Szubjektív

Az AKG viszonylag szerencsés helyen található, hiszen sok étterem van a közelében, így mindenki megtalálhatja a személyes kedvencét. A kínai kifőzde és a gyrosos párharcából nekem ez utóbbi jött ki győztesként.

Délután 13:20 perc. A gyomrom vekkerórákat megszégyenítő rezgéssel jelzi, hogy régen kapott valódi beviteli értéket. Ilyenkor két lehetőség áll előttem: vagy az AKG-tól körülbelül 30 másodpercre található kisboltba megyek, vagy bevállalok egy 3-4 perces, rendkívüli módon megerőltető sétát, és a Flórián tér felé indulok. Mivel ma szokatlanul erősnek érzem magam, halált megvető bátorsággal indulok balra – az olvasókért hajlandó vagyok mindent bevállalni…

A házak között, némileg eldugott helyen található Óbudai Gyros tulajdonosa egy magyarul viszonylag kevéssé tudó török úriember, aki néha félreérti, ha azt mondom neki, hogy csípős és fokhagymás szószt is kérek a falafelembe. Ettől eltekintve viszont igazi boltos, velem mindig kedves és figyelmes volt eddig. A hely viszonylagos olcsósága is előnyt jelent, az előbb említett, egyébként zseniális ízkombinációkkal megáldott, ám kicsit sótlan falafel pl. csak 550 Ft-ba kerül. Ha útközben jövünk rá, hogy nagyon megszomjaztunk, akkor coca-colás hűtőből választhatunk a jól megszokott üdítők közül, szintén elérhető áron.

Talán az egyetlen igazi negatívum, hogy csupán négyféle zöldség közül lehet választani, de én úgyis mindig hagymát szoktam kérni, szóval ez nálam nem probléma. (Jó tanács: ne nagyon próbálj meg beszélgetni velem, miután megláttál közeledni a Flórián tér felől!)

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)

Óbudai Gyros, 1033 Miklós u. 3.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Igényes zenét játszanak, és remélik, hogy lesz rá igény. A Suburband két tagjával, Menyhért Márton „Malaccal” (gitár) és Heatlie Dáviddal (dob) beszélgettünk.

Szubjektív: Hogyan indult a Suburband?

Dávid: Ez egy jó kérdés, erre én is kíváncsi vagyok.

Malac: Úgy indult, hogy egy görbe pillanatomban találkoztam Norbival (a frontemberrel), és elkezdtem játszani a gitárján. Erre ő meghívott a zenekarába, ami akkor még nem volt teljes. Aztán egy idő után elkezdtek gyűlni az emberek, és megalakult a Suburband.

Szubjektív: Dávid, te hogy kerültél a zenekarba?

D.: Történt egy tagcsere, nagyjából egy éve, én akkor Emese, az énekes lány révén kerültem be.

Szubjektív: Emlékeztek még az első koncertekre?

M.: Könnyebbet, de kettőt. Nem emlékszem. Talán az első komolyabb koncert egy Dürer kertes este volt még 2012 elején. Ezek nagyon jó hangulatú bulik voltak, jó sokan hallgattak minket. Viszont eléggé rosszul szóltunk, és bár még most is van mit csiszolni, de akkor tényleg nem volt jó (nevet).

D.: Egy nagyon első koncertre emlékszem, amikor még csak a közönségből figyeltem. Ez Norbiék sulijában volt, és mindenki teljesen meg volt őrülve értük. Szétszedték a házat.

Szubjektív: Akkor még ti hívtátok az embereket. Lehet már azt mondani, hogy vannak rajongóitok, akik nem az ismeretségi körötökből kerültek ki?

D.: Hát, a Luca szereti még a zenénket?

M.: Igen, Luca majdnem minden koncerten ott van. Rajta kívül nem nagyon vannak rajongóink.

D.: Még.

Szubjektív: A közönség milyen összetételű egy-egy koncerten? Ha azt mondjátok, hogy nem nagyon vannak rajongóitok, egyáltalán, hogyan keverednek oda az emberek?

M.: Korban 17-től 25-ig bezárólag.

D.: 26.

M.: 25 (és fél, néha).

D.: Voltunk a Budapest parkban, júliusban, amikor kihirdették a ponthatárokat. Na, akkor sokan voltak, de senki nem tudta, mi az a Suburband. Az elején még nem nagyon érdekeltük őket, de aztán elég sok rajongót gyűjtöttünk össze. Nagyjából úgy 15-öt.

M.: Legyen 16, az jó szám, négyzetszám.

Szubjektív: Az A38 Talentométerén elég szép eredményt értetek el. Honnan jött az ötlet, hogy induljatok?

M.: Akkor még nem volt meg teljesen se a banda, se a számok. Így hát bíztunk benne, hogy vagyunk annyira ügyesek, hogy addigra összerakjuk magunkat. Felraktuk a jelentkezést, és nyomattuk ezerrel Facebookon, aztán a srácok ránk szavaztak, és bekerültünk az elődöntőbe. Innen továbbjutottunk, és a döntőben közönségszavazás alapján 3. helyezést értünk el, a kategóriánkat meg megnyertük.

D.: Azt mondta az a Punnany Massif-os csávó, hogy mi voltunk a kedvencei. De képzeld el, hogy nekem van egy zenekarom, akikkel szintén küldtünk be egy csomó anyagot. Videóklipet meg számokat is, mindent. De annyira szar volt, hogy nem jutottunk be az elődöntőbe se. Ezekkel meg beküldtük egyetlenegy dal demo verzióját, és hát majdnem megnyertük.

M.: Ja, együtt jobbak vagyunk (nevetnek).

Szubjektív: Milyen érzés volt az A38-on egy csomó ember előtt fellépni? Gondolom, ez volt az első nagyobb lélegzetvételű dolog a zenekar életében.

D.: Nagyon jó volt. Lazák voltunk.

M.: Dávidra nagy hatással szoktak lenni ezek a nagy közönségek. Én lefelé nézek, úgyhogy nem látok előre, de rám meg Dávid van nagy hatással, amikor játszunk.

D.: Hát igen, bele tudom élni magam, nagyon.

Szubjektív: Ti azért mégiscsak egészen másfajta zenét játszotok, mint ami manapság népszerű. Mit vesztek észre, van erre igény?

M.: Azt vesszük észre, hogy van igény az igényesebb zenére, csak nem akkora (ezt bizonyítja a Talentométeren elért helyezésünk is).

D.: Egyre népszerűbb kezd ez lenni. Mert volt egy időszak, amikor ezek az X-faktoros meg tehetségkutatós énekesek mentek, de talán az már kiment a divatból. Most azért itt van a Punanny Massif, Irie Maffia, meg ez a vonal, lassan pedig ezek az alter zenekarok is jobban benne lesznek a köztudatban. Legalábbis én ebben élek, aztán ki tudja.

Szubjektív: Ha már X-faktorosok. Soha nem fordult meg a fejetekben, hogy esetleg nevezzetek egy tévés tehetségkutatóba?

M.: Én nem gondolom, hogy ez jól sülne el. Mert ott az emberből ilyen műanyag dolgot csinálnak.

D.: Meg úgyis az van, amit a csatorna akar, aztán szerintem mi nem kerülnénk be. Mert nem vagyunk elég…

M.: …nem vagyunk elég Radics Gigik.

Szubjektív: A számokat együtt írjátok? Vagy hogyan zajlik nálatok egy ilyen folyamat?

M.: Norbi és Gergő, a két rapper írja a szövegeket, én meg hozom a zenei részét (vagy a többiek). Aztán összedobjuk, és lesz belőle egy dal. Egy kotyvalék, egy szám.

D.: Egy track.

Szubjektív: Dávid, te említetted, hogy van másik zenekarod. Ez jellemző a csapatra? Mármint az, hogy nem csak a Suburbandben, hanem máshol is játszotok.

M.: Nekem alakulóban van egy jazzes, funkos formációm. Ezt a vonalat szeretnénk majd képviselni, saját ötletekkel kiegészítve.

D.: Igen, nekem van már egy zenekarom, ahol énekelek. Nem túl sikeres, de legalább kikapcsolódok. Meg most lehet, hogy lesz egy Arctic Monkeys tribute együttesem is.

Szubjektív: Kik azok, akik elindítottak titeket a pályán, és akik a mai napig segítenek?

D.: A lázadás. De hogy ki indított el? Hát, nekem az egész családom zenélt, de neked is, nem?

M.: Nekem az anyai nagyapám vezeti a Jászjákóhalmai Asszonykórust. Ezen kívül nincs nagyon zenész a családban. De mindenki támogat, szüleimtől kezdve a tanárokig. Menedzselni pedig magunkat menedzseljük.

Szubjektív: Mennyire tudjátok amúgy a sulit és a zenélést összeegyeztetni?

M.: Nagyon nehéz, pedig kevés próbánk van. Jó, ha hétvégente össze tudunk ülni. Főleg, hogy most több tagnak is bejött az érettségi, meg az egyetemre készülés.

D.: Meg az egyik tagunk, Gergő, Pécsen tanul. Szóval majd megyünk oda is koncertezni.

Szubjektív: Amúgy hogyan szoktatok koncertet egyeztetni? Keresnek titeket, vagy ti keresitek a helyeket, ahol játszattok?

M.: Így is, úgy is.

D.: De általában az van, ha keresnek minket, akkor jó lesz a buli, ha mi keressük a helyet, akkor nem annyira. Vagyis nem, inkább fordítva. Ennek jó példája, hogy egyszer hívtak minket, hogy lépjünk föl a Forma 1 kempingrészében. De aztán ez elmaradt.

M.: Annyira ótvar volt a technika, hogy lemondtuk, ugyanis nekünk fontos, hogy jól szóljunk.

D.: Az hagyján, de a zenekar többi része még karambolozott is. Vicces volt, legalább lett egy jó sztorink, amit mesélhetünk.

Szubjektív: Ha a hangzás ennyire fontos a számotokra, nem lehet könnyű megfelelő helyszínt találni.

M.: Nagyon nehéz. Az A38-on és a Könyvtár Klubban abszolút jól szóltunk. Viszont, ahol ez nincs meg, ott a zenei élmény is elveszik.

D.: Mert ez egy olyan dolog, ahol mindenki kommunikál mindenkivel. Ha én nem hallom mondjuk a basszgitárt, akkor úszik az egész. A szövegre pedig mindannyiunknak nagyon kell figyelni.

M.: Nálunk az a helyzet, hogy a zene kicsit alá van rendelve a szövegnek. A rossz minőségű helyeken pedig pont az a baj, hogy ez fordítva van, és a dob meg a basszus lesz túl erős.

Szubjektív: Van olyan zenekar, akikkel szívesen játszatnátok együtt?

M.: Én a Kalapácsra gondoltam meg… Jaj, hogy hívják azt a jobbikos zenekart?

Szubjektív: Kárpátia

M.: Igen, ők a másik. Na, mindegy, ez természetesen vicc volt.

D.: Ha komolyabbak akarunk lenni, egy Irie Maffia jó lenne.

Szubjektív: És nem félnétek attól, hogy kicsit egyforma lenne a hangzás?

M.: Nem, mert mi jobbak vagyunk.

D.: (nevet) Náluk több a reggae, nálunk meg kicsit a…

M.: … jazz. Meg nem félünk semmitől. Max az érettségitől, meg anyukámtól néha.

Szubjektív: Mit gondoltok, meddig fogjátok tudni ezt csinálni?

M.: Halálomig.

D.: Jó kérdés. De eddig minden kapu nyitva állt.

Szubjektív: Hogyan képzelitek el a zenekar jövőjét?

M.: Izomból nyomjuk, azt lesz valami. Én így látom.

D.: Nekem az az álmom, hogy ilyen ZP-ket, meg Gödröt lehessen megtölteni.

M.: Gödörben nagyvilág lenne játszani. Hát, a közeljövőben írunk jó pár számot…

D.: Várj! Szigetfesztivál meg ilyenek is királyak lennének.

M.: Igen, a fesztiválos vonalat jó lenne vinni, szerintem olyan hangulatú a zenénk. És hát természetesen klubkoncerteket szeretnénk szervezni, és egy jó minőségű lemezt felvenni. Távolabbi jövőben a határ a csillagos ég.

D.: Így van. És jobban jártál volna szerintem a Norbiékkal, mint velünk (nevetnek).

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
Jégkockák blogger

Képek: keretblog.hu, Kocsis András

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A 8. évfolyam első idei témahetén a különböző iskolák élete került a középpontba. Sok feladatot kaptunk, de talán a legfontosabb a keddi iskolalátogatás volt. 5 fős csoportokban 12 különböző iskolában jártunk, és megfigyeltük a velünk egykorú gyerekek, vagyis a nyolcadikosok egy napját.

Nagyon különböző iskolákat néztünk meg, voltak köztük egyházi, alternatív és hagyományos iskolák is. Én az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba látogattam el.

Nagyon érdekes volt egy „normál” iskola egy napjában részt venni, szerintem mindenki sokat tanult belőle. Miután megérkeztünk az iskolába, a 8. c osztályfőnöke fogadott minket, és elmondta, hogy hogyan fog telni a napunk, és milyen órákat fogunk látni. Ezek után találkoztunk az osztályával. Alapvetően mindenki kedves és befogadó volt, és jó érzés volt, hogy odajöttek hozzánk beszélgetni, és az AKG iránt is érdeklődtek. Ezek után elkezdődtek az órák. Az órai fegyelem eléggé tanárfüggő, hiszen a tanárok személyisége is teljesen más, de majdnem az összes tanár kedves és segítőkész volt velünk. Az órák menetében rengeteg dolog nagyon más volt, mint nálunk. Például az ottani gyerekek szinte sosem dolgoztak csoportban, és nagyon ritkán kérdeztek. Ott a tanár-diák viszony is nagyon más. A tanároknak egy kiemelt katedrájuk van, így kapják meg a szükséges figyelmet. Ezenkívül furcsa volt, hogy náluk minden óra 45 perces (amik közül nem egy unalmasabban telt, mint egy epochális óra nálunk), és hogy az órák végét csengő jelzi. Az órákon kívül az iskolai élet aktív, bár az azonos évfolyamon lévő osztályok nem nagyon ismerik egymást, és nincs közös órájuk sem. Az iskola épülete az AKG-hoz képest sokkal komorabb, szürkébb, de azt vettük észre, hogy az apáczaisok többsége szereti ezt a sulit.

Ez után, szerdán, csoportokban kellett összegezni a tapasztalatokat, és csinálni kellett egy bemutató ppt-t az iskoláról, valamint terepnaplót is kellett készítenünk. Szerintem nagyon érdekes volt ez a témahét is, mindenki jól érezte magát, és nem utolsó sorban sokat tanultunk ez alatt az idő alatt. Ugyan az iskolákat nem lehet összehasonlítani egymással, mégis, hét végén szerintem sokak fejében megfordult az a gondolat, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy az AKG-ba járhatunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nem tudsz vigyázni a telefonodra? Mindig leejted? Unod már mindig a szervizbe vinni a telefonodat, mert mindig betöröd a kijelzőjét? Nem szeretnél folyton arra figyelni, hogy lesz-e valami baja? Egy kicsit trehány vagy? Nem szeretnél csúnya és ókori ütésálló telefont? Akkor pont neked találták ki a túlélő telefontokokat!

Ha igaz rád azok valamelyike, amiket fent írtam, akkor ez a cikk sokat segíthet neked a választásban. Nekem már két strapabíró tokom is van a telefonomra, mivel nagyon megtetszett, hogy elöl is védve legyen. Ez azután fordult meg a fejemben, miután sikeresen összetörtem a telefonom kijelzőjét. Ha viszont nem szeretnél ilyen strapabíró tokot, akkor a szilikonos tok sem rossz választás.

Az első tok, amiről írok, az a G-Form Xtreme iPhone 5-höz. Nekem ez volt az elő ilyen tokom, és meg vagyok elégedve vele. Mondjuk már annyiszor ejtettem le, hogy egy helyen már egy kis műanyag is letört. A tok fekete, fehér, kék és piros színben is elérhető. Ha valakinek nagyon megtetszik a tok, és van iPadja, akkor arra is megvásárolhatja ennek a toknak egy változatát.

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy ezt a tokot egy iPaddal felküldték egy hőlégbalonnal több kilométer magasra, ledobták, és a földetérés után se lett semmi baja. Aki nem hiszi, az nézze meg az erről készült videót.

A következő tok, a Puregear PX360. Ennek a toknak az a különlegessége – azon kívül, hogy ütésálló –, hogy van rajta egy karabiner is. Csavarokkal lehet ráerősíteni a telefonra, és 4 színben is elérhető. Aki szeret túrázni, annak nagyon hasznos lehet.

A következő 2 tok gyártója a Griffin. Ennek a cégnek sokféle iPhone tokja van. Ebből kettőt említenék meg, a Griffin Survivalt és Griffin Survival Catalyst-ot. A Griffin Survival egy tipikus szilikon tok, ami kifejezetten jól védi az iPhone-t és az iPadet is egyaránt. Nemcsak a hátulját, hanem a kijelzőjét is védi egy plexiréteggel. A Griffin Survival Catalyst egy műanyagból álló tok, ami még 100%-ban vízálló is.

A következő tok a mostani telefontokom. Ez a tok (Lunatik Tactic Strike) egy fémből és szilikonból álló kiváló tok, ami nagyon védi az iPhone-t. Mondjuk ez a tok jócskán megvastagítja a telefont, de én ezt már teljesen megszoktam.

Ennek a toknak van egy komolyabb változata, a Lunatik Extreme, ami majdnem ugyanez a tok, csak egy kicsit fel van turbózva. Van a kijelzőn egy Gorilla Glass üveg, ami elvileg törhetetlen és még vízálló is. Szerintem mindegy, hogy melyik tokot választod, mert mindegyik elég nagy védelmet nyújt a telefonod számára.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mostanában önkifejezésünk legnépszerűbb formája a saját Tumblr oldal. Vannak, akik magamutogatásnak, hipszterségnek vagy csupán időpocsékolásnak gondolják. És vannak azok, akik egész életüket a mikroblog világában töltik. Ők vajon mit csinálnak órákon keresztül a képernyő előtt? Ennek jártunk utána.

Az egy dolog, hogy mindent megosztanak, ami csak velük szembe jön. Még gyakran olyat is, amiről fogalmuk sincs, hogy mit jelent. Ez egyéni probléma, akiknek nem tetszik, „kikövetik” őket. De aztán eljön az a pillanat, amikor már ez sem elég, és anonim kérdésekkel árasztják el az általuk bálványozott személyeket (igen, az Ask.fm-en ugyanezt lehet csinálni, de ha valaki oda regisztrál, magára vessen, ha kérdések százait kapja). A Tumblr azért más, ezt az ember nem azért csinálja, hogy vadidegenek faggassák, legalábbis jó esetben.

