A tavalyi show nagy sikere ösztönzött engem arra, hogy újra jegyet váltsak a PlayIT videojátékos kiállításra. Szerencsére idén sem kellett csalódnom.
A minden évben általában kétszer megrendezett PlayIT Show mára már Magyarország legnagyobb játékos kiállításává nőtte ki magát. Idén a Hungexpón (ahova csak az első napon több mint 23 ezer ember látogatott el), 3 csarnokban, több mint 150 programhelyszínnel, 270 előadással és rengeteg játszási lehetőséggel várta a látogatókat. A rendezvényen nemcsak videojátékok voltak, hanem körülbelül minden, ami egy kicsit is kapcsolódik a számítógépekhez. Így például akciókamerák, gépházak, telefonok, virtuális-valóság szemüvegek és még sorolhatnám.
Nekem „deluxe” jegyem volt, amivel 1 órával hamarabb mehettem be a rendezvényre, és még sok-sok kedvezményt és ajándékot is kaptam. Szóval 8:40-kor már ott dekkoltam a viszonylag hosszú sor végén, várva a 9 órás beengedést. Addig megkaptuk az instrukciókat, hogy hova álljunk a jegyünkkel, és hogy ne tapossuk el egymást. Fél óra után sikerült bejutnom, és egy utcaszerű helyen találtam magam, ahonnan nem tudtam merre menjek, mert annyi ajtó volt nyitva. A Tankcsapda egyik slágerét alapul véve bementem balra a második ajtón, és egyből a főcsarnokban találtam magam. Itt volt a nagyszínpad, az e-sport versenyek színpada, egy másik színpad, ahol mindig két játékos küzdött kettő ellen, és még sok más. Itt időztem egy kicsit, feltérképezve a terepet. Ezt követően átmentem a mellékcsarnokba – itt volt a legtöbb nem gamer dolog. Volt itt sakk, Lego, flipper, falmászás, de még dodzsem is.
Eddig minden szép és jó volt, de eljött a 10 óra. Ekkor elkezdték beengedni a sima jeggyel rendelkezőket, és megtelt szépen minden. A várakozási sorok (amik eddig sem voltak kicsik) a többszörösére nőttek. Akkora tömeg nem volt, mint amekkorára számítottam, de azért voltunk egy páran. Ekkor érkezett meg a barátom, akivel végig együtt maradtunk. Vele nagyon sok új játékot próbáltunk ki, de ami igazán lekötött minket, az a Super Mario tenisz volt, amit egy tévére kötött kézi konzolon játszottunk. A két nap alatt minimum 10 meccset nyomtunk le, és nem untuk meg.
Ezek után már csak mászkálás és a versenyek nézése jött. A profi színpadon délkelet-Európa legjobb csapatai versenyeztek a kupáért. Ettől nem messze 8 gép volt egymással szemben felállítva, és itt is zajlottak az 1-1 elleni bajnokságok – itt a nyeremény egy profi játékos-monitor volt. Ezt nagyon élveztük, mi voltunk a főszurkolók. A nagy meglepetés az volt, hogy amikor vége lett a bajnokságnak, beengedték a „civileket” is játszani, hogy nyugodtan próbáljuk ki. Persze egy percig sem haboztunk, futottunk kipróbálni a becslésem szerint több mint 600 ezer forintos gépeket és konfigurációkat. Ezzel vége is lett az első napnak, amit iszonyatosan élveztem.
Miközben járkáltam a programok között, nagyon sok érdekes dologgal is találkoztam, például harci robottal vagy videojátékok szereplőinek beöltözött emberekkel. Ez is egy pluszpont a rendezvénynek és a közösségnek.
Másnap csak 9 órára mentem, mert tudtam, hogy nem lesz az a macera, mint előző nap. Csak felmutattam a két napra szóló karszalagomat, és már bent is voltam. Célzottan indultam el az egyik mellékcsarnok felé, ahol a virtuális-valóság szemüveget akartam kipróbálni, még a nagy sor előtt. Kijelenthetem, hogy iszonyatosan jó, és tényleg olyan, mintha benne lennél abban a világban. Ezt követően futottam át a színpad mellé, hogy egy profi e-sport játékossal mérhessem össze a tudásomat. Sajnos nem én lehettem az első, aki megveri, de a 15-ből sikerült 5-öt megnyernem a laza 500 gyakorlott órámmal abban a játékban. Szerencsére a póló így is járt, szóval egy plusz ajándékkal mehettem haza. Egyébként nagyon sok ajándékot osztottak ki, csak úgy „kidobálom a színpadról, és aki kapja marja” módszerrel. Ekkor nekem sosem sikerül semmit sem szereznem, de majd egyszer, biztos. Ezután a szokásos tenisz, és megint a kóborlás.
Ez egy nagyon jó rendezvény, ajánlom mindenkinek!
Kövi Zsombor (AKG, 8. évf.)
PlayIT Show, Hungexpo, 2015. november 28-29.
Utolsó kommentek