Batman Superman ellen: a nagy csalódás

Körülbelül egy hete tervezgettünk egy pár barátommal, hogy meg kéne nézni ezt a viszonylag jónak tűnő új szuperhős filmet. Szóval egy napos hétfő délutánon elindultunk a Mammutba, hogy ott csodáljuk meg e művet, de nem is akárhogyan: 3 dimenzióban. A jegynek borsos ára volt (kb. 2000 forint), bár ez tartalmazta a szemüveg árát is. A film előtt még kiéltük játékfüggőségünket egy közeli videojáték boltban, majd beültünk a filmre. Nagy meglepetésünkre csak két korunkbeli srác ült be velünk együtt. Ez nem jelentett mást, mint hogy akárhova ülhettünk, és végigdumálhattuk a filmet.

A film úgy kezdődött, hogy Batman (Ben Affleck) és Superman (Henry Cavill) kanharcot vívtak Gothman Cityben és környékén. Az számomra nem derült ki, hogy miért, de lehet, hogy bennem van a hiba. A harcba becsatlakozott egy gonosztevő, Lex Luthor (Jesse Eisenberg), aki mellesleg a kedvenc színészem, és ebben a filmben sem kellett csalódnom benne. Közben megjelennek még nők is, óriási dekoltázzsal ellátott ruhákban. Ha már a színészi teljesítményük miatt nem, legalább emiatt figyeljünk fel rájuk. A film vége felé Lex kiszabadít valami nagy szörnyet, ami Superman világából jött, és azok, akik eddig egymás ellen harcoltak, most összefogva győzik le a gonoszt. Kicsit sem sablon…

Mivel filmkritikus nem vagyok, ezért a filmről szakmai véleményt mondani nem tudok. De azt elmondhatom, hogy mekkorát csalódtam a filmben. Először is, nagyon hosszú volt. Tudom, ez a mostani filmeknél már szinte elvárás. Tele volt olyan részekkel, amik simán landolhattak volna a kukában. Másodszor, számomra teljesen érthetetlen volt a történet. Összevissza ment minden, néha még azt sem tudtam, most melyik a fő szál, és melyik csak mellékes színezés.

Jobban belegondolva, a menő robbanásokon és harci jeleneteken kívül semmi olyat nem tudok felsorakoztatni a film mellett, amiben jó lett volna. A karaktereknek semmi egyénisége nem volt, kivéve Lex-et – bár lehet, hogy egy kicsit elfogult vagyok a kedvencem irányába.

És hogy kinek ajánlom a filmet? Mindenkinek, aki szereti… Nem, inkább így mondom: senkinek nem ajánlom, aki jó szuperhős filmre vágyik, esetleg zseniális 3D élményre vagy egy pörgős akciófilmre. Azoknak nagyon, akiknek van felesleges 2000 ezer forintjuk a 3D „élményre” ami mellesleg szörnyű volt.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala
(Batman v Superman: Dawn of Justice, 2016, 151')
Rendezte: Zack Snyder
Szereplők: Gal Gadot, Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Te mennyit fizetnél 1-esekért és 0-ákért?

A legtöbb online videojátékban a pénzesebb játékosok sok előnyhöz juthatnak, ugyanis ezekért az előnyökért hajlandóak egy nagyobb összeget is kifizetni. Olyan játék is van, ahol csak az avatar (a játékos játékbeli megszemélyesítője) vagy valamilyen tárgy kinézete változik meg, de még ezekért sem sajnálják a pénzt a játékosok.

Bevallom, én is költöttem már videojátékokra (nem is olyan keveset, mind gondolnátok), de az általam költött összeg csak sok év leforgása alatt jött össze. Ezek a tárgyak, amiket most nektek bemutatok, egy összegben lettek eladva. Sohasem gondoltam volna, hogy van olyan ember, aki ennyit képes fizetni egy-egy virtuális dologért.

Mivel sehol sem található egy egységes lista, ezért összegyűjtöttem ide a 7 legdrágább virtuális terméket, ár szerint emelkedő sorrendben.

7. Pet Flaming Pink Puppy: 38 ezer dollár = 10,6 millió forint

A mostanában egyre hanyatló DOTA 2 játékban található az ötödik legdrágább virtuális dolog a világon, 2013-ban vásárolta meg egy névtelen kínai rajongó. Ez a termék egy ritka harci kutya, amit kincsekért lehet küldeni, amíg a gazdája a frontvonalon harcol. Az állat ritkaságát a pink színe és a mancsai körül látható lángok együttese adja.

6. Amsterdam: 50 ezer dollár = 14 millió forint

A Second Life nevezetű játék pontosan az, amit a neve leír. Egy második életed lehet, és ott az lehetsz, ami akarsz.

Ebben a játékban vásárolta meg valaki Amsterdamot, benne a híres piros lámpás negyedet is, 2007-ben. Hogy miért? Aki tudja, hogy mit jelent a „piros lámpás negyed” kifejezés, az sejtheti. A városnak napi 50 ezer látogatója volt, tehát ez nem volt egy rossz befektetés.

5. Entropia Universe Egg: 70 ezer dollár = 19,5 millió forint

Megérkeztünk az Entropia Universe világába. Mind az öt dobogósunk innen kerül ki. Hogy miért? Az Entropia Universe játékban át tudod váltani a játékbeli pénzt igazi pénzre, és természetesen fordítva is. A nagyon drága tárgy egy tojás, amiről az a hír járta, hogy majd egy igencsak jelentős dolog fog kikelni belőle. Aztán 3 évvel a 2010-es vásárlás után, az akkor már 6 éve szunnyadó tojásból végül ki is kelt egy nagyon csúnya dínó.

4. Az Entropia univerzum holdja (Monria): 150 ezer dollár = 42 millió forint

Ezt egy befektetői csoport vásárolta meg, és ez a terület azóta tulajdonképpen egy önálló játékká vált a játékban.

3. Crystal Palace Space Station: 330 ezer dollár = 92 millió forint

2009-ben vásárolta meg ezt az űrállomást befektetési céllal egy magánszemély, ugyancsak az Entropia játékban.

2. Club Neverdie: 635 ezer dollár = 177 millió forint

És ismét az Entropia játékban járunk ahol valaki egy szórakozóhelyet vett meg 177 millió forintért. Gondoljatok bele: egy ember 177 millió forintért vett meg pixeleket. Ez nagyon durva!

1. Planet Calyspo: 6 millió dollár = 1,7 milliárd forint

A dobogósunkért egy cég fizetett több mint másfél milliárd forinttal megegyező dollárt az Entropiában. Ez egy játékbeli bolygó, és az az ember, aki képes volt ennyit rááldozni, az egy nagy király volt. Miért? A kis világának már majdnem 1 millió regisztrált felhasználója van.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Csak egyszer kellett engem összevarrni – interjú a Szertár szertárosával

Késve érkeztem az Örs vezér téri metrómegállóba, ahol Robi már fagyoskodva várt rám. Bementünk az Árkádba, ott pedig beültünk egy kávézóba, és meg lettem hívva egy forró csokira. Nagyon kedvesen és nyitottan válaszolgatott a kérdéseimre.

Zsiros László Róberttel találkoztam és beszélgettem, aki 2008 óta csinál népszerű tudományos videókat a Szertár nevezetű YouTube csatornára.


Hogy jött a Szertár neve?

Amikor elkezdtem kis filmeket csinálni, nem nagyon volt még ilyen videócsatorna. Egy olyan nevet szerettem volna hozzá, ami kapcsolódik a természettudományos ismeretekhez és az oktatáshoz.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Nyilván vannak időnként negatívak, de összességében pozitív a fogadtatás.

Mit dolgozol a szertár mellet?

Csináltam és csinálok most is sok mindent. Amikor elindult a Szertár, akkor a Csodák Palotájában dolgoztam jó ideg. Portugáliában is dolgoztam egy oktatási ügynökségnél, most pedig egy olyan helyen vagyok, ahol tudományos ismeretekkel kapcsolatosan tudunk mindenféle izgalmas foglalkozásokat, rendezvényeket csinálni.

Egy hobbinak tekinted a Szertár csatornát?

Azért ez most már kicsit több mint egy hobbi. Az elején tényleg hobbinak indult, de most már elég szorosan átszövi az életemet. Nehéz elkülöníteni, honnan kezdődnek a hobbik, de én nagyon oda vagyok az ilyesmikért, ahol tenni is lehet valamit – barkácsolni, hackelgetni.

Milyen iskolát végeztél, hogy ennyire otthon vagy a kémia és a fizika világában?

Szerintem ez annyira nem az iskolán múlik, ez inkább saját érdeklődés. A Corvinusra jártam kertészmérnök képzésre, utána pedig a biológia felé mentem el.

Hogyan jönnek az ötletek a videókhoz?

Azokat a jelenségeket, amiket bemutatok, nyilván nem én találtam ki. Viszont az, hogy milyen környezetbe teszem, hogyan mutatom be ezeket, az javarészt saját kútfőből származik. Az pedig, hogy mi ihlet meg, az nagyon változó.

