Szubjektív

Mikor hazajöttünk a Nyírségből, sokat gondolkodtam, hogy miért is csináljuk ezeket az utazásokat. A legtöbb iskolában ez a fajta tanulás ismeretlen. Sok barátom nem is érti: amikor hív, azt felelem, nem érek rá, témahéten vagyok.

Mi is az a témahét? Évente négy témahetünk van az iskolában,kétszer elutazunk, a másik két alkalommal pedig az iskolánkban vagy a városban kerül sor ezekre a napokra. Azokat a napokat, mikor témahét címen elutazunk, tulajdonképpen egy alternatív, 4 éjszakás iskolai kirándulásnak is lehetne nevezni. Rendhagyó, ugyanis más dolgok történnek velünk, mint a legtöbb iskolában. Normálisan egy iskolai tábor, kirándulás úgy néz ki, hogy vonattal vagy busszal elutazik az egész osztály vagy az évfolyam, hogy közös programokon vegyenek részt. Alapvetően pihenésről, szórakozásról, csapatépítésről szólhat. Míg nálunk a témahét a tanulás része. Mi jegyet kapunk teljesítményünkre, munkánkra, projektünkre. Az a különbség, hogy ezen alkalmakkor kilépünk a megszokott hétköznapokból, a napi rutinból, és más módszerekkel, más eszközökkel tanulunk. Ilyenkor – az iskolapadon kívül – az élet más szeleteit is megismerhetjük.

Mivel foglalkozunk a témaheteken? Minden alkalommal más és más témát kapunk. Természetesen ezeket sem teljesen véletlenszerűen. Mikor tanáraink témát választanak, jelentősen befolyásoló körülmény, hogy milyen életszakaszban tartunk, mennyire vagyunk érettek. Nyilvánvaló, hogy egy hetedikes kisgyereknek nem ugyanarról fog szólni a témahete, mint egy végzősnek, akit már a kisfelnőtt kategóriába lehet sorolni.

AKG-s éveink alatt rengeteg témahéten leszünk túl. Megismerkedünk a világnak olyan szeleteivel, problémáival, melyekkel – ha nem ide járnánk – valószínűleg nem találkoznánk. Ha nem is tudásra, de nagy tapasztatra, komoly ismeretekre teszünk szert. Közel három tanévet töltöttem el az AKG-ban, tizenegy témahéten vettem részt. És még van négy évem. Voltak természettudományos témaheteink, volt, mikor a szegény gyerekeknek csináltunk ajándékokat, volt elsősegély-témahetünk, volt, hogy újságot kellett készíteni, és még sorolhatnám. Tavasszal például Tiszabercelre mentünk, ahol a falu társadalmi kérdéseivel, szociális problémáival foglalkoztunk. Számomra talán ez volt a legizgalmasabb. Részben azért, mert mindig is foglalkoztattak a szociális és társadalmi kérdések. Valószínűleg azért csak mostanra került sor ilyen témahétre, mert meg kellett várni, amíg mindenki elég érett lesz, hogy tudja, miként kell viselkedni efféle helyzetben. Hogy tudjuk, miként kell olyan emberek között viselkedni, akik más kultúrában élnek, mint mi, másfajta tudás van a birtokukban, mint nekünk.

Szerintem ez a legjobb módja a tanulásnak. Ezen az úton sokkal könnyebben veszem rá magamat. Nem beszélve arról, hogy az így begyűjtött információk sokkal jobban megmaradnak, használni is jobban fogjuk később. Hiszen nemcsak tanulunk és magoljuk az anyagot, hanem dolgozunk is. Anyum szerint velem van a gond, amiért nem vagyok tökéletes tanuló. Apum szerint az iskolarendszerrel van a gond, és ha mindent ilyen módon tanulnánk, többre lehetne menni. Legalábbis sok gyerek örülne neki.

Bruck Áron (AKG, 9. évf.)
fotók: Tenk Vivien

Politikus leszek, azért, mert semmihez sem értek. A politika az egyetlen olyan terület, amihez viszont mindenki ért, így – gondolom – én is. Talán még a foci ilyen. Ehhez a két dologhoz minden magyar ért.

Az összes többi dolog macerás, nehéz megtanulni, nehéz érteni hozzá, minden olyan bonyolult. Ahogy a legtöbb ember, én sem értem a világ működését. Kevesen tudják, hogy a világ hogy jött létre, hogy született. Honnan fúj a szél, és mi az, hogy az univerzum tágul.

Matematikus nem lehetek, sohasem fogom érteni, hogy mi, hogyan találkozik a végtelenben. A fizikát és a kémiát sem értem. Ahogy a legtöbb embernek, nekem sem világos például az a jelenség, hogy kint megnyomok egy gombot és bent csörög. Vagy az, hogy összeöntök különböző vegyületeket, és az mitől robban. A biológia pedig maga az őrület, valahogy leragadtam a porzó- és bibeszálnál. Azt hiszem, a klónozás vagy a génmanipuláció túl magas nekem. Vagy ha csak az informatikáról beszélünk. Az emberek nap mint nap használják a számítógépet, munkához, tanuláshoz, információk begyűjtéséhez. Még sincs fogalmunk arról, mitől van, hogy beütök egy szöveget, erre a monitoron előugrik egy ablak vagy elindul egy videó. A zenélés még olyan jópofának is tűnik, de ahhoz, hogy valaki színpadra álljon, elképesztően sokat kell gyakorolni, azt mondják, minimum tízezer órát. Például van egy fekete barátom, Noé, aki elég komolyan zongorázik. Azt mondják, nagyon tehetséges, napi három-négy órát gyakorol, és még így is kérdéses, hogy elér-e komolyabb sikert. A foci sem sokkal könnyebb. Éveken keresztül keményen kell edzeni. Magánedzésekre kell járni, speciális gyakorlatokat végezni, és még így is nagyon keveseknek sikerül tényleg sokra vinniük. Tulajdonképpen bármiről is beszélünk, tudomány, művészet, üzlet, sport, eszméletlen mennyiségű tanulás, gyakorlás, munka szükséges a sikerhez. És még tehetségesnek is kell lenni. Semmi sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Nem csoda, hogy kevesen is vannak, akik a csúcsra jutnak, vagy akár csak jól megélnek a választott szakmájukból.

A politika azonban más. Magyarországon senki sem tanulja, de mindenki ért hozzá. Az emberek tudják, mi kell az országnak. Tudják, ki a csaló, ki nem. Tudják, kit kell elzavarni, leváltani, lecsukni, kivégezni. Kit kell szeretni, utálni, kiközösíteni vagy a magasba emelni. És persze a legjobban azt tudják, hogy kit kell megválasztani. Az egészben az a legjobb, hogy sokan, akik semmihez sem értenek – ilyen vagyok én is –, önmagukat találják a legalkalmasabbnak a politikai feladatok ellátására. Hiszen ki mást?

Ha mindenki érti a politikát, mindenkinek van erről véleménye, akkor ez talán nekem is menni fog. Ezért én is „politikus” leszek.

Bruck Áron (AKG, 9. évf.)