AvangersPopcorn, kóla, szuperhősök. Mi kellhetne még ezeken kívül egy tökéletes szombat délutáni mozihoz?

Semmi más. Az Avengers egy tökéletes popcorn film, hisz tele van szuperhőssel. Hulk, Vasember, Amerika Kapitány, Fekete özvegy, Hawkeye, Thor, mind szembeszállnak a gonosszal, vagyis a félisten Lokival és az ő hadseregével.

Beültem a moziba, és arra gondoltam: biztos nem lesz rossz, de nem hinném, hogy valami nagyra számíthatok. Aztán körülbelül 10 perc múlva már nem figyeltem semmi másra, csak arra, ami a vásznon zajlott. Mert nálam beütött az, bumm, a film magával ragadott. Amikor megláttam a titkosügynököt játszó Samuel L. Jaksont (Star Wars – Windu mester) és a segédjét, Cobie Smulderst (How I Met Your Mother – Robin) valahogy már éreztem, hogy a szereplőválasztás tökéletes. És igazam is lett, hiszen a szuperhősöket alakító színészeket már láthattuk a karakterekről szóló korábbi filmekben is, mint a bolygó megmentőit, de együtt egy csapatként zseniálisak.

Habár a történet nem túlságosan különbözik a műfajban megszokottól – vagyis gonosz, szuperhős(ök), világmegmentés –, ezt a filmet egyedivé teszi a humora, illetve az, hogy az ember nem tudja, merre kapja a fejét, mert mindig mindenhol történik valami.

Kezdete után 143 perccel a néző föláll, és tudja, hogy a film, amit látott, nem egy Oscar-díjas alkotás, de egyszerűen azt érzi, hogy meg akarja nézni még egyszer, de azonnal. És aki azt meri állítani, hogy ezt a filmet csak fiúk élvezik, az jöjjön, és nézzen szembe velem.

Gálosi Dóra (AKG, 8. évf.)

Bosszúállók (The Avengers, 2012, 142')
Rendezte: Joss Whedon
Szereplők: Samuel L. Jackson, Robert Downey Jr.,
Mark Ruffalo, Scarlett Johansson