Izraeli utazásom

A repülőtéren az izraeli járatot volt a legkönnyebb megtalálni. Csak követni kellett a jellegzetesen öltözött pajeszos, kalapos haszidokat, és megtaláltuk a terminálunkat. Én és két hűséges utazótársam három óra utazás után landoltunk a Szentföldön. Miután egy rövid kikérdezésen megbizonyosodtak róla, hogy nem akarunk illegálisan bevándorolni vagy esetleg felrobbantani valamit, beengedtek az országba. Be kell vallanom, hogy tíz napos látogatásunk legtöbb idejét a család és a barátok tutujgatása meg a tengerparton való fetrengés tette ki, de azért rendesen körülnéztem, és van pár megosztanivalóm a kedves világgal.

Izrael nagyon összetett: van benne közel-kelet, high-tech Amerika, pálmafás tengerpart, olyan hely, ami akár Budapest is lehetne és több ezer éves épületek is. Mi egy tengerparti városban laktunk, autóval húsz percre Tel-Avivtól. A házak itt úgy néztek ki, mint a legjobbak a Rózsadombon, szállodák voltak mindenütt, meg méregdrága autók a parkolókban. Az egyetlen dolog, ami nem illett oda, az a sok szemét volt az utcán, de ez Izraelben mindenhol van. Tel-Avivba is elmentünk, ahol felhőkarcolók voltak, butikok, éttermek, plázák, tenger, rengeteg Bauhaus épület és minden, ami kell. Busszal közlekedtünk legtöbbet, és az a legjobb. A leszállásjelzők minden ülésnél ott vannak, és van wifi! Mondjuk wifi kb. a siratófal lábánál is ingyenesen fogható… Izrael háborúzik a körülötte lévő országokkal, és ezt szinte nem is lehet észrevenni, de azért mégis. Odaérkezésünk másnapján boldogan sétálgattunk az utcán, amikor szembejött velünk egy férfi, akinek a hátán egy két méteres óriási-masszív-félelmetes gépfegyver lógott. Nagyon megijedtem, pedig egy pár nap után már tudtam, hogy az utcán minden tízedik ember egyenruhás, és van félelmetes gépfegyvere – főleg abban a városban, amiről most mesélni szeretnék.

Jeruzsálem király hely. Az odafelé vezető úton lehetett látni olyan városokat, amik bele vannak ékelődve egy domboldalba, miden ház fehér és víztartályok vannak a tetőn. Jeruzsálem is ilyesmi volt, legalábbis az egyik része. Volt ott is pláza meg piac, ahol mindenki ordítozott, meg persze óváros. Az óváros keresztény része tiszta volt, kis lakásszerű imádkozóhelyek voltak, meg ékes templomok, és néha csuhások vezette olaszul éneklő nénik jöttek szembe, a vállukon keresztet cipelve és sírdogálva. Biztos elegük lehetett abból, hogy nem fértek el a turistáktól, és félpercenként félre kellett állni az útból, mert szembejött egy autó, és dudált, amíg el nem álltak előle (Izraelben a dudálásnak elképesztő kultúrája van), Volt egy hatalmas Görög-keleti templom, ami csak messziről látszott a muszlim temetőből, és konkrétan úgy nézett ki, mint egy Disney palota – na, az nagyon tetszett. Az örmény rész nem tudom melyik, már nem emlékszem, mert voltak percek, amikor csak sodródtam a turistatömegben. A Siratófalnál azt figyeltem meg, hogy a fal mögött elhelyezkedő hatalmas, gyönyörű aranykupolájú sziklamecset hangszóróit ráfordították a Siratófalra, hogy biztosan mindenki azt hallgassa, hogy „aaaaaa, alllahh aaaaaalaaaah aaaa hhh aaa”. De másmilyen zsidó-muzulmán ellentétek is észrevehetőek voltak, mint például az, hogy a muszlim negyedben ilyen feliratú pólókat árultak: Israel Defense Forces: My job is so secret, I don't even know what I'm doing vagy a Guns ’n’ Moses. A muszlim negyed nyüzsgő, turistaszédítő piac-részétől eltekintve szokatlan csend volt, hosszú perceken mehettünk úgy, hogy senki sem járt arra, csak néha szaladt el mellettünk egy-egy kisgyerek.

Egy befogadóközpontban is laktam pár napot, ez egy bevándorlóknak fenntartott lakótelep-szerűség, ahova este 11 után csak rengeteg pénzért lehet bemenni, tehát mi esténként a kamerával megfigyelt szögesdróton másztunk át a fegyveres őrök elől, mert olyan kemények vagyunk. A befogadóközpontban szuper, hogy mindenki máshonnan jött, másmilyen nyelven beszélt, pont, mint az iskolákban, ahova ellátogattunk. Egy harmincfős osztályban húsz különböző helyről érkezett gyerek van, és pont nem az számít, hogy kinek mi az anyanyelve. Ellátogattunk egy drúz faluba, ahol nénik sütöttek pitát az utcán, és az egésznek nagyon vidék hangulata volt. Ami nagyon különleges szerintem Izraelben, az az, hogy a vallás mennyire jelen van. Az összes zsidó ünnepet nemzeti ünnepként tartják számon, ami ugye nagyon-nagyon sok, tehát cserébe, hogy a vasárnap munkanap (iskolába kell járni), kb. minden harmadik hosszú hétvége. Mi épp a Lag BaOmer című ünnepen voltunk ott, amiből én annyit láttam, hogy hatalmas tábortüzeket raktak úton-útfélen, partiztak vagy Hitler fejeket égettek. Az is durva volt, hogy még a bevásárlóközpontok ajtajára is raktak mezuzákat. Nagyon élveztem ott lenni, mindenkinek ajánlani tudom nyaralásra vagy akármire. Ja, és odakészülőknek étkezési tippként ajánlom a humuszt pitában. Minden kajáldában máshogy csinálják, és a legfinomabb cucc. Én végig azon éltem.

Tóth Joli (AKG, 8. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

Tippek, hogy hogyan érezzük jól magunkat nyáron, ha nincsen se pénzünk, se barátaink

A nyár közeledtével mi, csóró foreveralone-ok, mind elkeseredünk, hogy egy újabb szünidőt kell kockulással és önsajnálattal eltöltenünk, de idén minden megváltozik. Íme, pár tipp, hogy mindenkinek jól teljen a nyara – remélem be fog válni.

1. Próbálj meg összebarátkozni a szüleiddel, rokonaiddal, és mindenki mással, akiknek akaratuk ellenére is kötelező szóba állni veled. Ha sokat beszélgetsz velük, olyan érzésed lesz, mintha lennének emberek, akik törődnek veled és kíváncsiak rád.

2. Ha őrült fesztiválozásra támad kedved, a YouTube-on tedd be valamelyik tavalyi fesztivál aftermovie-ját, kapcsold le a lámpát, és táncolj kedvedre körbe-körbe a szobában, így tökéletesen szimulálhatod a fergeteges nyári partidat. Még fényképeket is oszthatsz az élménydús estéről, és ha elég ügyesen vakuzol, olyan lesz, mintha tényleg a helyszínen lennél.

3. Ha már a Facebooknál és efféléknél járunk, nyugodtan kreálj magadnak hamis barátokat valamelyik közösségi hálón. Gyakran válts üzeneteket velük (ez jót tesz a lelkednek, csak felejtsd el, hogy magaddal beszélgetsz), és bátran írj az üzenőfalukra is, így még az ismerőseid is azt fogják, hinni, hogy király vagy, és esetleg egy igazi ember is szóba áll veled.

4. A filmek nézését vagy a könyvek olvasását lehetőleg kerüld, mert nagy esély van rá, hogy nagyon elszomorodsz azon, hogy a világon rajtad kívül mindenki boldogan, értelmesen vagy legalább élménydúsan tölti az életét.

5. Ha spórolni szeretnél, akkor ne egyél semmit, hiszen a kaja egy ideig boldogít csak, egy idő után úgyis megint éhesek leszünk. A rendrakással is amúgy ez van, fölösleges elpakolni, mert úgyis kupleráj lesz. Na szóval, ételre semmiképp se költs.

6. Pénztárcabarát hobbi: dizájner ruhák készítése szemétből. A hulladék felhasználásával környezetbarát leszel, és ugye minél több barát, annál jobb (haha, szóvicc).

7. Az ingyenes nyári táborokat neked találták ki! Tábortársaidnak ne igazi és szánalmas énedet mutasd, hanem hazudd magad annak, aki lenni szeretnél. Pl.: egy Csendes-óceáni sziget hercegnője vagy, és ha jóba lesznek veled, akkor elviszed őket a palotádba magángéppel. Légy kreatív, és soha ne próbálj önmagad lenni!

Boldog vakációt mindenkinek!

Tóth Joli (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább

A Mikulás kis segédje – beszámoló

A jeges szél erősen a szemembe fújt, a hideg csípte az arcomat. Nagy bundákba csavarva ültünk a Télapó egyik hintaján, termoszunkból forró csokit kortyolgattunk, és néztük az alattunk elsuhanó városok fényeit. Lappföldről jöttünk, hosszú utat tettünk meg krampusztársaimmal, amíg eljutottunk Budapestig, és lecsúsztunk az AKG kéményén, egészen a színházteremig. Aznap volt a Mikulás ünnepség, és én, mint az egyik krampusz, másik nyolcadikos krampuszokkal együtt vártuk a kisgyerekeket, másféltől hatéves korig. Mi azért voltunk, hogy ott legyünk velük, amikor találkoznak a világszerte népszerű, fehérszakállú Mikulással. Berendeztük a termet, és nem sokkal később megérkeztek a gyerekek. A félénkebbek szüleik kezét szorongatták, és ijedten pislogtak a terem széléről azokra, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy a kezükbe vegyenek egy ceruzát, és kiszínezzenek egy félelmetes színezőt. Egy idő után mindenki feloldódott, és már nagy ordibálás, szaladgálás, beszélgetés és játék kezdődött a szőnyegpadlóra letett párnákon. Megtanítottunk a részt vevő vendégeknek egy dalt, aminek a címe az, hogy Hull a pelyhes fehér hó, és ami arról szól, hogy minden gyerek várja a Mikulást. És vártuk a Mikulást… Vártuk, és közben meghallgattunk egy mesét az egyik krampusztól. A mese közben telefonhívás érkezett, és kiderült, hogy a Mikulás eltévedt, nekünk kell megtalálnunk. Ez volt a legnehezebb része a napnak. Bementünk üres termekbe, ott szaloncukrokat találtunk, és ebből jöttünk rá, hogy arra járt a Mikulás. Ekkor történt az, hogy a gyerekek átvették az irányítást. Mindannyian mondták, hogy hol van, és megpróbáltak arra menni. Végül egy kis kiabálással és rohangálással mindenkit összeszedtünk, és visszavonultunk a színházterembe. A Mikulás ott volt.

Ott ült székében, kezében a mindentudó könyvével, amiben benne van minden gyerek neve, és mellette az is, hogy hogyan viselkedtek az elmúlt évben. Ezeknek az adatoknak az összeírásában a szülők segítettek. Az öregapó lábánál hatalmas szövetzsák tornyosult, tele ajándékokkal. Aki a nevét hallotta, odasétált a Mikuláshoz, vagy odarohant a Mikuláshoz, esetleg odasétált a Mikuláshoz, bámult rá egy pár másodpercig, majd visszarohant a szüleihez. Aki ottmaradt, az meghallgatta, hogy milyen kedves gyerek ő, vagy azt, hogy ha bizonyos dolgokon változtat (gyorsabban készül el, kevesebbet verekszik, még többet olvas stb.), akkor a Mikulás barátja, Jézuska még több ajándékot fog majd neki hozni. Ajándékosztóként jól hallhattam a beszélgetéseket, amik körülbelül így hangoztak el:

– Szia! Jó voltál-e idén?
– Igeeen.
– Nem szoktad elvenni a zöld nyuszisárkányát a kishúgod barátnőjétől?
– Neeem! Nemszoktamelvenni Süsünyuszit, amikor ovi után elmegyünk hozzájuk!
– Jól van, akkor továbbra se vedd el, tessék, itt az ajándékod.

De volt olyan beszélgetés is, ami ilyen volt:

– Szia, azt hallottam, nagyon szeretsz énekelni, és a mikulásos dalokat is nagyon szereted, különösen a Mikulásnak puttonyába című dalt! Nem akarod elénekelni nekem?
– Ööö, nem.

Persze ő is megkapta az ajándékzsákját, amiben volt minden jó, dió, alma, mogyoró. Meg csoki.

Tóth Jolán (AKG, 8. évf.)

a fénykép nem az idei ünnepségen készült

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

A dzsungel könyve az AKG-ban

Szerda délután csibe helyett lementünk a színházterembe megnézni az erdélyi vendégdiákok színdarabját. A címe az, hogy A dzsungel könyve – énekelnek és táncolnak benne. A patrónusok mondták, hogy viselkedjünk jól, ezért beültünk a piros székekbe, és néztük a színpadon felállított díszletet, ami úgy nézett ki, mint egy igazi dzsungel. Látszott rajta, hogy valaki sokat dolgozott rajta. Az előadás nagyon jó volt, a színészek igazi profiként táncoltak és énekeltek, a dalokat a nézőtéren ülők közül egy csomóan ismerték kiskorukból, ennek nagyon örültek, és énekelték ők is a szöveget. Az elején az egyik farkas nekiment egy fának, szerintem nem direkt, leesett szegénynek a feje, de alatta ugye volt egy igazi emberfej, szóval nem volt olyan gáz. Az előadás nagyon hosszú volt, a fele zene, amire az összes dzsungellakó együtt táncolt. Ezekről az indiai dzsungelállatokról azt kell tudni, hogy olyanok, mintha emberek lennének, tudnak beszélni, meg két lábon járni, meg minden. A főszereplő egy ember, de ő meg olyan, mint egy farkas.

Komolyan mondom, nem értem ezt az egészet... Mint egy igazi színházban, jelmezeket hordtak, sőt, nagyon sok jelmezt, majdnem minden jelenthez másikat. Voltak színes anyagokból varrt ruhák az indiai kislányoknak, csillogó kezeslábasa a kígyónak (aki végig sziszegett). A legszomorúbb rész az volt, amikor Balu, az öreg medve meghalt, de persze mielőtt eltávozott, még énekelt egy kicsit. Az élet ment tovább, és még szerencsére vidám dolgok is történtek. A patrónusaink biztosan örültek, hogy rendesen viselkedtünk, bár a nézők száma az utolsó negyedórában valamelyest csökkent (ez biztosan csak azért történt, mert rosszul érintette a közönséget a maci halála, ezért kellett levegőzniük egyet). A következő két napon néha hallottam, hogy valaki dúdolja valamelyik dalocskát, és újra eszembe jutottak a dzsungel törvényei. Az utána következő napokban lehet, hogy néha valaki dúdolta a dallamokat, de ez nem biztos, mert hétvége volt, és akkor semmit sem lehet biztosan tudni.

Tóth Joli (AKG, 8. évf.)

A dzsungel könyve, Művészkuckó Egyesület, Marosvásárhely
Rendezte: Korpos András, zenei vezető: Czédula Kamilla
Előadás az AKG-ban, 2012. szeptember 5.
Az előadás fotóalbuma

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának válogatott cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

Utolsó kommentek

Látogatószám