Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cseh Tamás emlékkoncert az AKG-ban

Véget ért az utolsó órám, és rohantam, mivel máris késésben voltam. Hogy honnan? Természetesen a Cseh Tamás emlékkoncertről, ami nem csak műélvezőként, hanem kollégaként is érdekelt, mivel én is tanulom néhány számát gitárra.

Cseh Tamás emlékkoncertCseh Tamás ma lenne pont 70 éves, ebből az alkalomból adtak koncertet tiszteltére az AKG színháztermében. Mikor odaértem, alig volt pár ember, ezért szabadon válogathattam a helyek között. Ki is néztem egyet oldalt, ahonnan mindent jól lehetett látni. Pár perc múlva megtelt az egész helység emberekkel, akik suttogva beszéltek egymással. Nemsokára bejött pár diák, akiket látásból már ismertem, és néhány tanár is. Az elején volt egy kis megnyitóbeszéd, de ez szerencsére nem tartott sokáig, és máris elkezdtek játszani. A gyermekkoráról szóló dalokkal kezdték, amik kicsit szomorúak és komorak voltak, de ezt is nagyon szépen tudták előadni. Volt pár srác gitárral, egy, aki nagybőgőn és még egy, aki dobokon játszott. Egy óra múlva jött a szünet (pogácsával, amit a magyartanárunk hozott). Elfogyasztottuk a pogácsát, ami egész finom volt, és visszatértünk a terembe. Most már sokkal vidámabb dalokat játszottak, ezek voltak azok, amiket én is ismertem, és köztük volt a kedvencem, A jobbik részem. Innentől sokkal oldottabb volt a hangulat, és sokkal vidámabban telt el az idő, mindenki remekül szórakozott, beleértve engem is. A műsor végén volt kalapdobálás is, és az egész közönség énekelt. A műsor befejezése után vidáman ment el mindenki, a dalokat dúdolva magában.

Vida Benedek (8. évf.)

A koncert előadói: Előadók: Asbóth Máté, Balla Gergely, Csikós Áron, Fekete Zoltán, Gombos András, Józsa Gergely, Juhász Iván, Széles Gábor, Teremy László, Vincze Mihály

Részletek a koncertről - az AKG Video Stúdió felvételei

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Mennyit költünk karácsonyra?

Mindjárt itt a karácsony, mindenki egyre többet gondol arra, mit vesz és kinek. A legkelendőbb ajándékok a ruházati cikkek, a műszaki termékek, a könyvek és a kozmetikumok lesznek, ahogy azt a felmérések mutatják*.

Az embert nem csak az foglalkoztatja, hogy mit vesz, hanem az is, hogy menyiért. Mivel ma már mindenről csinálnak felmérést, azt is megtudhatjuk, hogy menyiért vesznek országunk lakói ajándékokat egymás számára. Egy átlagos ember 35 ezer forintot tervez költeni 6 emberre. Ez azt jelenti, hogy személyenként 6 ezer forintot, tehát vagy a felmérések tévednek, vagy tényleg olyan fantáziátlan emberek között élünk, akik kizárólag drága dolgokkal tudják megörvendeztetni szeretteiket. Szerény véleményem szerint meg lehet oldani a dolgot összesen 10 ezerből, csak picit gondolkodni kell, oda kell figyelni a másikra, és az egész roppant egyszerűvé válik – például remek ajándék lehet az illető kedvenc sütije, filmje, vagy esetleg egy közös program, mondjuk bowling vagy mozi.

A másik problémás dolog a karácsonyfa. Az emberek pár erdőt nagy vidáman kiirtanak, mert ugye a fenyőfák remek áron kelnek el. Persze vannak cégek, amelyek ezt is környezetbarát módon oldják meg. Például direkt erre a célra ültetnek fákat, vagy minden kivágott fa helyére egy másikat ültetnek. De hát ezek a dolgok az ünnepek nélkülözhetetlen részei, nem szívesen törődik ilyenkor az ember ilyesmivel.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

*forrás: http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20111107-iden-35-ezret-koltenek-karacsonyi-ajandekra-a-magyarok-egy-felmeres.html

illusztráció: kiskegyed.hu

LIKE, ha tetszett!

0 Tovább

Egy író tragédiái

A hollóHa valaki volt mostanában moziban, és esetleg látta A holló című filmet, annak lehet fogalma arról, kicsoda is Edgar Allen Poe. A többség a krimi atyjaként tartja számon – mint aki pompás és izgalmakban gazdag novellákat vetett papírra –, pedig a romantikus irodalom is sokat köszönhet neki.

Az író 1890-ben született a massachusettsi Bostonban, ahol bátyjával és nővérével élt, míg apjuk el nem hagyta őket, és tragikus módon anyjuk egy évre rá meg nem halt tuberkulózisban. Ekkor Poe Richmondba, nevelőszülőkhöz került, akiknek felvette a nevét (Allen).

Első írása, ami felkeltette az érdeklődést olvasóiban, a Palackban talált kézirat volt, amit ötven dollárral jutalmazott a Baltimore Saturday Visiter nevű újság. Ez a történet a tengeren, egy hajón játszódik, ami viharba kerül és elsüllyed. A roncsokon megmenekül a főhős, és felszáll egy arra haladó kísértethajóra. A hajó az Északi-sark felé tart, ahol a víz belefolyik a Föld belsejébe. Szegény ember sajnos meghal, de előbb ír egy levelet.

Az elkövetkező években különböző lapoknak írt, kritikái különösen kedveltek voltak. 1835-ben feleségül vette Virginia Eliza Cammelt, aki két évre rá meghalt tuberkulózisban. Felesége halálát nehezen tudta feldolgozni, több művében is feltűnik egy szeretett nő alakja, aki a mű végére valószínűleg meghal. Poe megpróbált egy saját lapot is létrehozni The Penn címmel, de mielőtt kijöhetett volna az első szám, Baltimore egyik utcáján találtak rá borzalmas állapotban. Kórházba szállították, és nemsokára meg is halt. Halála okáról nem tudnak semmi biztosat, ugyanúgy okozhatta az alkohol, mint a kábítószer, de lehetett öngyilkos is.

Történetei általában a halálról vagy annak különböző típusairól szólnak, például: élve eltemetés, félbevágás, elégetés. Leghíresebb művei: A kút és az inga, A fekete macska, Az Usher-ház vége, Az áruló szív és személyes kedvencem, A holló.

Poe-t a legjobb krimiírónak tartom, aki mellett eltörpül Arthur Conan Doyle és Agatha Christie is. Verseiben és történeteiben az ragadott magával, hogy gyönyörűek, egyszersmind megkapóak, borzalmasak és mégis elgondolkodtatóak. Poe mestere annak, hogy a legborzalmasabb dolgokat is olyan szépséggel írja le, hogy az mindenkit magával ragad. Van egy bizonyos nézőpontja, amiből a dolgokat úgy látja, amilyenek azok valójában, és talán ez a dolog tetszik benne leginkább.

Először két éve olvastam egy novelláját, és mikor megláttam a Pesti Estben, hogy filmet csinálnak néhány novellából, újra elővettem a régi könyvet, sőt, még iskolánk könyvtárát is meglátogattam újabb regényekért.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

A vonatkozó film: A holló (The Raven, 2012, 111’)
Rendezte: James McTeigue
Szereplők: John Cusack, Luke Evans, Alice Eve

A fenti kép: John Tenniel illusztrációja Edgar Allan Poe A holló c. verséhez


0 Tovább

Vega a nagyvárosban

Amikor egy éve úgy döntöttem, vegetáriánus leszek, még nem tudtam, hogy milyen nehéz dolgom lesz akkor, ha gyorsan szeretnék enni valamit a városban. Értekezés egy lehetetlen vállalkozásról.

Régen, ha megéheztem, csak beugrottam egy gyorsétterembe, és vettem egy hamburgert vagy egy salátát. Persze erre rá lehet vágni, hogy salátát, azt most is tudok enni, hisz abban csak zöldség van. Elvileg ez így is van, de a gyorséttermekben már nem salátát adnak egy kis hússal, amit, ha nagyon akarok, ki tudok piszkálni, hanem húst adnak egy kis salátával. És bizony csirke nélkül az egésznek nincs is jó íze. Szóval marad a sült krumpli, de ha igazán éhes vagy, azzal nem lehet jóllakni. Kiesett a KFC, a Burger King, a McDonald’s.

fotó: Anniina Wu, 2001Mióta Subway van Magyarországon, egyre több embert látni az étteremlánc szendvicsével a kezében mászkálni. Múltkor én is gondoltam egyet, és vettem egy paradicsomos-mozzarellás szendvicset. Amikor beleharaptam, a szendvics fele szétmorzsálódott, olyan száraz volt. Szóval még egy éttermet kilőhettem.

A következő állomás egy olyan a kínai gyorsétterem, amilyen minden sarkon akad. Barátaim fél perc alatt választanak, én meg csak álldogálok a pult előtt, és próbálom kikerülni azt, ami végül úgyis az aznapi ebédem lesz. A tofut. Lehet salátában, sülve, főve vagy zöldségekkel, nincs már olyan gyorséttermi variációja, amit ne próbáltam volna még ki.

Valamiben viszont minden elveszett vegetáriánus bízhat: az arab, a görög, a török, az indai éttermekben. Míg a többiek elvannak a gyrosukkal, addig én csillogó szemmel nézem a falafelt, a padlizsán különböző variációit és a tésztasalátákat. És végül még jól is lakom.

Tudom, válogatós vagyok, nem könnyű velem. De egyre több és több ember dönt úgy, hogy azt az életmódot választja, amit én is. És ezeknek az embereknek nem lesz könnyű dolga, ha minden marad úgy, ahogy most van. Egyre több vegetáriánus étterem található a városban, de oda meg a megrögzött húsevő barátok miatt nem lehet beülni. Az éttermeknek meg kéne találni a kompromisszumos megoldást, és legalább egy-két húsmentes ételt fölrakni az étlapra. Hisz egyre nagyobb az igény a vegetáriánus ételekre.

Gálosi Dóra (AKG, 9. évf.)


Vega a táborban

Ha arról kérdeztek, milyen vegetáriánusként a többiekkel együtt enni a táborokban, mindenképpen azt mondanám rá, hogy furcsa.

A nyitótábor egyik reggelén épp reggelihez állok sorba, amikor elfog a félelem. „Nekem most kaját kell kérnem, ami más, mint a többieké. Mi lesz, ha elkezdenek kérdezősködni?” A kérdések gyorsan törlődnek az agyamból, én következem a sorban: „Kérném a vegetáriánus reggelit!” – mondom halkan, mire a pult mögött álló hölgy kb. 120 decibeles hangerővel hátrakiabál, hogy: „Itt van az egyik vega!” Csendben a helyemre ballagok, a tekintetek pedig rám szegeződnek. „Te meg miért eszel mást?“ Én igyekszem válaszolni a kérdésekre, miközben a rántott sajtból is próbálok enni. Valahogy így néz ki nálam egy tábori étkezés. Eleinte furcsa volt elkülönülni a többiektől, de már megszoktam, hogy mindenki bámul a tányéromra, és megpróbálja kitalálni az okot, ami miatt nekem más van az asztalon. Innen üzenem tehát mindenkinek, hogy nem vagyok sem allergiás, sem különc! Egyszerűen csak vega.

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

Vega McDonald’s

Sokan kérdezik, miért vagyok vegetáriánus. Erre én azt felelem, hogy nem szeretem a húst. Mire ők: „mit nem lehet szeretni egy jól átsült csirkecombon?” Mire én: „mit nem lehet szeretni a rántott cukkinin?”

Aki közülünk gyakran látogatja a McDonald’sot, tudja, hogy salátán és krumplin kívül egy vega nem tud mit enni, minden tele van hússal. Ha valaki megéhezik, annak el kell látogatnia egy Subwayba, amiből nincsen olyan sok Magyarországon.

McAloo Tikki BurgerDe van egy remek hírem, nem lesz ez így mindig. Hála a hinduknak és a muzulmánoknak, akik vallási okból nem esznek marhát (vagy az utóbbiak disznót), remek ötletet adtak egy gyorsétteremnek. A McDonald’snak eszébe jutott, hogy vega gyorséttermeket nyisson. Ezeket elsőnek Amritszárban és Katrában (Indiában) akarja megnyitni. Itt lehet rá a legnagyobb kereslet, de valószínűleg terjeszkedni fognak.

Az étlapon olyasmik fognak szerepelni, mint McAloo Tikki Burger, amibe hús helyett fűszeres krumplipogácsát tesznek, vagy például a sárgarépából és burgonyából készülő McVeggie.

Tehát ha vega hamburgert szeretnénk enni, már csak el kell zarándokolnunk Indiába.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

9 Tovább
12
»


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek