Az a bizonyos mappa

Van, aki már alig várja, de olyan is akad, aki elszökne, mielőtt még kézbe kapja. De egy biztos, hamarosan mindenki újra kinyithatja az értékelőmappáját.

Bizony, január 30-án elérkezik az idő, és az iskola meg fog telni a szürke mappákkal rohangáló diákokkal. Lesznek olyanok, akiknek még csak pár oldal lesz benne, de találkozhatunk majd tapasztaltabbakkal is, akiknek már alig fog elférni a tömérdek oldal a „könyvébe”. Tanáraink jelenleg is szorgalmasan írogatják a bírálataikat, amiket majd diákok százai remegő kézzel fognak olvasni.

Természetesen a helyzet egyáltalán nem ilyen drámai. Egy idő után az ember már megszokja, hogy félévente bekövetkezik az elkerülhetetlen, és bár kíváncsian, de nem túl nagy izgalommal várja, hogy mi kerül majd bele a mappájába. Persze, én is élénken emlékszem még, hogy az első értékelőosztás előtt mennyire izgatott voltam, hiszen el se tudtam képzelni, hogy mégis miket fognak rólam írni, sőt, igazából halványlila dunsztom sem volt arról, hogy hogyan is fog kinézni a rettegett mappa. Gondolom, most is így vannak ezzel azok a kevésbé szerencsés társaink, akik még egy lapot sem birtokolnak. Nekik üzenem, hogy egyáltalán nincs mitől tartani, az értékelő nem egy halálos fegyver.

Értékelőt zabáló unikornisPersze a rutinosabbak közül sokan vannak olyanok, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy eljut-e az a könyvecske hozzánk, vagy esetleg egy értékelőket zabáló unikornis ellopja az összes mappát, még mielőtt mi azokat a kezünkbe vehetnénk. Be kell valljam, megértem őket. Sajnos, miután elmúlott az újdonság varázsa, rá kellett döbbennem, hogy bizony a szövegek lényegében mindig ugyanazok, és változást csak egy-egy új tantárgy tud hozni. Na, nem mondom azt, hogy én nem szeretem olvasgatni, amit kapok. Nagyon sokszor még jókat is szoktam szórakozni rajtuk, de egy idő után meg tudom unni az értékelésáradatot.

Na, mindegy is, mindenkinek szép értékelőt kívánok, akiknek meg ez nem adatik meg, az reménykedjen csak abban az éhes unikornisban.

Gálosi Dóri (AKG, 9. évf.)
Tóth Artúr rajza

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Egy másik vadnyugat

Nagy várakozással ültem be szombat este a moziba, és ahogy láttam, nem csak én voltam ezzel így: a mozi legnagyobb terme színültig megtelt emberekkel, mindannyian Quentin Tarantino legújabb filmjére, a Django elszabadul-ra voltunk kíváncsiak. Tarantino az eddigi filmjeiben is előszeretettel használta a western jellemzőit, így különösen érdekes volt, hogy miképpen rendez meg egy egész estés vadnyugati filmet.

Egy másik vadnyugat

A filmbeli történet Djangóról, a rabszolgáról szól, akit egy német fejvadász szabadít fel, hogy a segítségével megtalálja egy leendő áldozatát. Idővel a két férfi összebarátkozik, s közösen indulnak kiszabadítani Django feleségét, Brunhildát, a németül jól beszélő fekete rabszolganőt. Ahogy a többi Tarantino-film, ez is tele van ironikus jelenettel, véres humorral és remek színészi alakításokkal. Christoph Waltz, ahogy a Becstelen Brigantyk-ban, úgy itt is remekül játszik, s újra megérdemelné az Oscart. De Jamie Foxx, Samuel L. Jackson és Leonardo di Caprio is remekül alakít. A történet egyetlen percre sem ül le, és nem azért, mintha csak pörgős akciójelenetek követnék egymást, hanem mert a film képes finoman egyensúlyozni a lélektani ábrázolás, az agresszió bemutatása és a történetmesélés között. Emiatt érezhetjük úgy, hogy minden nagyon egyben van.

A film nem csak szórakoztat, hanem kritizál is. A mű központi problémája a rabszolgatartás. A német fejvadász, aki itt az európai szellemet, a felvilágosultságot, a műveltséget képviseli, ellenzi ezt, míg az amerikaiak természetesnek gondolják, s teljességgel elfogadják az emberek faji alapon való megkülönböztetését, mely szerint a fehérek felsőbbrendűek a feketéknél. A rabszolgatartást gyűlölő német fejvadász szerepeltetésével a rendező egyfajta Amerika-kritikát fogalmaz meg. Ám nemcsak Amerikát kritizálja, hanem a műfajhoz is reflektáltan viszonyul. Az Európában, leginkább Olaszországban forgatott klasszikus spagettiwesternekben egyetlenegy fekete sem szerepelt, mintha abban az időben Amerikában feketék nem is léteztek volna, jóllehet a western filmek által feldolgozott korszakban még virágzott a rabszolgatartás. Ezzel szemben Tarantino filmjében egy felszabadított rabszolga válik főszereplővé: azzá a fekete hőssé, aki reményt tud adni leigázott társainak. Ha sokat nevetünk is az abszurd tarantinói humoron, ez egy olyan üzenete a filmnek, amely mindenképpen mélyen érint mindenkit, aki hajlandó a látottakon elgondolkodni. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül ez a film – ahogyan Tarantino többi filmje is – kultikussá válik majd. Ez egy olyan moziélmény, amelyről egyszerűen nem szabad lemaradni.

Gulyás Ábel (AKG, 9. évf.)

Django elszabadul (Django Unchained, 2012, 165')
Rendezte: Quentin Tarantino
Szereplők: Christoph Waltz, Jamie Foxx, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson


LIKE, ha tetszett!

7 Tovább

Túl jól sikerült a Facebook hack - Interjú a millió like-os Casanovával

18 óra alatt sikerült megszereznie a Facebookon azt az 1 millió like-ot egy norvég fiatalembernek (Petter Kverneng), amiért cserébe szexet ígért neki a barátnője. A feltöltött képen ő és a lány látható, és akár úgy is tűnhetne a szelíd mosolyuk alapján, hogy tényleg más csak a sok-sok beleegyező like-ra várnak…

A like-okat valamiért(?) gyorsabban sikerült begyűjtenie, mint más cicára, ajándékra váró csöppségnek, a háló közönsége nagyon együttérző volt ezzel a fiatalemberrel. Sokan várták az akció végét, azt, hogy vajon egy részletes beszámolóval tájékoztatja-e a közönséget Petter, vagy titok marad a folytatás. A képet a feltöltő mindenesetre már leszedte.

A magyar média a szokásos felületességgel számolt be a hírről. Volt olyan újság, amelyik szerint a Facebook a srác egész oldalát „letiltotta”, más lap állítása szerint  a fiú a lány apjának haragjától tartva törölte le a képet, és egyébként szerinte a lánynak tartania kéne magát az ígéretéhez. A valóság persze más, ezt magától a kis norvég falucskában, Straumenben élő 20 éves Petter Kvernengtől tudjuk, aki részletesen beszámolt nekünk az egész történetről.

Szubjektív: Ha jól tudom, nem sikerült a projekted, a barátnőd nem teljesítette a képre írt ígéretet. A kép feltöltését csak viccnek szántad, vagy – ahogy egyesek megjegyezték – ez egy elkeseredett ember cselekedete volt?

Petter Kverneng: Ez az egész csak egy vicc volt. A képünk egy kifigurázása volt az „1M like, hogy kaphassunk kutyát, cicát, babát” képeknek. Nem gondoltam volna, hogy a kép a „barátaim barátai” körén kívülre is kerülhet. Egyáltalán nem vagyok elkeseredett, és soha nem voltak romantikus érzéseim Cathrine irányába. Igazából az csak véletlen volt, hogy ő volt az, aki a képre került. Lehetett volna egy másik lány is, aki jelen volt akkor, amikor az ötlettel előálltunk.

Szub: Bánod már a kép feltöltését? És a lány bánja?

P.K.: Nem bánjuk, sokat szórakoztunk az egészen. Ő talán egy kicsivel több nemkívánt figyelmet kapott, mint én, viszont azok, akikkel napi kapcsolatban vagyunk, jól értették a viccet. Egy kicsit ugyan aggódom, hogy ez az egész majd kísérteni fog akkor, amikor a jövőben munkát fogok keresni, de az is lehet, hogy majd az előnyömre válik.

Szub: Miért vetted le a képet a Facebookról néhány órával ezelőtt? (Az interjú január 23-án készült.)

P.K.: Szerintem ez egy jó módja annak, hogy véget érjen a vicc. Élő műsorba hívtak minket a Playboy Rádióba, ahol bejelentettük, hogy nem szexeltünk és nem is fogunk soha. Ezután levettem a képet, hogy sikerüljön lecsillapítani ezt az egészet. Most a status update-ekben őrjöngenek az emberek, de pár nap alatt el is lesz felejtve ez a dolog.

Szub: Megkaptad a magad „15 perc hírnevét”, országos és nemzetközi médiastúdiókba hívtak vendégül, rengeteg ember lépett veled kapcsolatba a Facebookon és a Twitter oldaladon keresztül – élvezted ezeket a dolgokat, vagy inkább zavaró pillanatokban volt részed?

P.K.: Minden másodpercét élveztem. Persze, amikor bejelentettem, hogy nem lesz köztünk szex, és hogy ez csak egy vicc volt, az embereknek egy jó része leiratkozott a hírfolyamomról, a Twitter csatornámról, unlike-olta a képet. Én is azt gondoltam, hogy ez olyan 15 perces hírnév dolog lesz, de most itt vagyunk, majdnem egy héttel később, és még mindig interjúkat adok.

Szub: Felismernek az utcán? Leszólítanak? Esetleg zaklatnak titeket?

Kövess minket a FB-on!

P.K.: Igen, felismernek, megszólítanak az utcán – ez egyelőre csak kedves módon történik. A Facebookon és telefonon már inkább zaklatnak. Keresztény fundamentalisták hívtak fel, elmondták, hogy én milyen rossz ember vagyok. Olyan emberek, akik nem értik a viccet, elég csúnya dolgokat írtak Cathrine-nek és nekem ezekben a napokban. Én ezek nagy részét nem olvasom el, és nem is veszem magamra. Cathrine sem. Elég jól szórakozunk rajtuk.

Szub: Mit gondolnak a szüleid erről az egészről, mondtak-e neked valamit?

P.K.: A szüleim tudják, hogy olyan arc vagyok, aki ilyesmiket művel. Tudják, hogy szeretem a magam körüli figyelmet, és azt is, hogy tudom kezelni a cirkuszt. Annak nagyon örülök, hogy a szüleimet békén hagyták, hogy nem zaklatják őket (kivéve a nővéremet, ő kapott egy telefonhívást egy hölgytől, aki azt akarta, hogy vegyem le a képet, mert az megalázó a nőkre nézve).

Szub: Hogyan vették a történetet a barátaid?

P.K.: Azt gondolják, hogy ez egy király dolog, és hogy nagyon Petter Kverneng-es. Azok, akik ismernek, azt mondják, hogy ha valaki ilyesmit csinálna, az csak Petter lehet.

Szub: Egyesek a kép alapján a hősüknek neveztek, mások szerint te eléggé szexista, hímsoviniszta vagy (csak csúnyább szavakkal kifejezve). Mit gondolsz ezekről a véleményekről?

P.K.: Nagyon kúl, hogy egyesek hősnek, legendának, géniusznak neveznek. Én azonban nem gondolom magam egyiknek sem. És szexistának sem. De meg tudom érteni azt, hogy azok az emberek, akik nem értették a viccet, annak tartanak. Azt is megértettem, hogy ez a vicc jól működhet Skandináviában, de a világ más részein nem ugyanúgy nézik ezt a képet, számukra más a témája: szex, prostitúció, nemi szerepek… stb. Ez egy értékes tapasztalat volt.

Szub: Az akciód rengeteg követőre talált, távoli országokban jelentek meg ismét nagy mennyiségben a „ha kapok x like-ot…” képek. Találkoztál velük? Van kedvenced?

P.K.: Láttam néhányat közülük, és azt hiszem, ezek néha nagyon viccesek. Bár azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az én postom is a trend követője volt. Persze azt látom, hogy a számuk az én postom után robbanásszerűen megnőtt, és szerintem ez király. Kedvencem az nincs.

Szub: Tervezel valamilyen folytatást? Mik a terveid a jövőben?

P.K.: Abban reménykedem, hogy ez a dolog megnyithat néhány ajtót a számomra. A szórakoztatóiparban szeretnék dolgozni, és profi előadóművész szeretnék lenni Norvégiában (rádió, filmek, ilyesmik). Már kaptam is pár ajánlatot különböző cégektől és projektektől, hogy futtassak a számukra promóciós kampányt. A következő napokban bele is nézek ezekbe az ajánlatokba.

Egyébként meg szeretnék köszönetet mondani Magyarországnak minden kedves üdvözletért, amit a magyaroktól kaptam. Arra sajnos nincs időm, hogy mindre visszaírjak, de ez nagyon hízelgő.

Baranyai István


A közvetlen előzmény: "kutyust akarunk!"


7 óra alatt gyűltek össze a like-ok

Like-gyűjtő akciók - Petter képe nyomán


Ez persze csak egy jól-rosszul sikerült montír (az eredeti kép nyomán). A felirat szerint a polgármester (Bukarestről van szó) bicikliutat ígért 10 ezer like után. A magyarázat.


A szegedi Blues Café & 7-es Megálló pultosainak akciója


Vicces - vagy annak gondolt - aktuálpolitikai montázs

LIKE, ha tetszett!

3 Tovább

Cseh Tamás emlékkoncert az AKG-ban

Véget ért az utolsó órám, és rohantam, mivel máris késésben voltam. Hogy honnan? Természetesen a Cseh Tamás emlékkoncertről, ami nem csak műélvezőként, hanem kollégaként is érdekelt, mivel én is tanulom néhány számát gitárra.

Cseh Tamás emlékkoncertCseh Tamás ma lenne pont 70 éves, ebből az alkalomból adtak koncertet tiszteltére az AKG színháztermében. Mikor odaértem, alig volt pár ember, ezért szabadon válogathattam a helyek között. Ki is néztem egyet oldalt, ahonnan mindent jól lehetett látni. Pár perc múlva megtelt az egész helység emberekkel, akik suttogva beszéltek egymással. Nemsokára bejött pár diák, akiket látásból már ismertem, és néhány tanár is. Az elején volt egy kis megnyitóbeszéd, de ez szerencsére nem tartott sokáig, és máris elkezdtek játszani. A gyermekkoráról szóló dalokkal kezdték, amik kicsit szomorúak és komorak voltak, de ezt is nagyon szépen tudták előadni. Volt pár srác gitárral, egy, aki nagybőgőn és még egy, aki dobokon játszott. Egy óra múlva jött a szünet (pogácsával, amit a magyartanárunk hozott). Elfogyasztottuk a pogácsát, ami egész finom volt, és visszatértünk a terembe. Most már sokkal vidámabb dalokat játszottak, ezek voltak azok, amiket én is ismertem, és köztük volt a kedvencem, A jobbik részem. Innentől sokkal oldottabb volt a hangulat, és sokkal vidámabban telt el az idő, mindenki remekül szórakozott, beleértve engem is. A műsor végén volt kalapdobálás is, és az egész közönség énekelt. A műsor befejezése után vidáman ment el mindenki, a dalokat dúdolva magában.

Vida Benedek (8. évf.)

A koncert előadói: Előadók: Asbóth Máté, Balla Gergely, Csikós Áron, Fekete Zoltán, Gombos András, Józsa Gergely, Juhász Iván, Széles Gábor, Teremy László, Vincze Mihály

Részletek a koncertről - az AKG Video Stúdió felvételei

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Hogyan előzzük meg, hogy gyermekünk pszichopata legyen?

Neveljük fel jól, jó körülmények között. Legalábbis erre hegyezi ki mondanivalóját a Vörösmarty téri Üvegpalotában megrendezett, magát az „év kiállításaként” hirdetető Murder. De mi is ez az egész? Céltalan ijesztgetés horror-mániásoknak?

Nem, ez a kiállítás 21 szobán keresztül mutatja be a történelem legnagyobb gyilkosságait, tehát itt nem arra kell számítani, hogy zombinak beöltözött emberkék fognak balról meg jobbról ijesztgetni. A szó szoros értelmében egy ismeretterjesztő kiállításról beszélünk, ahol elég durván kapunk mindent egyszerre.

Murder kiállítás - kivégzés

A különböző szobákban az eseményeket úgy próbálják bemutatni, hogy a tárlatot látogatók minél közelebb érezhessék magukat a történtekhez. Ezt különböző módszerekkel érik el, pl. pneumatikus szobamozgatással, vagy van, amikor függönyön vagy egy lyukon keresztül figyelhetjük a történéseket.

Azon kívül, hogy a Murder egy profin megszerkesztett interaktív kiállítás, látványos és a legkorszerűbb technikákkal dolgozik, igyekszik megfogalmazni a bemutatott történetek tanulságait is. Végiggondoltatja, hogy mi vezetett ahhoz, hogy egyes bűncselekményeket elkövessenek (akár többször is) a gyilkosok. A legtöbb esetben valamilyen gyermekkori traumára, a szülői nevelés hibádzására vezette vissza a narrátor a bűneseteket, akit egyébként egy mikroporton keresztül hallgathattunk négy nyelven.

Murder kiállítás - diliház

Tényleg profi az egész, nagyon szórakoztató, annak ellenére, hogy van benne 1-2 undorítóbb rész, a mondanivaló pedig nagyon bele lett erőltetve az egész kiállításba. Azon kívül, hogy vállaljunk felelősséget a gyermekeink felneveléséért, nem bonyolódik további részletekbe a kiállítás, ami egyébként nem is feltétlenül feladata – megelégszik azzal, hogy elgondolkodtat: Mitől lehetnék majd jó szülő? Egyáltalán, képes lennék szülőnek lenni?

A kiállítás nem olcsó, kicsit többe kerül, mint egy mozizás a barátoddal, de jelenleg az egyik legjobb programlehetőség most Budapesten a Murder, úgyhogy ne szalasszátok el!

Halpern Bence Márk (12. évf.)

Murder – a gyilkos tárlat
Csak 16 éven felülieknek.
Budapest 1055 Vörösmarty tér 1.
Jegyár: 3 490 Ft, nyitva 2013. május 31-ig

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Napos oldal

A legtöbb filmről meg lehet mondani, hogy a műfaja romantikus, akció vagy dráma. Erről a filmről nem. Mindenből van benne egy kicsi.

A film arról szól, hogy Pat egy verekedés miatt elmegyógyintézetbe kerül, majd mikor onnan kikerül, visszaköltözik a szüleihez. Megpróbálja visszaszerezni a feleségét és helyrehozni az életét. Miközben ezzel próbálkozik, megismerkedik Tiffanyval, aki segít a férfinak visszahódítani a feleségét, de a lány is kér egy szívességet... Egyre jobban kötődni kezdenek egymáshoz, majd Pat találkozik a feleségével.

Leginkább egy romantikus-dráma-vígjáték filmnek nevezhető az alkotás. Nos, az biztos, hogy ez az egyik legjobb film, amit valaha láttam. Tökéletes képet kapunk egy férfiról, aki a szerelméért mindent megtesz. A végkimenetele egyértelmű, de mégis végigizgulod az egész filmet. A színészi játék elképesztő, Bradley Cooper és Jennifer Lawrence annyira jól játssza az őrültet, hogy már tényleg elhisszük, hogy igazából is vannak gondjaik. Az egész film egy érzelemkavalkád, de a végén minden elrendeződik.

Szabó Borbála (9. évf.)

Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012, 122’)
Rendezte: David O. Russell
Szereplők: Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Robert De Niro

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Pi unalmas élete

Az új Avatarként beharangozott Pi élete egy egész estés unalom, de a jobbik fajtából. Lehet, hogy az volt részemről balgaság, hogy nem 3D-ben néztem meg, de számomra alig-alig váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A két filmet nem is érdemes összehasonlítani, hiszen az Avatar egyértelműen egy látványos hollywoodi sikerfilmnek indult, és az is lett – ettől függetlenül nagyon gyengécske lábakon álló történettel, amit a Pocahontasból loptak. A Pi élete viszont egyértelműen történet-központú, és a tanulság a végén nagyon szájba van rágva.

A Pi élete arról szól, amit a cím ígér. Pi kisgyerekkorától fogva három vallást is gyakorol, így elég furcsán néznek rá a szülei, akik egyébként a helyi állatkertet vezetik. Az anyagi helyzetük rákényszeríti őket arra, hogy kiutazzanak Indiából, és az állatkertet is elviszik magukkal, hiszen az állatokért jó pénzt kaphatnak külföldön. A hajó azonban egy vihar következtében elsüllyed, és Pi marad az egyetlen túlélő a tigrisével együtt a hajón. Vagy mégsem?

A Pi élete egy unalmas, de érdekes film, hiszen kevés olyan filmet látunk, aminek valamennyire központi témája lenne a hit. Ezért úgy érzem, hogy a jobbik fajtája az unalmas filmeknek, de ha most választhatnék, inkább várnék addig, amíg megjelenik a tékákban, mert van néhány nagyon vontatott és hosszú része a filmnek, amibe tényleg bele kell tekerni.

Halpern Bence (12. évf.)

Pi élete (Life of Pi, 2012, 127')
Rendezte: Ang Lee
Szereplők: Suraj Sharma, Irrfan Khan, Gérard Depardieu

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Szubjektív diákmagazin


Az AKG Szubjektív Magazinjának válogatott cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

Utolsó kommentek

Látogatószám