Na de kik azok az ideálok, akik számos kérdést kapnak? Teljesen normális fiúk és lányok, de azért lehet pár dolgot mondani, ami megkülönbözteti őket az átlagtól. Az első és legfontosabb, hogy amíg mások szökőévente kapnak egy-egy kérdést, addig nekik akár naponta is több kérdést kell megválaszolniuk. Legalábbis, ha azt szeretnék, hogy követőik továbbra is szimpatikusnak tartsák őket. Vannak más dolgok is, például, hogy általában a városi legendaként emlegetett „Budai elit” gyerekek közül kerülnek ki, tehát az átlagnál jobban élnek. Páran modellkednek vagy egyszerűen csak bátran öltözködnek, jó stílusuk van. Szóval szépek, élvezik az életet, és látszólag nincs semmilyen problémájuk. Ki ne akarna így élni?

És mennyire veszélyes az, hogy ez a jelenség kialakult? Talán nem is kell magyarázni, hogyha fogyni akarsz, miért nem egy modelltől kéne tanácsot kérni, hanem inkább szakértőtől, aki tényleg tud neked segíteni. Az, hogy mit vegyél föl, mi áll jól neked, olyan emberek tudják megmondani, akik tényleg ismernek, és tudják, hogy egyáltalán hogy nézel ki. Azt, hogy merre járj bulizni, találd ki magadnak, mert te tudod, hol érzed jól magad, kiknek a társaságában. Egyszerűen kifejezve: ha ezek a dolgok nem történnek meg, valami fontos kimarad az életedből. Mégpedig az, hogy kifejlődjön valamid, amit úgy hívnak, személyiség. Anélkül pedig igen nehéz.

Az, hogy valami hiányzik egyes emberek életéből, az még mindig az ő dolguk. Ha szeretnek így élni, legyen így. De az anonim kérdéseknek van egy igen gonosz fajtája is, a mocskolódás. Ez nem szól másról, mint hogy név nélkül valaki olyan dolgokat ír egy számára nem szimpatikus egyénnek, amit bizonyára nem merne a szemébe mondani. Ennek súlyos következményei is lehetnek. Nem egy történetről tudunk, amelynek tragikus vége lett (na jó, ez pont Ask.fm, de jó példa)

Bár megrázó, de nem ritka. Ezt a képet egy ismerőstől szereztük, őt lepték meg vele.

És hogy mi lenne a megoldás erre a problémára? Azoknak, akik a hétvégéiket azzal töltik, hogy a Tumblr előtt ücsörögnek, és idegen emberek életét lesik, csak egyet tudok mondani: ti is vagytok annyira érdekesek, mint ők. Szóval emeljétek fel a hátsótokat abból a székből, és induljatok el élni a saját életeteket! Lehet, hogy elsőre ijesztőnek tűnik, de higgyétek el, nagyon király dolog lesz.

Gálosi Dóra (AKG, 10. évf.)
Jégkockák blogger 

A cikk megírásához nyújtott segítségéért köszönet illeti Németh Petrát, dr. Szőke Andrást, és a képért és további információkért valakit, aki nem szeretné, ha közölnénk a nevét.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mert szükség van olyan mérnökökre, matematikusokra, fizikusokra, közgazdászokra, akikből végül nem is az lesz, amit tanultak. Erős véleménynyilvánítás következik valami olyan mellett, amit elsőre nem biztos, hogy meg fogsz tudni emészteni, kedves Olvasóm.

Az ókori görög kultúra hatásait még ma is élvezzük, emésztjük. A klasszikus dráma, Szophoklész Antigonéja vagy a Pitagorasz-tétel csak egy-egy olyan főbb dolog a művészet és a tudomány területéről, amiknek hasznossága elvitathatatlan. Arisztotelész mind a dinamika, mind a logika, mind a filozófia területén alkotott. A reneszánsz, az újjászületés korszaka talán a legszebb festményeket és ideákat adta nekünk, embereszménye a polihisztor volt, Leonardo Da Vinci, aki minden tudományban jeleskedett valamennyire.

A római isten, a kétarcú Janus - a kettősség, a kétféle érték képviselője.

Most mégis olyan furcsa számomra. Az egyik oldal azt mondja, hogy tanulj szakmát. A másik, hogy legyél mérnök. Aztán belülről meg azt mondod, menjünk bölcsésznek, milyen jó dolog olvasni, tájékozódni a világban. Valami nem stimmel.

Számomra úgy tűnik ugyanis, hogy egyoldalú a világ – inkább azt mondom, az ország (nem tudom, hogy ez mennyiben világjelenség). Aki könyveket búj, múzeumba jár, híreket olvas, az egy művelt, tájékozott ember. Aki kíváncsi, töretlenül bontja az anyagokat elemi részecskékre, hogy megértse a világegyetem működését, és eközben képlettárakat dúl, az kocka.

Nem akarom démonizálni a bölcsészkart, ez távol álljon tőlem. Először azonban akkor fogott el furcsa érzés, amikor még tavaly témahéten nálunk meghallgattam egy szabadbölcsész hallgatót. Megkérdezték tőle, hogy mit fog csinálni, ha elvégzi az egyetemet, ő pedig emlékeim szerint kb. azt mondta, hogy nem az a lényeges most. Számomra a beszélgetés borzasztó volt, és még ma is naivnak gondolom egyes részeit.

Beszélgettem emberekkel, a patrónusommal róla, és meglepett, amikor azt mondta, sokak szerint ez volt a legjobb beszélgetés az egész témahéten. Én megdöbbentem egy kicsit ezen, de aztán végiggondoltam, különösen a fenti mondatot. Amikor egyetemre megyünk, még bőven nem az lényeges, hogy mit fogunk dolgozni – ez egy elfogadható érv. Én különösen határozott vagyok mindig, hogy mit szeretnék éppen csinálni, mi érdekel a legjobban, de azért én is sűrűn változtatom az érdeklődésem, erre tolom, arra tolom. Meg tudom érteni, hogy valakinek az csábító, hogy ennyire nem kell még dönteni.

Aztán, amikor nekem is választani kellett, most mérnöknek jelentkeztem, érdeklődésemet is lefedve. Azt gondolom most ezek után, hogy több embernek is azt kellene mondania, hogy kicsit megküzd a matekkel, fizikával, kémiával vagy a biológiával, esetleg a közgazdaságtannal. Ugyanis akarva-akaratlanul, ha nem teszünk ellene, nagyon ingerszegény környezetet teremtünk magunk mellé.

Márpedig az ember természetéből fakadnia kell a megismerésnek. Mi a világ, mi az élet értelme. Ezt pedig nem lehet csak az irodalomból vagy csak a matematikából pótolni. Azt gondolom, hogy az előbbi hallgató véleményét alkalmazzuk most a többi karra: aki mérnöknek tanul, annak se kell feltétlenül azon gondolkodnia, hogy mi szeretne lenni, miközben nem csak matematikát és fizikát tanul.

Míg a bölcsészkarnak hihetetlen nagy érdeme szerintem, hogy megtanítja az alapvetően írásképtelen középiskolásokat végre írni – elég a gyakorikérdések.hu nyelvtani színvonalát nézni –, addig a mérnökök problémamegoldást tanulnak, matematikát és fizikát. Ugyanúgy, ahogy a kommunikációs minőség emelkedése sem ártana a társadalomnak, jó lenne, ha mindenki mélyebben ismerne alapvető fizikai jelenségeket, vagy tudna számolni, és egy értelmes problémákra reagálni tudó, tettre kész közösséget is építenének az egyetemek.

Én úgy gondolom, hogy a művészetek és a tudományok közti ingázással lehet a legnagyobb értékekre lelni, Steve Jobs is ezt tűzte a zászlajára, és mindig értéket teremtett csapatával. Ezért mondom, hogy még egyszer gondold meg, hogy mi leszel: bölcsész vagy „kocka”. Mert míg a bölcsész képzés egy írni-olvasni tudó fantasztikus embert csinál belőled, egy mérnöki szak után elmélyülhetsz a biokémiától a matematikáig bármiben, és még nem késő megtanulnod írni sem jobban. Ki tudja, a mérnöki tanulmányok után lehet, hogy a filozófiában akarsz majd elmélyülni.

Nincs olyan távol a kettő, mint kedves Olvasóm, azt te gondolnád.

Halpern Bence Márk (AKG, 13. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mit is jelent az a szó, hogy addikció? Röviden annyit, hogy függőség. Az emberek, ha ezt a szót hallják, automatikusan a kábítószerre gondolnak, pedig kicsit jobban átgondolva kimeríthetetlen ez a téma: csak képzeljük magunk elé a mindennapjainkat, reggel megszokásból egy kávéval indul a nap, és ha éppen késében van az ember és ez kimarad, fáradtnak és álmatagnak érzi magát. Vagy egy másik példa: elromlott otthon az internet, na, most mi lesz? Gondolkodjunk, mindenki függ valamitől, bármi okozhat függőséget. Akár az adrenalin, akár a gyógyszerek, akár egy játék és így tovább.

A kilencedik évfolyam egy héten keresztül különböző szakemberekkel beszélt, olyan helyekre ment, ahol erről a nagyon sok dolgot magába foglaló témáról hallhatott. Mindenkinek más volt igazán érdekes. Volt szó internet-, a telefonfüggőségről, evészavarokról, de főleg a kábítószerek köré épült a témahét. Ami igazán érdekes volt, és szerintem sokakban mély nyomot hagyott, az a tűcsereközpont meglátogatása volt a VIII. kerületben. Nyomasztó volt, de épp annyira érdekes és valóságos. Egy órás programon vettünk részt az intézmény vezetőjével. 

Megismerkedtünk a program működésével, megtudhattunk dolgokat Magyarország intravénás drogfogyasztó rétegéről. A másik ilyen helyszínen kábítószerfüggőkkel találkoztunk, akik elmondták, hogy mennyi ideje tiszták, és elmesélték az életüket.
Lehetett tőlük kérdezni, segítséget kérni, személyes tapasztalatokat megbeszélni. Volt még egy foglalkozás, amit egy magyar írónővel, Szabó Annával töltöttünk, aki az egyik társírója volt a „Tudom, mit csinál a gyereked szombat éjjel!” című könyvnek – a könyv mai fiatal tinédzserekkel készített interjúkból áll. Találkozhattunk még ex-játékgépfüggőkkel és egy gyógyszerfüggővel, átnéztük egy kiselőadásban a drogtartás és drogfogyasztás jogi következményeit, interaktív foglalkozás keretében megismerkedtünk a hazánkban előforduló drogok hatásaival.

Szerintem ez a témahét nagyon érdekes és nagyon elgondolkodtató volt, sokat tanultunk, senki sem unatkozott, és mindenki megtalálta azt, ami neki fontos volt a témán belül.

Drucza Réka (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Mindig is vágytam rá, hogy egy olyan egzotikus nagy vadállatnak lehessek a gazdája, mint például az oroszlán, a tigris vagy a jegesmedve. Magyarán egy olyan állatnak, amelyiknek természetesen módon nem lehet gazdája, legfeljebb az ifjúsági regényekben és a cirkuszban. De én nem cirkuszi idomított állatra vágytam, és nem is arra, hogy az őserdőben összehaverkodjak a vadakkal, mint Maugli, hanem hogy nálunk otthon legyen egy vadállat, akitől mindenki retteg, de aki az én barátom.

Ezt a vágyamat már egész kiskoromban elárultam a szüleimnek, de tőlük mindig csak aranyhalat, törpenyulat, cicát és kutyust kaptam. Idén augusztusban is egy kis kutya érkezésére számítottam, de helyette egy kis fehér kölyök vadállatot láttam, ami sokkal inkább hasonlított egy hófehér medvére, mint egy kiskutyára. Az első reakciója is inkább egy vadállatéhoz hasonlított, hathetes kölyökként rámorgott a másik, majdnem tízéves kutyánkra. Mindent harcosan fogadott az új otthonában. Bármit, amit talált, azt megpróbálta szétszedni, és bármivel vagy bárkivel képes volt harcba elegyedni. Ugyanakkor nagyon gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, és a maga módján megpróbált beilleszkedni a családba is.

Azóta eltelt fél év, és Brunó ma már a család egyik legfontosabb tagja. Ha valaki bejön a házunk udvarára, az első dolog, amit tapasztal, Brunó üdvözlő harapása. Brunó ugyanis a szeretetét a harapásai és az ugrálása révén fejezi ki. Minden vendéget a játszótársának tekint, akárkit bevon a játékába. Brunó játéka a kölyök jegesmedvékéhez hasonlatos, amennyiben a cél nála is a játszótársra ráugorni, harapni és két vállra fektetni. Az idő múltával egyre inkább elfogadta Döme (az idős kutyánk) is az új jövevényt, és most már rengeteg dolgot csinálnak együtt. Néha játszani is közösen szoktak. Brunó minden játékot átenged, és minden mást (többek között a kutyaházat is), kivéve persze az ételét, ami mindennél fontosabb a számára. Ilyen mohó élőlényt még soha nem láttam ez előtt. Amint megkapja az ételét, azonnal ráveti magát, és úgy védelmezi azt, mint egy jegesmedve. Látszólag mindenben a kedvét leli, de az biztos, hogy enni szeret a legjobban. Ennek ellenére nem rendelkezik semmiféle étkezési kultúrával, bármit képes megenni, a fűszálaktól kezdve a különböző papírdarabokon át a kövekig.

Brunó

Amit az evésen kívül még igazán a szeret, az a rohangálás és az úszás. Imádja, amikor elengedjük az erdőben, a hegyen, és arra rohangál, amerre csak akar. A séták alkalmával legfőképpen azt szereti, amikor a patakhoz visszük. Egyszerűen imádja a vizet. Nemrég, egy fagyos téli napon többször belerohant és elmerült a félig befagyott vízbe, majd ezután még a hóban is hempergett. Addig is világos volt, hogy a közönséges kutyáktól eltérően nem szokott fázni, hiszen mínusz tíz fokos zimankóban is kényelmesen aludt a jéghideg kövön, de ekkor vált világossá, hogy Brunó valójában egy jegesmedve, akinek természetes közege a jég és a hó. Őszintén szólva idén nem várom annyira a nyarat, mint ahogy szoktam.

Gulyás Ábel (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A néhány éve már működő Hollywood Hírügynökség mára már gigantikus formát öltött, minden héten kb. két új videó jelenik meg a YouTube csatornán, és most már a rajongótábor is 170 ezer feliratkozóból áll. A vlog* filmkritikákkal, sok humorral teli perccel és bölcsességekkel gazdagítja az internetet. Íme, beszélgetésem mindezek létrehozójával, Szirmai Gergellyel.

Szubjektív: Milyen indítatásból, milyen céllal kezdted el a Hollywood Hírügynökséget?

Szirmai Gergely: Hogy kitanuljam a videoblogger szakmát.

Szubjektív: Mit tanulsz pontosan?

SzG: ELTE BTK-n újságírást, SZFE-n televíziós műsorkészítést tanultam, most a BKF-en vagyok operatőr szakon. A jövőben utazó riporterként vagy youtuberként szeretnék működni.

Szubjektív: Mikor és minek a hatására kezdett el érdekelni a filmkészítés?

SzG: Gimnazistaként gördeszkás filmeket készítettem, ezeket tanultam meg először vágni is, innen jött a film szeretete. A Városmajori Gimnáziumba jártam, de ott még médiaórám sem volt, nem hogy inspirációm. Minden a deszkával kezdődött.

Szubjektív: A videóidban megfigyelhető, hogy imádod Amerikát, és sokszor amerikai kifejezéseket is használsz. Honnan indult az amerikai kultúra iránti érdeklődésed?

SzG: Gyerekként a szüleim szembesítettek vele, és rám ragadt. Igen korán már inkább ez a terület foglalkoztatott, mint Európa. Persze ez később kiegyenlítődött.

Szubjektív: Melyiket szereted legjobban, a TorrenTékát, a KommentKeddet vagy a Hollywood Hírügynökséget?

SzG: Mind az én gyerekeim, mind alliterálnak, mindet szeretem!

Szubjektív: Nemrég indult egy új, gamer csatornád, közösen Kiss Imivel. Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsátok a GameDay Irodát?

SzG: Ő is régóta vlogolni akart, így szépen lassan, évek alatt kidolgoztuk, mit, hogyan tudnánk összedobni tudás és ötlet terén. Sokkal régebben játszom, mint ahogy a filmekre elkezdtem odafigyelni. TPS és RTS az én műfajom, de szeretem a hack and slash-eket is.

Szubjektív: Sokan gondolják azt, hogy nem vagytok túl jó viszonyban Dancsó Péterrel. Van ennek igazságalapja?

SzG: Dancsó Peti nem szeret engem. Próbál böködni. Az internet (meg gondolom valahol ő is) szeretné, hogy rivalizáljunk, mert az izgi.

Szubjektív: A szövegeidet, poénjaidat előre kitalálod?

SzG: A szöveget előre kigondolom, a poénok egy jó része felvétel közben jön. Egy hetet készülök egy videóra, már ami az elmélet részt illeti. Egy rész gyártása kb. két nap.

Szubjektív: Te igazán kiknek szánod a tanaidat?

SzG: Mindenkinek, akit érdekel, és aki hajlandó figyelni. Ezért igen széles is a skála, de a 18-24 éves korosztály a legnagyobb a feliratkozók táborában.

Bődey Julcsi (AKG, 9. évf.)

HollywoodNewsAgency

GameDayIroda

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Feltűnt, hogy mostanában kevés gengszteres filmet készítenek. Ezt én nagyon sajnálom, mert kifejezetten jó a hangulatuk, és az ember szívesen beleéli magát abba a korba. Szerencsére nem teljesen halt ki ez a műfaj, és nagyon megörültem, amikor láttam a mára nehezen beszerezhetővé vált Pesti Estben, hogy lesz egy ilyen film. Ez a The Family vagy magyar változatban a Vérmesék.

A film egy gengsztercsaládot mutat be, akik feljelentették az olasz maffiát, ezért FBI-os védőőrizet alatt egy Párizs melletti kis faluba költöznek. Fred (Robert de Niro) feleségével és két kamasz gyerekével próbál beilleszkedni a falu kis közösségébe. Ez persze nem megy olyan könnyen, pláne, ha az olasz maffia is a nyomodban van. Robert de Niróhoz tökéletesen passzol a kiöregedett gengsztercsaládapa szerepe, aki bármit hajlandó megtenni egy kis nyugalomért. Azért a többi színész sem elhanyagolható: Michelle Pfeiffer, Diana Agron és John D'Leo. A film teljesen át van itatva fekete humorral, amit persze de Niro tesz tökéletessé. Ez a film egy kis nosztalgiázásra enged lehetőséget, visszaemlékezést a régi nagy gengszterfilmekre, de ha valakinek azok nem tetszettek, az se baj, mert családi vígjátéknak is elmegy. Egy dolog biztosan garantálva van, a nevetés.

Vida Benedek (AKG, 10. évf.)

Vérmesék (The Family, 2013, 111')
Rendezte: Luc Besson
Szereplők: Robert De Niro, Tommy Lee Jones, Michelle Pfeiffer, John D'Leo

LIKE - értesülj az új cikkekről!