Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy hét Szalonnán

Falukutatás témahetünket a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Szalonnán töltöttük. A hét végére pedig azt is sikerült elérnünk, hogy amikor kiejtjük a falu nevét, ne egy darab húsra gondoljunk.

Falut kutatni az AKG-ban azt jelenti, hogy mindenki az előre kiválasztott témája alapján megfigyeléseket, interjúkat készít az adott településen, ebből pedig esszét, videót vagy fotókat kell leadni. Nem volt ez másként velünk sem, a témák között pedig igazi különlegességek is akadtak – például a Temetkezési szokások Szalonnán című.

Első napunkon még csak körülnéztünk a faluban, és hamar kiderült, hogy nagyon vártak minket, és igazi megtiszteltetésként tekintettek arra, hogy mi az ő lakhelyüket választottuk kutatásunk céljául. Ez a kedvesség igen szokatlan volt, de a hét végére már hozzászoktunk, hogy itt az embereknek egy rossz szavuk sem volt hozzánk.

A többi napon délutánig mindenki a saját projektjével foglalkozott, utána pedig különböző közösségi munkákon vehettünk részt. Szerencse, hogy itt a munka inkább játék volt, hiszen a helyi tanodában a „nagyfiúk” a „kisfiúkkal” fociztak, a „nagylányok” pedig a „kislányokkal” kézműveskedtek. Az anyaotthonban (ahol olyan anyák laknak gyermekeikkel együtt, akiknek valamiért el kellett hagyniuk az otthonukat) pedig tánc és játék volt a program. Este a szálláson pihentük ki az egész napi falusi tevékenységeket.

Utolsó előtti nap (csütörtökön) hivatalosak voltunk a helyi focipályára, egy búcsúdélutánra. Mivel arra számítottunk, hogy este, a tábortűz mellett csak szalonnát fogunk sütni, közösen a falusiakkal, ezért ebédre mindenki jóllakott. El lehet képzelni, mennyire meglepődtünk a pályához érkezve, ugyanis a helyiek két nagy bogrács étellel vártak minket. Mivel az a krumplis valami, amit kaptunk, kihagyhatatlanul finom volt, a focipályán mindenfelé a túlzott jóllakottságtól rosszul levő, kiterült pestieket lehetett látni.

Péntek délután az évfolyam vidáman szállt le a Keleti pályaudvaron, hiszen egy remek témahéten estünk túl, úgy, hogy közben barátságok szövődtek a szalonnaiak és köztünk, és nem mellékesen, mindenkinek sikerült teljesítenie a feladatát.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

Fotók: Chrenkó Tímea

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Roma vagy cigány?

Ez volt talán a legtöbbször elhangzó kérdés az Össze-Vissza évfolyam témahetén.

Az eredetileg „felkészülés a falukutatásra” címen meghirdetett 5 napból végül roma témahét kerekedett. Ezt én személy szerint annyira nem is bántam. Mivel falukutatásra Szalonnára utazunk, senkinek sem ártott, hogy megismertük azt a kultúrát, ahova csöppeni fogunk. Ez persze csak az én véleményem, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy kicsit sok volt már a témából. A magyarázat a megosztottságra az, hogy a programokat magunk választhattuk, és sajnos senki nem láthatta előre, hogy egy-egy előadás, beszélgetés mennyire fog jól sikerülni. Az én lelkesedésem a témahét iránt annak köszönhető, hogy valahogy mindig abba a csoportba keveredtem, amelyik jobban járt.

Nagyon sok oldalt venne igénybe, ha most felsorolnám a témahét egész programját. Ezért kiválasztottam pár, számomra emlékezetes eseményt, és most erről fogok mesélni.

Nekem nagyon pozitív élményem volt az UCCU alapítvány által tartott foglalkozás. Eredetileg nem is erre a programra akartam menni, de valahogy mégis ide keveredtem. Azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg. A két roma fiatal által tartott beszélgetés a témahét talán legjobb másfél órája volt. Az első fél órában még mindenki megszeppenve nézett a két huszonéves srácra, de miután oldódott a hangulat, remek beszélgetés kezdődött a romák jelenéről, jövőjéről, a fiúk személyiségéről és sok minden másról. Jó volt hallani olyanvalakik véleményét a témában, akik korban nem is állnak tőlünk olyan távol, és így könnyebben meg tudtuk érteni egymást. Egyáltalán nem voltak zárkózottak, és minden kérdésünkre válaszoltak.

Még aznap délután a KuglerArt Galériába látogattunk el, ahol roma művészek munkáit tekinthettük meg. Lenyűgöző volt látni, hogy egy belvárosi lakásban mennyi tárgyat lehet összehordani. Egy szabad négyzetcentimétert nem lehetett találni a falon, de még a polcokon sem. Volt ott minden: festmények kartondobozon, játék babák, kerámiák, pecsétek, falvédők és még sok beazonosíthatatlan tárgy. Amint beléptünk, máris megláttam két olyan művet, amik nagyon megtetszettek. Kiderült, hogy mindkettő egy festő munkája, akit művésznevén Amigónak hívnak. A képei magával ragadtak, és azt éreztem, hogy nekem kell valami, ami az ő munkája. Szerencsére kaptunk pár pecsétet, amit ő készített, így csoportunk tagjai remekül elszórakoztak egymás kidekorálásával (volt olyan, akinek egész arcát elborították a kutya formájú tintapacák).

Utolsó nap Ignácz Józsefhez, a Rádió C volt főszerkesztőjéhez volt szerencsénk. A vele való beszélgetés teljesen más volt, mint amit eddig megszokhattunk. Mivel ő elsősorban újságíróként érkezett hozzánk, ezért a szakmájához kapcsolódó kérdéseket is feltehettünk neki. Nagyon érdekesek voltak a válaszai, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy bizony néha elég kritikusan gondolkozik a romákról. Ez egy üdítő változás volt ahhoz képest, hogy egész héten csak szépet és jót hallottunk, pedig mint tudjuk, olyan nincs, hogy minden szép és jó. (Félreértés ne essék, én ezt cseppet sem előítéletből mondom.) A beszélgetésről sok mindent elárul, hogy a tervezett időnél jóval többet vett igénybe.

Összességében számomra ez a témahét az egyik legjobb volt a lassan három AKG-s évem alatt. Nem gondoltam volna, hogy az amúgy is minimális előítéletemet még sikerül csökkenteni, de ez alatt a 4 nap alatt ez is megtörtént. Végezetül megjegyezném, hogy a címben feltett kérdésre választ sajnos nem kaptunk, mindenki azt ajánlotta, hogy nyugodtan használjuk mindkettőt.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)

A fényképek Szalonnán készültek.
Fotók: Tornóczi András és Silló Ármin (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

4 Tovább

„A felnőttek mindent ilyen hamar elfelejtenek?” – Könyvajánló

A Fiú című könyv az egyik kedvencem. Szeretem az íróját (Takeshi Kitano), a témáját (kamaszkor és Japán) valamint a hangulatát. Szerintem ez a könyv az, amit minden kamasznak olvasnia kéne.

A Fiú története érdekes, megmutatja, milyen a felnőtté válás – sok szempontból. Vannak benne vidámabb témájú részek, de vannak melankolikus fejezetek is. Az írót magát is nagyon tisztelem és becsülöm, már csak a filmjei (mint például A Szamuráj) miatt is. A rendező/író hihetetlenül jól jeleníti meg, hogy milyen a mai, illetve a múltbeli Japán.

A könyv három rövidebb-hosszabb novellát tartalmaz, mindnek középpontjában egy-egy tinédzser áll – ki-ki a maga bajával, persze: válás, szerelem és versengés. Az első (Bajnok kimono) egy fiúról szól (ami nem meglepő, ha a címet nézzük), aki az iskolai futóversenyre készül, és minden vágya az, hogy megnyerje. Sajnos a bátyja miatt, aki pontosan az ellentéte (jó tanuló, rossz sportoló), úgy néz ki, nem fogja megnyerni a versenyt. A történet szereplője még a fiú nagy ellensége, „tökfej” is, aki mindig nyer, ám most beteg. És hogy mindebből mi sül ki? Nos, az kiderül a novellából. A következő írás a Csillagbölcső címet viseli, és egy kisebb fiúról (Toshio) szól, akinek meghalt az apja, és aki az anyjával valamint bátyjával él Oszakában. Az iskolában senki sem szereti, mindenki kitaszítja. Az egyetlen hobbija, vagyis mulatsága az életben az, hogy a csillagokat figyeli a bátyjával. Egyszer csak az özvegy anyjának új barátja lesz, és ennek hatására az elkeseredett fiúk (apjuk emlékét nem feledve, lásd a címben szereplő idézetet) elhatározzák, hogy ellopnak egy távcsövet, és megvizsgálják a Sirius testvércsillagát. A harmadik rész címe: Okamesan, melynek jelentése természetesen rejtély számomra. Ez a rész egy Ichiro nevű fiúról szól, aki egyedül megy tanulmányútra Kiotóba. Itt balhékba keveredik, a pénzét ellopják, és tanulmányi kirándulásról sincs szó, ugyanis szerelmes lesz egy lányba.

Ez persze 3 teljesen különálló történet, ám kissé szomorkás hangulatukkal és tinédzserproblémáikkal nagyon hasonlítanak egymásra. Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet, de különösen az éppen serdülő tinédzsereknek.

Tóth Artúr (AKG, 8. évf.)

Takeshi Kitano: Fiú (Scolar Kft., 2009, 140 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Az önkényuralmi jelképek demagógiája – diákszemmel

Az önkényuralmi jelkép használata a magyar jog szerint bűncselekmény. Önkényuralmi jelkép alatt a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot és az ötágú vörös csillagot értjük. Egy kis történelem. Bő 20 éve került be Magyarországon a Büntető Törvénykönyvbe (BTK) az önkényuralmi jelképek használatának tilalma. Az Európai Unióban nincs egységes szabályozás ezekről a jelképekről és a megjelentetésük szabályozásáról – ezek eldöntése nemzeti hatáskörbe tartozik. Érhető módon Németországban sokkal nagyobb tilalom van a nemzetiszocialista jelképek, viselkedési formák, egyenruhák, eszmék használatára vonatkozóan.

Történt Magyarországon, hogy 2003-ban Vajnai Attila egy tüntetésen egy kartonpapírból készült ötágú vörös csillagot viselt a ruháján. A magyar bíróság bűnösnek mondta ki önkényuralmi jelkép használatáért. Vajnai fellebbezett, és az Európai Bíróság, mint a hatáskörébe nem tartozó ügyet, elutasította a kérelmét. Így a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2008-as ítéletében mondta ki, hogy Magyarország megsértette a szólásszabadság jogát, amikor eljárást indított Vajnai ellen. Ugyanilyen döntés született Fratanoló János ügyében is, 2011-ben. Ebből kiindulva az Alkotmánybíróság 2013. április 30-i hatállyal megsemmisítette az önkényuralmi jelképek tilalmára vonatkozó törvényt.

A döntés után megváltoztatták a BTK vonatkozó passzusát, és az új szabályozás már nem általános tiltást tesz, hanem azokat büntetné, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas –különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát, vagy kegyeleti jogát sértő – módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy teszi közszemlére a horogkeresztet, az SS-jelvényt, a nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot és az ötágú vörös csillagot illetve az ezeket ábrázoló jelképeket. Az új szabályozás, mely 2013. április 30-án lép hatályba, szűkíti a büntetendő magatartások körét, és ezzel a bíróságoknak sem ad tág teret az önkényes jogértelmezésre.

Jól van ez így? Szükség van egyáltalán ilyen szabályozásra? Mi van akkor, ha valaki a Führer arcmásával díszített pólóban kirándul? Addig nem büntethető, amíg valahol a ruháján vagy akár a Führer fényképén nincs SS-jelvény… esetleg ha a hátán Joszif Sztálin mosolyog ránk?


illusztráció: egy 1995-ben felfedezett szvasztika, melyet 1937-ben készített egy német erdőmérnök (forrás: Index)

A napjainkban elharapózó kirekesztő gondolkodásnak és viselkedésnek mindenképpen valamiféle gátat szab a törvény. Csak bízhatunk abban, hogy nem lesz többé divat a diktatórikus rendszerekkel való azonosulást kifejező jelképek viselése, használata.

A horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács és az ötágú csillag mind önkényuralmi jelképek. De nagyon jól tudjuk, hogy ezeknek a diktatúráknak más jellegzetes megjelenési formái is vannak: egyenruhára vészesen emlékeztető, „parádés” jelmezek, karmozdulatok, militáris viselkedésmód, bakancscsattogtatás, elvtársozás. Mind-mind egy diktatúra jelképrendszere. De találkoztunk „tavaszköszöntő” motorosokkal az Adj gázt! szellemiségében, rendfenntartót játszó és a kisebbséget megfélemlítő fekete ruhás szervezett és erőszakos bandákkal, vallási közösségeket fenyegető, tanulatlan, a történelemmel tisztában nem lévő igazságosztókkal, az Andrássy út „szellemét és szigorúságát” visszasíró kommunistákkal.

Egyvalamit nem lehet betiltani. A TUDATLANSÁGOT! A történteket történelemként kell megtanulni.

Nánai-Szűcs Dóra (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek