A Vogue és én

Előre szólnék arról, hogy ezt a cikket elsősorban lányoknak szánom, de ha ezzel a témával fiúkat is meg tudok fogni, akkor nagyon boldog leszek. A vogue szó divatot, népszerűséget, felkapottságot jelent. És a vogue nem csak a sokatok számára valószínűleg ismert újság, hanem egyfajta stílus is. Igazából, hogy pontosabban fogalmazzak, egy táncstílus.

A Vogue, mint újság.

Ez az újság divatról és életstílusról szól. Akiket érdekel a divat, azoknak szinte kötelező olvasmány – a magazin sajnos nem kapható Magyarországon. Többfajta kiadása van: van, ami csak képekből áll, van, ami csak életstílusról szól, sőt, a fiatalabbaknak lehetőségük van olvasni a Teen Vogue-ot is, amit egyébként én is olvasok. Ez a tiniknek szóló kiadás azért is érdekes, mert itt velünk korabeli sztárokról szólnak a cikkek, bloggerekről, vloggerekről, sőt még a ruhákat bemutató modellek is tizenévesek. Az újságban mindig szerepel egy-egy fiatalosabb parfüm mintája.

A szerző fotója

A Vogue főszerkesztője Anna Wintour, aki először az angol majd később az amerikai Vogue-ot vezette, és ő indította útjára a korábban említett Teen Vogue-ot is. Sokak szívébe szőtte be magát Az ördög Prádát visel című vígjáték, mely lényegében a Vogue magazinról szól. A különbség az, hogy a filmben Runway a magazin neve, és Miranda Priestly (Meryl Streep) a főszerkesztője. Ő a munkamániás és kegyetlen Anna Wintuort jeleníti meg a vásznon.

Aki közületek látta a filmet, tudja, hogy Miranda maximalista és követelőző vezetője a Runway magazinnak, aki jól megdolgoztatja a munkatársait. Nos, ez nem igazán tér el a valóságtól, hisz Anna sem lehet túl puhakezű, ha „tűsarkas Sztálinnak” szólítják. Na, most viszont jobb, ha összeszedem magam, hisz ez mégsem egy filmajánló.

Anna Wintour, az amerikai Vogue magazin főszerkesztője

,,Szeresd, amit csinálsz – ez a legfontosabb. Nem az számít, hogy menő vagy sem, a lényeg, hogy te higgy benne.” mondta Anna Wintour. És egy érdekesség: nemcsak a munkájához hű, hanem a cipőjéhez is: Manolo Blahnik tervezett egy cipőt az ő lábához és bőrszínéhez szabva, és a legtöbb fotón a csodálatos ruhák mellett szinte mindig ugyanez a cipő van a lábán.

A vogue

Mint azt korábban említettem, a vogue egy táncstílus is, amit voguingnak is neveznek. A vogue táncok koreográfiája nagyon bonyolult elemekből van összerakva. A táncosok nagyon sokat dolgoznak az egyes elemeken, de a végén mégis úgy néz ki, mintha mindenki a kisujjából rázná ki az egészet. A táncokban főleg a karukat használják, és nagyon fontos hozzá a dinamika, a pontosság és a koncentráció, így lesz pregnáns az egész. Ezt a stílust főleg lányok szokták táncolni, mert a tökéletes vogue tánc előadáshoz nagyon fontos a lágy mozgás és a nőiesség. Madonnának az egyik ismert dala a Vogue, ahol Madonna tökéletesen elkapja a stílust. A video többi szereplője is vogue stílust táncol.

Remélem megjött a kedvetek egy kicsit a magazinhoz és a tánchoz. Nekem nagyon tetszik ez a kifejezés, hogy vogue. Egyszerre több jelentése van, mégis mind-mind összefügg. Kár, hogy nincs konkrét magyar megfelelője.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Nem lesz hétköznapi kollekciója – Benes Anita a Daalarna divatbemutatón

Gyönyörű ruhák, amikben csak magamat látom – a saját esküvőmön. Egy kissé fárasztó pénteki úszás után nekem is lehetőségem volt részt venni a Millenáris parkban a Daalarna 2016-os tavasz-nyári esküvői ruha kollekciójának bemutatásán. Nagyon sietnünk kellett, de pont odaértünk, mire az előadás kezdetét vette. Szerintem a bemutatónak lehetett valami megnyitása, ahol üdvözölték a divatrajongó nézőket, de hát arról pont lemaradtunk. Ennek ellenére a bemutatott ruhák mindegyikét maradéktalanul láthattuk.

Ezelőtt nem ismertem a Daalarna ruhákat, csak annyit tudtam róluk, hogy ezek főleg esküvői ruhák. A bemutató, a ruhák és a helyszín berendezése is mind-mind gyönyörű volt. Azt vettem észre, hogy ahogy a felsorakozó ruhák arculata változott, úgy a show aláfestő zenéje is átvette a ruhák stílusát. Ez a kombináció nekem elnyerte a tetszésem. Főleg azért, mert a nézőtéren remekül lehetett érezni az összhangot. Amikor odaértünk, felálltam a fotóállványra a profi fotósok mellé, hogy én is mindent dokumentálni tudjak. A háttér rózsaszínben pompázott, a helyszín pedig pasztell színű rózsákkal volt díszítve. A bemutató a tavasz hangulatával töltötte meg a termet.

A ruhák megjelenítése eltért egymástól, hiszen a Daalarna ruhák közül bárki stílusához lehet megfelelőt találni. Voltak egyszerű, hagyományos selyemből készült ruhák, akadtak báli ruhák, szív alakú dekoltázzsal, de emellett láthattunk nem megszokott, különleges ruhákat is. Arra is volt példa, amikor egy ruha több anyagból volt összeállítva, mégis passzoltak egymáshoz az anyagok. Néhány egyszerűbb szabású ruha sem ragadt meg az egyszerűségnél hanem csempésztek bele egy kis apróságot, ami bizonyos varázslatot idézett a ruhába.

Főleg a show elején felvonultatott ruháknál játszott nagy szerepet a csipke. Nemcsak a ruhák díszítésében, hanem a ruhák anyagához felhasználva is, nagyon sokszor tűnt fel ez az anyag. Emellett jelen volt a V alakban kivágott hátrész, V alakú dekoltázzsal párosítva. Majdnem minden ruha mellett szerepelt egy csinos fejdísz is. A fejdíszek általában gyöngyökkel voltak kirakva, és önmagukban nagyon jól mutattak, de szerintem a csipke anyag vagy a kidolgozottabb ruhák mellett már kicsit soknak tűntek, tehát nem tudták ugyanazt a hatást elérni, mint az egyszerűbb ruháknál.

A modellek mesébe illő sminket viseltek. A szemükre különböző tavaszias árnyalatú, általában rózsaszín szemhéjpúder került. Ezt a szemhéj tövében pár elegáns gyöngy díszítette. A modellek sminkkel együtt remekül illettek a ruhákhoz, a helyszín hangulatához és az esemény stílusához.

Sajnáltam, hogy a modellek nagyon egyformák voltak, és így számomra hiányzott a menyasszony egyénisége és egyedisége. Köztük akadtak páran, akik szerintem már túl vékonyak voltak, és tényleg nem mutatott rajtuk olyan jól a ruha, mint a normális testalkathoz közelebb lévő lányokon.

Amikor a divatbemutató véget ért (kicsit túl hamar), akkor először is kihasználtuk a lehetőséget, hogy korlátlanul fogyaszthattunk Lindt csokoládégolyókat. Majd megpillantottam a Daalarna vezető tervezőjét, Benes Anitát, nagy erőt vettem magamon, és készítettem vele egy interjút. Nagyon izgultam, és kínosnak éreztem már csak megszólítani is, hisz furcsa lehet, ha az ember egy híres tervező, és egy 13 éves kislány szeretne vele interjút készíteni. De amikor már ott álltam, minden félelmem elszállt, és örültem, hogy beszélhetek vele.

Mi inspirált az esküvői ruhák készítéséhez?

Benes Anita: Most, 2016 tavaszán a virágos kertek. Pontosabban Monet impresszionista festményei, amiket saját kertjében, Givernyben festett. A festményekből származó színek, érzések hozták a hangulatot. A kollekció címe is az, hogy virág.

Hogyan lettél divattervező?

Körülbelül tizenhat éve foglalkozom ruhákkal. Művészeti középiskolába jártam, majd az Iparművészeti Egyetemen tanultam tovább. Két szakot választhatott minden hallgató. Nekem a textil, tehát az alapanyag-tervezés volt a főszakom, a ruha szak pedig a kiegészítő. Még nem vonzott annyira a divattervezés, de elindultam iskolai pályázatokon, volt, ahol egész jó eredményeket értem el, és végül elnyertem egy ösztöndíjat Párizsba.

Melyik ruha volt a személyes kedvenced?

Az utolsó ruhát nagyon szeretem, a virágos aljút. A kollekciót két részletben készítettük el, az egyik fele már októberben debütált New Yorkban, és a másik felével együtt mutattuk be az egészet most Budapesten. Tehát mivel az egy régebbi ruha, már nem az a kedvencem, hanem az utolsó előtti, ami egy nagyon egyszerű selyem, kicsit rövidebb, és hátul van egy nagyon szép arany cipzár. Ez a ruha már újabb modell.

A modelleket a ruhákhoz választottátok?

Igen, ez egy nagyon hosszú folyamat. Egy nagyon hosszú kaszting után döntöm el, hogy kik szerepelnek majd a showban. Most 20 lányt választottunk ki. Amikor már megvan, hogy kikkel dolgozom együtt, akkor választjuk ki, hogy kin melyik ruha lesz.

Hogy készül egy Daalarna esküvői ruha?

Először mindig az alapanyagokat választom ki. Például pont a múlt héten, Párizsban választottam ki a jövő évi kollekció anyagait. Ekkor volt a 2017 tavasz-nyárnak az alapanyag kiállítása, ilyenkor előre dolgozunk. Kiválasztom az összes anyagot, amik a jövő évi kollekcióban benne lesznek. Ezek szépen, sorban, 1-2 hónap alatt megérkeznek, és amikor itt az anyag, akkor találom ki pontosan a ruhákat. Számomra ilyenkor már megvan az a kép, ami a színpadon lesz, amilyen a hangulat lesz, amilyenek a színek lesznek, és utána kezdek el foglalkozni az anyaggal. Körülbelül egy egész éves folyamat, mire ide kerülnek, és itt láthatjátok a kollekciót.

Melyik anyaggal szeretsz legjobban dolgozni?

A csipkéket szeretem a legjobban, és a tiszta selymeket, ezzel a kettővel dolgozok a legszívesebben.

Hogyan szeretsz a legjobban kinézni az utcán, amikor sajnos el kell tekinteni az esküvői ruháktól?

Én a hétköznapokban nagyon szeretem a minimál divatot, a sportos, az uniszex viseletet.

A hétköznapi divat mennyire érdekel?

Nemcsak az esküvői divat hoz lázba, bár nem hinném, hogy hétköznapi kollekcióm is lesz.

Ezt követően készítettünk egy közös képet, és megköszöntem az interjút.

Magunkról is készítettünk pár fotót a rózsás fal előtt, és mielőtt még hazaindultunk volna, beszélgettem az egyik modellel is, Vass Viviennel, aki 22 éves, és az ELTE pszichológia szakán tanul a modellkedés mellet. Elmesélte, hogy milyen hosszú kaszting választotta el őt a bemutatóig. Kérdeztem tőle pár dolgot, és kiderült, hogy rengeteg külföldi cégnél modellkedik, és hogy szerepelt már a Marie Claire címlapján, és a Chanelnek is dolgozott. Nagyon élveztem a beszélgetéseket, és a hazafele úton már nemcsak esküvői ruhák körül forogtak a gondolataim, hanem akörül is, hogy két érdekes emberrel is beszélhettem a bemutató után. Ez az esemény nagyszerű volt számomra, és már várom 2017-est is, csakúgy, mint Benes Anita.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Audrey Hepburn a falamon

A velem egykorúak nagy része, és én is nap mint nap ránézünk pár percre a Facebookunkra. Persze van úgy, hogy akár órákra is képes magával rántani minket ez a közösségi portál. Miközben ebben a digitális webvárosban söpörünk végig az utcákon, szembetalálkozunk celebekkel. Pontosabban azok képeivel, akik híresnek gondolják magukat, és ezáltal mi is híresnek gondoljuk őket, és ha már híresek, hallgatunk rájuk. Tehát olyan emberekkel találkozunk a Facebookunkon, akikre igazából nem is vagyunk kíváncsiak. Most jön a csavar a dologban, hiszen ezután már kíváncsiak leszünk rájuk.

És ki az, akit sztárnak tekinthetünk? Aki szerepelt a tévében vagy játszott egy filmben? Ezt a rangsort ma az határozza meg, hogy kinek van több feliratkozója a YouTube-on, vagy hogy kit követnek többen az Instagramon. A lista élén állnak a gyerekek példaképei, akik nemcsak a lista éléről, de a gyerekek fejéből is nemsokára kikopnak. Köztük vannak a tipikus egynyári dalok, vagy éppen az egy év után szétfoszló fiúbandák.

Most pedig beszéljünk azokról, akik tényleg sztárok, akik valódi példaképek, közülük is az én példaképemről, Audrey Hepburnről (1929-1993) – gondolom, nektek sem cseng ismeretlenül a név. Én őt hozom fel példaként, ha igazi sztárt kérdeznek tőlem. Audreyról a filmjei, képei mutatják meg utánozhatatlan eleganciáját és végtelen báját, amely ott rejlik benne. Arisztokrata családban született, de az ezzel járó előnyöket nem sokáig élvezhette, mivel közbejött a szülei válása, majd a második világháború. Apja lemondott róla és testvéreiről, ez volt élete egyik legmegrázóbb élménye. A válás után édesanyjával Hollandiába költözött, ott élte végig a háborút. Később semmilyen sztáros csillogás nem tudta ezeket az emlékeket kitörölni az emlékezetéből. Az életében óriási traumákon ment keresztül, ennek hatására olyan életfilozófiát alakított ki magának, amiben egyáltalán nem érdekelték őt a külsőségek, elfogadott mindent, örült, hogy élhetett. Mindig is adakozó volt, idősebb korában sok időt fordított a rászorulók segítésére.

Hát igen, az én falamra is ő van rányomva. A végére itt egy idézet tőle, ami szerintem tökéletesen jellemzi őt:

„A vonzó ajkak érdekében mondj kedves szavakat. A kedves szemekért keresd a jót az emberekben. A karcsú alakért oszd meg ételed az éhezőkkel. A szép hajért hagyd a gyermeknek, hogy ujjaival végigsimítsa naponta. A lelki egyensúlyért sétálj azzal a tudattal, hogy sohasem vagy egyedül.”

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A legmagasabbra törők

,,Az Everest a legveszélyesebb hely a világon!” – hangzik el az Everest című amerikai-brit-ízlandi koprodukcióban készült filmben. Mikor először láttam a film előzetesét, már biztos voltam benne, hogy ezt a mozit meg kell néznem.

Igen erős elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban. Ahhoz persze lusta voltam, hogy bepötyögjem a gépembe a port.hu-t, és megnézzem, mi is ez a film, csak az Allee-ba vezető úton bővültek az ismereteim a filmről. Azt tudtam meg például, hogy nemcsak egy kreatív elme vetíti ki a gondolatait a filmvászonra, hanem hogy ez egy szörnyű és igaz történet profi hegymászókról, serpákról és segítőikről, akik közül nyolcan a hegyen élték meg utolsó perceiket. Beültem hát a moziba egy kis popcornnal az ölemben, várva a film kezdetét.

Azon a bizonyos május 10-i napon sok száz hegymászó volt fent a hegyen. Nagyon kevés alkalmas nap van a csúcs meghódítására, így sok csapat indult el a csúcsra ezen a végzetes napon. A film emléket állít azoknak, akik életüket vesztették a hegyen, és megmutatja,

  • hogy a helyiek Csomolungmának, a Föld Istenasszonyának hívják a hegyet, és az úton imazászlók százai lebegnek a szélben és viszik az imáikat,
  • hogy a természettel szemben milyen sebezhetőek vagyunk,
  • hogy egy apró hiba a halálzónában, 7500 méter felett végzetes lehet magunk és a csapat többi tagja számára is,
  • hogy hiába van 65 ezer dollárod, nem jutsz fel,
  • hogy a hegyen egyedül vagy, teljesen egyedül,
  • hogy halott hegymászók teteme kíséri végig az utat a csúcsig.

1996 májusában 8 hegymászó vesztette életét a Mount Everesten. A történet főszereplője Rob Hall (Jason Clarke), a fantasztikus és gyakorlott hegymászó, aki megélhetési szinten űzi hobbiját. Profi hegymászókat visz fel a világ legmagasabb pontjára, élet-halál közti helyzetbe egy kisebb vagyonért. A csapat tagjai közt van Jon Krakauer (akinek az Ég és jég című könyve alapján készült ez a film), egy japán nő, aki a 7 csúcsból 6-ot már megmászott, és egy férfi, Doug, aki már másodszor indul a túrán, és rendkívül elszánt, hisz elsőre nem sikerült neki a csúcs meghódítása – egy viharnak köszönhetően. A csúcsra indulás előtt egy hónappal mentek fel az alaptáborba, akklimatizálódni. Ilyenkor az alaptábor és a negyedik tábor között szoknak hozzá a mínusz 40 fokhoz és a 60% alatti oxigénszinthez. A test 7500 méter után haldokol – erre készítette fel őket Rob, a túravezető. A táborok el voltak látva oxigénpalackokkal, ezekre nagy szükség volt. Mentés céljából sem tud felmenni oda helikopter, mert a propellerek nem tudnak mit mozgatni a ritka levegőben. Emellett rengeteg halálesethez vezet az oxigénhiány. Ha az agyuk nem kap elég oxigént, nem tudják irányítani a tetteiket – például kicsatolnak a kötélről vagy leveszik a kabátjukat, mert azt hiszik, hogy melegük van.

A csapat május 10-én indult. A csúcs előtti utolsó éjszakát a 4. táborban töltötték, itt már oxigénpalackkal kellett aludni. Innen éjfélkor indultak, hogy legkésőbb délután 2-re felérjenek a csúcsra. Az ezután következő részeknél lehetett csak igazán megérteni, hogy mi is a szép, a tragikus, a hihetetlen, a kitartás ebben a történetben.

Én még nem láttam ehhez hasonló filmet. Azokat a színeket, hangokat, valós háttereket nem tudom visszahozni írásban, amiket a vásznon láttam. Az érzések, a benyomások az igazi hidegről, a természet erejéről, a magányról, a félelemről, a halálról, a kitartásról mélyen érintettek. Akkora hatást váltott ki belőlem a film, hogy még a mai napig is ezen gondolkodom, és írom ezt a cikket, pedig több mint 1 hete, hogy láttam. Leszögezném, hogy nem vagyok sírós típus, de az én arcomon is csordult pár könnycsepp a film számomra irreális, de egyben megható történése miatt.

Tehát ez volt az Everest, ajánlom mindenkinek… A legveszélyesebb hely a világon.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

 Everest (2015, 122’)
Rendezte: Baltasar Kormákur
Szereplők: Robin Wright, Keira Knightley, Jake Gyllenhaal

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának válogatott cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

Utolsó kommentek

Látogatószám