Milyen csapattal dolgozol együtt?

Van egy kollegám, Hauptricht Tamás, akivel együtt dolgozom kereskedelmi dolgokon, de mivel ő is egy megszállott, ezért együtt csináljuk a Szertár videókat és a podcast adásokat. Nem a tesóm, de jó barátok vagyunk.

Volt egy nagyobb kihagyás a csatorna életében. Ez miért volt?

Nagyon sokat dolgoztam, a videókészítéshez pedig sok energia kell, nem is beszélve egyéb tényezőkről, például technikai feltételekről. Ez ma már annyira nem nehéz. Mindenkinek ott van a telefonja, amivel már egy elég jó minőségű felvételt lehet készíteni. Ezek csak néhány éve érhetőek el széles körben. 4-5 éve sokkal jobb volt, ha az embernek volt egy kézi kamerája. A felvételt ugye utána meg kell vágni, de még előtte előkészületeket kell tenni. Ezt napi 12-13 óra munka mellet nem tudtam akkor csinálni.

Előfordult már, hogy felismertek az utcán?

(Mosolyogva) Elő szokott fordulni.

Ilyenkor aláírást is kérnek, vagy csak odaköszönnek?

Olyan is volt már, és azzal nagyon zavarba lehet hozni.

Otthon forgatod a videóidat?

Többnyire otthon, az a legkényelmesebb. Csak otthon van rá a legkevesebb helyszínem. Nyilván van egy magánszférám, amit nem szeretnék a nyilvánosság elé tárni. Jobban örülnék, ha lenne egy semleges helyszínem. De nemsokára költözni fogok, ott pedig úgy tervezem, hogy be lesz rendezve egy olyan rész, ami nyugodtan szerepelhet háttérként.

Nemrég lett meg a 11 ezer facebook követőd. Számítottál erre?

Nem ez járt a fejemben. De most se nagyon ez jár a fejemben. Meg akkor, amikor elkezdtem, még a Facebook is csak bontogatta a szárnyait.

Egy-egy régi részről mi a véleményed? Szörnyülködve nézed vissza és azt nézed, hogy milyen hibáid voltak, vagy pedig mosolyogsz az akkori magadon?

(Nevet) Nyilván szörnyülködök és mosolygok is egyszerre. Azt se tudtam akkoriban, hogy hol kell bekapcsolni a kamerát. Szerencsére nagyon sok TV-s ismerősöm volt, akitől megkaptam a szükséges fejmosást. Nyilván ég és föld az akkori és a mostani hozzáállásom. Igyekszem minél jobb tartalmat gyártani.

Volt már olyan kísérleted, ami rosszul sült el?

Kísérletek közben semmi komoly, de egyszer az előkészületeknél sérültem meg úgy, hogy össze kellett varrni. Ott hibáztam, tanultam belőle. Persze próbálok figyelni arra, hogy mindig elmondjam a biztonsági tennivalókat is.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

szertar.com * youtube.com/szertar

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

AKG sítábor, 2016

Síelés, nevetés, kártyázás, hülyéskedés. Így tudnám röviden jellemezni a 2016-os AKG sítábort.

Reggel 8-kor indult a buszunk a suli elől, tehát kb. 7:30-ra ott kellett lenni, hogy bepakolhassunk. Fogjuk rá, hogy ez könnyen ment. Amikor beszálltunk a buszba, én már éreztem, hogy hosszú lesz ez a 8 óra utazás. Ameddig Magyarországon voltunk, mindenki netezett vagy zenét hallgatott. Amikor már határon kívül voltunk, mindenki elővette a filmjeit. Mi, ha jól emlékszem, két filmet néztünk meg, és utána közösségi életet éltünk. Az úton a szervezők még elmondták a szabályokat, és hogy mire figyeljünk oda.

Megérkezéskor elfoglaltuk a szobánkat, mindenki berendezkedett, majd leültünk síugrást nézni. Amikor semmi dolgunk nem volt, ez volt az elfoglaltságunk. Mivel a síelés „veszélyes üzem”, ezért 10-kor már mindenki a szobájában volt, 11-kor pedig már mindenki – elvileg – aludt. Ezt próbáltuk betartani, de nem mindig sikerült.

Másnap 8:15-kor már sícuccban ültünk a reggelink mellet. 9-kor indult a busz, ami elvitt minket a pályához. Első pár csúszást még tanárral tettük meg, de utána mehettünk egyedül síelni. Délben beültünk egy hüttébe, aztán még több síelés és 4-kor visszaindulás a szállásra. A szállóban mindig volt egy kis időnk vacsiig, ezalatt általában kártyáztunk vagy szokásos módon a síugrást néztünk. Vacsora utána pedig megint szabad programunk volt. És ez így ment mindegyik napon.

Harmadnap a szabadidőben átmentem a lányokhoz beszélgetni. Ebből a beszélgetésből 3 perc alatt egy felelsz vagy mersz parti lett, amit mi csak „tett vagy igazságnak” hívtunk. Amíg arra vártunk, hogy valaki kinyögjön egy értelmes kérdést, addig egy évfolyamtársam letiltotta a telefonom, ezért egy októberi állapotot kellett rá visszatennem. Az alkalmazásaimon kívül nagyjából minden meglett.

Az egyik síelés alkalmával láttunk egy boszorkánynak öltözött síelőt, aki integetett nekünk a botjával. Ez később fontos lesz. Pont ebéd előtt az egyik snowboardos barátom eltörte egy évfolyamtársam síbotját. Azt kérte ugyanis: „hadd próbáljam már meg, milyen bottal snowboardozni!” Megpróbálta, nem jött össze. A nap végén, fent a hegyen akkora szél volt, hogy semmit se láttam, és ráléptem a botomra a lécemmel, így az 90°-ba állt be. Ezzel még lementem a hegyről, de a hegy alján letörtem. Lefelé, a felvonóban vettük észre, hogy az egyik barátomnak is meg van hajolva a botja. Így arra tudtunk csak következtetni, hogy a BOTszorkány elátkozott minket, amikor visszaintegetett a botjával.

Az ötödik napon nagyon rosszak voltak a pályák. Mindenhol szűz hó vagy jég volt. Ez egy dolog miatt volt jó: tele volt a pálya jó ugratókkal, amit mindenki ki is használt, így mindenki sokat esett.

Utolsó nap egy fél napot tudtunk volna síelni, de én ezt egy pár barátommal kihagytam. Tehát beültünk egy hüttébe, ahol kártyáztunk, és 3 óra múlva otthagytunk 27 ezer forintnak megfelelő eurót. Ezután következett megint egy 8 órás buszút. Nekem nagyon tetszett a tábor, ajánlom mindenkinek.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

Kövi Zsombor és Czakó Tímea képei

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Egy (hosszú) színházi előadás egy hosszú nap után – A testőr

Szombat! Mi az első szó, ami a szombatról eszetekbe jut? Ugye, hogy nem az iskola, a tanulás vagy a dolgozatírás? Nekem se. Sajnos azon a bizonyos hétvégi napon ezek a dolgok vártak rám. Szerencsére nem keseredtem el. Várt rám egy jó hosszú, beszélgetős séta egy számomra nagyon kedves emberrel, azután pedig ez a bizonyos előadás. Na, lássuk.

Végigszenvedtem a szombati iskolai napot, és elindultam a Vörösmarty térre. Szerencsére nem voltam egyedül. Ott volt mellettem az egyik évfolyamtársam, akivel beültünk egy kávézóba, és hosszan beszélgettünk. Majd ezt befejezve elkezdtünk sétálgatni a karácsonyi vásárban. Ezt nagyon hamar meguntuk, ezért jött egy másik kávézó, ahol körülbelül 2 órát töltöttünk. Ezután mindketten mentünk a magunk dolgára – én a Pesti színház környékére. Ott találkoztam a családommal, majd velük is végigjártam a vásárt. Pont az előadás kezdetére étünk oda. A szereposztás jónak tűnt, a főszerepet Stohl András játszotta, de játszott még Eszenyi Enikő és Kern András is. Ők voltak az ismertebbek (bevallom, utóbbiról még soha nem hallottam).

A történet szerint a híres színész (Stohl) és a szintén színész felesége (Eszenyi) egy nagyon rossz házaspár. Folyamatosan veszekednek, szidják egymást. Velük él még egy kritikus (Kern), aki a színésznő szeretője. Az nem derült ki a történetből, hogy pontosan ki is ő, de ott lakik náluk. Ott van még egy kamu anyuka, akit a házaspár fizet azért, hogy játssza el az anyuka szerepét. Na meg a cseléd. Ez a szereplő olyan szinten felesleges volt a darabban, hogy azt le se lehet írni. Volt 10 sora, amit el kellett mondania. És volt egy nagyon érdekes jellegzetessége, amire felfigyeltem: csak ő volt kihangosítva. Talán mert nem tudott hangosan beszélni (ez a színészeknél alap, nem?), vagy meg volt fázva. Nem tudom. De elég zavaró volt, hogy hangosabb, mint a többiek.

A színész arról panaszkodik a kritikus barátjának, hogy a felesége neki ecseteli a férfiideálját. Ezért az a zseniális ötlete támad, hogy eljátssza egy testőr szerepét, és megpróbálja elcsábítani önmagától. Ez elég furán hangzik, de így volt.

A történet nagyon jó, a színészek jól játszottak, a díszlet mind a három felvonásban zseniális volt. Azt kiemelném, hogy tényleg azt hittem, hogy egy másik ember lép a színpadra, amikor megjelent a testőr. A megjelenése, a beszéde, a járása… egyszerűen csodálatos volt. Nem nagyon ismertem Stohl András színészi oldalát, de hihetetlen volt. A harmadik felvonás elején volt egy rész, ahol az ágyon szenvedett. Itt majdnem a fejére esett egy súly, amivel valamit tartottak. Ezt a kis színházi bakit is kitűnően oldotta meg, beleszőtte a történetbe: Kritikus: Na de akkor most mi van a testőrrel? Színész: Hát, nem is tudom, de olyan, mintha egy terrortámadás áldozata lettem volna. Itt mind a két színész elmosolyodott.

A poénok nagyon jók voltak, és még csavar is volt a darabban. Ajánlom ezt a művet mindenkinek, akinek van egy szabad estéje.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)
fotók: vigszinhaz.hu

Molnár Ferenc: A testőr (Pesti Színház)
Rendező: Valló Péter
Szereplők: Stohl András, Eszenyi Enikő, Kern András

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

PlayIT Show 2015.

A tavalyi show nagy sikere ösztönzött engem arra, hogy újra jegyet váltsak a PlayIT videojátékos kiállításra. Szerencsére idén sem kellett csalódnom.

A minden évben általában kétszer megrendezett PlayIT Show mára már Magyarország legnagyobb játékos kiállításává nőtte ki magát. Idén a Hungexpón (ahova csak az első napon több mint 23 ezer ember látogatott el), 3 csarnokban, több mint 150 programhelyszínnel, 270 előadással és rengeteg játszási lehetőséggel várta a látogatókat. A rendezvényen nemcsak videojátékok voltak, hanem körülbelül minden, ami egy kicsit is kapcsolódik a számítógépekhez. Így például akciókamerák, gépházak, telefonok, virtuális-valóság szemüvegek és még sorolhatnám.

Nekem „deluxe” jegyem volt, amivel 1 órával hamarabb mehettem be a rendezvényre, és még sok-sok kedvezményt és ajándékot is kaptam. Szóval 8:40-kor már ott dekkoltam a viszonylag hosszú sor végén, várva a 9 órás beengedést. Addig megkaptuk az instrukciókat, hogy hova álljunk a jegyünkkel, és hogy ne tapossuk el egymást. Fél óra után sikerült bejutnom, és egy utcaszerű helyen találtam magam, ahonnan nem tudtam merre menjek, mert annyi ajtó volt nyitva. A Tankcsapda egyik slágerét alapul véve bementem balra a második ajtón, és egyből a főcsarnokban találtam magam. Itt volt a nagyszínpad, az e-sport versenyek színpada, egy másik színpad, ahol mindig két játékos küzdött kettő ellen, és még sok más. Itt időztem egy kicsit, feltérképezve a terepet. Ezt követően átmentem a mellékcsarnokba – itt volt a legtöbb nem gamer dolog. Volt itt sakk, Lego, flipper, falmászás, de még dodzsem is.

Eddig minden szép és jó volt, de eljött a 10 óra. Ekkor elkezdték beengedni a sima jeggyel rendelkezőket, és megtelt szépen minden. A várakozási sorok (amik eddig sem voltak kicsik) a többszörösére nőttek. Akkora tömeg nem volt, mint amekkorára számítottam, de azért voltunk egy páran. Ekkor érkezett meg a barátom, akivel végig együtt maradtunk. Vele nagyon sok új játékot próbáltunk ki, de ami igazán lekötött minket, az a Super Mario tenisz volt, amit egy tévére kötött kézi konzolon játszottunk. A két nap alatt minimum 10 meccset nyomtunk le, és nem untuk meg.

Ezek után már csak mászkálás és a versenyek nézése jött. A profi színpadon délkelet-Európa legjobb csapatai versenyeztek a kupáért. Ettől nem messze 8 gép volt egymással szemben felállítva, és itt is zajlottak az 1-1 elleni bajnokságok – itt a nyeremény egy profi játékos-monitor volt. Ezt nagyon élveztük, mi voltunk a főszurkolók. A nagy meglepetés az volt, hogy amikor vége lett a bajnokságnak, beengedték a „civileket” is játszani, hogy nyugodtan próbáljuk ki. Persze egy percig sem haboztunk, futottunk kipróbálni a becslésem szerint több mint 600 ezer forintos gépeket és konfigurációkat. Ezzel vége is lett az első napnak, amit iszonyatosan élveztem.

Miközben járkáltam a programok között, nagyon sok érdekes dologgal is találkoztam, például harci robottal vagy videojátékok szereplőinek beöltözött emberekkel. Ez is egy pluszpont a rendezvénynek és a közösségnek.

Másnap csak 9 órára mentem, mert tudtam, hogy nem lesz az a macera, mint előző nap. Csak felmutattam a két napra szóló karszalagomat, és már bent is voltam. Célzottan indultam el az egyik mellékcsarnok felé, ahol a virtuális-valóság szemüveget akartam kipróbálni, még a nagy sor előtt. Kijelenthetem, hogy iszonyatosan jó, és tényleg olyan, mintha benne lennél abban a világban. Ezt követően futottam át a színpad mellé, hogy egy profi e-sport játékossal mérhessem össze a tudásomat. Sajnos nem én lehettem az első, aki megveri, de a 15-ből sikerült 5-öt megnyernem a laza 500 gyakorlott órámmal abban a játékban. Szerencsére a póló így is járt, szóval egy plusz ajándékkal mehettem haza. Egyébként nagyon sok ajándékot osztottak ki, csak úgy „kidobálom a színpadról, és aki kapja marja” módszerrel. Ekkor nekem sosem sikerül semmit sem szereznem, de majd egyszer, biztos. Ezután a szokásos tenisz, és megint a kóborlás.

Ez egy nagyon jó rendezvény, ajánlom mindenkinek!

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

PlayIT Show, Hungexpo, 2015. november 28-29.

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Hogyan és miért? – a Bob Ross festőmaraton

Aki egy picit (vagy nagyon is) szereti a videojátékokat, annak nem csenghet ismeretlenül a havi 50-100 millió nézőt elérő Twitch.tv nevű weboldal. Itt a játékosok élőben közvetíthetik az éppen játszott játékukat, és a nézők ezt kommentálhatják.

Körülbelül 2 hete jelent meg a „Kreatív” opció is, aminek az alkalmazásával az emberek azt közvetíthetik, ahogy valami kreatív dolgot készítenek. Pl.: legóznak, modelleznek, animálnak vagy éppen festenek. Na, itt jön képbe az a 20 éve elhunyt afrofrizurás amerikai úriember, aki egy élő legendává vált a portálon. Miért? Mindjárt kifejtem, de előtte ugorjunk vissza egy picit az AKG negyedik emeletére, ahol egy szünetben azt hallom, hogy valakik valami festőről beszélgetnek. Ez eléggé meglepett, mivel a szünetben nem szoktunk olyan dolgokról beszélgetni, ami 10-es IQ-nál magasabb kvalitást igényelne. Egy bizonyos Bob Ross nevű festőről volt szó, aki ezen az oldalon fest „élőben”. Miután meggyőztek engem is, hogy miért jobb Bobot, mint egy profi esportoló játékost nézni, én is nagyban kiabáltam velük a „Bob Ross for President!” mondatot.

Miért? Mert ezekben az adásokban nem a festményeket kell nézni, hanem a mellette futó kommenteket, amiből mindig van egy rakat – mivel Bobot általában 50 (!) ezer ember követi. Ötvenezer ember! Ezzel bőven maga mögé utasítja a mostani játékmegjelenések első kipróbálóit is, akik maximum 30-40 ezres nézőtábort tudnak kovácsolni maguknak, és azt is jó, ha 3 órára. Viszont a festőnk tartotta a nézőszámot. Még a festővásznat, amire a „Stay Tuned” (hamarosan kapcsolunk) szavak voltak írva, csak azt is laza 8 ezer ember követte.

És hogy mi van a dolog hátterében? Bob halálának a 20. évfordulója alkalmából vetítették le a festő sorozatait. Viszont nem azért produkált rendkívül magas nézőszámokat, mert vicces, érdekes vagy pörgős lett volna. Nem, erről szó sincs. Csak a kommentelők úgy fogták fel ezt az adást, mintha a világ legjobb játékosa játszott volna, és ezért játékos kifejezésekkel írták tele a chatet.

Nagyjából ennyi a történet. Az ember, aki Bobby munkáit közzétette, eltűnt, és Ross vele együtt. Az utolsó epizód végét 180 ezer ember nézte.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Egy utó-Halloween a 8. évfolyamon

Köztudott, hogy Halloween mindig október 31-én van. Nálunk ez az ünnep idén november 13-ára (péntek) esett. Miért? Mert a szervezőbrigád (amelynek én is tagja voltam) ezt a napot tartotta megfelelőnek.

Eredetileg ez egy egész iskolában tartott rendezvény lett volna, 6 darab félórás állomással. Sajnos egy iskolai színdarab és más iskolai bentalvások miatt leszűkült a program 3 darab kb. 15 perces kihívásra, amiket az évfolyamunk három kupactermébe szerveztünk. Az első kupacteremben lévő feladat egy kvíz volt. Itt pár Halloween-kérdésre kellett válaszolniuk a résztvevőknek, majd egy történetet kellett megírniuk. A második teremben tökfaragás volt a feladat. Eredetileg azt hittük, hogy mindenki a legegyszerűbb „arcot” fogja ráfaragni a tökre – szerencsére csalódtunk. Olyan igényes munkák születtek, hogy csak álltam, és bámultam ezeket.

Végül pedig az este fénypontja… Vagy mondjam inkább azt, hogy sötétségpontja? Az utolsó teremben egy horrorszoba volt berendezve, itt vaksötétben kellett közlekedni. Volt itt minden, ami egy horrorfilmbe illene: plafonról lógó nyálkás izé, átáztatott zselés gumicukor, jól kitalált történet, bélrendszernek tapintható sólisztgyurma, és persze a sok lelkes ijesztgető.

Ez a szoba sokkal nagyobb sikert aratott, mint amekkorát reméltünk. Voltak emberek, akik többször is akartak menni, mert annyira jó volt, és voltak, akik úgy próbálták a félelmüket leküzdeni, hogy ha valakinek a neszezését meghallották, elkezdtek abba az irányba kapálózni. Ezért sajnos nem nagyon volt olyan szervező, aki egy-két csoport után nem kék-zöld foltokkal jött volna ki.

Nagyon jól sikerült szerintem ez az utó-Halloween. Én nagyon kifáradtam, mert mindenhova kellettek emberek, és futkorászni kellett összevissza. Ezután még nekem is volt egy bentalvásom, de az már egy másik történet.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Mentőexpedíció

A 2011-ben magánkiadásban megjelent (és azóta audio változatban is kiadott) A marsi című könyv nem csak a sci-fi rajongók kedvence volt. Én sem vagyok az, de nekem is nagyon tetszett.

Az Andy Weir által írt A marsit inkább egy Marson játszódó Robinson Crusoe történethez hasonlítanám, mint egy sima sci-fihez. A történet arról szól, hogy a Marson ragadt Mark Watney hogy éli túl azt a következő 3 évet, ameddig (talán) meg tudják menteni. Most igazából nem is erről szeretnék beszélni, hanem az idén debütált Mentőexpedíció filmről, amit a novella alapján rendezett Ridley Scott.

A film ugyanazt a történetet meséli el, mint a könyv, csak a filmekhez illően, a legtöbb részlet nélkül. A több mint két órás film kellemes csalódás volt a számomra. Sokkal rosszabbra számítottam, sőt, bevallom, a reklámok alatt még kicsit féltem is, hogy a nagyon szeretett könyvem filmjét elrontják. Szerencsére ez nem következett be.

A film csak egy-két olyan jelenetet hagyott ki, ami fontos volt a könyvben. Minden olyan dolgot beletettek, ami szükséges lehet, ha később egy picit el akarunk töprengeni a filmen. A képi megvalósítás remek, a jelenetek látványosak – bár néhol látható volt, hogy ez csak gépi utómunka. A szinkron is csodálatos volt (a fordítással ellentétben). A fordítók mintha tükörfordításban fordították volna a filmet, kivéve az olyan jeleneteket, ahol igenis jól hangzana a tükörfordítás.

Viszont most a sci-fi rajongók lelkesedését kell egy kicsit letörnöm. A film nem tartalmaz, csak egy nagyon kevés űrutazási csínyt vagy praktikát. Szóval, aki csak azért nézi meg, mert az ajánlókban sci-finek van beállítva, az csalódni fog.

A Mentőexpedíció egy izgalmas, látványos film, és ajánlom mindenkinek, még akkor is, ha az illető még csak a Vissza a jövőbe sci-fi filmekig jutott.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)

Mentőexpedíció (The Martian, 2015, 136’)
Rendezte: Ridley Scott
Szereplők: Matt Damon, Jessica Chastain

LIKE - értesülj az új cikkekről!



