Szubjektív

8 éves koromban anyukám állást kapott külföldön, így 2009 nyár végén családunk (szüleim, a húgom és én) kiköltöztünk Luxemburgba. Új iskola, új munkahely és új környezet: egy új élet várt ránk külföldön.

Az első évben a nagyi is kint volt velünk, aki sokat segített anyunak. Apukám minden hétvégén kiutazott hozzánk, majd vasárnap este vagy hétfő hajnalban visszautazott Budapestre. Nagyi igazi túlélőművész. Semmi nyelvtudással vígan elboldogult. Két héttel a kiköltözés után már tudta, hogy mi a prézli franciául, és hogy hogyan kell egy levélnyi fiambre-ot kérni, ami a legkedveltebb portugál gépsonka (persze ő dekában kérte vagy mutatta, de valahogy tényleg megértették).

Húgom, Paula, egy évet még egy francia napköziben töltött, majd négyévesen az ottani európai iskola óvodájába kezdett járni, a magyar szekcióba. Szegényke nagyon pösze volt még 3 évesen, nem is csodálkoztunk, amikor hallottuk, hogy neki a „bonjour” az inkább „bonjujjj”, Joelle óvó néni pedig, „Jojejj” néni volt és maradt, bár már nincs beszédhibája.

Én a harmadikat az európai iskolában kezdtem, ott is volt magyar szekció. Két magyar osztály volt, mindkettő összevont. Egy tanára volt az első-másodiknak és egy a harmadik-negyedik-ötödiknek. Én, harmadikos korúként az utóbbiba jártam. Nándi bácsi volt a tanárunk, aki nagyon jól tudta tanítani a három osztályt. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy miközben egy osztálynak magyarázott, a többieknek csoport- vagy írásbeli munkát adott. Ha valaki úgy gondolná, hogy miközben egy teljesen más anyagot magyaráz valaki egy másik osztálynak, nehéz lehet koncentrálni a te feladatodra, annak van némi igazsága, de erre voltak kitalálva a jól szigetelő fülhallgatók, amit az összes korosztály örömmel használt egy-egy bonyolult feladatsor megoldása közben.

A mi osztályunkban összesen kb. 12-13-an voltunk. Ötödikes koromban mi ötödikesek összesen hárman voltunk (mind lányok), a negyedikesek szintúgy, a harmadikosok pedig öten. Ez így 11 gyerek, így alkottunk mi 2011-12-ben egy osztályt. Az európai iskolába nagyon sok különböző nemzetiségű gyerek járt, ezekkel mi „összekeveredve” jártunk európai- és nyelvórákra. Mindennap találkoztunk angolon dánokkal, németekkel, franciákkal, olaszokkal. Európai órán pedig ugyanilyen „színesen”, angolul kommunikáltunk a különböző gyerekekkel, és projekteket, művészi dolgokat készítettünk. Én nagyon szerettem ebbe az iskolába járni, örök emlékek maradnak a különleges órák és a színes közösség, nem beszélve arról, hogy szünetben, az udvaron, ha bármit mondtunk egymás között magyarok, azt elég kevesen értették meg.

Anyukám az Európai Parlamentnél kapott állást, és ott dolgozott három évig, 50 magyar munkatársa között. Az épület egy nagy torony, amúgy a széles Kennedy sugárút két oldalán, a vörös híd lábainál helyezkedik el. Ezek a Kirchberg negyed kapui, amit EU negyednek is hívnak. A negyed egy fennsíkon terül el. Sok modern irodaház, az Európai Bíróság (igazi Rodin szoborral a menzája előtt), az Európai Befektetési Bank, a Bizottság és a Számvevőszék áll még itt, meg pár lakópark, az Auchan, a mozi és a kedvenc pékségünk (az eladót is Paulának hívták, és nagyon finom volt a sonkás-sajtos croissant-juk).

Az ország pici, 3 hivatalos nyelve van (luxemburgi, francia és német), és összesen 500 ezres a lakossága. Ez azonban mindennap másfél millióra duzzad az ingázókkal, akik ide járnak dolgozni. Luxemburg egyébként nagyhercegség, jelenleg Henri uralkodik, 5 gyereke van, nemrég nősült meg a trónörökös. A város központjában áll a Nagyhercegi palota, a két főtér (a Place d’Armes és a Place Guillaume II.) szomszédságában. Nekem persze inkább a forrócsokizó jut eszembe a palotával szemben, ahová gyakran beültünk. Ott aztán a legegyszerűbbtől a legluxusabbig terjed a forrócsoki kínálat (pl. felnőtteknek alkoholosat, likőröst is lehet kapni, de van vagy 50 féle…).

Nehéz ezt a 3 évet elmesélni, az őszi Schueberfouer-t (egy hatalmas vidámpark a város közepén, minden szeptemberben csak 4 hétig működik, 2 millió látogatóval), a biopiacokat kéthetente a város legszebb terén vagy a bíró szomszédunkat, aki az egyik volt miniszterelnökünkkel járt vadászni. Sokszor mentünk át Németországba, a közeli, legrégebbi német városba, Trierbe – a csodás dómjával, a nyüzsgő sétáló- és vásárlóutcájával, ahol az ember az összes pénzét el tudná költeni 5 perc alatt, a gyönyörű Porta Nigrával (Fekete Kapu), ami még az ókori Rómából maradt meg, és a sétálóutca egyik szélén áll.

Luxemburg városa tele van parkokkal, játszóterekkel, amelyek közül kiemelkedik a hajós játszótér, ahol egy hatalmas fahajó a mászóka, és ahol van vizes zsiliprendszer, melyben a helyi gyerekek már áprilisban, fürdőruhában strandolnak; a Merl park, a Coque, amelynek sportcsarnoka egy óriási kagylót formáz, és nem is beszéltem még a kétszintes hegyes-völgyes óvárosról, ahol lifttel is le lehet jutni a lenti részre.

Hiányzik a két régi otthonom, mindkettő ugyanott volt, Kirchbergben. Az első 5 percre volt a sulitól és anyu, majd apu munkahelyétől. Ez volt a Gomez ház, amit berendezve béreltünk ki, és első éjjel büdös matracokon aludtunk mindannyian a nappaliban – olyan állapotban hagyták ott spanyol tulajdonosai, akik már nem bírták újra megszokni a hazájuk meleg éghajlatát. Ezért másfél év múlva visszaköltöztek, mi pedig átköltöztünk álmaink lakásába, a 4. emeleti, parkra, fennsíkra néző klassz, nagy, modern lakásunkba.

Jó volt ott élni, Európa közepén, egy ugrásra Párizstól, Brüsszeltől, Frankfurttól, és jó volt mindig hazajönni, két napon át, Passauban megaludva… De ez most egyelőre a múlté. Äddi Lëtzebuerg!, Viszlát Luxembourg!

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Sokan azt hiszik, hogy a színészek dolga egyszerű. Esténként csak felmennek a színpadra, elmondják a szövegüket, majd hazamennek. Hát, ez nem így van!

Ahhoz, hogy egy előadás rendesen összeálljon, több heti egész napos próbálás szükséges. Ami, tegyük hozzá, nem egy leányálom, hisz rengeteg szöveget kell megtanulnia minden egyes szereplőnek. Egy színésznek egyszerre 10-12 darab van benne a fejében. Még csoda, hogy előadás közben nem tévesztik el vagy nem felejtik el a szöveget. Bár ha ez megtörténne, arra az esetre ott van a súgó, aki minden pillanatban súgásra kész.

Anyukámnak, Kerekes Évának, sokszor van előadása esténként, most a Meggyeskertet (azaz a Cseresznyéskertet) próbálják az Örkény István Színházban, ezért mostanában nem nagyon tartózkodik itthon. Látszik rajta, hogy nagyon fáradt, de ő azért 100 százalékos teljesítményt nyújt a darabban és az itthoni teendőkben is. Tudom, hogy nagyok az elvárásai saját magával szemben, ezért próbál mindet beleadni.

Amikor a Peer Gynt bemutatása közeledett, megnéztük a főpróbát. Ebben a darabban anyukámnak meg kell halnia, és ez a jelenet nagy hangsúlyt kap a darabban. Ugyebár, ha valakinek meghal az anyukája, az nem esik senkinek sem túl jól. Ezért a családom női tagjai el is pityeredtek, de ahogy figyeltem a többi embert, ők is megkönnyezték ezt a jelenetet. Nagyon jólesett megölelgetni a szünetben, és tudni, hogy nincsen semmi baja.

Amennyire én tisztában vagyok vele, ő egy elismert színésznőnek számít, és én nagyon büszke vagyok rá, hisz az én mamám!

Silló Júlia (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Két különböző könyv, ugyanattól az írótól, hasonló címmel. A Világok őre az első könyv,  az Őrök világa a második. Sajnos nincs harmadik rész, mivel a második könyv végén van egy nagy csavar, de ne egyből a főszereplő halálára gondoljatok! De mit is jelent tulajdonképpen ez a cím?

A könyvet egy orosz író írta, Szergej Lukjanyenko. A történet egy Kirill nevű átlagos, hétköznapi emberről szól, aki Moszkvában él. Egy nap úgy ér haza, hogy a lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul igazolni tudja, hogy három éve abban a lakásban él. Kirill nem érti az egészet, így hát elmegy a munkahelyére, hátha ott tudnak segíteni. A munkahelyén viszont azt állítják, hogy még a nevét sem hallották. Főhősünket a barátai, ismerősei, családja egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sohasem ismerték volna. Mikor már nem tud mit kezdeni magával, hívják a mobilján, és egy vámtisztviselői feladatot ajánlanak neki – más világokba átvezető átjárónál. Mivel nincs jobb dolga, elfogadja, és ezzel másféle emberek világábal csöppen: a „funkcionálisokéba”. Ezek az emberek különleges képességekkel rendelkeznek, szinte legyőzhetetlenek, sohase betegek, sebeik gyorsan gyógyulnak, majdhogynem halhatatlanok. Csak egy hátránya van ennek a létnek: nem távolodhatnak el kilométerekre a funkcióiktól. És hogy mi ez a munka, amit Kirill kapott? És mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az emberek csak tesztalanyok.

Az első részben Kirill próbál tenni ellene valamit, de nincs könnyű dolga. Ráadásul az első rész végére hatalmat kap, erősebb lesz, mint a kollégái, de nem sokáig lehet övé ez az erő. És hogy miért történt mindez? A könyvben megtalálod rá a választ.

Nekem a könyv nagyon tetszett, nem hazudok, életemben a legjobb könyv, amit olvastam, pedig sokat olvasok. Mellesleg csak azért nem írok róla hosszabban, mert az egész újságnak kb. a fele lenne tele ezzel, mivel olyan jó!

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

Szergej Lukjanyenko: Világok őre (2011, 368 o.)
Metropolis Media

Szergej Lukjanyenko: Őrök világa (2012, 322 o.)
Metropolis Media

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Hetedikes nyitótábort szervezni hatalmas élmény. Tudtuk ezt már akkor is, amikor kicsit kevesebb mint egy évvel a tábor előtt nekivágtunk ennek a nem kis feladatnak. A Királyréten töltött öt nap pedig nemcsak a hetedik évfolyamban, hanem bennünk is mély nyomot hagyott.

Na de hogyan is kezdődik egy ilyen történet? Egy (akkor még kilencedikes) baráti társaság összeül, és pár darab pogácsa felett vitatkozva elkezdenek elmélkedni arról, hogy milyennek is látják a számukra tökéletes tábort. Persze közben mást is megbeszélnek, ezek a csevejek pedig elnyomják a szervezés baljósan fejük felett lebegő kötelezettségét. Pár hónappal és jó sok ilyen szervezési alkalommal később a fent említett baráti társaság (akik ilyenkor már jó néhány viharos vitán vannak túl, ebbe talán kicsit bele is fáradtak) hangos nevetgélések közepette leadja a kész művet: egy nyitótábor pályázatot.

Utána következik a rettegés pár hete. A patrónusok részletesen átolvassák a pályázatokat, és döntenek. Az eredményhirdetés napján a megszokottól eltérően pedig tele van az adott évfolyam kisiskolája a reggeli nyitás alkalmával. Egy kis közjáték, és végül csak kiderül a nyertes csapat neve. A kis társaság pedig először meg sem tud szólalni az örömtől, hiszen erre a lehetőségre vártak egész évben. De aztán, amint az első meglepetés pillanatai elmúlnak, egymás nyakába ugrálnak, és hangosan visítoznak a folyosón.

Aztán eljön a nyár, és el is telik – várakozással és kisebb szervezésekkel tarkítva. Augusztus 20-a után pedig elkezdődik az igazi munka. Pár nap a suliban, amikor mindenki megfeszített tempóban dolgozik, és esténként alig alszik az izgatottságtól.

Persze a napokig tartó álmatlanságnak meg is lesz a következménye: a Nyugati pályaudvaron, kora reggel, hatalmas karikákkal a szemed alatt, furcsa jelmezbe öltözve, nagyjából hetven gyerekre várakozva nem leszel feltűnésmentes. De az adott időre (majdnem) mindenki időben megérkezik, és el is indulhatnak a varázslatos utazásra egy csapat izgatott és megszeppent hetedikessel.

Aztán következik az, amire nem számítottál. A tábor számodra egy csodálatos élmény, de már nem sok mindenre tudsz visszaemlékezni. És hogy miért? A válasz egyszerű: napi négy óra alvás a hiedelmekkel ellentétben nem tesz jót a memóriának. A felelősség pedig hatalmas. Egy évfolyamnak adsz a közös életükre meghatározó élményt. És hogy jó lesz-e ez az első együtt töltött idejük, csakis rajtad múlik.

A programokról most nem fogok írni, de ha valaki kíváncsi, adok egy tippet: beszélgessen egy kicsit a Jumbó-Dáma-Király évfolyam tagjaival, hiszen ők tudják a leghitelesebben elmondani, hogy mi történt velük abban a bizonyos 5 napban.

A táborszervezők nevében pedig csak annyit szeretnénk mondani (habár már párszor elmondtuk), hogy a „kicsik” kitartó lelkesedése nélkül nekünk se ment volna a tábor lebonyolítása. Nem szegte kedvüket egy-egy rosszabbra sikeredett reggeli torna, egy fárasztó „éjszakai túra” vagy egy esősebb nap miatti villámprogram. Szóval köszönjük.

Összességében pedig csak annyit: a sok-sok bonyodalom, a kevés alvás és a ritkán bekövetkező kisebb-nagyobb veszekedések ellenére a nyitótábor-szervezés egy nagyon király dolog. Szóval, aki előtt áll még a feladat, annak csak azt tudom mondani, hogy hajrá, megéri küzdeni érte. Egy tanácsom azért még hadd legyen: jól válogasd meg, kikkel szeretnél együtt dolgozni, mert a felejthetetlen tábor kelléke a jó csapat. Nekem szerencsém volt, legyen neked is.

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)

fotók: Tornóci András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Biztos vagyok benne, hogy sokan olvastátok már vagy legalábbis hallottatok az Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower) című könyvről. Abban is biztos vagyok, hogy elgondolkoztatok páran a könyv elején levő rövid mondaton is: „A modern Zabhegyező”.

Miután elolvastam ezt a mondatot, gondolkodni kezdtem, és rájöttem, hogy valóban sok közös van a két könyvben. Emellett arra is rájöttem, hatalmas marketingfogás volt odabiggyeszteni a könyv elejére ezt a sort. Kezdjük először az eredeti Zabhegyezővel. Nagyon kedvelem ezt a könyvet, többször is elolvastam, annyira elvarázsolt. A művet J. D. Salinger írta 1951-ben. A főszereplő Holden Caulfield, aki 17 éves, és már 4. iskolájából rúgták ki rossz magaviselete miatt. A regény 3 napon át tartó kóborlását mutatja be. Fél hazamenni a szüleihez, és elmondani nekik az igazat, hogy ismét újabb iskolát kell számára keresni, így hát New York utcáin tengeti a napjait, saját kis világába burkolózva. Ez alatt a pár nap alatt számtalan dolog történik vele, és egyre jobban megismerhetjük őt. A könyv végén van a csattanó, kiderül, hogy Holden egy ideggyógyintézetben ülve meséli el ennek a 3 napnak a történetét.

Pár mondatban bemutatom az Egy különc srác feljegyzéseit is, ezt a regényt Stephen Chbosky írta. A főszereplő a 15 éves Charlie, akit furcsának, zárkózottnak és félénknek mutat be az író. Történetét leveleiből ismerjük meg, melyeket egy olyan ismeretlen embernek küld el, akit a barátjának tekint. Számtalan dolog történik vele is. Családi viszályok, új barátok szerzése, az első nagy szerelem, még az első droghasználat is előkerül a könyvben. A csattanó itt is majdnem ugyanaz, Charlie elmegyógyintézetbe kerül.

Mind a két könyv bemutatja a tinédzserkor nehéz pontjait, de azt is, hogy ebben a korban milyen jó dolgokon megy keresztül az ember. Nagyon kedvelem ezeket a könyveket, de van két tanácsom. Az első az, hogy mindenképpen olvassátok el a Zabhegyezőt is. A második, hogy előbb olvassátok el az Egy különc srác feljegyzéseit, és csak utána nézzétek meg az ebből készült filmet, amelynek mellesleg nagyon jó a színészi gárdája.

Remélem, kedvet kaptatok ezekhez a könyvekhez. Jó szórakozást!

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései (2012, 240 o.)
Alexandra Kiadó

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A rendkívül sikeres, 8 kötetes Szent Johanna Gimi sorozat után megjelent Leiner Laura legújabb ifjúsági regénye, a Bábel. Egy kicsit tartottam attól, hogy nem lesz olyan élvezetes, mint a Szent Johanna Gimi, de be kell vallanom, kellemesen csalódtam. A történet ugyanolyan fantáziadús és eredeti, és a karakterek is nagyon jól ki vannak dolgozva.

Bábel – a legnagyobb zenei fesztivál, valahol Pápa környékén. Mi sem lehet jobb, mint egy hetet eltölteni itt a barátaiddal, a szüleid nélkül! A történet főszereplője Latter Zsófi, aki életében először tölt el egy hetet egy zenei fesztiválon. A fesztivál eseményeit Zsófinak köszönhetően blog formájában olvashatjuk, aki lelkesen dokumentál minden pillanatot, és akinek legfőbb vágya, hogy találkozzon a zárónapi koncerten fellépő Red Hot Chili Peppers frontemberével, Anthony Kiedisszel.

Zsófi tehát lelkesen vág neki az ismeretlen világnak barátaival, Napsival, Szaszával, Abdullal és Hipóval együtt. Miután összepakoltak, csomagokkal megrakodva érkeznek a pályaudvarra, majd szállnak fel a vonatra, ahol a fesztivál miatt már hatalmas tömeg nyomorog. Miután begördül a vonat Pápa állomására, onnantól még egy 2 órás séta következik a kánikulában. De miután megérkeznek és elfoglalják a sátorhelyüket, onnantól kezdődik az igazi pechsorozat. Ha még nem voltál nyáron fesztiválon, könnyen lehet, hogy ez a könyv egy életre elveszi a kedvedet az egésztől, ugyanis a felborult sátor, a hatalmas tömeg a koncerteknél és a büfénél, a szélsőséges időjárás és a pénzhiány sem javít a kedveden, főleg, ha az első fesztiválodról van szó.

De azért ne legyünk pesszimisták, egy ilyen jó helyen rengeteg izgalmas és jó dolog van, például a szabadság érzése, a barátok, a nevetés, és ne hagyjuk ki a várva várt koncerteket és az érdekes játékokat, programokat sem! Na meg egy ilyen fesztiválon nagyon jól lehet ismerkedni, sok új barátra tehetsz szert, és ha szerencséd van, néhány rég nem látott ismerőssel is összefuthatsz.

Hőseinkkel rengeteg izgalmas dolog történik ez alatt az egy hét alatt (jó és rossz dolgok egyaránt), miközben felfedezik az Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália színpadokat, és közben nagyon sokat tanulnak a fesztiváléletről is.

De vajon miért Bábel a fesztivál neve? És vajon Zsófi találkozik-e Anthonyval? Ezekre a kérdésekre választ kapsz, ha elolvasod a könyvet.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

Leirner Laura: Bábel (2013, 528 o.)
Ciceró Könyvstúdió Kft.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ki ne szeretne ott lenni egy olyan rendezvényen, amin az AKG-soknak sehova se kell menni, és még ajándék is jár érte? Ez az ajándék kétféle lehetett: vagy palacsinta teával vagy +5% termtudból, bármelyik epochából, ami nagyon sokat számíthat. Bevallom, én ezért is mentem el szeptember 27-én az országos Kutatók Éjszakájának AKG-s programjaira.

Persze, nem bántam meg, hogy elmentem, mivel nagyon izgalmas feladatokon kellett átvergődnöm magamat. Amikor teljesítettem egy megbízást, kaptam egy pecsétet, hogy részt vettem rajta – így volt ez mind a nyolc feladatnál. Az első játékban a Cakk teremben lévő interaktív táblán kellett dolgoznom. Nekem „szerencsére” a könnyebb feladat jutott, az újraélesztés. A nehezebbik viszont egy ember megműtése volt, ami már jóval keményebb kihívás.

A második próbatételnél az érzékszerveimet tették próbára, először a fülemet egy madár/béka hangfelismerő játékban. Én a madarakat választottam. Volt ott a közönséges hollóhangtól egészen a csilpcsalp füzikéig. Ennek az állomásnak a 2. része az optikai csalódásról szólt, a 3.-nál pedig az ízlelésemet tették próbára. Az volt a feladatom, hogy a 4 íz közül, amit rákentek a nyelvemre, meg kellett mondanom, hogy édes, sós, savanyú vagy keserű ízű-e az adott dolog.

A harmadik feladat első része viszonylag egyszerű volt. Rajzolni kellett egy virágot, növényekből előállított festékkel. A második része már bonyolultabb volt, mivel meg kellett mondani 5 festékről, hogy milyen virágból készültek (pl.: bodza, dió, csalán).

A negyedik feladat nagyon egyszerű volt, viszont annál érdekesebb. A feladat az volt, hogy nézzünk bele 4 mikroszkópba, amikben különböző mikroszkopikus vagy kicsit nagyobb élőlények voltak. A nagyja nem akart mozdulni, de a szúnyoglárva nagyon mozgékony volt és undorító.

Az eddigi feladatok termekben voltak, de a következő pár az aulában. Az újabb állomásnál robotika szakkörösök által készített robotokkal kellett harcolni a többiek ellen.

A hatodik volt mind közül a legfontosabb, az újraélesztés. Kaptam egy kártyát, amire rá volt írva minden – a reagálástól kezdve a szájon át lélegeztetésig. Mindezeket a dolgokat egy bábun kellett bemutatni. Mindenesetre, aki nem volt ott, annak a kedvéért leírom, hogy hogyan kell újraéleszteni valakit, ha baj van. Először is biztosítani kell a terepet, majd meg kell nézni, hogy reagál-e a sérült. Ha nem, akkor segítségért kell kiáltani, majd meg kell nézni, hogy lélegzik-e. Ha nem, akkor mentőt kell hívni, ezután pedig megkezdhetjük az újraélesztést a 30 mellkasi nyomással. Vigyázni kell rá, hogy nem túl erősen és folyamatosan, ütemre kell csinálni. Az is fontos, hogy mindezt nyújtott kézzel végezzük el. Ha ezt elvégeztük, és még mindig nem reagál a sérült, végezzünk 2 befújást a szájba. Nem is olyan nehéz. És még életet is menthet! De ha ez nem volt érthető, akkor töltsd le az okostelefonodra a Celerus nevezetű elsősegélynyújtást segítő alkalmazást.

Az utolsó előtti feladat már teremben folyt ismét, úgy, ahogy az utolsó is. A játékos feladat lényege az volt, hogy egy speciális papírlapot kellett le- és felfelé mozgatnunk a webkamerával szemben. Ezzel az irányítással egy adott vonalon kellett végvigvinni egy pontot ezzel a mozgással. Érdemes volt megcsinálni, mivel a játék végi jutalom egy szelet csoki volt.

Az utolsó feladat a csillagászatról szólt, de leginkább a Naprendszerről. Az előadást az egyik szerzőtársam, Gálosi Dóra tartotta. Az előadását nem akarom fényezni, de látszott rajta, hogy sokat dolgozott vele, a szöveget kívülről tudta, és még színes és változatos képeket is mutatott a Naprendszerről. Megtudtam például, hogy a Naprendszerből pontosan miért is taszították ki a Plútót, és hogy miért Shakespeare műveinek szereplőiről nevezték el az Uránusz holdjait.

Mellesleg az aulában óránként volt elsősegély-bemutató, és geocachingre is volt lehetőség. Tehát megérte elmenni, nem bántam meg! Az biztos, hogy nem unatkozott senki.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

Fotóalbum * Program

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A szeptember 1-jén megrendezett AKG születésnap sok régi diáknak nagy meglepetéseket tartogatott. Felnőtt harmincasok egy csapásra képesek voltak átváltozni éretlen gyerekekké, amikor meglátták a régi osztálytársakat. A régi évfolyamok az iskolán belül kis osztálytalálkozókat is tartottak, én az 1993-ban kezdő Pikk-Kőr-Treff-Káró évfolyam találkozójára néztem be.

– Milyen érzés 16 év után visszatekinteni a régi iskolátokra? Melyik rész tűnik nektek ismeretlennek?

– Az egész új szárny, ahol nemrég mentünk keresztül, nem létezett akkor még.

– Gondolom, a régi kupac- vagy évfolyamtársak is újnak tűnnek ennyi év után…

– Hát, nekünk viszonylag gyakran van találkozónk, éppen tavaly tartottuk az érettségink 15. évfordulóját. Hetvenvalahányan elmentek oda az évfolyamból, szóval egészen nagy esemény volt.

– Azt mondják, a legtöbben a középiskolában találnak rá az igaz barátaikra. Rátok is igaz ez?

– Igen, teljesen így volt, bár ilyen szempontból a Treff kupacba járók a legösszetartóbbak, még saját treffes rendszámot is gyártottak, ami a mai napig megvan.

– Tervezitek, hogy hasonló szellemű iskolába járjon a gyereketek?

– Igen, szeretnénk, hogy vagy Waldorfba vagy ide járjon, bár nálam ez csak két év múlva lesz esedékes.

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Emlékszik még valaki arra, mikor kapott legutóbb magyar film fődíjat A-kategóriás filmfesztiválon? Mármint A nagy füzet előtt, ami Karlovy Varyban győzött? Régen volt, az biztos. Érdemes hát megbecsülnünk a rendező, Szász János új filmes munkáját, amely a nemrég elhunyt svájci magyar írónő, Agota Kristof regényéből készült. De megnézni nem a díj miatt érdemes, hanem mert: jó! Alighanem az elmúlt évtized legjobb magyar filmje, legalábbis azok közül, amelyeket láttam. Olyan film, amelyikkel talán megint lesz esélyünk az Oscar-díjra.

A történet egy ikerpárról szól, két tízegynéhány éves városi fiúról, akiket a II. világháború borzalmai miatt az anyjuk a nagyanyjukhoz költöztet egy falu széli házba. Két, lelkileg összenőtt kamaszról, pontosabban a lelki világukról, amelynek a durvulása egyenesen arányos a külvilág durvulásával. A zseniális Molnár Piroska által játszott nagyanya bogaras és gonosz vénasszony, aki egyáltalán nem örül az unokáknak, akiket akkor lát először. A fiúk ebben az isten háta mögötti faluban ismerik meg a háborút és élik végig a borzalmait. Az édesapjuk kérésére, a tőle kapott füzetbe mindent lejegyeznek, ami velük történik. Akad lejegyeznivaló bőven: borzalmak és szörnyűségek nap mint nap… Közben a fiúk is megváltoznak: átalakul a gondolkodásmódjuk és a lelkületük. Megtanulnak kegyetlennek lenni. Gyilkosok lesznek ők is, mint mindenki más a háborúban. Hidegfejű gyilkosok, akik számára az ölés nem bűn, hanem az élet természetes velejárója. Nem mindennapi eset, amikor a nézők rokonszenveznek a gyilkossá váló emberekkel, de ezekkel a mostoha sorsú fiúkkal nehéz nem rokonszenvezni…

A nagy füzet lehengerlő alkotás. Pontos dramaturgia, elképesztően jó képek, kitűnő színészi alakítások jellemzik (a már említett Molnár Piroska mellett ki kell emelni az ikreket alakító Gyémánt testvéreket és a nagyszerű Ulrich Thomsent, aki egy német tisztet játszik). Nem habkönnyű mese ez a film, hanem igazi dráma, feloldás nélkül. Nyomasztó mű egy nyomasztó korszakról, amely nagyon régen volt, valahogy mégis itt maradt velünk. Mint az aknák, amelyeket az államhatárra telepítettek, és amelyek hosszú évtizedek óta várják a földben, hogy felrobbanjanak.

Ha vannak kötelező olvasmányok, miért ne lehetnének kötelező filmek is? Szász János filmjét valami ilyesminek gondolom.

Gulyás Ábel (AKG, 10. évf.)

A nagy füzet (2013)
Rendezte: Szász János
Főszereplők: Molnár Piroska, Gyémánt László, Gyémánt András, Ulrich Matthes

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Se szeri, se száma az étkeztetéssel foglalkozó cégeknek, a Foodpanda azonban megpróbál kitörni közülük – nem kevés sikerrel. Tesztem során a szolgáltatás weboldalát és mobilalkalmazását vizsgáltam.

Amikor először elindítottam az appet, nem gondoltam volna, hogy ekkora meglepetés fog rám várni. A kissé talán idejétmúltnak tűnő felületen elkezdtem begépelni az utcám nevét, amelyet írás közben automatikusan egészített ki a szoftver. Öt másodperc múlva már azon kaptam magam, hogy egy közeli pizzéria étlapját nézegetem, ahonnan néhány koppintással tudtam volna bármit rendelni. Később jöttem csak rá, hogy a GPS adatait is használhattam volna a tartózkodási helyem meghatározásához, ezzel megspórolva a gépelést.

Némi csalódás ért ezután, amikor a mobilra tervezett weboldalon próbáltam meg ugyanezt reprodukálni. A második legnépszerűbb mobilböngészőt, a Safarit használtam, ezért sem értem, miért akadtam el már a keresésnél, ahol is az oldal 0 találattal örvendeztetett meg.

A számítógépre tervezett honlappal azonban újra visszatért a jó érzésem: minden olyan gördülékenyen ment itt is, mint az alkalmazáson belül (értelemszerűen a GPS itt nem érhető el), a felület pedig modern és könnyen átlátható.

Összességében csak ajánlani tudom a Foodpandát, megérdemelten övék a világ legnépszerűbb ételrendelő appje. Ha legközelebb megéhezel a nagyszünetben, tegyél egy próbát vele!

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
A Foodpanda Budapesten: http://www.foodpanda.hu/restaurants/index/city/budapest

LIKE - értesülj az új cikkekről!