Az elnémultak

Tavasszal mutatták be a mozikban Az elnémultak című filmet. Egy igazi amerikai horrorfilmről van szó, jó színészekkel a főszerepekben.

Nem álltam nagy reményekkel a film megnézése elé, mivel a horror távolról sem a kedvenc műfajom, ráadásul ez volt az első, amit moziban láttam – mégis meglepetéseket okozott. Az első az volt, hogy azt tapasztaltam, hogy sokkal hangosabbra állították a hangszórókat, mint egy normális mozifilmnél. Ebből kifolyólag később voltak pillanatok, amikor a teremben mindenki egy emberként rezzent össze egy váratlan hangra vagy eseményre.

A film maga nagyon tetszett, bár utána már nem voltam hajlandó mást, csak mesefilmet nézni. Szerintem jól volt összetéve a film, izgalmas volt. Az elején kiírják, hogy igaz történet alapján készült, ami vitatható – tekintve bizonyos történéseket –, de elképzelhetőnek tartom, hogy csináltak hasonló kísérleteket a 70-es években.

Ha egy jó kis baráti horrorfilmnézős éjszakát szeretnétek tartani, akkor arra mindenképpen ajánlom, de ha egyedül nézed, ne tekerd fel túlságosan a hangerőt!

Barát Anett (AKG, 8. évf.)

Az elnémultak (The Quiet Ones, 2014, 98')
Rendezte: John Pogue
Szereplők: Jared Harris, Sam Claflin

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Veronica Roth: A beavatott

Veronica Roth, bár mindössze 25 éves, olyan trilógiát írt, aminek köteteit világszerte olvasók milliói várták izgatottan. Már hónapok óta kerülgettem a könyvet, mindig újra és újra belebotlottam a neten, így hát amikor megkaptam az e-book olvasómat, rögtön nekiláttam elolvasni, és nem is kellett csalódnom benne.

A történet az antiutópisztikus Chicagóban játszódik, ahol a társadalom öt fő csoportra oszlik: vannak a Bátrak, az Önfeláldozók, a Műveltek, az Őszinték és a Barátságosak. Mindegyik csoportban egy-egy erényt gyakorolnak életük végéig. Minden 16 évesnek el kell döntenie, hogy hova akar tartozni.

Főhősünk, Beatrice családja az Önfeláldozókhoz tartozik, ám ő maga nem érzi magát eléggé önzetlennek ahhoz, hogy ehhez a csoporthoz tartozzon, de családját sem akarja elhagyni, így hát döntenie kell, hogy velük marad, vagy követi saját álmait. Végül olyan döntést hoz, ami örökre megváltoztatja életét…

Mint sok más embernek, nekem is nagyon tetszett ez a könyv. Az elején kicsit lassan indult be a történet, de aztán teljesen beszippantott a saját kis világába. Lenyűgözött, ahogyan az író a teljesen átlagos, szürke lányt egy erős, bátor és kitartó karakterré formálta. A könyv végigvezet a főszereplő jellemének fejlődésén, miközben egy olyan világot fest le, ahol az ember vagy alkalmazkodik a társadalom által megformált normákhoz, vagy üldözötté válik.

Akinek tetszett az Éhezők viadala, az ezt a könyvet is szeretni fogja. Nemsokára megjelenik a trilógia második része is magyarul, és márciusban a mozikban már a filmváltozatot fogják vetíteni. Ha szereted a sci-fi könyveket, és a történet felkeltette az érdeklődésedet, akkor ajánlom, hogy mindenképpen tedd be az elolvasandó könyvek listájába.

Barát Anett (8. évf.)

Veronica Roth: A beavatott (Divergent, 2012. 430 o.)
Ciceró Könyvstúdió Kft.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Colleen Houck – Tigris sorozat

Colleen Houck könyvsorozatának eddig két része jelent meg, de még két újabb rész is várható. Hamarosan filmváltozat is készül belőle, amit ugyanolyan izgalommal várok, mint a december 7-én megjelent második kötetet is.

A történet főszereplője Kelsey Hayes, aki nyári munkája során egy cirkuszban megismerkedik Dhirennel (Ren), a tigrissel, és az állat azonnal lenyűgözi őt. Egyik nap feltűnik egy ismeretlen férfi, aki megvásárolja a cirkusztól a tigrist, azzal a szándékkal, hogy elvigye Indiába. Kelseyt kérik fel, hogy kísérje el Rent hosszú útján, és győződjön meg arról, hogy jól illeszkedik-e be a rezervátumba. Ám valami közbejön, és a lány azon kapja magát, hogy a dzsungelben barangol egy tigrissel, és azt sem tudja, hogy hol vannak. De vajon Ren tigris-e egyáltalán?

Mióta először megláttam a könyvet, szerettem volna elolvasni, és ezt most végre megtehettem. Úgy ültem le olvasni, hogy nem is sejtettem, hogy ez a könyv az egyik kedvencemmé válik majd. Nagyon szeretem a tigriseket, ezért amikor feltűnt Dhiren hófehér bundájában, teljesen elvarázsolt a szelíd nagymacska. Ráadásul a könyv betekintést nyújt az indiai kultúrába is, és számomra nagyon jó érzés volt megismerkedni ezzel is.

Az elején kicsit vontatott volt a történetvezetés, és néha sajnos voltak pillanatok a könyv olvasása során, amikor a főszereplő megőrjített egyes tulajdonságaival, de ezek közül semmi nem vont le a könyv értékéből.

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv, és már nagyon várom a következő részét!

Barát Anett (AKG, 8. évf.)

Colleen Houck: A tigris átka (Tiger's Curse, 2012, 534 o.)
A tigris küldetése (Tiger's Quest, 2013, 622 o.)
A tigris utazása (Tiger's Voyage, megjelenés: 2014. február)
4. rész: Tiger's Destiny
Könyvmolyképző Kiadó Kft.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Generációkat vonzott a Vidámpark

Rengeteg ember nagy bánatára idén szeptember 30-án végleg bezárta kapuit a budapesti Vidámpark.

Sok emlék fűződik ehhez a helyhez, hiszen már százhetvenöt év telt el azóta, mióta az emberek először léphettek be a kapuján. Mai formájában hatvan éve áll fenn, de a Körhintát, az egyik legrégebbi játékot, több mint száz éve indították el először. Ez azóta is remekül működik, és ezután sem hanyagolják el, hiszen néhány másik játékkal együtt megmarad.

Már a szüleink is ebbe a Vidámparkba jártak, amikor ők voltak gyerekek, és számukra is különleges volt minden alkalom, amikor eljutottak ide, és elmehettek az akkor még fából épült Elvarázsolt kastélyba vagy felülhettek a Hullámvasútra.

Éppen ezért több generációnyi ember látogatta meg az utolsó napokban a Vidámparkot. Szinte alig lehetett felülni egy-egy játékra, mivel mindenki el akart menni még egyszer utoljára szórakozni és feleleveníteni az emlékeiket. Az emberek egyik kedvencének tartott Break Dance előtt például háromnegyed órás sor állt, de végül mindenkinek megérte a várakozás.

Barát Anett (AKG, 8. évf.)
fotók: panoramablog.eu

Korábbi cikkünk a témában: A játéknak vége (Szubjektív, 2012. november 1.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának válogatott cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

Utolsó kommentek

Látogatószám