Interjú a Kiválasztott húgával

A hónapok óta várt Hunger Games trilógia befejező része, a „Kiválasztott” első fele már látható a mozikban. Az a szerencse ért, hogy az elsők között tudtam megnézni.

Azon az estén, a hivatalos premier előtt egy nappal izgatottan léptem be a terembe. Rengetegen voltak, nagyon nagy volt az érdeklődés. Igaz, hogy szinkronos volt a film, és ezért sokan inkább a másnapi, csütörtöki feliratos premiert választották, de szerintem nem ez a lényeg. Egy kicsit féltem, mivel rég olvastam a könyvet, ezért nem tudtam, hogy mindent érteni fogok-e, abban viszont biztos voltam, hogy egy nagyon jó filmet fogok látni. És nem is tévedtem.

A történet ugyanott folytatódott, ahol a második résznek vége szakadt. A bajnokok balul sikerült szökése után Katniss a 13. körzetben ébred, ahol megtudja, hogy társai közül csak Finnicket sikerült kimenekíteni az arénából. A többiek – köztük Peeta is – a Kapitólium fogságába estek.

Azt is megtudja, hogy a nagy mészárláson történt események után az elveszettnek hitt és sok év óta visszatérni készülő 13., és a bombázást túlélő 12. körzet tagjai véres csatára készülnek közös ellenségük, a Kapitólium ellen. Céljuk, hogy minél több körzetet vonjanak be a harcba, és egyesített erőikkel győzzenek. Miután Katniss saját szemével látja volt otthona hamvait, ő is rádöbben arra, hogy ezt a Kapitólium már nem úszhatja meg. Elvállalja a forradalom jelképének, a fecsegőposzátának szerepét, és belefolyik a harcba. Még elszántabban próbálja megölni a zsarnok Snow elnököt, és persze ki akarja szabadítni a többi bajnokot is. Ezt a Kapitólium nem hagyhatja szó nélkül, ezért még brutálisabb és kegyetlenebb módszerekhez folyamodnak. Nem érdekli őket, hogy ki hal meg, el akarják törölni a föld felszínéről a jelképet, és ezzel le akarják csitítani a lázongó körzeteket. Innen már nincs visszaút, harcolni kell bármi áron, még ha tudják is, hogy ezért nagy áldozatokat kell hozniuk.

A film nekem nagyon tetszett, egy percig sem unatkoztam. Végig izgalmas volt, és mindig történt valami. A sok harcot bámulatos képsorok jelenítették meg, és a zene is profi volt. A színészek most is zseniálisat alakítottak, bár a karakterek teljesen új szituációkba kerültek. Bármennyire is a harc volt a fő témája a filmnek, azért a szerelem és a humor sem maradhatott el, sokat nevettünk. A befejezés – bár szerintem sokaknak előre sejthető – nem ott volt ahol várnánk, hanem egy még drámaibb jelenetnél. Remek film, teljesen lekötött, és abban a két órában nem gondoltam semmi másra.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész
(The Hunger Games: Mockingjay - Part 1, 2014, 123')
Rendezte: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson



Az újonnan megjelent film kapcsán lehetőségünk volt egy rövid interjút készíteni a főszereplő húga, Primrose Everdeen magyar szinkronjával, a 12 éves Nyáry Lizával.

Szubjektív: Milyen feladat volt egy ilyen sikeres filmben szinkronizálni, és mi a véleményed a filmről?

Liza: Nagyon jó, hogy mindenki ennyire odavan azért, hogy a hangom benne volt egy ilyen sikeres filmben. Büszkeséggel tölt el, hogy engem kértek fel erre a szerepre, és hogy ezt rengetegen hallották. Szerintem ez egy érdekes történet, ami megfogja az embereket. Tetszik, hogy a főszereplő karaktere nem olyan, mint egy átlagos, kedves, mindenki által megszokott figura.

Szub: Mit gondolsz a karakteredről, Primről?

Liza: Szerintem Prim okos lány, mindenki más érdekeit a sajátjai elé helyezi, és mindig tudja, hogy mi a helyes. Nem kirívó szereplő, mivel ezt az erényét nem igazán tárja fel mások előtt. Félénk lány, aki megpróbálja túlélni a mindennapokat. Nem ő a kedvenc szereplőm, de szerintem érdekes a karaktere és a személyiségének változása a részek során.

Szub: Mik a pozitív és a negatív tapasztalataid a szinkronizálásról?

Liza: Nagyon szeretek szinkronizálni, élvezem, ha beszélhetek (ezt mindenki tudja rólam), és jó érzés egy rövid időre más bőrébe bújni. Az egyetlen problémám az, hogy általában elég sokáig tart, hosszabb filmeknél akár 3-4 óráig is. Én eközben egy helyben állok, és kiszárad a szám. Szóval elég fárasztó. De ennek ellenére imádom, és semmiképpen sem fogom abbahagyni.


Liza a stúdióban

Szub: Mennyi időt vesz igénybe ez a munka?

Liza: Mint már mondtam, sokáig elhúzódhat egy felvétel, de azért vannak rövidebbek is. A Kiválasztott például csak 20 percig tartott.

Szub: A szinkronszínészek ilyenkor előre megnézhetik az egész filmet, vagy csak azokat a részeket, amikben ők szinkronizálnak?

Liza: Csak azokat a részeket nézhetjük meg, amikben szinkronizálunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Egy tizenhetedik kerületi Halloween

Amióta éltünk külföldön, Halloween éjszakáján mindig beöltözve indulunk útnak a húgommal, hogy az ismerősökhöz becsengetve cukrot gyűjtsünk. Sokáig mindössze kettő lepedő volt a jelmez, de most már le kellett mondani róluk, ugyanis a lepedők harangozó vége alól kikandikáló bakancsos lábak nem éppen ijesztőek. De nem baj, ettől függetlenül a körút most se maradt el.

Mivel a húgom a nagyinál volt pár napot, így csak nyolc körül értek haza apukámmal. Akkor már elő voltak készítve a jelmezek: egy sütőtök és egy boszi (a tök igazából egy répajelmez volt, még ötödikből, a boszorkány pedig csak egy „boszikalapot” jelentett, amit anya délelőtt szerzett be a közeli kisboltból – mielőtt ezt felvettük, azért befújtuk tetűirtóval, biztos, ami biztos). Szóval nagyon nagy lelkesedéssel indultunk útnak (ez főleg apa lelkesedését jelentette, aki kísérőként végig velünk volt a biztonság kedvéért). Azért megjegyezném, hogy még mielőtt hugiék megérkeztek, három csapat is csöngetett hozzánk, mind nagyon profi jelmezben, és külön erre az alkalomra beszerzett gyűjtő kosárkában (nekünk csak egy bevásárló szatyrunk volt). Anya lelkesen bevásárolt az osztogatható édességekből, így bizton állíthatom, hogy mi voltunk a legjobb „ház”. Ez egy későbbi eseményből majd ki is fog derülni...

Nyolc óra körül elindult a mi kis csapatunk, azaz én mint répa khm... sütőtök,  Paula mint egy kalapos izé... boszi és apa. Az első utunk egy közeli házhoz vezetett, ahol ismertük a családot. Apa fel is hívta őket, mert elég sötét volt a ház. Kiderült, hogy éppen sétálnak, így aztán mondtuk, hogy majd később visszajövünk. Aztán volt egy másik ház, egy Paula korú kislánnyal. Már az egész család pizsamában volt, de azért kaptunk csokit. A következő egy szomszédos ház volt, ott egy egész tábla csokit dobtak a szatyrunkba. Majd megjött a család a sétálásból, tőlük is beszereztünk egy kis apróságot. Mit mondjak, a sütőtök tarolt.

Aztán elindultunk az eggyel alattunk lévő utcához, ahol azt hallottuk, nagyon rendes családok vannak, sok csokival. Ehhez képest senki se nyitott ajtót, legalább négy helyen. Pedig mindenhol égett a lámpa… Egy apuka, látva kudarcainkat, megsajnált, és elmondta, hogy  ismer valakit a mi utcánkban, akinél buli van, és ott tuti kapunk csokit. Így aztán protekcióval (az apuka személyében, aki közben felkarolt még két „iparost” – ahogy az apuka nevezte őket –, akiknek az álarcuk olyan szörnyű volt, hogy hugi rájuk se nézett) felcsődültünk a bulis ház ajtaja elé, és tényleg kaptunk csokit. Igaz, mi, mivel a háttérben maradtunk (vetélytársaink szörnyű álarca miatt), csak keveset. De mindegy, azért az is valami. Ezek után elbúcsúztunk a kedves apukától, aki valószínűleg ott maradt még egy kicsit bulizni.

A szörnyű álarcos kollégáinknak mondtuk, hogy csöngessenek be hozzánk, majd kiabálunk, mintha mi lennénk azok, és jól megijeszthetik anyát – plusz garantált a sok cukorka. Naná, hogy beleegyeztek. Anya boldogan mondta a kaputelefonba, hogy már jön is, közben meg odaállítottuk a két szörnymaszkost, jó közel az ajtóhoz. Egyszer csak kitárult a bejárati ajtó, és megjelent anya mosolygó feje – a mosolygás azonban rögtön abbamaradt, ugyanis nagyon megijedt a maszkosoktól, és sikítva becsapta az ajtót. Nem viccelek, ez teljesen komoly volt. (A hatást még csak fokozta az égő töklámpás, amit én faragtam… Hihi, tök faragta a tököt.) De aztán megnyugtattuk anyát, hogy csak mi vagyunk, nyugi. Anya vonakodva bár, de kinyitotta az ajtót, és végül a csoki, a cukorka se maradhatott el. Mikor becsuktuk az ajtót, távolról még hallottuk a szörnymaszkosok kacagását, és hogy hogyan kürtölik tovább, melyik a „legjobb ház” a környéken.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Lehet-e vezekelni az ősök helyett?

A Rudolf Höß név hallatán talán nem mindenkinek ugrik be, hogy pontosan kiről van szó, de azt mindenki sejti, hogy valószínűleg történelmünk szempontjából fontos személyről beszélünk. Igen, hiszen ez az ember volt az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Unokája, Rainer Höß, november 20-án iskolánkba látogatott. Ez a férfi arra tette fel az életét, hogy nagyapja eszméi ellen küzdjön.


Rainer Höß nagyapja fényképével (fotó: independent.co.uk)

Az AKG színházterme szinte teljesen tele volt, rengetegen voltak kíváncsiak a csütörtök délutáni beszélgetésre. Rainer Höß-t az Élet menete alapítvány hívta meg Magyarországra, az idei holokauszt-emlékévet lezáró központi megemlékezés apropóján. (Az alapítványról itt olvashatsz többet: www.eletmenete.hu, aki pedig nem tudná: 2014-ben a holokauszt 70. évfordulója miatt számos megemlékezést tartott mind a kormány, mind pedig a zsidósághoz köthető alapítványok, szervezetek, illetve természetesen a holokausztot elszenvedő közösségek mindegyike.) A férfi harcol nagyapja ideológiája ellen, ehhez elmondása szerint teljesen meg kellett tagadnia őseit. Mindezt teszi úgy, hogy ideje nagy részében a világ különböző részein tart előadásokat iskolákban, beszélget diákokkal, elmondja a saját történetét.


Rainer Höß az AKG-ban

A beszélgetés legfontosabb tanulsága talán az volt: nem szabad megfeledkezni a múltról. Hiszen Rainer családja is ezt tette: elhallgatta a későbbi generáció elől, ki is volt a nagypapa. Amikor Rainer erre rájött, minden kapcsolatot megszakított a családjával, és elköltözött otthonról. Ekkor volt 15 éves. Zavaros fiatalkora és két öngyilkossági kísérlet után döntött úgy, hogy kiveszi a részét a nácik elleni harcból.


Az iskolai beszélhetés moderátorai a vendéggel: Gáti Éva, Ábrahám Máté, Rainer Höß, Turczi Ádám és a vendéglátó: Széles Gábor tanár úr

A jelen egyik nagy problémájának látja a szélsőségek folyamatos erősödését Európában vagy éppen a Közel-Keleten (sokszor hozta fel a modernkori szélsőségek példájaként az Iszlám állam nevű szervezetet, vagyis az ISIS-t). Ezek ellen szerinte minden elképzelhető eszközzel harcolnunk kell, még akkor is, ha első pillantásra kisebb, gyengébb csoportosulásnak tűnhetnek. Hiszen Hitlerről sem gondolták volna sokan, amikor feltűnt a politikai színtéren, hogy miket fog tenni még élete során.

Rainer elmondta, hogy a termen végignézve jóleső érzés fogja el. Hiszen ha az ő generációja nem is tehet már sokat az ellen, hogy a történelem megismételhesse önmagát, a mienk még tehet. És hogyha mi sem szeretnénk felejteni, hanem ilyen nagy számban veszünk részt az előadásán, az reménnyel tölti el.

Na de marad a kérdés: Mit gondolnak a neonácik Rainer Höß-ről? „Természetesen utálnak engem.”

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)


Az RTL Klub tudósítása

LIKE - értesülj az új cikkekről!

1 Tovább

„Ha érdekel a filmezés, akkor kezdj el filmezni!” – Interjú Jakab Julival

Az AKG-sok ismét hódítanak, ezúttal a színjátszás területén. Idén két nagyjátékfilmben is szerepelt Jakab Juli, volt tanulónk, lapunk volt mukatársa (2006-ban az év középiskolai újságírója). Hogy hogyan jut el az ember az űrhajózástól a forgatókönyvírásig és onnan a színészetig? Többek közt erre is választ kaphatunk az interjúban.

Szubjektív: Az AKG-ba jártál 6 évig. Miért mentél oda?

Jakab Juli: Apukám az AKG-ban tanított, szinte az alapítástól kezdve. Akkor még volt egy olyan szabály, hogy tanárok gyerekei nem járhatnak ide, ezért az esetemben ez a lehetőség kezdetben fel sem merült. Később – számomra pont időben – ezt a korlátot mégis feloldották. Egy nagyon erős nyolcosztályos gimnáziumba jártam, és most visszagondolva azt mondhatom, hogy ott elég depressziós voltam. Kijártam ott a hetediket, de mivel 6 évesen menten iskolába, belefért az évismétlés.

Tanultál az AKG-ban olyan dolgot, amire semmi szükséged sincs?

Juli: Nem nagyon tanultam olyat, vagy csak ellenpélda jut eszembe. Elsősorban a gépírás, ami nagyon hasznos nekem. Látok más forgatókönyvírókat, akik egész jól megtanulnak tíz ujjal gépelni, de azért mindig nézniük kell a klaviatúrát. A társadalomismeretet is nagyon szerettem, abból is érettségiztem.

Miket szerettél ott a legjobban?

Nádori Gergő volt a patrónusom, akivel rögtön a legelején, a felvételi alatt kiszúrtuk egymást. Aztán a csibéjébe kerülhettem, onnantól kezdve pedig az életem jelentős részét töltöttem a termtudon, hogy megbeszéljük a fontos dolgokat és az összes felmerülő pletykát. Ő a harmadik szülőm.

Mi akartál lenni gyerekként?

Ha jól emlékszem, űrhajós, de akkor még nagyon kicsi voltam. Sose volt olyan konkrét célom, hogy orvos leszek, vagy ilyesmi.

Ki kért fel először filmszerepre, és miért vállaltad?

A filmművészetin megszokott, hogy egymás filmjeiben szerepelünk, de ezek nem nagyon kerülnek ki az iskolából. Az első nagyobb film, amiben szerepeltem, a Nekem Budapest című szkeccsfilm egyik darabja volt. Ezt én írtam, aztán a rendező úgy döntött, hogy játsszak is benne. Ő volt Reisz Gábor, aki a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant készítette most. Ebben szintén játszom.

Melyik részét élvezed legjobban a munkának?

Forgatókönyírásnál a brainstormingot szeretem legjobban. Amikor egyedül kell ülnöm és írnom, azt annyira nem, attól kicsit szorongani kezdek.

Hogyan szoktál kikapcsolódni?

Nekem nem különül el annyira a munka és a kikapcsolódás. Szeretek kutyát sétáltatni – két keverék, menhelyi kutyám van. Szeretek egyedül sétálni, zenét hallgatni. Meg a barátaimmal lógni, szóval semmi különösebben érdekes.

Van kedvenc forgatókönyvíród?

Nem tudok kiemelni senkit. Azt szeretem különösen, amikor rendezők és írók egymásra találnak, vannak nagyon jó kollaborációk.

Mit gondolsz, ha valaki filmben szeretne szerepelni, mit tehet?

Hát, hogy ezt „hivatalosan” hogyan kell csinálni, azt nem igazán tudom. Lehet castingokra jelentkezni, de a legjobb szerintem az, hogy ha érdekel a filmezés, akkor kezdj el filmezni.

Mit tervezel a jövőre nézve, van már filmes megkeresésed?

Van egy svájci rendező, aki egy kis költségvetésű filmet csinál, és most azon dolgozom sokat. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A következő dolog pedig az, hogy lediplomázzak.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Jakab Juli filmszerepei:
Nekem Budapest (2013)
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Senki szigete (2014)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Kamuzsaruk

A film elején főhőseink, Justin és Ryan egy olyan partira kapnak meghívást, amire be kell öltözniük. Természetesen jól szeretnének kinézni, ezért rendőrnek öltöznek. A nem jól sikerült parti után kimennek egy kicsit az utcára beszélgetni, de elfelejtik, hogy rendőr egyenruhában vannak, ezért furcsábbnál furcsább dolgok történnek meg velük.

Kedvet kapnak új szerepükhöz, ezért beszereznek valósághűbb jelvényeket, és egy rendőrautót is, amivel az utcákon járőröznek. Egyik ilyen körútjuk során kerülnek szembe azzal a maffiabandával, amelyikkel nemrégiben volt egy kis incidensük. A maffiabanda figyelmezteti őket, hogy nagyon gyorsan álljanak le, különben bajuk lesz. A figyelmeztetést természetesen nem veszik komolyan, mert hát milyen baj lenne, ők mégiscsak rendőrök.

Ezzel belecsöppennek egy igazi kalandba. Kifigyelik a maffia tevékenységét, és elkapják a fuvarozójukat, akivel végül összebarátkoznak. Közben Ryan még őrmesterré is avatja magát, mivel találkoznak egy igazi rendőr párossal, akikkel együtt állítanak meg egy bolti betörést. Szerintem elég jó a film, a poénok jók, a történet tűrhető – bár egy kicsit lapos –, és azért akciójelenetekben sem szűkölködik a film.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf.)

Kamuzsaruk (Let's Be Cops, 2014, 104')
Rendezte: Luke Greenfield
Szereplők: Damon Wayans Jr., Jake Johnson, James D'Arcy

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Ki az a taplász?

Nyáron Erdélyben jártam, és megismertem a taplászmesterséget, ami mára már egy kihalófélben lévő szakma lett. Régen, csak abban az egy faluban, ahol voltam (Korond), több száz ember foglalkozott taplászattal. Akkor a tapló is több volt, és a kereslet is nagyobb volt az ebből készült termékekre. Mára már a mi taplászmesterünk is csak kiegészítő munkaként végzi ezt a mesterséget, ennek ellenére nagyon magas színvonalon űzi.


Taplászmester Korondon

De ki is az a taplász? Taplógombából készít sapkákat, medálokat, dobozkákat és kis terítőket. Nem nagyon eszközigényes ezek elkészítése, viszont annál nagyobb szaktudást és gyakorlatot igényel. A taplász először elmegy az erdőbe taplót gyűjteni, de csak egy bizonyos fajta jó, és ezek közül sem lehet mindet minden tárgyhoz felhasználni. Ami kicsi, abból például nem lehet sapkát készíteni.


A taplógomba

Az eljárás a következő (amit szerencsére én is megtekinthettem): a taplóról a mester levagdossa a kemény kérget, utána szeletet vág belőle, és elkezdi nyújtani. Ha sapkát készít, akkor egy fej alakú fára rakja, és ott alakítja ki a formáját, ha valami mást készít, akkor a nyújtás után rögtön a díszítés következik – amit esetünkben a mesterünk felesége végzett. És már kész is a bársonyos, puha, aprólékos és senki által taplóból készültnek nem mondott tárgyunk. Hát, ez a taplászat.


Az én tapló-dobozkám

A taplászunk szívesen fogad látogatókat. És minden kérdésre szívesen válaszol. Sőt, még egy kedves pulival is találkozhatunk nála.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Video a taplászmesterségről (RA Studió):

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

Utolsó kommentek

Látogatószám