Praktikák 16 éveseknek

Ma anyukám megkérdezte, hogy milyen 16 évesnek lenni – könnyen válaszoltam azt: szar!

A tizenhat éves kor minden szempontból szívás. A szüleink azt gondolják, hogy milyen aranyos tini gyerekek vagyunk, mi viszont úgy látjuk magunkat, mint egy felelősségtudatos, döntésképes felnőtt, akinek minden joga megvan ahhoz, hogy eldöntse, hogy mit akar tenni, és hogy mivel szeretné tölteni a szabadidejét.

És itt jönnek be a képbe a szüleinkkel folytatott háborúk. Ha nem értünk valamiben egyet, a szüleink meg nem hagyják ránk a döntést, mondván, hogy mi még nem vagyunk döntésképesek.

Most egy olyan problémához próbálok nektek, kortársaimnak segítséget nyújtani, ami arról szól, hogy mi van akkor, ha az ember nem mehet el valahova.

Először is, fontos, hogy minden szituációban őrizd meg a nyugalmad, és ne kezdj el ordítani te is, mert annak sosincs jó vége, ha mindenki ordít. Ráadásul így támadhatóvá válsz, mondván, hogy te is kiabáltál és csúnyán beszéltél, szóval ajánlom, hogy próbáld meg elkerülni ezeket. Tudom, nagyon nehéz, de hidd el, használ.

Másodszor pedig próbálj meg mindig értelmesen érvelni, és jogos dolgokkal alátámasztani a kéréseidet, különben a szüleid nem fogják érteni, hogy miért szeretnél ennyire valamit. Ami pedig a legfontosabb, hogy mindig próbáljátok megérteni egymást, te is őt, mert ha ez véletlenül megtörténik, talán van rá egy kis remény, hogy belátod, hogy igazuk van. Ám ha ez nem történik meg (és ebben rám hasonlítasz), ne ess pánikba, próbáld megértetni a szüleiddel, hogy miért olyan életbevágó elmenni bulizni azokkal az osztálytársaiddal például, akikkel kevesebb mint 12 óra múlva úgyis találkoztok a suliban.

De ha még ez sem elég, jó lesz, ha az utolsó lehetőséghez fordulsz: elkezded kérlelni őket, és megmondod, hogy cserébe másnap kitakarítod akár az egész lakást, és még fel is hívod őket éjfélkor, hogy a gyanúja se merüljön fel a fejükben annak, hogy elvesztél egy kihalt sikátorban az éjszaka közepén. És ha tényleg ennyire szeretnél valamit, akkor meg fogja érni kitakarítani mindent ezért az estéért.

Utolsó tanácsom pedig az, hogy úgy tudsz több esélyt adni magadnak ezekhez az akciókhoz, ha már a legelején eldöntöd, hogy nagyon kedvesen, tisztelettel fogsz a szüleidhez szólni.

Nyitrai Hanna (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Azt az izét hogyan használhatjuk még?

Nem tudunk úgy szörfözni a neten, hogy ne ütköznénk menet közben néhány fidget spinnerbe. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a kezünk ügyébe kerülő kis bigyó mire lehet jó. Igazából semmire. Az ég adta világon semmi értelmes dologra.

Viszont 2017-et írunk, és az értelmes dolgok senkit sem érdekelnek. Az céltalanság a menő. Itt van ez a csapágy-központú valami, amit lehet pörgetni. Zseniális. Micsoda találmány. Az egész emberiséget mentettük meg vele. Tegyük fel, hogy meguntuk csak pörgetni. Mi mást csinálhatnánk vele?

Játszhatunk vele orosz rulettet. Bizony, orosz rulettet. Hogy hogyan? Először is, pörgessük meg, majd a tetszőlegesen kiválasztott ujjunkkal pöcköljünk át a forgó veszedelem szélén. Ha ügyesek voltunk, nem történt semmi. Ellenkező esetben teljes erőből belepöccintettük drága ujjacskánkat valami nagyon-nagyon keménybe. Au. Jól hangzik, nem? Ezt a játékot lehet egyedül játszani és barátokkal is. Nincs is annál nagyobb thug life, amikor neked háromszor sikerül egymás után, a barátod meg elsőre nekivágja. Felbecsülhetetlen.

Következő alternatívánk egy fokkal lejjebb szerepel a kockázati skálán. Kinek pörög tovább? Elsőre könnyűnek hangozhat, és az is. Minden erőnkkel üssük meg az egyik szárny szélét, majd tartsuk a közepét mozdulatlanul. Nem nagy varázslat.

Ha hatalmas küzdőszellemmel rendelkezünk, akkor harcba is bocsájthatjuk pörgettyűnket. Szokás szerint megpörgetjük, majd a földön találkozásra kényszerítjük őt testvéreivel. A győztes az, aki utoljára ál le.

Nagyságrendileg ezzel össze is foglaltam ennek a fenomenálisan szofisztikált játéknak a felhasználási lehetőségeit. Ha valakit megtalálna az ihlet, és egy új használati móddal állna elő, nyugodtan leírhatja kommentbe – ezzel is szolgálva a tudásközpontú társadalmat.

A cikkben megjelent ötletekből származó balesetekért, sérülésekért felelőséget nem vállalok. A saját hülyeséged határát kérlek reálisan húzd meg, és ne sodorj veszélybe másokat. Jó szórakozást!

Bodnár Balázs (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Ez tűnt fel Londonban

Londonban töltöttem néhány napot, és felfedeztem pár különbséget a londoni és a budapesti életforma között.

Az utcákon, az üzletekben, a közlekedési eszközökön különböző nyelvek szófoszlányai jutottak el a fülemig, és a ruházat alapján különféle népek és vallások képviselőit lehetett a tömegben felfedezni. A londoniaknak szemmel láthatóan természetes, hogy soknemzetiségű városban élnek. A sokszínűséget és toleranciát jelzi az is, hogy egyik reggel egy pizsamás lány sétáltatta kutyáját az utcán, de senki nem bámulta meg és nem tettek a ruházatára megjegyzést. Úgy érzem, nálunk többen nem állnák meg szó nélkül, ha ezt a szituációt látnák.

Egyébként a londoniak öltözködése számomra meghökkentő volt. A nappali kb. tíz fokos hőmérséklet ellenére a nők kilencven százaléka harisnya nélkül, spagettipántos pólóban, vékony szövetkabátban mászkált, de hogy azért enyhítsék a dolgot, lábukra prémes, téli csizmát húztak. A másik véglet a nyári strandpapuccsal párosított téli dzseki volt. Egyébként nagyítóval kellett keresni a harisnyát viselő nőket. Úgyhogy, ha valaki Londonban szeretne harisnyaboltot nyitni, verje ki a fejéből, mert csak csődre számíthat. A hivatalokba igyekvő öltönyös férfiak előszeretettel járnak dolgozni hátizsákkal – mit sem törődve azzal, hogy az öltözékükhöz nem éppen illő táskát választottak. Úgy tűnik, számukra a praktikum előbbre való az eleganciánál.

Naponta metróval közlekedtem, ahol hatalmas a tömeg, de ennek ellenére flottul zajlik minden. Elkerülhetetlen, hogy az ember lábára lépjenek, vagy egy kicsit meglökjék. Meg kell említeni azonban, hogy mindig elnézést kértek, sőt, volt olyan is, hogy észre sem vettem, hogy hozzám ért egy úriember, csak azért gondoltam, hogy ez történt, mert bocsánatot kért.

Nem ajánlom azonban a taxival való közlekedést, bármilyen jól is néznek ki a fekete kis autók, mert egy turistának az inge-gatyája is rámegy egy rövidebb útra is. Elsőre megmosolyogtató látvány a gyalogátkelőhelyeknél az aszfaltra festett „jobbra nézz”, majd „balra nézz” figyelmeztetés. De hamar rájön az ember, hogy a jobboldali közlekedéshez szokott turisták kapásból előbb balra néznek, és csak azután jobbra, ami Londonban végzetes hiba lehet. Hamar rájövünk, hogy ami elsőre megmosolyogtató, az valójában a gondosság jele.

Mikor az utcákat róttam, szembeötlött, hogy milyen sokan futnak. Nemcsak parkokban, hanem forgalmas utcákon és tereken is, a nap bármely szakában, akár esőben is. Úgy látszik, sokaknak fontos a testmozgás.

A futókon kívül több utcai előadóval is találkoztam. Zenészekkel, zsonglőrökkel és mutatványosokkal. Így ismertem meg a Techtonics együttest. A fiatal fiúkból álló banda a híres Imperial College akapella kórusa. Érdemes őket megnézni a Facebookon, jól zenélnek és viccesek is. A londoniak értékelik ezeket az előadásokat, lelkesen tapsolnak, éljeneznek és dobnak egy kis pénzt is a perselyekbe.

Jó hír, hogy rengeteg múzeumba ingyenes a belépő (pl. Natural History Museum, National Maritime Museum, National Gallery, Victoria and Albert Museum, British Museum), míg nálunk a múzeumok fizetősek.

Ottjártamkor feltűnően sokan viseltek kabátjukon pipacsos kitűzőt (Poppy Lapel Pin). Kiderült, hogy a kitűző megvásárlásával járulnak hozzá a háborúkban sérült veteránok életkörülményeinek javításához.

Úgy tűnik, Londonban a mindennapokhoz két dologra van szükséged: az okostelefonodra és a bankkártyádra. Még egy gombóc fagyit is bankkártyával fizetnek ki. A bérleteket, a menetjegyeket, a belépőket is le tudod tölteni a telefonodra, és ezzel engednek be mindenhova.

A nyüzsgő nagyvárosban sok helyen lehet magyar beszédet hallani, de egyetlen magyarnak az arcán sem láttam felcsillanni az örömöt, hogy: „Jaj de jó, itt egy magyar!” Szomorú, hogy honfitársaink közönyösen viselkednek egymással, még külföldön is. Vagy olyan sok magyar él Londonban, hogy természetes a magyar szó?

 

Szilágyi Luca (AKG, 8. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A Top 3 Leonardo DiCaprio film

Nagyon szeretem Leonardo DiCapriót, mint színészt, ezért is döntöttem úgy, hogy megnézem a régebbi filmjeit is. Arra kellett rájönnöm, hogy ezek még jobban is tetszettek, mint az elmúlt 15 évben készült filmjei. Ezek közül a filmek közül válogattam ki a személyes kedvenceimet.

Egy kosaras naplója

Ez az 1995-ben készült film az egyik kedvencem a színész filmjei közül. Jimnek, egy ígéretes kosaras pályafutás előtt álló fiúnak mutatja be a fiatalkorát. A film Jim Caroll, a híres író életrajzi regénye alapján készült. A fiatal fiú hamar kipróbálja a kábítószert, és ez egy megállíthatatlannak tűnő lejtőn indítja el az életét és a pályafutását. Iskolai balhék, piti lopások és ilyesmik hatására elveszít mindent, ami addig az életét jelentette.

A film nagyon nyomasztó, de közben életszerűen és megrendítően meséli el egy jó képességű ember teljes lezüllését. Olyanoknak, akik valami könnyed és szórakoztató filmet szeretnének megnézni, semmiképp sem ajánlom. Viszont az, aki veszi a fáradságot, és elég erőt merít ahhoz, hogy megnézze, egy nagyon jó filmet láthat (és nemcsak a fiatal DiCaprio látványa miatt).

Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries, 1995, 102')
Rendezte: Scott Kalvert

Ez a fiúk sorsa

Ez a film az 1950-es években játszódik. Az előzőhöz hasonlóan ez is egy életrajzi ihletésű regény alapján készült 1993-ban. A tizenhárom éves Tobias Wolf (Leonardi DiCaprio) az anyjával él, aki azonban azt gondolja, hogy a fiúnak szüksége van egy apára. Meg is találja a szerinte megfelelő jelöltet Dwight (Robert de Niro) személyében, akiről azonban hamar kiderül, hogy erőszakos a természete, és nem viselik el egymást túl könnyen az ifjú Tobias-szal.

Dwight a saját otthonában úgy érzi magát, mint valami király, és a mostohafia ez ellen a hatalom ellen lázadozik, legtöbbször jogosan. Elkezdi ütni a fiút, Caroline, az anyja pedig tűri ezt a helyzetet. A kisváros szellemisége sem pont a legjobb egy bántalmazott család megvédésére. Tobias végül megoldást talál, egy bentlakásos iskolába költözik, ahol végre megszabadulhat a mostohaapjától.

Ez a fiúk sorsa (This Boy's Life, 1993, 110')
Rendezte: Michael Caton-Jones

Rómeó és Júlia

Shakespeare már mindenki által jól ismert drámájának feldolgozása a film. A helyszín az 1950-60-as évek Verona Beach-e, ahol a Capulatek és a Montague-k feltűnő kocsikban és csillogó fegyverekkel vívják évszázados harcukat. Azonban meglepő módon Rómeó (Leonardo DiCaprio) és Júlia (Claire Danes) egymásba szeret, és rövid időn belül össze is házasodnak.

Szerintem ez nem egy olyan történet, ahol nagyon lehetne spoilerezni, minden a várható módon történik, csak a film végén van eltérés az eredeti műtől. Júlia felébred már akkor, amikor Rómeó a mérget issza, a szomorú végkifejletet azonban nem tudja elkerülni. Paris meggyilkolása is kimarad a filmből. Érdekes még, hogy nagyjából az eredeti szöveget mondják benne, persze azért átírták, hogy igazodjon a történethez.

Rómeó és Júlia (Romeo + Juliet, 1996, 120')
Rendezte: Baz Luhrmann

Fodor Júlia (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám