök, akár az utcán sétálok, akár az iskolában vagyok, valami mindig van a levegőben, amitől mindenki olyan szépnek, gondtalannak és magabiztosnak tűnik.

Szeretnék egyszer én is olyan lenni, mint itt a francia nők.

Varga Dóra (AKG, 11. évf.) – Nancy, Fr.

0 Tovább

Kamera által homályosan

Mindannyian szemtanúi vagyunk egy iskola átalakulásának. Bár semmi sem változott, de újonnan fekete félgömbök mögül bámulnak ránk vissza kisiskoláinkat megfigyelő kamerák. Bár semmi sem változott, de jobban körülnézünk és jobban vigyázunk az értékeinkre. Bár semmi sem változott, de ott lapul bennünk, hogy akkor most mi is történik? Felesleges lenne a kamerarendszer? Ki a bűnös, és miért mi bűnhődünk? Bűnhődünk egyáltalán?

A február második hetében kezdődő lopássorozat egészen áprilisig elnyúlt. Telefonok, tabletek, pénztárcák, sőt: lakcímkártya és kulcs. Voltak már régebben esetek, de ez más volt: gyors és szisztematikus. Az AKG pedagógiai stábja hetekig tehetetlenül nézte a történéseket. Aztán a rendőrség ajánlására megtörtént egy sok szempontból megkérdőjelezhető intézkedés: kamerákat helyeztek fel az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban. Ki hallott még ilyet? Az iskola, amely a szabadságot, a nyíltságot támogatja, most állandó felügyelet alá helyezi a tanulókat. De azért álljon meg a menet, hiszen nem katonák állnak minden sarkon, teljes fegyverzetben. Horn tanár úr nem az aulában felhelyezett óriáskivetítőn keresztül hívja fel figyelmünket, hogy társaink gyanús mozdulatait azonnal jelentsük. Ez még nem gondolatrendőrség. Itt nem tartunk, nem is fogunk. Minden kisiskolában 2-3 kamera található, amelyek napi 24 órán át működnek, és a tantermekbe nem látnak be. Fontos tudni, hogy a felvételek 48 óránként törlődnek, és nincsen állandó képernyős ellenőrzés, a felvételeket visszanézni pedig csak egy incidens esetén szabályos.

De ne veszítsük el befektetett bizalmunkat az iskola vezetésébe. Igazgatónk legkevésbé sem akarja szabadságunkat csorbítani, hogy őszinte legyek: a tolvaj hozta ránk a bajt. Amikor senki nem adta fel magát az első körben, akkor az elkövetkező lopásnál táskákat és szekrényeket pakoltattak ki. Miután ekkor sem (és a következő kipakoltatásnál sem) jutottak a pedagógusok semmire, már csak reménykedni tudtak. Ekkor jött a rendőrség, a kamerák ötletével. Kapóra jött a március 9-i szülői klub, ahol a megjelent tizedik évfolyamos szülők támogatták a megfigyelő berendezések felhelyezését. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a tanári kar ezt nem akarta, de mit tehet, ha egy – ezek szerint – profi bűnöző van az iskolában. Horn tanár úr elmondása szerint a pedagógusi testület minden egyes tagja elfogadta a kamerarendszer felállítását. Nemrég a szülőket is értesítették a változásról, minden visszajelző felnőtt üzenete pozitív, támogató volt. Nincs okunk tehát aggódni.

Szeretnék néhány cinikus-szkeptikus gondolattal vitába szállni, amelyek szerint megváltozhat az iskolai élet a megfigyelés miatt. Mit csináltunk eddig szünetekben? Beszélgettünk, hülyültünk, ettünk, (házit írtunk) és mentünk a következő óránkra. Ezek közül melyiket fogjuk abbahagyni, csak azért, mert egy kamera van a fejünk felett? Teljesen biztos vagyok benne, hogy egyiket sem. Egyrészt éhen halni nem akarunk. A teljes némaság megfogadásával nem megyünk semmire, hiszen a kamerák hangot nem rögzítenek. A házi írást nem kommentálnám – ti sem akartok nullást gondolom –, a hülyülést sincs miért, habár ebben az iskolában azt lehetetlen abbahagyni. Úgy érzem, az iskolai élet semmiben nem fog változni. A kamerarendszert nem tervezik egyhamar megszüntetni, hiszen egyrészt 2,2 millió forintjába került az iskolának, másrészt bármilyen jövőbeli incidenst könnyebb lesz majd lerendezni. Mindent félretéve, ki kell jelentenem, hogy az ég egyadta világon semmi nem tud megváltozni, csak a kamerák miatt. A lopások, az egy más téma, reméljük, az ügy minél hamarabb megoldódik.

Turczi Ádám (AKG, 10. évf.)

Továbbiak a témában:

A mindent látó szem

Levél a rablónak

0 Tovább

A mindent látó szem

Nagy változások történtek az AKG életében: sorozatos lopások után az iskola vezetősége úgy döntött, hogy épületszerte biztonsági kamerákat fog fölszereltetni. A Szubjektív szerkesztősége diákokat kérdezett arról, hogy mit szólnak az intézkedéshez, és hogy szerintük milyen változásokat fog ez hozni az iskola életébe.

„Én örülök neki, hogy van, szerintem nem fog emiatt semmi sem változni.”

„Nyomasztónak érzem a kamerák jelenlétét, de úgy gondolom, hogy ha az iskola vezetősége úgy érzi, hogy szükséges, akkor legyen, talán segíteni fog. Bár úgy gondolom, hogy aki bármi rosszat akar, az ezentúl majd vigyázni fog, szóval a tolvajok elkapásában nem biztos, hogy segít.”

„Szerintem jó dolog, hogy vigyáznak a holmijainkra, addig nem is lesz bajom a kamerákkal, ameddig valaki nem él vissza a felvételekkel.”

„Meglepetésként ért, hogy tényleg felszerelték a kamerákat. Eléggé nyomasztóak és zavaróak, hogy figyelnek, például a gardróbba, ahol eddig átöltöztünk, nyilvánvalóan ezentúl nem fogunk, de egyszer úgyis hozzá fogunk szokni.”

„Úgy gondolom, hogy a tolvajok ezentúl át fogják gondolni, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak, szóval a lopások biztos ritkábbak lesznek, bár ezek az emberek nem nagyon tudják, hol a határ.”

„Szerintem ez a kamerarendszer több pontban is megsérti a jogainkat: először se minket se a szülőket nem tájékoztattak arról, hogy ilyen intézkedéseket tesznek, illetve nem kaptunk semmiféle papírt arról, hogy felvételek készülnek rólunk. Ha föl lesznek szerelve a kamerák, sokkal nehezebb lesz szünetekben ellazulni, kiengedni a gőzt. Kicsit úgy érzem, hogy ezzel az intézkedéssel az AKG sokat veszített, és úgy gondolom, hogy szégyen, hogy egyáltalán ilyen megtörténhetett itt.”

„Ha elkapják a tolvajokat, akkor mindenképp jónak tartom az ötletet, és szerintem, ha betartjuk a szabályokat, akkor a kamerák semmiféle változást nem fognak hozni.”

„Kicsit túlzásnak gondolom, de egy idő után csak hozzászokunk!”

„Az hogy fölszerelik a kamerákat, egy szükséges, de rossz döntés, bár úgy gondolom, hogy aki eddig megtalálta a módját annak, hogy lopjon, az ezentúl is meg fogja. Bár szerintem az AKG-s életünkbe nem a kamerák hozták a negatív változást, hanem az, hogy elkezdődtek a lopások. Szóval mindenki vigyázzon az értékeire!”

 Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Továbbiak a témában:

Kamera által homályosan

Levél a rablónak

0 Tovább

Levél a rablónak

Mi a cikk előzménye?

Kedves Rabló!

Nagyon furcsa úgy levelet írnom neked, hogy nem tudom, hogy pontosan ki is vagy, de azért megpróbálkozom vele. Szinte kizárólag annyit tudok Rólad, hogy nagy Steve Jobs rajongó és kényszeres i-készülék gyűjtő vagy. Ez idáig még nem is lenne baj, de az azért már egy kicsit durva szerintem, hogy tiszteletreméltó kis gyűjteményedet sok másik ember iPhone-jából, iPadjából, és iPodjából gyűjtötted össze. Egyébként mit fogsz velük csinálni? Na jó, biztos nekem is jól mutatna a szobám falán körülbelül 4 millió forint értékű iKütyü, és biztos le tudnám rájuk tölteni az AppStore összes alkalmazását, de azon kívül szerintem, ha valakinek anyagi gondja van (már ha neked az van), akkor azt máshogy kell megoldani. Azt most nem tudom megmondani, hogy pontosan hogyan, de biztos nem úgy, hogy ellopja az összes kezébe kerülő drága tárgyat, és alkatrészenként vagy egészben (nem tudom, hogy mi a technikád) eladja. Szerintem Te sem örülnél, ha ellopnák az iPhone-odat, és biztos vagyok benne, hogy te is nagyon mérges lennél a tettesre. Gondolj csak bele, hogy rád is milyen sokan mérgesek. Nem rossz érzés tudni ezt? Vagy egész egyszerűen leszarod az egészet. Remélem, hogy nem. Valószínűleg nem fogsz válaszolni a „levélben” feltett kérdéseimre, de ezt nem is várom el tőled, hiszen hogyan tudnál, ugye.

Szóval kedves Rabló, nagyon remélem, hogy soha többé nem kerülsz olyan helyzetbe, hogy mások tárgyait kelljen ellopnod.

Üdvözlettel: Takács Iván Péter (AKG, 9. évf.)

Továbbiak a témában:

A mindent látó szem

Kamera által homályosan

0 Tovább

Avengers – Bosszúállók

AvangersPopcorn, kóla, szuperhősök. Mi kellhetne még ezeken kívül egy tökéletes szombat délutáni mozihoz?

Semmi más. Az Avengers egy tökéletes popcorn film, hisz tele van szuperhőssel. Hulk, Vasember, Amerika Kapitány, Fekete özvegy, Hawkeye, Thor, mind szembeszállnak a gonosszal, vagyis a félisten Lokival és az ő hadseregével.

Beültem a moziba, és arra gondoltam: biztos nem lesz rossz, de nem hinném, hogy valami nagyra számíthatok. Aztán körülbelül 10 perc múlva már nem figyeltem semmi másra, csak arra, ami a vásznon zajlott. Mert nálam beütött az, bumm, a film magával ragadott. Amikor megláttam a titkosügynököt játszó Samuel L. Jaksont (Star Wars – Windu mester) és a segédjét, Cobie Smulderst (How I Met Your Mother – Robin) valahogy már éreztem, hogy a szereplőválasztás tökéletes. És igazam is lett, hiszen a szuperhősöket alakító színészeket már láthattuk a karakterekről szóló korábbi filmekben is, mint a bolygó megmentőit, de együtt egy csapatként zseniálisak.

Habár a történet nem túlságosan különbözik a műfajban megszokottól – vagyis gonosz, szuperhős(ök), világmegmentés –, ezt a filmet egyedivé teszi a humora, illetve az, hogy az ember nem tudja, merre kapja a fejét, mert mindig mindenhol történik valami.

Kezdete után 143 perccel a néző föláll, és tudja, hogy a film, amit látott, nem egy Oscar-díjas alkotás, de egyszerűen azt érzi, hogy meg akarja nézni még egyszer, de azonnal. És aki azt meri állítani, hogy ezt a filmet csak fiúk élvezik, az jöjjön, és nézzen szembe velem.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Bosszúállók (The Avengers, 2012, 142')
Rendezte: Joss Whedon
Szereplők: Samuel L. Jackson, Robert Downey Jr.,
Mark Ruffalo, Scarlett Johansson

0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám