Előre szólnék arról, hogy ezt a cikket elsősorban lányoknak szánom, de ha ezzel a témával fiúkat is meg tudok fogni, akkor nagyon boldog leszek. A vogue szó divatot, népszerűséget, felkapottságot jelent. És a vogue nem csak a sokatok számára valószínűleg ismert újság, hanem egyfajta stílus is. Igazából, hogy pontosabban fogalmazzak, egy táncstílus.

A Vogue, mint újság.

Ez az újság divatról és életstílusról szól. Akiket érdekel a divat, azoknak szinte kötelező olvasmány – a magazin sajnos nem kapható Magyarországon. Többfajta kiadása van: van, ami csak képekből áll, van, ami csak életstílusról szól, sőt, a fiatalabbaknak lehetőségük van olvasni a Teen Vogue-ot is, amit egyébként én is olvasok. Ez a tiniknek szóló kiadás azért is érdekes, mert itt velünk korabeli sztárokról szólnak a cikkek, bloggerekről, vloggerekről, sőt még a ruhákat bemutató modellek is tizenévesek. Az újságban mindig szerepel egy-egy fiatalosabb parfüm mintája.

A szerző fotója

A Vogue főszerkesztője Anna Wintour, aki először az angol majd később az amerikai Vogue-ot vezette, és ő indította útjára a korábban említett Teen Vogue-ot is. Sokak szívébe szőtte be magát Az ördög Prádát visel című vígjáték, mely lényegében a Vogue magazinról szól. A különbség az, hogy a filmben Runway a magazin neve, és Miranda Priestly (Meryl Streep) a főszerkesztője. Ő a munkamániás és kegyetlen Anna Wintuort jeleníti meg a vásznon.

Aki közületek látta a filmet, tudja, hogy Miranda maximalista és követelőző vezetője a Runway magazinnak, aki jól megdolgoztatja a munkatársait. Nos, ez nem igazán tér el a valóságtól, hisz Anna sem lehet túl puhakezű, ha „tűsarkas Sztálinnak” szólítják. Na, most viszont jobb, ha összeszedem magam, hisz ez mégsem egy filmajánló.

Anna Wintour, az amerikai Vogue magazin főszerkesztője

,,Szeresd, amit csinálsz – ez a legfontosabb. Nem az számít, hogy menő vagy sem, a lényeg, hogy te higgy benne.” mondta Anna Wintour. És egy érdekesség: nemcsak a munkájához hű, hanem a cipőjéhez is: Manolo Blahnik tervezett egy cipőt az ő lábához és bőrszínéhez szabva, és a legtöbb fotón a csodálatos ruhák mellett szinte mindig ugyanez a cipő van a lábán.

A vogue

Mint azt korábban említettem, a vogue egy táncstílus is, amit voguingnak is neveznek. A vogue táncok koreográfiája nagyon bonyolult elemekből van összerakva. A táncosok nagyon sokat dolgoznak az egyes elemeken, de a végén mégis úgy néz ki, mintha mindenki a kisujjából rázná ki az egészet. A táncokban főleg a karukat használják, és nagyon fontos hozzá a dinamika, a pontosság és a koncentráció, így lesz pregnáns az egész. Ezt a stílust főleg lányok szokták táncolni, mert a tökéletes vogue tánc előadáshoz nagyon fontos a lágy mozgás és a nőiesség. Madonnának az egyik ismert dala a Vogue, ahol Madonna tökéletesen elkapja a stílust. A video többi szereplője is vogue stílust táncol.

Remélem megjött a kedvetek egy kicsit a magazinhoz és a tánchoz. Nekem nagyon tetszik ez a kifejezés, hogy vogue. Egyszerre több jelentése van, mégis mind-mind összefügg. Kár, hogy nincs konkrét magyar megfelelője.

Baranyai Laura (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!