1 Tovább

A Keleti nem Nyugat

Nagyon sok cikket lehet olvasni mostanság a menekültekről. Jót és rosszat egyaránt. Eddig nem nagyon foglalkoztatott a téma, de most, hogy az évfolyamunk gyűjtést szervez, elvállaltam, hogy kimegyek a Keletibe, és felmérem, mi a helyzet. Meglepő és megdöbbentő élményben volt részem.

Körülbelül 5-kor találkoztam az ismerősömmel, aki rendszeresen jár ki oda önkéntes munkát végezni. Mikor kiértem, rögtön láttam, hogy itt tényleg nagy gond van. Először is, nagyon sok embert zsúfoltak össze nagyon kicsi helyre, és az ennivaló is kevés. Mindenki szívesen utazna tovább, de sajna minimum 1-2 napra maradniuk kell. Amikor beléptem a Migration Aid (a Magyarországra érkező menedékkérők segítésére alakult közösségi kezdeményezés) raktárába, elállt a szavam. Nagyon sok mindent láttam: müzliszeletek, vizek, takarók, ruhák, tápszerek... stb. Meglepődtem, hogy mennyi ember akar segíteni nekik, és ezt az érzést erősítették azok az adományok, amiket egész nap hoztak az emberek.

Az elején még féltem, és csak az ismerősöm közelében mertem maradni. Kekszet osztottunk a gyerekeknek, és pokrócokat estére. Még kora délután volt szerencsém találkozni a német parlament egyik képviselőjével, aki azt kérdezte, hogy miért nem engedjük tovább a menekülteket. Kijelentette, hogy a németek segíteni fognak. A segítőkkel sokat beszélgetett, nem sajnálta az időt a helyzet felmérésére. Az állapotokon nagyon meglepődött, ezért hamarosan meglátogatja a Keletit a német nagykövetség képviselője is, és ha ők is ennyire szörnyűnek találják, akkor a német kancellárasszony különvonatokat fog küldeni Magyarországra, hogy kivigyék a menekülteket (cikkem megírása után ez a hír a sajtóban is megjelent).

Később megjött az önbizalmam, és ha kértek önkénteseket, mentem, és mondtam, hogy itt vagyok. A többiekkel adományokat pakoltunk, estefelé pedig tájékoztattuk a rossz helyen fekvőket, hogy arra másnap reggel nagyon sok ember fog munkába sietni.

Körülbelül 10-kor megérkezett két vonat, még további 65 menekülttel, akiknek enni kellett adnunk. Akkor nagyon nagy munka kezdődött a főhadiszálláson. Volt, aki konzerveket nyitott, volt, aki kenyeret vágott, és volt, aki jegyeket gyártott a vacsorához, elkerülendő, hogy valaki többször kapjon ételt.

Amikor befutott a vonat, mindenki kiment a vonat elé, és szépen köszöntöttük őket egy müzliszelettel és a vacsorajegyükkel. Ezután bevittük őket az aluljáróba, ahol nem olyan rózsás az élet. Minden nagyon koszos és bűzlik az egész. Egy család elmesélte, hogy pár hajléktalan befeküdt melléjük, és a maradék pénzüket is elvették. Voltak olyanok, akiknek a rendőrök átvitték egy rács túloldalára a ruhájukat, így az elérhetetlenné vált.

Az ételosztással kapcsolatban nem volt annyi dolgunk, csak vissza kellett tartani az embereket, akiknek nem jutott vacsora. A segítő tolmácsunknak be is szólt valaki káromkodva, hogy adjon neki vacsorát. Ezen a kb. 17 éves fiú felhúzta magát, és egy jót behúzott neki vacsora gyanánt. Ebből természetesen nagy verekedés lett volna, ha a felnőttek nem állítják le őket.

Az egyik legnagyobb gondot a telefontöltés jelenti. Mindenki próbál kommunikálni a családjával, és ezért tölti a telefonját. Itt a Keletinél külön sorszám tartozik egy-egy elosztó csatlakozóhoz, ezért nagyon pontosan lehet ezt tervezni.

Az a fél nap, amit ott töltöttem az önkéntesekkel, pont elég volt arra, hogy rájöjjek, hogy a menekültek is emberek, és nem kell őket elítélni, hanem inkább segíteni kell rajtuk. Aki pont ráér, az nyugodtan kimehet, a Keletiben minden segítségre szükség van.

Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)
A szerző képeivel 

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább
«
12

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám