A Gandhi Gimnáziumban

Az emberek tartanak azoktól a dolgoktól, amik nem olyanok, mint amit megszoktak. Az AKG próbál ezen változtatni, éppen ezért történt, hogy pár iskolatársammal és egy kísérőtanárral (Bodonczy Andrea tanárnővel) szerda reggel vonatra ültünk és leutaztunk a Pécsi Gandhi Gimnáziumban, ami Magyarország, sőt Európa első cigány nemzetiségi gimnáziuma.

Az iskoláról annyit érdemes tudni, hogy nincs sok diák, a diákok mind roma származásúak és egy-két diák kivételével mindenki kollégista. A diákok nagy része az Arany János Kollégiumi Program (AJKP) résztvevője, így a képzés, a kollégium és a hétvégi hazaút is teljesen ingyen van minden diáknak. A programban részt vevő diákok 1+4 évet járnak ide, 1 előkészítő évvel, amúgy a többi diák 4 évet jár különböző szakokra. Felnőttoktatás is van, esti, illetve levelezős. Az iskolának és tanulóinak fontos a származás, hogy tisztában legyenek azzal, hogy honnan származnak a romák, és hogy beás- és oláhcigányok egyaránt mindkét csoporttal és nyelvjárással megismerkedjenek, mivel az utóbbi időben egyre kevesebb ilyen tudással kerülnek be ide a diákok. A tehetséges tanulókkal külön foglalkoznak, az otthonról szerzett zenetudást tökéletesítik.

Simon Szonja

A jól felszerelt stúdió mellett található az iskolában egy informatika terem is, ahol egy spéci programmal lehet számítógépen 3D-s dolgokat tervezni és nyomtatni.

Simon Szonja

Az iskola indiai kapcsolata több helyen is megjelenik, például a lépcsőházban található nagy Gandhi mellszobron, vagy az Indiaszobában, ahol indiai hangulatban ülve fogadják a szülőket az iskola legpanorámásabb termében, ahova a diákok akkor mennek be, amikor történelemből Indiát veszik. Az igazgatónő is megemlítette, hogy a roma zászló olyan, mintha az indiai és a magyar keveredne, ami egy érdekes véletlen.

Simon Szonja

A vonatról leszállva ketten fogadtak minket, akik elvittek minket a szállásra. Az iskola kollégiumának vendégszobáit kaptuk meg. Én azért örültem ennek a szálláshelynek, mert így jobban átélhettük az ő életüket. Miután megebédeltünk a menzán (muszáj megemlítenem, hogy én peszketáriánus vagyok, így külön odafigyeltek arra, hogy én vegetáriánus ételt kapjak), átkísértek minket az iskolába, ahol az igazgatónő körbevezetett minket. Benéztünk egy roma nyelvórára, ahol a diákok hozzánk hasonlóan Quizletet használtak, majd megnéztük a speciális termeket. Itt szerintem mindannyian ledöbbentünk, mert bár az AKG-nak is tökéletesen jól felszerelt termei vannak, a mi stúdiónkhoz képest az övéké elmehetne egy reggeli TV műsorba. Megnéztük a tornacsarnokot, aminek hatalmas lelátója volt, leválasztható teremmel, ami szintén bámulatos volt. Délután a városban csináltunk egy városismereti játékot, majd megnéztük a pécsi kollégisták flashmobját, ami szerintem nagyon kreatív volt.

Este két diáklány kíséretében átmentünk a helyi roma lakásétterembe, ahol roma háziasszonyok főztek nekünk, amíg a lányok meséltek. Utána a szakácsnő is mesélt az ételekről. Hagyományos lecsót csináltak, cigány kenyérrel, bodaggal, külön figyelve arra, hogy legyen egy húsmentes és egy laktóz-, illetve tejmentes étel is. Majd desszertnek lekváros és rántásos palacsintát ettünk, aminek a maradékát elcsomagolták nekünk másnapra. Miután mindenki jóllakott, visszamentünk a kollégium előadótermébe, ahol a diákok énekeltek és táncoltak, majd minket is megtanítottak pár tánclépésre. Szerintem nagyon jó volt ott a hangulat, a fellépők elképesztően tehetségesek voltak.

Simon Szonja

A második nap állatkertbe mentünk két osztállyal. Itt volt alkalmunk beszélgetni velük és jobban megismerni őket.

Simon Szonja

Délután kaptunk útravalót, majd emléklapot, cigánymotívumos színezőt és karkötőt emlékül, majd visszajöttünk Budapestre.

Simon Szonja

Nagyon jól éreztem magam, és szerintem ez egy olyan lehetőség volt, amit nagy hiba lett volna kihagyni. A gandhisok nagyon aranyosak és nyitottak voltak velünk, igyekeztek minél jobbá tenni az ott-tartózkodásunk. Ajánlom mindenkinek, hogyha van lehetősége valami újat kipróbálni: éljen vele! Sosem szabad félni az ismeretlentől.

Simon Szonja (9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Időzavar

Szerda este az AKG színházterme megtelt érdeklődő szülőkkel és diákokkal. Iskolánk egyik színjátszóköre, a Trupp idén a projekthét második napján mutatta be egészéves munkájuk gyümölcsét, az Időzavar című színdarabot. Még a cikk legelején muszáj megemlítenem, hogy ezt a darabot 5 diák írta, tanárukkal, Lőrinc Lászlóval együtt.

Simon Szonja

A történet röviden a következő: Ludens András (Nyári László) megbukik egy vizsgán, majd egy kívánsága nyomán egy alkalmazás kerül a telefonjára, amivel utazni tud az időben. Visszautazik 1018-ba, majd ettől kezdve kézről-kézre jár vissza az időben a telefon, egészen addig, míg a végén vissza nem ér Andrishoz – bár addigra már mindenki sokat változtatott a múlton.

Simon Szonja

Az előadás nagyon humoros és élvezetes, és igazán sajnálom, hogy csak egyszer játsszák. Még ősszel írtam egy cikket a Trupp előző színdarabjáról, ami szerintem nagyon jó volt, mégis, nekem ez valahogy jobban tetszett. Megvolt a hangulata. Az osztálytársaimmal mentem, hogy megnézzük Demeter Lehelt, a csibetársamat, aki a középkori gyilkos grófot játszotta (és nem mellékesen a darab írásában is részt vett), majd megvártuk előadás után, hogy gratuláljunk neki. Az alakítása hiteles volt és nagyon jól játszott.

Simon Szonja

A Tranzit színészei mellett több új szereplő is volt, kiemelném még Zsámbéki Tóbiást, aki Demeter Lehellel együtt idén töltötte el első évét iskolánkban. Tóbiás is nagyon jó volt, otthonosan mozgott a színpadon. Az előadás végén a színészek felhívták telefonon Wohlfart Richárdot, aki a professzort játszotta volna, csak lebetegedett, így Lőrinc László tanár úr vette át a szerepét. Az egész színdarab, a meghajlás, a telefonhívás és persze a két új AKG-s truppos szereplése is bizonyította, hogy ők egy éven át nemcsak együtt dolgoztak, hanem meg is ismerték egymást, és egy jó kapcsolat alakult ki köztük, és szerintem ez is egy olyan dolog, ami élvezhetőbbé tette az előadást.

Simon Szonja

Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett a darab, és már várom, mit fognak jövőre alkotni.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)

fotók: Salacz Máté (11ny. évf.)

A színdarab Facebook esemény oldala

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

Az Amikor ezt olvasod, én már nem leszek egy öngyilkosság témájú regény. A főszereplője Daelyn, aki több sikertelen öngyilkossági kísérlet után talál rá az Át a fényen nevű weboldalra, ami azt ígéri neki, hogy 23 nap múlva végre ő is átléphet a fényen.

Simon Szonja

A történet a magába forduló Daelyn szemszögéből íródott, az ő gondolatait olvashatjuk. Bár van olyan karakter, aki végül elmondja, hogy ő hogyan élt meg egy-egy alkalmat, de van olyan is, akiről sosem fogjuk megtudni, hogy vajon mit miért tett, és hogy tényleg olyan elviselhetetlen volt-e, mint ahogy Daelyn beállította őt.

Daelyn karaktere nagyon érdekes, mivel a viselkedésében minden tinilány magára ismerhet, hiszen néha mind olyanok vagyunk, mint ő. Kicsi kora óta bántják az iskolatársai, magányos és néma, a családjában pedig már régen csalódott. Ő az egyetlen, akire nyugodt szívvel azt lehet mondani, hogy fejlődő karakter. A többiek az első két fejezet alatt felvesznek egy jelzőt, egy szerepet, és azzal tökéletesen elvannak a 250 oldal alatt. Aki az elején gonosz volt, gonosz is marad, aki az elején kicsit sem volt tökéletes, a végére sem lesz az. A többi szereplővel ellentétben Daelyn változik, bár lehet, hogy ez csak azért tűnik így, mert egyre jobban ismerjük meg, és egyre jobban válik a részünkké a könyv, benne a lánnyal.

Santana, a fiú, pont azon a napon lép be a lány életébe, amikor ő elindítja a visszaszámlálót „a fény felé”. Őszintén szólva az első pár oldalon Santanát nagyon furának és idegesítőnek tartottam, de ahogy folytatódott a regény, rájöttem, hogy valójában érdekes személyiség és jó szívű. Visszagondolva, szerintem azért is tartottam idegesítőnek, mert Daelyn annak állította be. A történet egyik fő izgalma, hogy vajon mi lesz velük, tudnak-e barátok lenni a történtek után, és hogy ki is ez a fiú valójában.

Simon Szonja

Míg Santana anyukájáról azt gondolom, hogy egy nagyon laza, közvetlen személy, Daelyn szüleire csak annyit tudok mondani, hogy pont olyanok, mint minden hasonló regényben a szülők. Sokat dolgoznak, fura szabályaik vannak és az esetek 95%-ában olyan, mintha csak nyűg lenne a gyerekük, és minden, amit mondanak neki, csak betanult dolog.

Már többen is ajánlották nekem ezt a regényt, és én is csak ajánlani tudom mindenkinek. Nekem nagyon tetszett, és ahogy egyre inkább közelítettem a vége felé, egyre nehezebb volt letenni. (Olvastam vonaton, egy kirándulás szabadidejében, sőt, még egy esküvőn is!) Nagyon fordulatos és jól felépített a történet. Bár az elején nyomasztó volt, sőt, végig az volt, de valahogy egy idő után megszokod, hogy az, és a nyomasztóság átvált egy olyan érzésbe, hogyha abbahagyod, utána inkább senki se szóljon hozzád, amíg újra nem olvashatsz. Na, és akkor meg már végképp mindenki hagyjon békén, amíg olvasod. Egy szóval: addiktív.

A regény végén egy pszichológus ír arról, hogyan lehet felismerni a depressziót, és feladatokat is ad a könyv feldolgozásához. Én egészen addig, amíg el nem olvastam a feladatokat, meg voltam győződve arról, hogy mindent megértetettem, hogy a történet kerek egésze ott volt a kezemben. Csak utána jöttem rá, hogy ez több annál, mint amit Julie Anne Peters írt, és miután végeztél, nem szabad egyből félrerakni, hanem át kell gondolni újra, hogy mit is olvastál. Ez a te fejedben válik egésszé.

Simon Szonja

Pont a könyv befejezése után kezdtem el nézni a 13 okom volt 2. évadját. Olvastam a könyvet, láttam a sorozatot, és a sok rossz kritika ellenére nekem tetszett. Sokan ismerik Hannah Baker történetét. Bántották, sok sérelem érte, öngyilkos lett, de előtte még felvette kazettára a sérelmeit, majd halála után végighallgattatja ezeket a kazettákat azokkal az emberekkel, akik bántották. A 13 okom volt sikerét megértem, a durva képsorok mellett a sorozat nagyon jól néz ki, a könyv is jó olvasmány. Viszont a Ha ezt olvasod, én már nem leszek sokkal jobban alátámasztott és reálisabb, mégsem ebből a könyvből lett filmes kasszasiker. Pedig minden megvan benne, ami ahhoz kellene, csak talán kevesebb az esemény benne. Mindenesetre én mindkettőt szeretem, de ezt a könyvet sokkal inkább a kamaszoknak valónak tartom, mert ez úgy mutatja be a depresszió súlyosságát, hogy hagyja, te értsd meg, nem pedig felkavar pár cselekménnyel.

Szerintem ezt a könyvet bőven berakhatnák az iskolák kötelező olvasmányai közé, mondjuk 9.-ben, mert a sok szépirodalom mellett az ilyen témák is fontosak. Tanárok, igazgatók, ha ezt olvassátok, segítsetek, hogy ez több fiatalhoz eljusson. Mert ez az, amiről az iskolában nem tanítanak, pedig hol máshol ismerkedhetnénk meg az ilyen dolgokkal?

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)

Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek (By the Time You Read This, I'll Be Dead, 2009)
Móra könyvkiadó, 248 o., 2016

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

„Élvezem az életet” – interjú Nagy Máriával

Marcsi pedagógia asszisztens itt, az AKG-ban. Marcsi mozgássérült. A kollégái olyan munkákat adnak át neki, amire nekik nincs idejük. Napközben sokat szokott szkennelni, de volt olyan is, hogy szerződéseket küldött ki. A fotóstúdió mögötti korábbi sminkteremben tölti a napjait, onnan csak cigizni szokott kimenni, vagy néha kávéért. Két mozgássérült munkatársával, Ferivel és Viktorral együtt majdnem minden kollegájával kapcsolatban áll. Diákokkal nem nagyon szokott beszélni.

Simon Szonja

Megtudtam tőle, hogy szerinte a legtöbb intézmény nem akadálymentesített, ami sokszor hátrálja a dolgokban, viszont az AKG eléggé az. A lépcsőjáró liftet nem szereti használni, mert tériszonya van, és olyan keskeny, hogy attól fél, hogy leesik róla. Így viszont elég macerás lejutni az alagsorba, a büféhez. Marcsi az életét inkább irodai papírmunkával képzelte el, de aztán úgy hozta a sors, hogy 2011-ben az AKG-ba jött, és azóta is nagyon szeret itt lenni.

Simon Szonja

Akadálymentesített iskola

Hogyan lettél mozgássérült?

Hát, ez hosszú történet. Az apukám családjában volt egy öröklődő betegség, izomsorvadásnak hívják, és ez sajnos rám is esett – hétéves koromban jött ki nálam. Örököltem. Könyöktől és térdtől lefelé vagyok mozgásképtelen. Nem probléma, hogyha erről kell beszélnem, mert jobban szeretem, ha kérdeznek, mint ha bámulnak. Az bosszantó, azt nem szeretem. Azt mondták, hogyha felér a szívemhez, akkor hát Isten veled Marcsika. Addig is élvezem az életet, a betegségemmel nem nagyon törődök. Ennek a betegségnek 33 típusa van, és én még a jobbikba estem bele, mert lehetne olyan, hogy nyaktól lefelé béna vagyok, és nem tudnék semmit csinálni. Vagy agyilag nem lennék normális, szellemileg kész KO, úgyhogy én nagyon örülök, hogy egyelőre csak ez van. Remélem, hogy nem lesz más problémám, és csak az izomsorvadás marad.

Az orvosok azt mondták, hogy a kisagytól indul egy idegszál, amit anno megtámadott egy betegség, amit későn vették észre, ezért nem tudtak már segíteni. De azért még sok minden van, amit nem értek a betegségemmel kapcsolatban.

Elfogadtam a helyzetem, bár ez nem ment könnyen. Nehéz vele együtt élni. Néha úgy érzem, hogy nincsen semmihez se erőm, azt érzem, hogy tényleg feladom, mert vannak olyan dolgok, amiket már nem tudok megcsinálni. Amit régen meg tudtam csinálni fizikailag, azt most már nem. Régen tudtam járni. Nem voltam mindig kerekesszékes. Nehéz beletörődni abba, hogy székbe kényszerültél, és abba is nehéz beletörődni, hogy nem tudsz járni. Hiába szeretnél, hiába akarsz, nem tudsz. Nem tudod azt megcsinálni, hogy fogod magad, és lerohansz a lépcsőn, mint gyerekkorodban. Akkor még játszottam a kutyámmal, fogócskáztam a testvéreimmel. Ezt már nem tudod, „kispadra” kerülsz. Ezzel nem könnyű együtt élni, de így is lehet élni. Csak nem mindenki tud.

Simon Szonja

Szerinted az pozitív vagy inkább negatív, hogy emlékszel arra, hogy gyerekkorodban még mindent meg tudtál csinálni? Szerinted jó, hogy erre emlékszel, vagy jobb lett volna, hogyha nem is tudnád, hogy az pontosan milyen?

Én az énemnek mind a két felét ismerem. És ez jó dolog. Vannak olyan mozgássérültek, akik felnőttkorukra lettek azok – autóbaleset, motorbaleset, buszbaleset, nem tudom, hogy még milyen baleset, vagy éppen fejest ugrott valaki a vízbe és eltört a gerince. Budakeszin van az OORI (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet), oda el szoktam járni. Ott vannak ismerőseim, a gerincosztályon, akik négy-végtag bénák, de annyira felhozták, feljavították az embert, hogy már tud fogni vagy éppen át tud ülni. Amikor felmegyek oda, mindig nagy örömmel fogadnak, mert én tudok valami pozitívat nyújtani. Van több olyan mozgássérült ismerősöm, akit nagyon szeretek és tisztelek. Ők szó szerint nyaktól lefelé bénák. Olyan szinten közlekednek, hogy öröm nézni őket – ahogy közlekednek, ahogy élik az életüket, és tényleg, ahogy nem hagyják el magukat. Vannak olyan mozgássérültek is, akik teljesen elhagyják magukat, nem foglalkoznak azzal, hogy lehetne másképp is élni. Igen, nehéz, de így is lehet teljes életet élni, én ezt gondolom.

Hogyan jársz be az iskolába?

Járdán. Én itt lakom Óbudán, albérletben, és a háztól idáig a kerekesszékemmel közlekedek. Nem szállok fel tömegközlekedésre, mert felesleges, plusz nálunk ez necces is. Viszont az úton így is vannak akadályok, mondjuk padka, járdaszegély, lépcsők. Van, ahol az utcai közlekedés sincs akadálymentesítve.

Simon Szonja

Útvonal az iskolába

Mennyire segítőkészek a budapestiek veled?

Nem mindenki az, viszont Budapesten nagyrészt segítőkészek.

Milyen volt az első napod az AKG-ban?

Amikor először bejöttem – szerződést írtunk alá –, úristen, az nagyon jó volt. Amikor beléptem ide, azt gondoltam: „Hazaértem!”.

Te hogyan jellemeznéd az AKG-t, milyen az iskola hangulata?

Családias a légkör, segítőkész mindenki, és tényleg, ha látják, hogy problémája van az embernek, nem azt csinálják, mint más intézményekben, hogy látják, de nem mennek oda.

És érezni azt, hogy az AKG-nak fontos vagyok, ez az, ami nem mindegy. Mert ha egy munkahelyen nem érzed jól magad, akkor az már régen rossz, és azon vagy, hogy elmenj.

Mivel szoktál foglalkozni munkaidő után?

Vannak barátaim és van egy kaméleonom. Hozzá szoktam hazasietni, vele szoktam foglalkozni, és amikor már vele nem foglalkozok, akkor otthon, amit kell, azt még gyorsan megcsinálom. Idézőjelben, hogy gyorsan. Mosás, takarítás, elmosogatni az edényeket meg rendet rakni egy kicsit. És utána, nem tudom miért, de én nagyon szeretek „sétálni”. Szeretek csakúgy elmenni és kikapcsolódni, nézelődni a városban, csak menni. Például a Margit-szigetre nyáron.

A kaméleonomat tavaly kaptam ajándékba, a névnapomra. Sisakos kaméleon, Kaktusz a neve. Azért kapta ezt a nevet, mert egyrészt zöld, másrészt meg amikor mérges, szó szerint olyan, mint a kaktusz. Engem megszokott, nagyon szeretem, mindent megosztok vele.

Simon Szonja

Van esetleg példaképed? Esetleg olyan ember, akit nagyon tisztelsz?

Nick Vujicic, a karok és lábak nélkül született keresztény prédikátor a példaképem. Akire pedig felnéztem az életem során, az az édesapám volt. És igazán felnézek Hantos tanár úrra is, mert vele nagyon sokat beszélgettem, nagyon sok mindenben adott tanácsot nekem, és mindig meghallgatott. Volt olyan is, hogy úgy talált rám, hogy sírtam. Nem egyszerű az életem, de igyekszem úgy alakítani, hogy könnyebb legyen, annak ellenére, hogy vannak nehézségeim. Hantos tanár úr volt az, aki segített, valamint Rataj János és Szűcs Tamás. Volt, hogy Tamás, a főnököm is könnyes szemmel talált, de dolgoztam. Hát igen, ez az a három ember, aki tényleg nagyon sok mindent tud rólam.

Itt az iskolában mindenki nagyon segítőkész, és tényleg azon vannak, hogy segítsenek. Nem mindegy, hogy az ember van, akikre számíthat, és én ezt nem tudom elfelejteni a sulinak. Olyan nagy örömmel tölt el, hogy én is az AKG dolgozójának mondhatom magam, ezt így gondolom és így érzem. Amikor felvettek, szó szerint madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam. Azóta is nagyon szeretem az AKG-t, semmi pénzért nem adnám, nincs az a pénz, amiért engem innen el tudnának csalni.

Mennyire vagy nyitott diákokkal, akik beszélgetni szeretnének veled?

Ha meg tudnak keresni, van rá idejük, állok elébe. Feltéve, hogy nem vagyok éppen beletemetkezve a munkába. Bárki nyugodtan megkereshet, bárki leszólíthat, hogy szeretne velem beszélgetni. Volt már rá példa, hogy egy témahétre gyengénlátókat, süketeket és mozgássérülteket is hívtak.

Simon Szonja

Témahét a fogyatékkal élők megismerésére

A kollégák megkérdezték, hogy válaszolnánk-e néhány kérdésre, amit a diákok tennének fel. Én rávágtam: igen. És tök jól sült el, mert tényleg mindenről kérdeztek, mindenre válaszoltunk, és mint mondtam, jobban szeretem, ha kérdeznek, és nem néznek, nem bámulnak. Vannak olyan diákok, akikkel nagy ritkán szoktam beszélgetni, mert tényleg nagyon ritka, amikor találkozom velük. De nagyon aranyosak, nagyon szeretem a diákjainkat. Némelyik úgy köszön, hogy csókolom, némelyik meg úgy, hogy szia – így félve –, és van, amelyik azt mondja, hogy kezicsókolom. Imádom őket, amikor így köszönnek, az egy élmény.

Simon Szonja

Van egy diák, az a kedvencem, de nem tudom a nevét. Ő annyira cuki, annyira aranyos, hogy mondom, hát ez kész. A fiatalemberke olyan illemtudó, olyan aranyos, hogy ahogy meglát, ugrik – tök mindegy, hogy kivel van vagy hol van, rögtön nyitja az ajtót. „Kezit csókolom! Hogy tetszik lenni?” Hát őt nagyon szeretem, nagyon cuki. Majdnem minden diák illemtudó. A kicsiknek még meg kell tanulniuk, mert nem mindegyikük az, és a nagyobbak szólnak rájuk. Amúgy a legtöbb diákunk nagyon segítőkész. És az tök jó dolog, hogy ilyen fiatalon megismerkednek azzal, hogy nem csak járókból és egészségesekből áll a világ, van olyan, hogy mozgássérült, béna, vak, süket, vannak ilyen emberek is. Az jó, hogy az AKG betekintést kér a mi világunkba, jó érzés, hogy el tudjuk mondani, és hogy legalább egy töredékét meg tudom mutatni annak, hogy én hogyan élem meg a mindennapjaimat.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)
fotók: Bánó Eszter (AKG, 9ny. évf.),
Baranyai István

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Fürdőbombák

Bizonyára mindenki hallott már a fürdőbombákról vagy más néven fürdőgolyókról. Ezer meg ezer videó van fent róluk azt interneten, amik arra ösztönzik az embereket, hogy ők is vegyenek ilyet, és ők is átélhessék azt az élményt, amit az az egy színes golyó okozhat. De vajon miből van? És egyáltalán, hogyan pattant ki ennek a világszenzációnak az ötlete valakinek a fejéből? Lehet ilyet otthon is készíteni?

Simon Szonja

Szépek, színessé teszik a fürdővizet, jó illatúak és szinte minden tinédzserlánynak volt már. Ez az, amit mindenki tud róluk, főleg, amióta a kamaszlányok körében világszerte egy bevált, népszerű ajándék lett. Hogy ez az egész dolog honnan indult, arra vonatkozóan elég sok teória létezik. A leghihetőbb az, hogy a mai Lush üzletlánc (akkori nevén Cosmetics To Go) egyik fontosabb embere, Mo Constantine találta ki ezt az ötletet 1989-ben, ugyanis a bőre túl érzékeny volt az Amerikában elterjedt habfürdőkhöz. Bement a kis kerti házába, összeöntött szódabikarbónát és citromsavat (a pezsgő hatáshoz), aztán kreatívan kezdett el olyan illóolajokat használni, amik befolyásolni tudják az ember hangulatát. Majd virágszirmokat és tengeri sót rakott bele, miközben a színekkel is játszott. És el is készült az első fürdőbomba, a szedres, amit a Lush a mai napig gyárt.

Simon Szonja

Ezek után sok ember húzott hasznot a hirtelen népszerűvé vált tárgyból. Egy 10 és egy 11 éves lány 2012-ben kapott a szüleitől mindenféle alapanyagot, melyekből a két lány 3 hónapnyi munka után elkészített 150 fürdőbombát, amiket utána a minneapolisi vásárban árultak. Mára a Da Bomb Fizzers nevű cég van a tulajdonukban.

Bármennyit el tudnak kérni a boltok egy ilyen fürdőgolyóért. Szeretnél spórolni vagy csak szeretsz kézműveskedni? Csinálj te is otthon fürdőbombát! Hogy mi kell hozzá? Olaj, víz, illóolaj, szódabikarbóna, keményítő, só és citromsav. Itt van pár recept is, például a FashionFave-től, a Fitt Nők blogból vagy Herczeg Hajnitól:

És akkor jöjjön pár izgalmas szám a Lush fürdőbomba népszerűségéről. 2016-ban csak a Lush készített el 21 millió fürdőgolyót. Minden alkalmazottjuk naponta 700-at is képes megcsinálni, pedig a mai napig kézzel készítik ezeket. Azóta Mo fia, Jack is beszállt a vállalkozásba, ő találta ki a komplex fürdőgolyókat, amik több színből vannak összerakva, ezzel is szebbé téve a kádbadobás utáni végeredményt. Japánban eközben kifejlesztettek egy Bikkuri Tamago nevű fürdőbombát, amit ha a vízbe dobsz, és az szétázik, egy játékot találsz benne.

Simon Szonja

Mindenesetre a fürdőbombák mindenhová eljutottak, minden nép saját stílusa szerint alakított rajta. Talán ezért is lett világhírű ez a tárgy, mert mindenütt ott van, és nem csak egyféle van belőle.

Simon Szonja (9ny. évf.)

Fotók: Bánó Eszter (9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!


 

0 Tovább

Bárány Fitness, álomutazóknak

Bizonyára sokan emlékeznek a Játékkészítő című darabra, amit három éve mutattak be, és azóta is ment a decemberi ünnepi időszakokban, naponta 3-szor. A Játékkészítő sok rossz kritikát kapott, ezért sokan negatívan álltak hozzá a TulipánTündér Produkció új mesemusicaljéhez, az Álomutazóhoz is, amit december 26-án mutattak be a BOK Csarnokban. Már az első napon három teltházas műsorral kezdtek, nekünk a második napra volt jegyünk, a délelőtti darabra.

Az Álomutazó idén három gyerekszínésszel és több magyar hírességgel próbált szerencsét, a Játékkészítő előadásokból tanult hibákat kerülgetve. 11-kor kezdődött a darab, de már 10-re oda kellett érni, mert akkor kezdődött a backstage-túra, ahol megtudtuk, hogy a táncosoknak 100 cipőjük van, és több mint 1500 kiegészítő kellék van az előadásokhoz. Varga Viktor, aki a darabban Reklám Marcit, a férfi reklámarcot játszotta, azt mesélte, hogy nekik jobban tetszik az, hogy nem kell végig egy mikrofonnál állniuk, hanem szabadon mozoghatnak a színpadon. Később ez látható is volt a színpadon. A színészek könnyen improvizáltak is a megírt szövegük mellett, ezzel is még jobban bevonva a nézőket.

A színpadon szinte az egyetlen díszletet a ledfalak jelentették, amiken a helyszíneket cserélték. A műsor fő száma a Bárány Fitness volt, amit a főszereplő Bárány (Szabó Győző) és a többi bárány (táncosok) énekeltek és táncoltak a nézőgyerekekkel együtt, akik már előtte megkapták és megnézhették a videót.

Ez az előadás sokkal jobb volt, mint a Játékkészítő, ezt a darabot minden korosztály meg tudta érteni, és mindenki élvezte. A mögöttünk ülő maximum négyéves kisfiú ugyanannyira élvezte, mint az előttünk ülő 12 éves fiú vagy én, 15 évesen, esetleg a szülők. Nekem tetszett a darab, és mindenkinek ajánlom, akinek van már jegye vagy még pont tud szerezni az utolsó napokra.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf)

Álomutazó (TulipánTündér Produkció)
BOK Csarnok, 2017. december 26-30.
Rendező, koreográfus: Juronics Tamás
Szereplők: Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Ábel Anita, Radics Gigi

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Váratlan befejezések

Sokszor fordul elő, hogy a film az utolsó perceiben jár, és te már tűkön ülve várod, hogy vajon összejönnek-e kedvenc szereplőid, vagy hogy vajon mikor derül már ki, hogy ki volt a gyilkos, de a történet úgy végződik, ahogy te azt a legmerészebb álmaidban sem gondoltad volna.

Aztán már a stáblista is lement, és te még mindig csak ülsz, magyarázatot várva az előző percek eseményeire, de azt nem kapod meg...

Napjainkban egyre gyakoribbak a váratlan, kifejtetlen befejezések, amik ugyan nagyon kreatívnak és intelligensnek tűnnek, egészen addig, amíg meg nem nézel egy ilyen filmet.

Például ott van az a közismert film, ami a vietnámi háború idején játszódik, és egy hippi csapatról meg egy vidéki férfiról szól, aki katonának indul, de egy elrontott terv miatt a barátja megy helyette a háborúba, aki végig a békét támogatta, mégis meghal.

Jelenet a filmből

Vagy például itt az az új film, ahol egy leányotthon lakói elbújtatnak egy ellenséges katonát, akit megszeretnek, viszont amikor megmentik őt azzal, hogy levágják a sérült lábát, megbolondul, ezért veszélyt jelent a ház tagjaira, így megmérgezik őt, és így meghal.

Jelenet a filmből

Vagy ott van az az ugyancsak ismert film, ami egy kutyáról szól, aki nagyon rosszcsont, viszont nagyon szereti őt az egész család, a legvégén viszont meghal. Na igen, ez a film egy tökéletes példa az olyan váratlan befejezésre, ami valójában nem is annyira váratlan, mégis meghökkensz, és nem teljesen érted, hogy ez most miért vagy hogyan történt. Szerintem 10 emberből 8 tudta a film legelején, hogy a végén meghal a kutya, vagy azért mert már hallotta vagy azért, mert szerintem elég alapvető.

Jelenet a filmből

Amikor én láttam a filmet, én is tudtam, hogy ez lesz a vége. Eredeti nyelven néztem nem is olyan régen, sokáig nem volt kedvem megnézni, de aztán gondoltam, megnézem, mit dicsérnek annyira. Bevallom, amikor a végéhez ért a film, szótlanul ültem, meglepve, pedig jól tudtam, hogy minden pont így fog történni. Szerintem ennek az a titka, hogy megszerettük a szereplőt, talán túlságosan is, azért fájt a legvége.

Akinek jó az idegzete, annak mindenképpen ajánlom a váratlan befejezésű filmeket, nagyon nagy élmény az összes ebben a kategóriában, valamint elég nehéz elrontani, ami a mai filmvilágban egy nagyon ígéretes dolog.

A cikkben említett filmeknek nem véletlenül hagytam ki a címét, nem szeretném elrontani a moziélményét azoknak, akik esetleg nem látták ezeket.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Tranzit

Pénteken, a vizsgám után, ahelyett, hogy hazamentem volna kipihenni az előző másfél hónapot, a patrónusom ajánlására bent maradtam a Trupp esti előadására.

Ugyan nagyon fáradt voltam (így az élményeket még azóta is dolgozom fel magamban), de merem állítani, hogy amit ott a színházteremben láthattunk, az egy iskolai színdarabnál magasabb színvonalú volt. A Tranzit című előadást tavaly írták és mutatták be a Trupp színjátszókör tagjai, így amit én láttam, az egy ismétlő fellépés volt. A történet egy repülőtéren játszódik, a történet három főszereplője közül kettő FBI ügynök, egy pedig egy kutató. A színdarab arról szól, hogy ez a kutató elhelyez három furcsa széket egy átlagos váróterembe (igazmondószék, reinkarnációs szék és fantáziaszék), ahol a megrendelői majd megnézhetik, mennyire működnek jól a székek. Viszont elfelejti megjelölni a székeket, így nem tudják megtalálni őket.

A darab nagyon humorosan van előadva, egyszer sem unatkoznak a nézők. A teli teremben egy ember sem volt, aki a nagyjából 1 óra alatt egyszer sem mosolyogta vagy nevette el magát. Nekem nagyon tetszett, és kíváncsian várom, hogy idén mit fognak alkotni.

 Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)
fotó: Barabás Sára

Trupp: Tranzit
Rendezte: Lőrinc László

Az előadás adatlapja: https://www.facebook.com/events/177769832780006

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Megjavítottuk a jövőt – a 9ny. évfolyam nyitótábora

Ha jól emlékszem, nagyjából 6. osztály óta vártam arra, hogy legyen már végre gólyatáborom. Manapság sok új ifjúsági könyv szól gimiről, új barátságokról és felejthetetlen táborokól, így hát régóta álmodoztam arról, hogy milyen lesz a 9. előtti egy hét.

Az AKG ötévfolyamos képzésére jelentkezőknek idén a 11. évfolyam csinálta a gólyatábort. A tábor első napján izgatottan pakoltam össze, figyelve arra, hogy most ne hagyjak otthon semmit. A sulihoz érkezve azt láttam, hogy sok gyerek igyekszik az épület felé kisebb-nagyobb utazótáskával. Mielőtt beszálltunk volna a buszba, volt egy rövid ismerkedés a színházteremben. Kisebb csoportokban játszottunk névtanulós játékokat, de előtte még játszottunk egyet mind a negyvenen, hogy a csoportos feladatoknál már valamennyire képben legyünk a nevekkel. Miután megtanultuk a neveket, elindultunk a buszhoz, majd elfoglaltuk helyünket. A táborszervezők fokozták a jókedvet, így mire a busz elindult, mindannyian nagyon mosolyogtunk. Mire kiértünk a városból, már kitöltöttünk minden szükséges papírt, és Dani, a videós már elkezdte az interjúkat. Az út nem volt valami hosszú, de mire odaértünk, már elkezdett kialakulni valamiféle közösség.

A tábor Bánkon volt, egy nagyon barátságos kis táborban. A helyen volt egy nagy betonplacc, ami a tábor központjává vált, valamint volt több füves terület, és olyan helyek, ahol le lehetett ülni és lehetett beszélgetni. Volt egy nagyobb épület is, ahol az étkezések, a megbeszélések valamint az esti programok voltak. A kis faházak, amikben laktunk, kívülről különböző színűre és mintájúra voltak festve. A kerítésen túl, kétoldalról erdő övezte a tábort. Kint egy focipálya volt, ott voltak a reggeli tornák, a sorversenyek és a fiúk is ott játszottak délutánonként.

A tábor ideje alatt meg kellett mentenünk a jövőt, miközben mi elvileg egy ismeretlen bolygón voltunk. Egy híres professzor minden nap elmondta nekünk egy videóüzenetben, hogy aznap milyen jövőbeli problémát kell megoldanunk. A táborszervezők (akik a lakosokat játszották a tábor ideje alatt) nagyon kreatív és izgalmas feladatokat találtak ki minden napra, miközben ügyeltek arra, hogy kellőképpen meg tudjuk ismerni a 3 patrónust (a játékban a professzorokat). Minden délután megszereztünk egy merevlemezt, ha jól csináltuk az aznapi feladatokat. Így a 3. nap végére összeállt a gépezet, ami megjavítja a jövőt. Olyan feladatok voltak, mint például: egy mondat le volt írva sok nyelven, és le kellett írni, hogy szerinted (és persze a csapatod szerint) az adott mondat éppen milyen nyelven van.

Volt gyilkosos játék, meg olyan feladat is, hogy a csapatoknak hajót kellett csinálniuk mindenféle apróságból, amit találtak, hogy aztán mécseseket rátéve este a vízre tudják ereszteni azokat. Az egyik este filmet néztünk, aztán az utolsó estén nagy kvízest volt, ahol 4 csapat versenyezett. Volt színházi est is, ahol mi adtuk elő az aznap begyakorolt kis előadásainkat. A 11.-esek fantasztikus öt napot állítottak össze nekünk, mindannyian örökké boldogan fogunk visszaemlékezni a gólyatáborunkra. És ami számomra a legérdekesebb volt, hogy a sok ismerkedős feladat és a sok együtt töltött idő megtette a hatását, így majdnem egy hét alatt eléggé jól megismertük egymást, és mire hazaértünk, már sok új barátság született. Remélem, egyszer majd a mi évfolyamunknak is sikerül egy ilyen csodálatos tábort megszervezni.

Simon Szonja (AKG, 9ny. évf.)

fotók: Szendrei Zsófia, Tóth Bertalan

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek