Szubjektív

A 4-es metró. Már mindannyian sok mindent hallottunk erről a rejtélyes közlekedési eszközről, de most végre megtudhattuk, hogy mi is az igazság mindebből. Pénteken turisták ezrei lepték el a peronokat, csak hogy kipróbálhassák az új járművet, és egymást udvariasan félrelökdösve ezt meg is tették. Lássuk be, ez ennyire azért nem nagy dolog.

Ez csak egy nagyon szépen felépített, remekül dizájnolt metró. De azért elmentem kipróbálni, hogy megnézzem, minek is csináltak ekkora felhajtást. A Gellért-téri megállót céloztam meg, és gondoltam, legyünk alaposak, elmegyek a két végállomásra.

A Gellért-tér megállóba vízesést és kis medencéket helyeztek el. Persze ezt nehezen lehetetett látni a sok turistától, de ha az ember észrevette, akkor szép látványban lehetett része. Lementem a lépcsőn, és a jegyellenőrzőnél kiderült, hogy az első három nap a metró ingyen üzemel. Ennek megörülve továbbhaladtam a peronig. A metró szinte percenként jár, úgyhogy nem kellet sokáig várnom. Belülről a metró ugyanúgy néz ki, mint a 2-es, ami kicsit kiábrándító.

Elmentem a Keleti pályaudvarig, és kiszálltam körülnézni. Vissza a metróra, röpke tizenöt perc, és Kelenföldön vagyok. Ez az állomás annyira nem tetszett, a hangulata valahogy túl komor volt. Ezután hazafelé vettem az irányt, természetesen a 4-es metróval. Mindent összegezve, nekem tetszett ez az új jármű, bár nem értem a tömeget, ami három napig ostromolta a megállókat emiatt. De ha az ember rászánja magát, hogy kipróbálja, vagy esetleg el akar jutni valahova, akkor kellemes élményt nyújthat.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Feltűnt, hogy mostanában kevés gengszteres filmet készítenek. Ezt én nagyon sajnálom, mert kifejezetten jó a hangulatuk, és az ember szívesen beleéli magát abba a korba. Szerencsére nem teljesen halt ki ez a műfaj, és nagyon megörültem, amikor láttam a mára nehezen beszerezhetővé vált Pesti Estben, hogy lesz egy ilyen film. Ez a The Family vagy magyar változatban a Vérmesék.

A film egy gengsztercsaládot mutat be, akik feljelentették az olasz maffiát, ezért FBI-os védőőrizet alatt egy Párizs melletti kis faluba költöznek. Fred (Robert de Niro) feleségével és két kamasz gyerekével próbál beilleszkedni a falu kis közösségébe. Ez persze nem megy olyan könnyen, pláne, ha az olasz maffia is a nyomodban van. Robert de Niróhoz tökéletesen passzol a kiöregedett gengsztercsaládapa szerepe, aki bármit hajlandó megtenni egy kis nyugalomért. Azért a többi színész sem elhanyagolható: Michelle Pfeiffer, Diana Agron és John D'Leo. A film teljesen át van itatva fekete humorral, amit persze de Niro tesz tökéletessé. Ez a film egy kis nosztalgiázásra enged lehetőséget, visszaemlékezést a régi nagy gengszterfilmekre, de ha valakinek azok nem tetszettek, az se baj, mert családi vígjátéknak is elmegy. Egy dolog biztosan garantálva van, a nevetés.

Vida Benedek (AKG, 10. évf.)

Vérmesék (The Family, 2013, 111')
Rendezte: Luc Besson
Szereplők: Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Michelle Pfeiffer, John D'Leo

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Az AKG szülinap mindig nagy felhajtással jár. Ilyenkor összegyűlik az egész iskola, és játékokat játszunk, amit mindig az ügyeletes évfolyam (11.) készít elő. Utána következik az avatás, ami annyiból áll, hogy körbeállnak az idén érkezett diákok, és elmondanak egy esküt, ami tele van belsős poénokkal, amit csak ők értenek – mindenki más csak áll és néz. Ezek után felhúzunk rájuk egy fekete XXL-es pólót, amin van egy AKG emblémájú kitűző. És ezután jönnek a torták. Idén négy különböző volt: mákos, csokis, barackos és valami rózsaszín, amit nem tudtam közelebbről tanulmányozni.

Akkortájt kicsit fáradtabb voltam a szokásosnál, és másra sem vágytam, minthogy végre hétvége legyen. Ezek után érthető, hogy miért nem vártam olyan nagy elragadtatással az AKG 26. szülinapját. Javított a helyzeten, hogy csak háromnegyed kilencre kellett bemennünk az iskolába. Reggel az átlagnál kipihentebben ültünk békésen a kisiskolában, amikor hirtelen megszólalt egy vészcsengő. Ez volt a jel, hogy ideje lemenni az aulába, ahol elmondják majd az utasításokat. Odalenn kivetítettek egy videót, amiből nem értettünk egy szót se. Na, ezek után elindultunk, én, meg körülöttem az egész iskola, hogy megkeressük a nekünk kijelölt szobát, ahol elkezdjük a játékot. Az én termem a száztizenegyes volt. Második emelet, 10pk. Csapattársaim, akik véletlenszerűen lettek kijelölve, mind egytől-egyig idegenek voltak számomra. Ez persze kicsit túlzás, mert az én évfolyamomról is volt egy ember, látásból meg majdnem mindenkit ismertem.

Először is leültünk körbe, és mindenki elmondta, hogy melyik évfolyamról jött, a kupacát, a patrónusát és a nevét. Utána a szervezők elmondták a kerettörténetet: minket bezártak ebbe a szobába, és ahhoz, hogy kijussunk, előbb mindenféle rejtvényeket kell megfejtenünk. Szétoszlott a csoport: valaki puzzle-t rakott ki, volt, aki gyilkosságot oldott meg, és valaki, mint én is, film- és sorozatzenét próbált meghatározni magnóról. Gyorsan végeztünk is, és kiszabadultunk a szobából. A nap további része hasonló hangulatban telt, megszakítva egy ebédszünettel.

Miután az összes szobából kiszabadultunk, elkezdődött az avatás. Káosz volt az egész, de valahogy beálltunk körbe, és gyorsan mindenkire ráhúztunk egy pólót. Ezután következett a torta. Mikor bejelentették a tálalást, úgy rohamozták meg az emberek az ételt, hogy kezdtem aggódni, hátha lesz halálos áldozat is.

Ezután volt még egy koncert, amin az iskola vállalkozó szellemű, muzikálisabb emberei vettek részt.

Ezek a szülinapok olyanok, mintha a család karácsonyozna – együtt van mindenki, nagy a káosz, de van egy remek hangulata az egésznek, amitől kellemes emlék marad.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

fotók: Csősz Anna, Gallik Anna
további fotók: http://www.akg.hu/akg-szuletesnap-2014/

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mi lesz akkor, ha az ember későn nősül, mondjuk hatvan évesen, és kora ellenére megtartja a legénybúcsúját, teszem azt Las Vegasban?

Ez a film ugyanis erről szól. Központi szereplői már mind nagypapák, kivéve a menyasszonyt, aki harmincas évei elején jár. A történet roppant egyszerű, és ismerős lehet, ha látta az ember a Másnaposok filmeket. Egy gazdag, de öreg ember megnősül, és régi barátaival elhatározzák, hogy utoljára elmennek szórakozni Vegasba.

Na, persze előkerülnek a régi sérelmek, amik csak még pikánsabb ízt adnak a filmnek. Nagy kaszinózások, fergeteges bulik, meg minden, ami ilyenkor lenni szokott. Ha valakit nem győzött meg a sztori, annak meg ott vannak a színészek: Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas és Kevin Kline. Szóval remek szórakozásnak néz elébe az ember, ha eltekint attól az egy apró tényezőtől, hogy kedvenc színészeink mennyit veszítenek méltóságukból a film során.

Ez engem baromira zavart. Imádom De Nirót, és nagyon nyomasztó volt nézni, ahogy lejáratja magát. A filmben elhangzik egy mondat – valahogy úgy, hogy „nem az a lényeg, hogy hány éves vagy, hanem hogy mennyinek gondolod magad” – és szerintem ez szép meg jó, de miért nem képes valaki méltósággal megöregedni? Szóval, ha nem sajnálod a színészeket, akkor remek kikapcsolódásnak nézel elébe, de ha emberpárti vagy, többet fogsz sírni rajta, mint a Titanicon.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

Last Vegas (2013, 105’)
Rendezte: Jon Turteltaub
Szereplők: Robert De Niro, Morgan Freeman, Michael Douglas

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Már fél nyolc előtt tíz perccel ott voltunk a Moszkvánál, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elkezdjünk kérdezősködni, hova is kell pontosan menni a koncertre. Bementem egy humuszbárba, és feltettem a kérdést. A kiszolgáló nem tudta, de egy kedves pár felvilágosított, hogy ők csak egy Könyvtár klubot ismernek, de az az Astoriánál van.

Na, gyorsan mindenki fel egy metrópótlóra, és elindultunk az Astoriára. Ott végre megtaláltuk a helyet egy eldugott hátsó udvarban. A hely maga nem volt valami bizalomgerjesztő, attól még hangulatosnak tűnt. De nem baj, elindultunk a bejárat felé. Ott belefutottunk egy amolyan kidobóemberbe, akitől kaptunk egy gyönyörű szép karszalagot, mivel még kiskorúak vagyunk. Szerencsére azonnal megpillantottuk a C4M árusítópultját (ami – muszáj megjegyeznem – nagyon dizájnos volt), és ott szerencsére megmutatták, melyik lépcsőn kell lemenni a koncertre. Már fentről hallottuk a zenét, ami igazán szimpatikus volt. Benyitottunk, és amikor megpillantottam, hogy hova is jöttünk, nagyon meglepődtem. Ez egy kulturált hely volt. Amolyan átmenet egy kávézó és egy kocsma között. Hosszúkás terem, padok mindenütt, hátul két csocsó és persze rengeteg AKG-s. A terem elejében az éppen fellépő együttes. Na, persze azonnal megcéloztuk a csocsóasztalokat. Útközben összetalálkoztunk pár ismerős arccal, és csodálkozásomra pár tanárral. Stoppoltunk hátul gyorsan egy asztalt, csocsóztunk egy-két kört, és utána elindultam felmérni, mi is folyik itt. A terem elejében nagy volt a tömeg, ezért nem láttam, kik játszanak, de biztos voltam abban, hogy nem ismerem őket.

Nagy meglepetésemre, mikor átfurakodtam valamennyire a tömegen, megpillantottam egy AKG-st a színpadon, aki eggyel fölöttem jár. Visszamentem az asztalunkhoz, és tisztes távolságból figyeltem a fellépő zenészeket – onnan is tökéletesen hallottam mindent. Csak és kizárólag rockot és annak különböző változatait játszották.

Az este további része is ilyen emelkedett hangulatban telt, nem volt nagy őrjöngés, de persze mindig voltak páran, akik biztatták a fellépőket. Pár órát még elszórakoztunk, utána mindenki megpróbált hazajutni. Ez az este kellemes emlék maradt, és nagyon remélem, nem ez volt az utolsó C4M által szervezett koncertfesztivál.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)
fotók: company4music.com, GorkaPhoto

C4M zenei fesztivál, Könyvtár klub, 2013. november 16.
Fellépők: Found Items, Suburband, Dust

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ezt a filmet idáig kétszer láttam, mindkétszer moziban, de egyszer sem bántam meg. Hogy miért? Mert miatta kezdett el érdekelni a Forma 1.

Niki Lauda és James Hunt két teljesen különböző karakter. Niki szolid, csöndes, a számok embere, James pedig nagyvilági, bulizós, nem érdekli semmi. Mi a közös ebben a két emberben? A versenyzés iránti vonzalom, hogy autókba szállva kergessék a másikat, néha az életük árán is. Hogy megmutassák a másiknak, mire is képesek.

A történet ennek a két embernek a rivalizálását követi végig, a magánéletüket, a gondjaikat, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük karrierük során. A filmben nem is az autók vagy a gyönyörűen felvett versenyek érintettek meg, hanem a film mondanivalója. A film felénél Lauda balesetet szenved és kórházba kerül súlyos sérüléseivel. Onnan kénytelen végignézni, ahogy ellenfele learatja az ő babérjait. Ennek hatására, mikor felépül, azonnal visszatér a pályára, oda, ahol majdnem meghalt, ahol a teste összeégett, és újra versenybe száll Hunttal. De aki nem lát mögöttes tartalmat a filmben, annak is remek szórakozás. A karakterek pontosan el lettek találva, és remekül alakítanak a színészek. Ami meg a zenét illeti, hát az valami pazar.

Hunt a 30-as éveiben meghalt, ezért csak Lauda nézhette végig kettőjük életének történetét a mozivásznon.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

Hajsza a győzelemért (Rush, 2013, 123')
Rendezte: Ron Howard
Szereplők: Daniel Brühl, Chris Hemsworth

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nem vártam sokat a harmadik résztől, mivel már a második részben is majdnem ugyanazt csinálták meg, mint az első részben. A várakozásaimmal szemben a harmadik rész hatalmas meglepetés volt, a sztori teljesen eltért az előzőektől.

A négy jó barát megint együtt van, mivel Alan apja váratlanul meghalt. A család úgy gondolja, hogy segítség kell Alennek, mivel már nem szedi a tablettáit (azt pontosan nem tudjuk, mire kell neki tabletta, de ez jelentéktelen, viszont neki szedni kéne), ezért el kell vinni egy intézetbe, ahol meggyógyulhat. Idáig egy szép drámai történetet láthatunk, csakhogy útközben megtámadja őket egy szervezet feje. Innentől kezdve az egész történet megkavarodik, és a film átalakul akciófilmmé. A négy barát (később három) egy kínai tolvajt kerget, aki kirabolta a banda fejét. Az egyetlen ember, akivel a kínai (Mr. Chow) tartja a kapcsolatot, az Alan.

A csapat természetesen eljut Los Angelesbe, de annak ellenére, hogy az ember ezt várná, nem lesz semmilyen lerészegedés. Az majd később következik. A történet gyönyörűen lett fotózva, a színészek remekül teljesítenek, és remekül adják vissza az előző részek hangulatát. Mindenki vicces és egyúttal kicsit szánni való is. A filmet remek kikapcsolódásnak ajánlom, de semmiképpen sem családi mozizásra.

Vida Benedek (8. évf.)

Másnaposok 3 (The Hangover Part III, 100’, 2013)
Rendezte: Todd Phillips
Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, John Goodman

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Őszintén megvallva, nem sokat vártam a darabtól – mivel a Bábszínházban néztem meg, és én nem rajongok különösebben a bábokért –, de hatalmas meglepetésben volt részem.

A könyvről (Janne Teller: Semmi – Szubjektív, 2012. február) már sokat hallottam, arról, hogy betiltották Dániában, később pedig kötelező olvasmánnyá tették, és hogy milyen nagy sikert jelentett a megjelenése, de sajnos még nem olvastam ezek ellenére sem, egyszerűen nem volt rá időm. Tehát nagyon vártam ezt az előadást, de nem a színészi munka (ha a bábozást annak vesszük), hanem a történet miatt. Pierre Anthon, egy kisfiú feláll az órája közepén, és kijelenti, hogy semminek sincs értelme, ezért semmit sem érdemes csinálni, és ezután kisétál az osztályteremből. Az osztálytársai megpróbálják meggyőzni az ellenkezőjéről, úgy, hogy számukra fontos tárgyakat gyűjtenek egy halomba. Ahogy egyre több dolog kerül a kupacba, úgy egyre fontosabb, egyre durvább dolgokat akarnak beletenni. A történetről ennyi elég, mert nem szeretnék spoilerezni.

Bejöttek a színészek, és elkezdtek zenélni. Igen, zenélni, méghozzá remekül és kifogástalanul, a sokunk által ismert Quimby számok egyikét. Miután befejezték, elkezdtek bábozni, olyan bábokon, amikről az ember azt gondolná, hogy Tim Burton saját kezűleg faragta ki őket. A színészek remekül bántak velük, és ők maguk is úgy néztek ki, mint a saját bábjaik – a hajuk színe, a testalkatuk, az öltözködésük. A történet nem okozott csalódást, merész, érdekes és fordulatos volt. A színészek néha megálltak zenélni, és ilyenkor majdnem olyan jól játszották el a számokat, mint az eredeti előadók. Az előadás alatt egyszer sem untam el magam, mindig volt miért izgulni, mindig volt valami érdekes, amire muszáj volt odafigyelni. A színészek nagyot alakítottak bábosként és zenészként is, az egész közönséget elbűvölték. Szerintem érdemes lenne megnézni mindenkinek, nemcsak azoknak, akik olvasták, de azoknak is, akik nem, mert mindenképpen nagy élmény.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

Semmi – Janne Teller regényének bábszínpadi változata (Bábszínház)
Színpadi adaptáció: Gimesi Dóra
Zene: Kiss Tibor (Quimby)
Rendező: Hoffer Károly
Szereplők: Spiegl Anna, Mórocz Adrienn, Pallai Mara

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mindenki ismeri a Google Maps (2005) online térkép szolgáltatást, melynek 2007-ben készült el a helyszínek fényképekkel bejárható alkalmazása, a Google Street View. A Google autói 2009-ben hazánkban is megjelentek, 2011-2012-ben be is járták az országot, hogy összerakják nekünk a hazai panorámaképeket. Utcáink, tereink, gyönyörű épületeink soha nem látott részletességgel, 360 fokos panorámaképekkel kerültek volna fel a netre. Mint arról már olvashattunk, ez a magyar vonatkozású projekt csak a jövőben fog létrejönni, viszont akit a művészetek érdekelnek, már most is barangolhat magyar múzeumokban. A Google Art Project keretében a világ művészeti kincsei tekinthetőek meg vele, így például a párizsi Musée d'Orsay és a firenzei Uffizi Galéria képei mellett itt láthatóak a budapesti Magyar Nemzeti Galéria vagy a Szépművészeti Múzeum alkotásai is.

Schuster Richárd egy éve a Google magyarországi kommunikációs menedzsere. Lelkesen mesélt nekünk arról, hogy a többi ország Google stábjaival havonta ülnek össze kicserélni a tapasztalataikat a 45 országban működő Street View-val kapcsolatban. Mivel nagyon elfoglalt volt, ezért telefonon és e-mailváltásokkal kommunikáltunk egymással.

„Szerintem izgalmas lehet a hétköznapokban, például az iskolákban angolórán Londonban bóklászni vagy történelemórán meglátogatni Pompeit. Esetleg ha egy mozgássérült olyan helyre szeretne eljutni, ahol eddig még nem járt, megnézheti, hogy hol lehet parkolni, milyen a padkamagasság, lesz-e szüksége segítségre. Svédországban van egy intézmény, ahol például a Street View-t egy szimulációs rendszerrel párosítva segítenek a demenciás betegeken. A betegek egy szobabiciklihez hasonló eszközön ülnek (Bike Around), és a Street View-ról ismert városok utcáin biciklizhetnek, ezzel ingerlik az agyműködést”

Ebből is látszik, mennyit fejlődött a térképészet azóta, hogy elkezdtek kőbe faragni ábrákat elődeink. Bármi is lesz a követező lépés, én már nagy érdeklődéssel várom.

Vida Benedek (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Reggel frissen ébredtem, ami csak azért volt különös, mert péntek volt, az utolsó nap, amire már mindenki hulla fáradt szokott lenni. De szerencsére aznap nekünk csak fél tízre kellett bemennünk.

Mikor beértem, láttam, hogy az évfolyamtársaim már nagyban díszítenek a standunkon, aminek a témája a skandináv ételek volt. Minden évfolyam ugyanis húzott egy országot, és a feladatuk az volt, hogy annak az országnak az ételeit kellett elkészíteniük. Az évfolyamon belül ki voltak osztva a feladatok, hogy ki mit csinál: díszít, előad, süt, szervez vagy ételt készít. Én az ételekhez voltam beosztva, ezért hát előző nap pár barátommal együtt elkészítettünk egy nagy tál svéd húsgolyót, hasonló nemzetiségű gombasalátával együtt, és nagyon reméltem, hogy a készítmény biztonságosan célba ér.

A standunknál pár ember az asztalnál sürgölődött, páran pedig néhány zászlót próbáltak felfűzni egy kötélre – amik első pillantásra valamilyen skandináv zászlónak tűntek, de ha figyelmesebben nézte meg őket az ember, rájött, hogy egy magyar település (Budakalász) címere van rajtuk. Szépen elrendeztük az ételeket az asztalon, kifeszítettük a zászlókat, és vártuk, hogy elkezdődjön a megnyitó.

Először Horn igazgató úr tartott egy kis beszédet, utána a nyelvi évesek következtek, akik a tanult nyelvük nemzetiségének megfelelően (spanyol, francia, német) adtak elő valamilyen táncot. Rögtön ezután következett a hetedikesek előadása, egy indiai tánc, mivel ezt a népet húzták. Utánuk két osztálytársam elmondott pár tényt Svédországról, egy másikuk pedig felolvasott a Pettson és Findusból. Ezek után elkezdődött egymás standjainak a kifosztása, persze csak képletesen. Volt skandináv, indiai, orosz, olasz, kínai, amerikai, magyar, spanyol, zsidó, görög, francia és német konyha. Ebből szerintem az amerikai volt a leglátogatottabb. Amikor mindenki végzett, elkezdődött a hetedikesek felavatása, ami úgy történt, hogy felhúztak rájuk egy AKG-s pólót, és a legfiatalabbak elmondták a vicces esküjüket. Egyszercsak megláttam, hogy elkezdenek táncolni emberek a tömegben. Kiderült, hogy a 10.-es anyukák egy flashmobbal kedveskedtek nekünk. Ezután jött a tortaevés, ha már szülinap volt. Tortát sajnos nem ettem, túl nagy volt a tömeg, de ezt leszámítva remekül szórakoztam.

Vida Benedek Márk (8. évf.)

A születésnap képei

Horváth Szabolcs fotóriporter (HVG) képei (Facebook)

"Isteni fotózás" a születésnapon (Facebook)

A 10.-es szülők meglepetés flashmobja:

LIKE - értesülj az új cikkekről!