Bogyó és Babóca: a probléma

Az AKG-ban sok színjátszó üzemel, ezek közé tartozik az AlfaBétaGamma (7.) évfolyam társulata is. Miután a karácsonyi darabunk ­– valljuk be – nagy sikert aratott, úgy döntöttünk, újabb művel állunk elő év végén, a Bogyó és Babócával.

Sokan feltehetik most a kérdést: miért pont ezt? Aki bármilyen színjátszónak a tagja, tudhatja, hogy minden darab egy ötleten alapul. Egyszer mi is egy ilyen ötletelésen ültünk. Néhányan, szimplán jópofaságból, hülyeségeket böktek ki. Minden ilyenen továbbsiklottunk, de a Bogyó és Babócánál sikerült leragadnunk, és annyit beszéltünk róla, hogy egy idő után jó ötletnek tűnt. És a megérzésünk nem csalt. Sikerült csupán fél év alatt összetákolnunk egy humoros színházi produkciót.

A színdarab egy amatőr színjátszótársulatról szól, akik mindent megtesznek, hogy a csúcsra kerüljenek – de hiába. Egyedül a rendező hiszi, hogy az ő színháza még elérhet valamit. Ezért úgy gondolja, elindulnak egy pályázaton egy saját jelenettel. Sajnos a pályázati téma adott, a Bogyó és Babóca – ebből kell kihozni a legtöbbet. A társulat minden tagja próbálja belevinni saját stílusát a darabba, így néha nézeteltérések és problémák is kerülnek.

Ha úgy gondolod, hogy már túl felnőtt vagy ahhoz, hogy egy ilyenen részt vegyél, hidd el: épp eléggé gyerek vagy, hogy megnézd, és állva tapsolj a nagy csattanón. Szóval gyere el az AlfaBétaGamma színjátszó előadására, június 1-én 13:30-kor vagy 18:00-ra a Színházterembe.

Kovács Emma (AKG, 7. évf.)

Bogyó és Babóca: a probléma (az AKG 7. évfolyamos színjátszókörének előadása a Projekthéten)
2016. június 1. 13:30 és 18:00

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A cicák Moszkvában

Miután az AKG francia színjátszó csapata megnyerte a 2015-ös pécsi FTLF-t (Festival de Théâtre Lycéen Francophone, vagyis a Gimnáziumi Francia Nyelvű Színjátszók Fesztiválját), Magyarországot képviselhettük a 2016-os moszkvai Fesztiválok Fesztiválján (FDF). Élménybeszámoló következik arról, hogyan érezte magát a Macskanyelv előadás csapata az orosz fővárosban.

Budapesten, a reptéren állva azon gondolkoztam, hogy miért van az, hogy én még soha nem utaztam napközben sehova. Azok a gépek, amiken én rajta vagyok, mindig hajnalban indulnak. A többiek arcáról nagyjából hasonló gondolatokat lehetett leolvasni, még szerencse, hogy a repülőútba még belefért egy kis szundi.

Miután leszálltunk, és több-kevesebb idő alatt mindenkinek sikerült átjutnia az orosz útlevél-ellenőrzésen, az orosz iskola két diákja fogadott minket, George és Dascha. Ők ketten voltak a mi őrző-védő-terelőink az egész ötnapos kinttartózkodásunk alatt. Mint később kiderült, munkájukat annyira komolyan vették, hogy (kis túlzással) pisilni sem engedtek el minket egyedül. Ez – habár ezt valamilyen furcsán kedves módon csinálták – az együtt töltött idő végére már kezdett kicsit zavaróvá válni.

Moszkva egy fura hely. Minden hatalmas, az emberek simán neked jönnek, a történelem mindenhonnan visszaköszön, és még olvasási készségedet is teljesen elveszted, köszönhetően a cirill betűknek. Nincsenek kertes házak, csakis minimum tízemeletes hatalmas panel-felhőkarcolók. A távolságok is óriásiak: az még talán nem is lenne meglepő, hogy a reptér-szállás távolságot majdnem annyi idő alatt tettük meg, mint a Budapest-Moszkvát, de az már annál inkább, hogy a metró 5-10 percet megy két megálló között. (Ami pedig elképesztően bizarr, hogy ugyanolyan metrókocsikkal utazhatsz Moszkvában, mint a hármas metró vonalán, itthon.)

Azt gondoltuk, hogy ahol lakunk, az Moszkva külvárosa. Mint később kiderült, a kollégium gyakorlati értelemben még a belvárosban volt, bár így is körülbelül egy óránkat vette igénybe, míg eljutottunk a Kremlig. Amúgy a szállás maga egy igen bizarr hely volt. Tele volt zsúfolva életnagyságú műanyag állatokkal, amiket művirágok és egy beltéri műtó környezetében helyeztek el. A kertbe belépve két jávorszarvas fogadott, majd kicsit tovább menve egy komplett állatfarm. Az aulában egy medve ágaskodott, a recepció előtt pedig egy halastó, békákkal és hattyúkkal. A kajáról meg inkább ne is beszéljünk...

A fesztivál nagyon jó hangulatban telt. Tizenkét ország vett részt rajta, és amellett, hogy minden csapat előadását megnéztük, rengeteg programon vettünk részt. Délelőtt workshopokon tanulhattunk színjátszással foglalkozó szakemberektől (én egy oroszul éneklős és egy bohóc mini-tanfolyamon voltam), esténként pedig a nemzetközi diákprogramok elmaradhatatlan nemzetközi estjétől kezdve az improvizációs estig mindenfélét szerveztek nekünk vendéglátóink. Ezek közül kiemelkedett az az este, amikor kis csoportokban egy-egy orosz családhoz mentünk el vacsorázni. Beszélgettünk vagy várost néztünk a minket egy estére örökbefogadó családunkkal, majd jól megtömhettük a pocakunkat, ami igazság szerint mindenkire ráfért.

Bebizonyítottuk, hogy a magyarok milyen kreatívak tudnak lenni. Ott helyben jöttünk rá ugyanis, hogy a Nemzetközi estre bizony nem sok magyar ételt hoztunk magunkkal, így hát a helyi kisboltban összeszedtük, amit tudtunk, és a könyökünk, a darabban szereplő buzogányunk és egy sörösüveg aljának segítségével alkottunk egy kókuszgolyóhoz hasonlító édességet (csak azért hasonlítót, mert kókuszt természetesen nem lehetett kapni a kisboltban, így a maradék keksz törmelékéhez kellett folyamodnunk, amikor hempergettünk.) Aztán azt mondtuk rá, hogy a magyarok ezt eszik. Bocsi magyarok.

Az előadásunk is igazán jól sikerült, habár volt egy-két – utólag visszatekintve vicces, akkor nagyon nem annak tűnő – bakink, de szerencsére ezt a közönség nem vette észre. Ami igazán fura volt, hogy odakint nem akkor nevettek a darabon, amit itthon megszoktunk. Így néha igazán kemény munkánkba került, hogy a nevetés kiváltotta meglepetést leplezzük az arcunkon. És habár nagyon furcsa volt belegondolni, hogy a Macskanyelvet utoljára játszottuk, nagyon jó érzés volt meghajolni a nemzetközi közönség előtt (na meg persze nyávogni egyet.)

Az biztos, hogy rengeteg jó és különleges élménnyel tértünk vissza. A reptérről pedig mindenki gyorsan szaladt haza, hogy végre kajálhasson egy nagyot. Köszönhetően a „remek” időjárásnak és a korlátozott étkezésnek, a többségünk persze jól lebetegedett, de pár nap alatt kihevertük a „Moszkva-kórságot”, és így már újra színpadra állhatunk az ez évi darabunkkal, a Platée-val – május 26-án, a Francia Intézetben, illetve 30-án, az AKG-ban.

Miaú!

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)
fotók: Puskás Annamária, Sofia Bonaccorso

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Batman Superman ellen: a nagy csalódás

Körülbelül egy hete tervezgettünk egy pár barátommal, hogy meg kéne nézni ezt a viszonylag jónak tűnő új szuperhős filmet. Szóval egy napos hétfő délutánon elindultunk a Mammutba, hogy ott csodáljuk meg e művet, de nem is akárhogyan: 3 dimenzióban. A jegynek borsos ára volt (kb. 2000 forint), bár ez tartalmazta a szemüveg árát is. A film előtt még kiéltük játékfüggőségünket egy közeli videojáték boltban, majd beültünk a filmre. Nagy meglepetésünkre csak két korunkbeli srác ült be velünk együtt. Ez nem jelentett mást, mint hogy akárhova ülhettünk, és végigdumálhattuk a filmet.

A film úgy kezdődött, hogy Batman (Ben Affleck) és Superman (Henry Cavill) kanharcot vívtak Gothman Cityben és környékén. Az számomra nem derült ki, hogy miért, de lehet, hogy bennem van a hiba. A harcba becsatlakozott egy gonosztevő, Lex Luthor (Jesse Eisenberg), aki mellesleg a kedvenc színészem, és ebben a filmben sem kellett csalódnom benne. Közben megjelennek még nők is, óriási dekoltázzsal ellátott ruhákban. Ha már a színészi teljesítményük miatt nem, legalább emiatt figyeljünk fel rájuk. A film vége felé Lex kiszabadít valami nagy szörnyet, ami Superman világából jött, és azok, akik eddig egymás ellen harcoltak, most összefogva győzik le a gonoszt. Kicsit sem sablon…

Mivel filmkritikus nem vagyok, ezért a filmről szakmai véleményt mondani nem tudok. De azt elmondhatom, hogy mekkorát csalódtam a filmben. Először is, nagyon hosszú volt. Tudom, ez a mostani filmeknél már szinte elvárás. Tele volt olyan részekkel, amik simán landolhattak volna a kukában. Másodszor, számomra teljesen érthetetlen volt a történet. Összevissza ment minden, néha még azt sem tudtam, most melyik a fő szál, és melyik csak mellékes színezés.

Jobban belegondolva, a menő robbanásokon és harci jeleneteken kívül semmi olyat nem tudok felsorakoztatni a film mellett, amiben jó lett volna. A karaktereknek semmi egyénisége nem volt, kivéve Lex-et – bár lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok a kedvencem irányába.

És hogy kinek ajánlom a filmet? Mindenkinek, aki szereti… Nem, inkább így mondom: senkinek nem ajánlom, aki jó szuperhős filmre vágyik, esetleg zseniális 3D élményre vagy egy pörgős akciófilmre. Azoknak nagyon, akiknek van felesleges 2000 ezer forintjuk a 3D „élményre” ami mellesleg szörnyű volt.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala
(Batman v Superman: Dawn of Justice, 2016, 151')
Rendezte: Zack Snyder
Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Féljünk a menekültektől?

Zsohár Zsuzsannával, a Migration Aid szóvivőjével a Szerecsen bisztróban még decemberben találkoztam. A beszélgetés lehengerlő volt és elgondolkodtató – főleg egy 14 és fél évesnek. Amikor felkészültem az interjúra, és olvastam az utóbbi év híreit, hihetetlennek tűnt számomra az a sok munka, amit Zsohár Zsuzsanna végzett. De kicsoda is ő? Elsősorban egy háromgyermekes anyuka, aki amúgy menekülő emberek és gyerekek segítésének szenteli szinte minden idejét. Menekültügyben sajtófelelősként őt érhette a legtöbb támadás. Télen még Leszboszon volt adományt osztani, és mint később kiderült, kihúzni az emberét a csónakból. Mikor leültünk, a telefonján írt, és néha a füléhez emelte.

„Az emberem most volt a szolgálatnál, és lehet, hogy kap egy szobát valahol. Most a katolikus templom közösségi termében alszik, már egy hete. Villanyt szerel a templomban… ő ilyen. A telefonja megfürdött az Égei-tengerben, amikor átjött, mert elsüllyedt a csónakjuk. Azóta chateleni nem tud, csak hangüzenetet küldeni, ezért van az, hogy néha így hallgatózok, mit is mond.”

Jogosan merülhet fel az a kérdés, miért ületem le beszélgetni Zsohár Zsuzsannával. Nyilván a menekültkérdés miatt. Az iskolában is volt szó már róla, és a barátnőkkel is beszédtémává vált, mint egy félelmetes, nyomasztó felhő a fejünk felett. Valahogy mindig úgy éreztem, soha nem tudunk semmit se biztosan, és néha kezdett kiismerhetetlenné és nyomasztóvá válni az egész. A felnőttek, akik ugyanolyan tanácstalanul álltak sokszor a témához, ők se tudtak semmit se biztosan állítani. Ezért kicsit úgy érzem, minden diák nevében fordultam hozzá, hogy többet tudjak meg. Egyáltalán, érint engem ez az egész?

Mit jelent számunkra a bevándorlás?

– A te szemszögedből, mint magyar középiskolásnak, egész konkrétan annyit jelent, hogy ha külföldre mész, akkor találkozhatsz a Közel-keletről elindult emberekkel. Ha Görögországba mész, bizonyos részeken nagyon-nagyon sok mentőmellényt fogsz találni a parton. Ennyit jelenthet.

Mutat képeket a telefonjáról. Törökországi kikötő, sok menekült egy csoportban áll. A rendőrök hozták őket vissza, mert elsüllyedt a csónakjuk.

– Ha szerencséjük van, még török területen süllyednek el, és visszahozzák őket a török parti őrök… Na, így néz ki az, mikor egy spanyol életmentő egy éjjellátó távcsővel este meg hajnalban nézi a tengert, egy jet skin ücsörögve. Egyébként ők látták, amikor a barátom csónakja elsüllyedt, de még túl voltak a határon, tehát a török oldalon, és ők oda nem mehetnek.

Jogosan félünk a bevándorlóktól?

­– Ide nem vándorol be senki, innen elmennek az emberek. Van egy olyan fajta beszédirány a központi kommunikációban, ami féligazságokat mondd. Az emberek nem kapják meg az összes szükséges információt ahhoz, hogy valóban objektív vélemény tudjanak alkotni. Azt mondták, hogy elveszik a munkádat. De miért adnák oda egy frissen az országba beesett külföldinek a te állásodat? A terrorizmus pedig egy generációs probléma. Észre kell venni azt, hogy a harmadik, negyedik generáció, az már nem betelepült, az már helyi – márpedig a terroristák tipikusan harmadik-negyedik generációs betelepültek.

Jelentősek a kulturális különbségek, nem?

– Igen, kulturális különbségek vannak. De azt például tudtad, hogy a muszlimok is ünneplik a karácsonyt? Azt tudtad, hogy Jézus a muszlimoknál is egy nagyon fontos próféta? Voltak olyan részek Szíriában, ahol keresztények, zsidók és muszlimok éltek együtt, és Ramadánkor a keresztények nem főztek kint, nem gyújtottak rá az utcán, nehogy az ételszag meg a cigaretta elcsábítsa a böjtölő muszlimokat. Húsvétkor a muszlimok nem sütöttek kint húst. Amikor az egyik ünnepelt, a másik átment és köszöntötte.

Miért alakult ki ez a helyzet?

– Szíriában, ha beleszólsz a politikába, akkor abban a pillanatban börtönbe visznek. Vagy megölnek. Az az ember, akit én kivettem a csónakból, húsz éves volt, amikor politizálásért letartóztatták két barátjával együtt. Hárman álltak egymás mellett, és a rendőrtiszt, aki vallatta őket, a mellette álló két huszonéves fiút agyonlőtte. Ő maradt ott egyedül. Nekiugrott a rendőrnek, hogy őt is ölje meg. Erre azt mondta neki a rendőr, hogy te lassan fogsz megdögleni. Ez volt akkor, hogyha valaki elkezdett politizálni. Volt egy probléma, amivel a világ nem foglalkozott, és ez a probléma most eljött ide, az ajtónk elé. Muszáj vele foglalkoznunk.

Mi mit tehetünk?

– Ez a fajta nyitottság, ahogy ti ehhez közeledtek, ez nagyon jó. Ti azt tudjátok tenni, ami a legfontosabb, hogy nem féltek. Ha valamitől félsz, akkor azt érdemes megnézni. Ha félsz a mumustól az ágy alatt, akkor mássz be az ágy alá, és nézd meg. Például, ha elmentek egy menekülttáborba, ezzel megismeritek, és közvetlen kapcsolatba kerültök azzal, amitől féltek… Rohadt ijesztő először. Nagyon-nagyon ijesztő. De érdemes odamenni, és megnézni, mert akkor lesz teljes képed róla. Én láttam a saját emberemet eljutni Ausztriáig – ez egy nagyon hosszú út. Mostantól kb. még egy év, amíg rendeződik az ő élete. Amíg lakása lesz, amíg munkája lesz, amíg saját magáért felelősséget tud vállalni. És ő egy felnőtt ember. Képzeld el ugyanezt gyerekként. Egy év egy gyerek életében, főleg egy kisgyerek életében nagyon hosszú idő. És amikor egy ellenséges közegbe érkezik valaki, különösen nehéz. Semmiképpen nem jó politika az, hogyha a tőlünk segítséget kérőket elutasítjuk.

Milyen visszajelzéseket kap a munkájával kapcsolatban?

– Nekem mindig is voltak muszlim, török, zsidó meg mindenféle barátaim, és engem ez eddig sem érdekelt. Tehát én eddig is azt tartottam abnormálisnak, amikor valakit bármilyen jegy alapján ítélnek meg. Azt látom, hogy ebből a munkából nagyon szép meglepetéseket sikerül kihozni. Volt olyan, hogy egy kifejezetten náci stílusú ember írt nekem Facebookon, aki először anyázott, és a végén bocsánatot kért, és azt mondta, hogy igen, elismerem a munkátokat, és elismerem, hogy az, amit csináltok, az alapvetően az egész társadalom részére hasznos. Pedig azzal kezdte, hogy én kivel és mit csináljak…

Az interjú elején bizonytalanul és tele félelemmel ültem le, de egy dolgot biztos megértettem a beszélgetésből. Azt, hogy amikor Zsohár Zsuzsanna a menekültekről beszél, ott nem menekültekről van szó. Ott emberekről. Ugyanolyanokról, mint mi. Lehet vitatkozni a menekülttémáról, de emberi életekkel játszunk közben.

Somos Emma (AKG, 9. évf.)

 Fotók: Molnár B. Béla, Kökényesi Gábor

LIKE - értesülj az új cikkekről!



4 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám