Szubjektív

Találkoztatok már igazán értetlenkedő nézéssel? Hát, én igen, nem is egyszer az elmúlt két hónap során. Sokan ugyanis így reagáltak arra, amikor azt mondtam: „bocs, nem érek rá, mennem kell robotikára”.

Szóval péntek délutánként általában elindultam a földszinti folyosó végén lévő terembe, aminek a létezéséről addig nem is tudtam, egészen addig, amíg idén szeptemberben be nem tettem oda a lábam. (A nyomtató szobából nyílik egy kis ajtó, ugye, hogy neked se volt meg?) Hogy miért tettem ezt? Tagja voltam az AKG FLL (First Lego League) robotversenyre készülő csapatának, akik november 16-án egy harmadik hellyel és egy kategóriagyőzelemmel (legjobb kutatási projekt) lettek gazdagabbak.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Az FLL versenynek van egy projekt része, a mi ötfős kis csoportunk főleg ennek elkészítésével foglalkozott. Egy természeti katasztrófa után bekövetkezett kár csökkentésére kellett kitalálnunk megoldást. Mi a földrengés során romok alá szorult emberek mentésében szerettünk volna segítséget nyújtani. Erre találtuk ki a Mancsot, ami egy aktiválására enyhe gammasugárzást kibocsájtó kapszula. A radioaktivitást érzékelő mentőcsapatok így könnyebben képesek megtalálni és kiszabadítani a törmelék alá szorult áldozatokat.

A felkészülés nem volt problémamentes. Mint sejthetitek, a kutatás során találtunk olyan anyagokat, amiknek megértése néha meghaladták értelmi képességeinket. Emellé még jött az is, hogy öt ember programját bizony nehéz összeegyeztetni. Az iskolában való bujkálásban pedig mindannyian profik lettünk, hiszen Bence (az edzőnk) soha nem akarta elhinni, hogy haladunk a munkával. Így a legváratlanabb pillanatokban volt képes lecsapni, és aggodalmaskodni, hogy „jaj, lányok, x hét múlva verseny, és ti nem lesztek kész”.

Kész lettünk. November 16-án reggel vegyes érzésekkel álltunk a Fazekas Mihály Gimnázium előtt. Bizakodtunk, hogy jó eredményt fogunk elérni, de kicsit furcsán is éreztük magunkat, hiszen a körülöttünk gyülekező csapatok átlagéletkora jóval a mienk alatt volt. Ehhez jött még hozzá, hogy Bence is megérkezett, egy matrózsapkában, ami szerinte menő volt. Hát nem.

Bementünk és kipakoltuk a robotot, a csapat programozó és építő fele pedig elszaladt, hogy tesztelje a pályát. Az FLL-ről tudni kell, hogy a verseny négy részből áll: robotdesign, csapatösszetartás, robotfutam és projekt. A csapatoknak három lehetőségük van bizonyítani, hogy a tematikus pályán az ő robotjuk teljesít a legjobban.

Az összes részben esélyesnek láttuk magunkat, bizakodtunk. Végül nem is teljesítettünk rosszul. A csapatunk megnevetette a zsűrit, a robot különlegességeit percekig magyaráztuk, projektünk bemutatása során pedig másodpercre pontosan kihasználtuk a rendelkezésre álló időnket. A futam se sikerült rosszul, igaz, 3 másodperc hiányzott ahhoz, hogy a nyeréshez szükséges feladatot teljesítsük.

Amikor mindenen túl voltunk, elérkezett az eredményhirdetés ideje. Sejtettük, hogy nyerni már nem fogunk, de azért reménykedtünk, hogy nem a vigaszdíjjal kell hazamennünk. Amikor kiderült, hogy a projektünk maximum pontszámmal nyert, el se akartuk hinni (az egy dolog, hogy mi nem, de én sejtem, hogy Bence még most sem érti, hogyan csináltuk). Az, hogy összesítésben harmadikak lettünk, önmagában nagyon szép teljesítmény. Ami viszont szinte mindannyiunkat bosszant, hogy ugyanattól a csapattól kaptunk ki, akitől tavaly is.

Összességében nem vagyunk szomorúak, hiszen a továbbjutás további nagyon kemény munkát is jelentett volna. Lehet, hogy jobb is így.

A Fazekasból pedig mindannyiunk szaladt is tovább, hiszen szombat este volt, a napnak még nem volt vége.

Gálosi Dóra (10. évf.)

First Lego League regionális elődöntő, 2013. november 16., Fazekas Mihály Gimnázium
A cSAPat nevő team tagjai: Fábián Kamilla, Gálosi Dóra, Ralbovszky Judit, Cseh Hanna, Tóth Joli, Szilasi Estilla, Bán Titusz, Hajdu Tamás, Gindert Samu, Fernezely Simon
Segítők: Halpern Bence, Nádori Gergely, Pásztor Judit

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Azért ez nem mindennapi volt. Évről évre egy családi program keretében valahogy lekeveredünk Domonyvölgybe, idén pedig úgy döntöttük, hogy megnézzük a falut is. Egyszerű sétának indult, a falu nagyon kihaltnak tűnt.

Elhaladt mellettünk egy quad, sétálgattunk tovább, de már arról beszélgettünk, hogy milyen vicces lehet erre a négykerekű minijárgányra felpattanni és utazgatni vele. Amikor visszafele jött, apám meg is állította a bácsit, aki a quadon ült. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, egy igazi csodabogárba botlottunk.

„Egy ötéves kisgyerek vagyok” – állította magáról az őszülő férfi, aki lepattant közénk. Állítása nem volt helytálló, de vagy tíz évet simán letagadhatott volna. Innentől elkezdődött egy érdekes beszélgetés arról, hogy ő egész életében rendőr volt, de öt éve egy életmentő műtéten esett át, és akkor elhatározta, hogy ő semmiféle felelősséget nem vállal többé. 23 év házasság után elvált a feleségétől, akivel több gyereke is volt – „nem működött jól”. Ezután teljesen új életet kezdett, és máig négy kisebb vállalkozásából él – felelősségek, kompromisszumok nélkül. Most már új felesége van, 26 éves – és akkor egy lendülettel felült a járgányára, és apámmal együtt eltávozott a messzeségbe.

Egy kicsit aggódtam, hogy mikor jönnek vissza, de aztán még nővérem barátját is elvitte a kisterepjárón egy körre. Egy 700-800 méteres séta után elértünk a bázisára, ami valóban egy kisgyerek fantáziájának tűnt. Az udvarban állt egy emeletes piros busz, kifejezetten gyerekzsúrokra tervezve, feljebb pedig egy sor terepjáró és mindenféle járgány – meg egy tank. Igen, nem is kicsi, árkon-bokron szállította a 10 perc múlva érkező 20-30 fős csoportot.

Aztán, amin igazán megdöbbentem, az egy láma volt. Egy lóval. Igen, együtt voltak elkerítve. Sose voltam egy zseni biológiából, de nagyon viccesnek találom, ahogy ezt a két állatot ilyen békés együttülésre kényszerítette gazdája. Nagyon szórakoztatónak. El is játszottam a gondolattal, hogyha a fia szólna neki, hogy kér egy oroszlánt, lehet, hogy még meg is kapná. Együtt lenne elkerítve egy elefánttal. Meg amúgy is – honnan a csudából szerez valaki egy lámát? A saját kertjébe!

Az igazi ledöbbenés nálam talán még csak ez után következett be, amikor lekerült a lepel egy Kádár János által is használt Mercedesről és két szocreál rendőrségi motorról (amelyeknek valami fülsüketítően borzasztó szirénái voltak), és egy rendőrségi Ladát is láttunk. Mire ez a sok minden? „Szoktunk szervezni privát delegációkat” – mondta. Ha valakinek van kedve, átvonulhat a városon a Kádár János által is használt autóban, két motoros rendőr kíséretében. „Félelmetes, azonnali tiszteletet kelt mindenkiben, kisebb városokban még meg is állnak a kereszteződésekben”. Pedig ők is csak ugyanolyan forgalomban részt vevő járművek, mint mások.

Összefoglalva, elég fura élmény volt, és akit érdekel ez a hely, az látogassa meg a Vadquadot Domonyvölgyben. Nem feltétlen csapatépítésre (erre is szerveződnek itt programok), elég, ha látni akar valami nem mindennapit, abban a korban, amikor már elég magasan van az ingerküszöbünk.

Halpern Bence (AKG, 13. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Már fél nyolc előtt tíz perccel ott voltunk a Moszkvánál, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elkezdjünk kérdezősködni, hova is kell pontosan menni a koncertre. Bementem egy humuszbárba, és feltettem a kérdést. A kiszolgáló nem tudta, de egy kedves pár felvilágosított, hogy ők csak egy Könyvtár klubot ismernek, de az az Astoriánál van.

Na, gyorsan mindenki fel egy metrópótlóra, és elindultunk az Astoriára. Ott végre megtaláltuk a helyet egy eldugott hátsó udvarban. A hely maga nem volt valami bizalomgerjesztő, attól még hangulatosnak tűnt. De nem baj, elindultunk a bejárat felé. Ott belefutottunk egy amolyan kidobóemberbe, akitől kaptunk egy gyönyörű szép karszalagot, mivel még kiskorúak vagyunk. Szerencsére azonnal megpillantottuk a C4M árusítópultját (ami – muszáj megjegyeznem – nagyon dizájnos volt), és ott szerencsére megmutatták, melyik lépcsőn kell lemenni a koncertre. Már fentről hallottuk a zenét, ami igazán szimpatikus volt. Benyitottunk, és amikor megpillantottam, hogy hova is jöttünk, nagyon meglepődtem. Ez egy kulturált hely volt. Amolyan átmenet egy kávézó és egy kocsma között. Hosszúkás terem, padok mindenütt, hátul két csocsó és persze rengeteg AKG-s. A terem elejében az éppen fellépő együttes. Na, persze azonnal megcéloztuk a csocsóasztalokat. Útközben összetalálkoztunk pár ismerős arccal, és csodálkozásomra pár tanárral. Stoppoltunk hátul gyorsan egy asztalt, csocsóztunk egy-két kört, és utána elindultam felmérni, mi is folyik itt. A terem elejében nagy volt a tömeg, ezért nem láttam, kik játszanak, de biztos voltam abban, hogy nem ismerem őket.

Nagy meglepetésemre, mikor átfurakodtam valamennyire a tömegen, megpillantottam egy AKG-st a színpadon, aki eggyel fölöttem jár. Visszamentem az asztalunkhoz, és tisztes távolságból figyeltem a fellépő zenészeket – onnan is tökéletesen hallottam mindent. Csak és kizárólag rockot és annak különböző változatait játszották.

Az este további része is ilyen emelkedett hangulatban telt, nem volt nagy őrjöngés, de persze mindig voltak páran, akik biztatták a fellépőket. Pár órát még elszórakoztunk, utána mindenki megpróbált hazajutni. Ez az este kellemes emlék maradt, és nagyon remélem, nem ez volt az utolsó C4M által szervezett koncertfesztivál.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)
fotók: company4music.com, GorkaPhoto

C4M zenei fesztivál, Könyvtár klub, 2013. november 16.
Fellépők: Found Items, Suburband, Dust

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Öt év után jól megérdemelt végső stábértekezletet és egyben záróbulit tartottak a Tiszáról szóló sorozat (Szép, szőke szerelmünk, a Tisza) készítésében részt vevők. A Gyenes Károly szerkesztő-rendező és Varga János túravezető-producer által szervezett találkozót egy péntek délutánon, az AKG ebédlőjében tartották. A készítők közül sokan a klasszikussá vált Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozatban is jelentős szerepet vállaltak.

Mielőtt beléptem volna a terembe, csak találgatni tudtam, hogyan nézhet ki egy ehhez hasonló esemény. Úgy tizenöt-húsz, körben ülő emberre számítottam, akik mindenféle szakmai dolgokról beszélgetnek órákon át. Ehhez képest megérkezésemkor az étkező tömve volt mindenféle korú és nemű emberekkel, mert – mint ahogy az később kiderült – mindenkit meghívtak, aki a forgatás során akárcsak egy útbaigazítással is segített. Az esemény egy rövid köszöntővel kezdődött, majd a stáblista felolvasásával folytatódott – ez majdnem fél órát vett igénybe, ugyanis mindenkihez intéztek egy-két kedves, dicsérő szót. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyi munka egy ilyen sorozat elkészítése, hogy mekkora erőfeszítéssel jár minden reggel 6-kor felkelni csupán a videóanyagok rögzítése vagy a vágás miatt. Csodálattal töltött el, hogy a résztvevők mekkora lelkesedéssel és odaadással dolgoztak azon, hogy az apró részletekből egy 850 perces egész legyen.

Gyenes Károly és Varga János

A bemutatásokat követő vetítésen szintén rengeteg plusz információ hangzott el, itt tudtuk meg, hogy egészen a Tisza forrásától indultak el a hosszú útra, a nem messze található kőszoborról kiderült, hogy sokan Európa közepének hiszik azt, pedig csupán egy szintezési ősjegyről van szó – azaz a hegyek és dombok magasságát mérik onnan. Sajnos a közös epizódnézésen már nem lehettem ott, de amint az MTV műsorra tűzi, biztosan megnézem a részeket. Ajánlom, hogy tegyetek ti is így! 

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
fénykép az alkotókról: tiszaujvaros.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!

November 11-én a Sashalmi Waldorf iskolában nagy a készülődés. Hogy miért? Mert ilyenkor emlékezünk, és ilyenkor ünnepeljük Szent Márton napját, a fény ünnepét.

Szent Márton legendája egy, az ókori Római Birodalomban lakott ifjú történetét meséli el. A legenda szerint, ahogy kezdett elterjedni a kereszténység, ez egyre jobban érdekelte őt, majd 12 évesen felvette a keresztény vallást. Korán lett katona, hiszen apja is a hadseregnek szolgált. Egyik nap lovaglás közben egy nélkülöző koldussal találkozott. Megfogta a kardját, és köpenyét kettészelte vele, hogy annak egyik felét a koldusnak adja. Aznap álmában megjelent előtte Jézus, vállán a köpennyel, amit ő aznap a nélkülöző koldusnak adott. Ezek után hamar megkeresztelkedett. Számos történet utal arra, hogy Isten kiválasztottjai közé tartozott. Egyik ilyen eset volt, mikor fegyver nélkül indult a csatába, majd sértetlenül érkezett vissza onnan. Idősebb korában püspökké választották, azonban Márton tiltakozott ez ellen, és egy libaólban bújt el, de a libák gágogása elárulta őt. Innentől kezdve püspökként tevékenykedett, de puritán módon élt.

A Waldorfban minden évben megemlékeznek Szent Márton jóságairól. Ezen az ünnepségen már két alkalommal vettem részt. Az iskola ilyenkor teljes sötétségbe borul, egyetlen mesterséges fény sem világít, csak a sok mécses és töklámpás fénye járja be a folyosókat és világítja meg a hangulatos iskolát. Az iskola közelében lévő kiserdőben egy kiválasztott ösvényt a hetedikesek raknak végig mécsesekkel, amelyen végighaladnak az osztályok, lámpással a kezünkben és énekelve. Az út során a hatodikosok alakítják az élőképeket Szent Márton életéből, olyanokat, mint amilyen például a lúdólas történet.

Az osztályok az iskolából indulva haladnak végig az életképek ösvényén, majd visszatérnek az épületbe, ahol saját osztálytermükben lakomáznak, miután meghallgattak egy legendarészletet Szent Márton életének egyik csodatételéről.

Mikor én haladtam végig ezen az úton a sötétbe burkolózott fagyos erdőt végigjárta énekünk, és megvilágította lámpásunk fénye. Ekkor csodálatos érzés járta át a szívemet. Volt szerencsém egyszer ahhoz is, hogy életképet alakítsak. A várakozás az érkező osztályokra, mikor elhelyezkedtük, és vártuk, hogy leszálljon az est, szinte kibírhatatlan volt, de mégis kellemesen izgalmas. A tapasztalatom az, hogy mikor az ember két órát áll a sötét erdőben, ajánlatos jól felöltözni, és nem árt megőriznie a nyugalmát akkor is, mikor hirtelen mindenféle alak bukkan fel az éjszakai vadonban…

Aki egyszer részt vesz egy ilyen ünnepségen, soha nem felejti el azt, ahogy nekem is örök emlék marad az a pár óra, mikor ott várakoztam az énekelve közeledő osztályokra, egyedül a barátnőmmel a sötét erdőben. Nem felejti el az érzést, amikor végigjárja a varázslatos utat a mécsesekkel kivilágított, életképekkel tarkított, mesebeli ösvényen.

Somos Emma (AKG, 7. évf)

A képeken a szekszárdi (fent), a veszprémi és a gödöllői Waldorf iskolák Szent Márton ünnepei láthatóak

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Október 4-e azért fontos dátum a 8. évfolyam életében, mert ezen a napon aludtunk benn az AKG-ban először. Néhányan ugyan nem jöttek el (akik, megjegyzem, sajnálhatják, hogy nem voltak ott, mert nagyon-nagyon jó volt), de a többség ott volt, és szerintem mindenki egy szuper élménnyel gazdagodott. Kivétel nélkül mindenki nagyon várta az eseményt, lelkesen készülődtünk, a szervezők és a patrónusok igazán kitettek magukért, és nagyon sokat tettek azért is, hogy ez egy felejthetetlen élmény legyen. Rengeteg érdekes és izgalmas program volt, mint például csapatjátékok, éjszakai bújócska és honfoglaló bajnokság (hogy csak a legjobbakat említsük). És hogy hogy is szerveződött meg ez az éjszaka? Az egyik szervezővel, Csernik-Tihn Szebasztiánnal beszélgettem.

Szub: Honnan jött a bennalvás ötlete és kitől származik?

Csernik-Tihn Szebasztián: Már pontosan nem is emlékszem, hogy ki találta ki. Az egyik tesiórán jutott eszembe a tavalyi bennalvás a színjátszóval, amikor a tesiteremben randalíroztunk és labdáztunk. Én nagyon élveztem azt a programot. Úgyhogy az egyik barátommal tesióra után felmentünk, rá akartunk kérdezni a dologra. Harsit találtuk fönn, aki persze rögtön rávágta, hogy igen – ha megszervezzük. És megszerveztük.

Szub: Milyen volt szervezőnek lenni, mik a tapasztalataid?

Cs.Sz.: Én nagyon élveztem a szervezést. Amikor vége lett, alig tudtam elhinni, hogy most már megcsináltuk. Nagyon jó volt pizzát rendelni, 30 palack üdítőt venni, lufit fújni. A legjobb az volt, amikor végigmentem a folyosón, és mindenhol beszélgető, nevető embereket láttam, és hogy elmesélték nekem, hogy mennyi, számukra új emberrel beszélgettek.

Szub: Mit fogsz másképp csinálni a következő bennalváson (ha lesz ilyen)?

Cs.Sz.: A következő bennalváson (bár szerintem úgysem lesz), több pizzát rendelnék, és kevesebb programot raknék be, mert igazából – ahogy észrevettem – ezek nélkül is mindenki feltalálta és jól érezte magát, és ennek én is nagyon örültem.

Szub: Voltak veszekedések a finanszírozás miatt. Véleményed szerint elég volt a célra szánt keretösszeg?

Cs.Sz.: Igen, valóban voltak. Az egyik osztálytársam 1000 forintot akart beszedni mindenkitől. Én ezt egy kicsit túlzásnak találtam. Végül pár ezerrel lett kevesebb a pénzünk, de szerencsére beszállt pár szülő.

Szub: A szervezés során milyen más nehézségekbe ütköztél?

Cs.Sz.: Nem volt olyan sok nehézség. Kicsit talán az, hogy mindenki később fizette be a pénzt. Én nagyon élveztem az egészet. Nagyon jó volt, és nagyon örültem annak is, hogy mindenki élvezte, hiszen ez volt a célom.

AKG-s bentalvás – illusztráció

Összességében nekem nagyon tetszett a bennalvás, jó volt az évfolyammal így is együtt lenni. Bízom benne, hogy a következő is legalább ennyire jó lesz, vagy ha lehet, még ennél is jobb. Azt hiszem, az egész évfolyam nevében megköszönhetem a szervezőknek és a patrónusoknak is, hogy ilyen szuper programot szerveztek nekünk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 10. évfolyamán a vállalkozás projekt keretében a tanulók diákcégeket hoznak létre, melyeket egész évben üzemeltetnek. Vásárokon mutatják be termékeiket, versenyeken vesznek részt, és a szerencsésebbek, ügyesebbek nemzetközi piacra is kikerülhetnek a diákcégek éves nemzetközi versenyén (ld. korábbi cikkeink: Egy AKG-s diákcég a világversenyen - Oslo, A diákcsapat, amelyik Magyarországot képviselte Londonban illetve Nem ért rossz véget a Game Over - Rotterdam)

Mostani cikkünkben a jelen tanév AKG-s diákcégeit mutatjuk be.

Prude

Azt hiszem, sokan észrevettétek már a különböző Prude feliratú matricákat az iskolában és annak környékén, vagy esetleg a szemfülesebbek a város több pontján is.

A Prude néhány lelkes, kreatív 10.-es emberből álló csoport, akik a divatot választották projektjük tárgyául, saját ruhamárkát alkotva szeretnének feltűnni a divatiparban. Saját terveik alapján készítik el termékeiket, ők tervezik azokat és így tovább. Célközönségük olyan emberekből áll, akiket érdekel az utcai divat, és viselik is azt, de bárki megtalálhatja a számára megfelelő terméket, hisz nagyon sokszínű a választékuk. Drukkolunk nekik, hogy a sok munkájuk meghozza gyümölcsét.

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

Szebbé tesszük a napod – Bloom

Gondoltál valaha szórakoztató dologként a mobilod töltésére? Nem? Ismerd meg a cégünket, és örökre megváltozik a véleményed.

Hosszú ideig tartott, mire kialakítottuk a cégprofilunkat, az eredmény azonban annál inkább meggyőző lett. Két termékünk, egy mobilalkalmazás és egy mobiltartó szoros kapcsolatban működik egymással. Ha töltőre dugod a telefonod és elindítod az alkalmazást, választhatsz, hogy virágot, cápát vagy mást szeretnél látni a kijelzőn, a kép pedig a töltöttség függvényében változni fog – például a virág kinő vagy a cápa szájába beleúszik egy hal. A készüléken megjelenő eseményekhez látványban illeszkedő mobiltartó akár a lakás különleges díszévé is válhat. Ha úgy gondolod, te is rajzolhatsz bármit, amit aztán elküldhetsz a barátodnak – de a végleges ábrát csak a mobilja teljes feltöltésekor fogja látni.

Vállalkozásunk kilenc tagot számlál, jómagam felelek az alkalmazásért és a weboldalakért. Rengeteg időt szánok arra, hogy könnyen és szórakoztatóan használható termékeket adjunk ki a kezünk közül. Reméljük, hamarosan a te napodat is feldobjuk!

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

Carbon Equality

Sziasztok! A HOLMI évfolyamra járunk, és csütörtökönként a Young Enterprise foglalkozásokon hoztuk létre cégünket. 11-en fogtunk össze a cél érdekében, mely a környezetvédelem egy újabb formája. A cégünk neve CARBON EQUALITY, azaz karbonegyensúly.

Van egy londoni székhelyű cég (Carbon Solutions), amelyet támogatónknak mondhatunk, az ő megbízásukból dolgozunk. Amit mi csinálunk: krediteket adunk el személyeknek (és cégeknek), melyekkel egyensúlyozhatják az általuk kitaposott ökológiai (más néven: karbon) lábnyomot. Ez a lábnyom egyébként kiszámítható és ily módon egyensúlyozható.

Ha még többet szeretnél tudni rólunk, keresd fel a Holmi évfolyamon egyik munkatársunkat illetve Facebook oldalunkat (Carbon Equality).

Nagy Dávid (9. évf.)

Együtt a zenéért!

C4M (Company for Music)

Érezted már úgy, hogy te is szívesen tennél valamit a zenészekért, hogy ne csak ők okozzanak örömet neked? A zeneszeretet végigkísérte az életedet? Imádod, ha egy tárgynak van története, és valamilyen hangulatot áraszt? Ránk ez mind igaz, ezért kezdtünk bele a C4M-be.

Na de mi is az a Company for Music? Kilenc lelkes fiatal alkotja, akik úgy érzik, hogy valamit szeretnének hozzáadni a magyar zenei élethez.

És hogy ezt hogyan érjük el? Énekelni fogunk vajon? Nem, egyben biztosak lehettek: nem szeretnétek ti azt, hogy én bármilyenfajta muzsikát produkáljak. Szóval, ha már tudjuk, mit nem fogunk csinálni, akkor azt is elmondom, mi lesz itt: készítünk jó sok zenével kapcsolatos terméket, és néha nagy bulikat szervezünk, kizárólag feltörekvő magyar együttesek meghívásával.

Milyenek a termékeink? Olyanok, amikről garantáltan eszedbe jut valami. (Ha más nem, akkor csak az, hogy vajon mi a csuda ez. Na de ez is egy gondolat.) Szinte teljesen újrahasznosítva gyártjuk őket, így a környezetet sem bántjuk. Emellett fő alapanyagnak olyan, ma már kevésbé használt tárgyakat veszünk, amikről mindenkinek a zene ugrik majd be. Így születik a bakelit-gitárpengető, a bakelit tál vagy a kazetta lámpa (és még sok más hozzájuk hasonló termék).

És hogy miről zagyválok, amikor azt mondom, bulikat szervezünk? Ne valami DJ-s, villogós, összevissza táncolós dologra gondoljatok itt, hanem igazi klubkoncertekre, jelenleg még talán nem olyan ismert zenekarok fellépésével. Na de az, hogy nem ismertek, nem feltétlen jelenti azt, hogy nem is jók. Sőt: én inkább azt mondanám, hogy az ilyen kis együttesek a mai magyar zene rejtett kincsei. És ezeket a bandákat ti is felfedezhetitek majd velünk együtt. Például november 16-án a Könyvtárklubban, ahol fel fog lépni a Dust, Barkóczi Noémi, a Founditems és a Suburband. És lehet, hogy most még fogalmatok sincs arról, hogy kik ők, de ez után az este után biztos meg fogjátok jegyezni a neveiket.

Addig is hallgassatok lelkesen zenét!

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
www.company4music.com

YE, azaz Young Enterprise

Az InSight Company

Bizony, idén mi vagyunk azok, akiknek lehetőségük van kipróbálni magukat a vállalkozásban. Reményeink szerint ezzel sok tapasztalatot és gyakorlatot tudunk szerezni majd az év folyamán, és egy sikeres céget tudunk létrehozni közösen. Az év elején alakultak ki a csapatok, mindenki ötletelésbe kezdett, és jobbnál jobb javaslatok merültek fel. Kerestük, hogy melyikben látjuk meg azt az erőt, ami miatt elképzelhető lesz, hogy azt választjuk és azzal dolgozunk tovább. Két volt AKG-s vállalkozó segítségével nekiláttunk a munkának, és hétről hétre azon törtük a fejünket, hogy mi az, amire a világnak szüksége van.

Tervezgettünk, rajzoltunk, számolgattunk, és bizony, közben repült az idő, már az órán kívül is azon gondolkoztunk, hogy mit is lehetne csinálni. Állítom, ez az egyik legnehezebb része a vállalkozásnak. Ha van egy nagyon jó ötlet, akkor azt már tovább lehet gondolni, és arra kell koncentrálni teljes erővel, hogy a megvalósítás is jó legyen, így létrehozva egy olyan dolgot, amit az emberek megvennének. Amíg nincs elég jó ötlet, amiben mindenki hisz, addig nem lehet a következő lépcsőfokra lépni.

A cégek közti feszültséget is egyre jobban érezni, hiszen vetélytársak vagyunk, szóval mindenki arra törekszik, hogy a saját ötlete legyen a legjobb. Ez természetes. A mi cégünk az elején kicsit döcögősen indult, nagyon jó ötleteink voltak, de mindegyik nehezen megoldhatónak bizonyult, vagy később utánagondolva mégsem volt olyan hasznos. Mostanra szerencsére körvonalazódott, hogy mit szeretnénk, és végre látjuk a fényt az alagút végén. A kétségek közül végre kiemelkedett egy ötlet, ami megfogta a csapatot, és már nekiláttunk a munkának.

Hogy mi is ez az ötlet?

Onnan indultunk ki, hogy nagyon sok cég van, amiről tudjuk, hogy szennyezik a környezetet, társadalmi szempontból sem tesznek sokat a közért. Ezeknek a cégeknek segítenénk egy szolgáltatással, aminek a lényege, hogy ellensúlyozzuk például azt, hogy sok szemetet termelnek, túl sok káros anyagot bocsátanak ki, miközben a terméküket gyártják. Mi különböző csomagokat kínálunk nekik, amiknek a segítségével jobbá tudjuk tenni a helyzetet, és árnyalni tudjuk az emberek szemében kialakult negatív képet ezekről a cégekről.

Miért jó ez?

A megbízóknak azért, mert sokkal szívesebben vásárolja meg valaki annak a cégnek a termékét, amelyikről tudja, hogy tesz valamit az emberekért, vagy éppen a környezetért. A többieknek meg azért, mert a megszervezett események közben hasznos dolgot teszünk, ezzel segítve másokat.

És nekünk mi pontosan ebben a szerepünk?

A cégeknek mindig sok dolguk van, ezért megszervezzük helyettük ezeket a programokat, például mozgásos eseményeket, ételosztást és gyermekeknek/fiataloknak előadást az őket körbevevő világgal kapcsolatban, hogy ők mit tudnak tenni azért, hogy jobb legyen, mindezt a megbízó cég nevében.

Az ötlet megszületett, a kihívások csak most kezdődnek igazán. Hajrá YE!

Kutvölgyi Réka (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nyitó témahét... Ha meghallod ezt a szót, vegyes érzések kavarognak benned. Egyrészt azért, mert ha elérkezett a nyitó témahét ideje, akkor ismét elérkezett a barátok, a nevetés és a szórakozás ideje is. Másrészt, ha kezdődik a nyitó témahét, akkor vége a nyárnak, és lassan elkezdődik a suli...

Augusztus 26-án izgatottan ébredtem, ugyanis aznap volt a nyolcadikos nyitó témahét első napja. Én személy szerint nagyon örültem neki, vártam a találkozást a barátaimmal, de egy kicsit tartottam is tőle, mert egy nyár alatt mindenki sokat változhat. Mikor megérkeztem a Keleti pályaudvarra, folyamatosan a tömeget lestem, hátha megpillantok egy-egy ismerős arcot az emberek között, és hamarosan meg is találtam az évfolyam már gyülekező tagjait. A mostani témahét azért is volt más, mert – mint azt a pályaudvaron megtudtam –, évfolyamunk 3 új taggal bővült. Ez mindenképpen új szituáció volt, de amint láttam, mindenki kedvesen fogadta az újakat, és már az elején egész jól be tudtak illeszkedni.

Miután mindenki megérkezett, felszálltunk arra a vonatra, amivel Pécsre utaztunk. Hamarosan el is indultunk, és egy közel 4 órás, fárasztó, de mindenképpen vidám út után megérkeztünk Pécsre, ahol várt már minket a busz, ugyanis a valódi úti célunk Orfű volt. Tehát újabb egy órás buszozás következett, ami azért is volt érdekes, mert nem mindenkinek jutott ülőhely, ezért néhányan a bőröndjükön ültek. Az út végére mindenki elfáradt, ezért rögtön el is foglaltuk a szállásunkat, amihez egy szép nagy kert is tartozott. Ezután a patrónusok beosztottak minket a 7-8 ágyas szobákba, és elkezdődött a harc a legjobb ágyakért. De végül a heverészésnek is vége lett, elkezdődtek a programok.

Ennek a témahétnek a témája a csapatépítés volt. A kerettörténet szerint egy konferencián vettünk részt, amin 7 különböző népnek kell bemutatnia saját kultúráját, szokásait. Először egy kérdőívet kellett kitöltenünk, ami alapján 9-10 fős csoportokba osztottak bennünket (ezek voltak a népek), aztán pedig csapatnevet és közös jó tulajdonságot kellett kitalálni. Ezek voltak egy adott nép jellemzői. A 4 nap során számos érdekes és vicces feladatot kellett megoldanunk, amik közben egyre jobban összekovácsolódtunk, és sokkal hatékonyabban dolgoztunk.

Csütörtökön elmentünk Pécsre, a Zsolnay-negyedbe, ahol sok érdekes dolgot tanultunk a porcelánfestésről és az égetésről, valamint a Zsolnay család életébe is betekintést nyerhettünk. Pénteken megtartottuk a zárónapi konferenciát, amin arról döntöttünk, hogy az egyes népek belépjenek-e az ENSZ-be. Ehhez viszont összegezni kellett az eddigi 4 nap eseményeit, szabályokat és szavazórendszert kellett felállítani. De egy idő után a kerettörténet átment valóságba, és már az egész évfolyamot érintő, nagyon fontos kérdésekről vitatkoztunk.

Még észbe sem kaptunk, de máris eljött az indulás napja. Úgy elrepült ez a négy nap! Persze a takarítás most sem lett senkinek sem a kedvenc programja, de talán az indulás előtti csibe javított valamit a kedvünkön. Péntek délután tele élményekkel, fáradtan, és a hétfői óráktól tartva szálltunk le a vonatról. Összességében nekem nagyon tetszett ez a témahét, jó volt az évfolyammal és a patrónusokkal is együtt lenni így, a tanulás keretein kívül, még az iskola előtt.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mielőtt kiderült, hogy sikerült a felvételim az AKG-ba, ezernyi kérdés volt a fejemben az iskoláról, meg úgy általában egy gimnáziumról. Mikor megtudtam, hogy jövőre már az AKG-ban kezdem az új tanévet, ezeknek a kérdéseknek a száma megtriplázódott a fejemben…

Ahogy telt a vakáció, egyre többet gondoltam a közeledő gólyatáborra. Napközben, éjszaka, sőt, még nyaralás közben is ezen járt az agyam. Tudtam, hogy a leendő tizedikesek szervezik, és kaptam csekély információt az indulásról. Csak jóval az angol szintfelmérő után tudtam meg magát a helyszínt és a szállásról pár információt, de ezek még milliónyi kérdésemre nem adták meg a választ.

Aztán már azon kaptam magam, hogy szüleimmel lázasan csomagolunk a másnap kezdődő táborra. Ám én főleg nem a csomagolással voltam elfoglalva, hanem sokkal inkább azzal, hogy milyen lesz az évfolyamunk, milyenek lesznek a gyerekek, maga a társaság, akikkel hét évig együtt leszek. Másnap ezekre a kérdésekre mind megkaptam a válaszokat.

A Déli pályaudvar hemzsegett az AKG diákjaitól. Mindenki izgult, és kíváncsian leste a másik névtábláját. Aztán elindult a vonat, és mindenki nézte az integető szülők kezeinek sokaságát. Az út lassan, de annál jobban telt. Akik együtt ültek, egyre több dolgot tudtak meg a másikról, és út közben hangzott el a végére már jól ismert első „AKG” kiáltás is. Ezek után hamar elrepült az idő, és erdei kisvasúttal történő utazás után meg is érkeztünk Királyrétre. A tábor olyan gyorsan eltelt, mintha csak pár órás lett volna. Emlékeinkben még élethűen élnek a táborban megismert játékok, az „ó hatalmas dzsinn” és persze az éjszakai programok. A tizedikesek fantasztikus programokat találtak ki, és még annál is jobban valósították meg ezeket.

A szállás már nem volt ilyen problémamentes. Mondjuk, így utólag már semmit sem csinálnék másképp, mert az így megismert paradicsomleves örök emlék marad, nem beszélve a roppant „illatos” ágyneműről...

A tábor végén úgy gondoltam, hogy már nem érhet nagy meglepetés az AKG-val kapcsolatban, hiszen ismerem a gyerekeket, és a nagy döntésen is túl voltam: megválasztottam patrónusom, ráadásul ez a 70 különböző gyerek a tábor végeztével egészen egy évfolyamként mozgott. Ám amiről a legfontosabb kérdésem szólt, arra még nem kaptam meg a választ… Ez a kérdés nem más volt, mint a barátság(ok). Úgy gondoltam, hogy mivel legtöbben nem fognak ismerni senkit, sokkal könnyebben lehet majd barátságokat kötni. Az igaz is volt, hogy szinte senki nem ismert senkit, de barátkozni egyáltalán nem volt könnyebb. Volt pár lány, akikkel többet beszélgettem, együtt voltam, de ez nagyon sokat változott már azon a pár napon is. Ami nem is baj, de egyik kapcsolat sem volt úgynevezett igaz barátságnak mondható. Ám nem csüggedtem, inkább megújulva készültem a nulladik napra, aztán pedig a tanév kezdetére.

A nulladik nap hamar eltelt. Végigjártuk az iskolát, és megkaptuk életünk első AKG-s diáknaptárját.

Az első tanítási nap – tantermeink keresgélésével – szinte elrepült. Most pedig már túl vagyunk pár epochazárón és egy hónapon az AKG-ban – és hogy mik a tapasztalataim? Nagyon sok jó dolog vegyítve pár kevésbé jóval. A tanórák hangulata nagyon jó. Hihetetlen jó kedvben telnek az órák, és észre sem vesszük, mennyi fontos információval bővül a tudásunk. A nyelvórák is hasonló tulajdonságokkal bírnak, mint a 90 perces órák, amiken csak első héten volt nehezebb figyelni hosszúságuk miatt, mostanra észre sem vesszük ezeket a különbségeket. A csibéken mindent megbeszélünk, beszámolhatunk jó és rossz tapasztalatainkról. Nem lehet azt mondani, hogy nincs sok dolgozat, eddig minden hétfőn írtunk, de ez még nem volt kifejezetten megterhelő. A tanórákon sokszor szinte az összes szükséges tudnivalót megtanultuk, így a dolgozat megírása is könnyebb volt. Az epochazárókra azért többet kell tanulni, ami érthető is, hisz az egész háromhetes anyagokból írunk, de ezektől sem kell megijedni. A szünetek jól telnek, és a rendelkezésünkre álló ebéd lehetőségekre sem lehet rossz szavunk. Ami jól észrevehető és érdekes, az az, hogy hogyan alakulnak évfolyamunkon a barátságok. Már most vannak igen összetartó csoportok/klikkek, akik szinte mindent együtt csinálnak. Vannak olyanok, akiknek van pár barátjuk, akikkel együtt ebédelnek, együtt vannak, de ezek általában nem szoros kötődések. Ami viszont ilyen téren nagyon jó, hogy senki sincs egyedül. Annak ellenére, hogy még nincs jó barátja, nem baktat egyedül a szünetekben és nem ebédel egyedül. Remélem, azért ezek a csoportok is rugalmasabbak és beengedőbbek lesznek, és mindenki igazi barátokra fog lelni az évfolyamon. Nyilván ez nem az első pár hónapban fog kialakulni, és változni is fog a hét év folyamán. Ám az közös mindenkiben, hogy még nagyon újnak érzi magát az AKG-val kapcsolatban… A folyosókon sem mozgunk úgy, és néha még mindig eltévedünk tesiórára menet, de biztos vagyok benne,hogy ez változni fog.

Összességében állíthatom, hogy végül minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, ám abban tévedtem, hogy nem érhet meglepetés az AKG-val kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy a hét év folyamán ugyanúgy érhetnek meglepetések, mint az első pár héten – de igazi kíváncsisággal várom ezeket, na meg a következő éveket az AKG-ban.

Somos Emma (AKG, 7.évf.)

fotók: Tornóci András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ezt a filmet idáig kétszer láttam, mindkétszer moziban, de egyszer sem bántam meg. Hogy miért? Mert miatta kezdett el érdekelni a Forma 1.

Niki Lauda és James Hunt két teljesen különböző karakter. Niki szolid, csöndes, a számok embere, James pedig nagyvilági, bulizós, nem érdekli semmi. Mi a közös ebben a két emberben? A versenyzés iránti vonzalom, hogy autókba szállva kergessék a másikat, néha az életük árán is. Hogy megmutassák a másiknak, mire is képesek.

A történet ennek a két embernek a rivalizálását követi végig, a magánéletüket, a gondjaikat, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenézniük karrierük során. A filmben nem is az autók vagy a gyönyörűen felvett versenyek érintettek meg, hanem a film mondanivalója. A film felénél Lauda balesetet szenved és kórházba kerül súlyos sérüléseivel. Onnan kénytelen végignézni, ahogy ellenfele learatja az ő babérjait. Ennek hatására, mikor felépül, azonnal visszatér a pályára, oda, ahol majdnem meghalt, ahol a teste összeégett, és újra versenybe száll Hunttal. De aki nem lát mögöttes tartalmat a filmben, annak is remek szórakozás. A karakterek pontosan el lettek találva, és remekül alakítanak a színészek. Ami meg a zenét illeti, hát az valami pazar.

Hunt a 30-as éveiben meghalt, ezért csak Lauda nézhette végig kettőjük életének történetét a mozivásznon.

Vida Benedek (AKG, 9. évf.)

Hajsza a győzelemért (Rush, 2013, 123')
Rendezte: Ron Howard
Szereplők: Daniel Brühl, Chris Hemsworth

LIKE - értesülj az új cikkekről!