Szubjektív

Az AKG-sok ismét hódítanak, ezúttal a színjátszás területén. Idén két nagyjátékfilmben is szerepelt Jakab Juli, volt tanulónk, lapunk volt mukatársa (2006-ban az év középiskolai újságírója). Hogy hogyan jut el az ember az űrhajózástól a forgatókönyvírásig és onnan a színészetig? Többek közt erre is választ kaphatunk az interjúban.

Szubjektív: Az AKG-ba jártál 6 évig. Miért mentél oda?

Jakab Juli: Apukám az AKG-ban tanított, szinte az alapítástól kezdve. Akkor még volt egy olyan szabály, hogy tanárok gyerekei nem járhatnak ide, ezért az esetemben ez a lehetőség kezdetben fel sem merült. Később – számomra pont időben – ezt a korlátot mégis feloldották. Egy nagyon erős nyolcosztályos gimnáziumba jártam, és most visszagondolva azt mondhatom, hogy ott elég depressziós voltam. Kijártam ott a hetediket, de mivel 6 évesen menten iskolába, belefért az évismétlés.

Tanultál az AKG-ban olyan dolgot, amire semmi szükséged sincs?

Juli: Nem nagyon tanultam olyat, vagy csak ellenpélda jut eszembe. Elsősorban a gépírás, ami nagyon hasznos nekem. Látok más forgatókönyvírókat, akik egész jól megtanulnak tíz ujjal gépelni, de azért mindig nézniük kell a klaviatúrát. A társadalomismeretet is nagyon szerettem, abból is érettségiztem.

Miket szerettél ott a legjobban?

Nádori Gergő volt a patrónusom, akivel rögtön a legelején, a felvételi alatt kiszúrtuk egymást. Aztán a csibéjébe kerülhettem, onnantól kezdve pedig az életem jelentős részét töltöttem a termtudon, hogy megbeszéljük a fontos dolgokat és az összes felmerülő pletykát. Ő a harmadik szülőm.

Mi akartál lenni gyerekként?

Ha jól emlékszem, űrhajós, de akkor még nagyon kicsi voltam. Sose volt olyan konkrét célom, hogy orvos leszek, vagy ilyesmi.

Ki kért fel először filmszerepre, és miért vállaltad?

A filmművészetin megszokott, hogy egymás filmjeiben szerepelünk, de ezek nem nagyon kerülnek ki az iskolából. Az első nagyobb film, amiben szerepeltem, a Nekem Budapest című szkeccsfilm egyik darabja volt. Ezt én írtam, aztán a rendező úgy döntött, hogy játsszak is benne. Ő volt Reisz Gábor, aki a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant készítette most. Ebben szintén játszom.

Melyik részét élvezed legjobban a munkának?

Forgatókönyírásnál a brainstormingot szeretem legjobban. Amikor egyedül kell ülnöm és írnom, azt annyira nem, attól kicsit szorongani kezdek.

Hogyan szoktál kikapcsolódni?

Nekem nem különül el annyira a munka és a kikapcsolódás. Szeretek kutyát sétáltatni – két keverék, menhelyi kutyám van. Szeretek egyedül sétálni, zenét hallgatni. Meg a barátaimmal lógni, szóval semmi különösebben érdekes.

Van kedvenc forgatókönyvíród?

Nem tudok kiemelni senkit. Azt szeretem különösen, amikor rendezők és írók egymásra találnak, vannak nagyon jó kollaborációk.

Mit gondolsz, ha valaki filmben szeretne szerepelni, mit tehet?

Hát, hogy ezt „hivatalosan” hogyan kell csinálni, azt nem igazán tudom. Lehet castingokra jelentkezni, de a legjobb szerintem az, hogy ha érdekel a filmezés, akkor kezdj el filmezni.

Mit tervezel a jövőre nézve, van már filmes megkeresésed?

Van egy svájci rendező, aki egy kis költségvetésű filmet csinál, és most azon dolgozom sokat. Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A következő dolog pedig az, hogy lediplomázzak.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Jakab Juli filmszerepei:
Nekem Budapest (2013)
VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)
Senki szigete (2014)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A film elején főhőseink, Justin és Ryan egy olyan partira kapnak meghívást, amire be kell öltözniük. Természetesen jól szeretnének kinézni, ezért rendőrnek öltöznek. A nem jól sikerült parti után kimennek egy kicsit az utcára beszélgetni, de elfelejtik, hogy rendőr egyenruhában vannak, ezért furcsábbnál furcsább dolgok történnek meg velük.

Kedvet kapnak új szerepükhöz, ezért beszereznek valósághűbb jelvényeket, és egy rendőrautót is, amivel az utcákon járőröznek. Egyik ilyen körútjuk során kerülnek szembe azzal a maffiabandával, amelyikkel nemrégiben volt egy kis incidensük. A maffiabanda figyelmezteti őket, hogy nagyon gyorsan álljanak le, különben bajuk lesz. A figyelmeztetést természetesen nem veszik komolyan, mert hát milyen baj lenne, ők mégiscsak rendőrök.

Ezzel belecsöppennek egy igazi kalandba. Kifigyelik a maffia tevékenységét, és elkapják a fuvarozójukat, akivel végül összebarátkoznak. Közben Ryan még őrmesterré is avatja magát, mivel találkoznak egy igazi rendőr párossal, akikkel együtt állítanak meg egy bolti betörést. Szerintem elég jó a film, a poénok jók, a történet tűrhető – bár egy kicsit lapos –, és azért akciójelenetekben sem szűkölködik a film.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf.)

Kamuzsaruk (Let's Be Cops, 2014, 104')
Rendezte: Luke Greenfield
Szereplők: Damon Wayans Jr., Jake Johnson, James D'Arcy

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nyáron Erdélyben jártam, és megismertem a taplászmesterséget, ami mára már egy kihalófélben lévő szakma lett. Régen, csak abban az egy faluban, ahol voltam (Korond), több száz ember foglalkozott taplászattal. Akkor a tapló is több volt, és a kereslet is nagyobb volt az ebből készült termékekre. Mára már a mi taplászmesterünk is csak kiegészítő munkaként végzi ezt a mesterséget, ennek ellenére nagyon magas színvonalon űzi.

Taplászmester Korondon

De ki is az a taplász? Taplógombából készít sapkákat, medálokat, dobozkákat és kis terítőket. Nem nagyon eszközigényes ezek elkészítése, viszont annál nagyobb szaktudást és gyakorlatot igényel. A taplász először elmegy az erdőbe taplót gyűjteni, de csak egy bizonyos fajta jó, és ezek közül sem lehet mindet minden tárgyhoz felhasználni. Ami kicsi, abból például nem lehet sapkát készíteni.

A taplógomba

Az eljárás a következő (amit szerencsére én is megtekinthettem): a taplóról a mester levagdossa a kemény kérget, utána szeletet vág belőle, és elkezdi nyújtani. Ha sapkát készít, akkor egy fej alakú fára rakja, és ott alakítja ki a formáját, ha valami mást készít, akkor a nyújtás után rögtön a díszítés következik – amit esetünkben a mesterünk felesége végzett. És már kész is a bársonyos, puha, aprólékos és senki által taplóból készültnek nem mondott tárgyunk. Hát, ez a taplászat.

Az én tapló-dobozkám

A taplászunk szívesen fogad látogatókat. És minden kérdésre szívesen válaszol. Sőt, még egy kedves pulival is találkozhatunk nála.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

Video a taplászmesterségről (RA Studió):

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Albert Zalán és Szigeti Zita (11. évf.) a Norvég Civil Alap által támogatott projekt keretében utazgat és tudósít egy hónapon keresztül Norvégiából. A tanulmányút címe: ”Az egymás mellett élő, de különböző kultúrák közelebb hozása egymáshoz”

Zita és Zalán vagyunk, két AKG-s tanuló és a következő egy hónapot Norvégiában töltjük a Norvég Civil Támogatási Alap által lehetővé tett tanulmányúton, aminek célja, hogy feltérképezzük a norvég civil szektor azon részét, mely a szociális integrációval, diszkriminációval, rasszizmussal, gyűlöletbeszéddel foglalkozik. Ezenkívül célunk az is, hogy megismerjük a norvégok illetve a Norvégiába betelepültek véleményét a kisebbségekről (bevándorlók, lappok stb.) és a civil szervezetek munkájáról, hatékonyságáról, elterjedtségéről.

Utunk során szinte napi rendszerességgel írunk majd blogbejegyzéseket és töltünk fel videókat a különböző online felületeinkre. Projektünk lezárásaként több kisfilm, cikk és tanulmány is fog készülni. Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk tanulmányutunk lényegét, így hangzana; a különböző, de egymás mellett élő kultúrák közelebb hozása egymáshoz!

Íme, a beszámolójuk a Norvégiában élő számikról

A lapp kisebbség helyzetének vizsgálata ösztönzött minket arra, hogy Tromso városát is meglátogassuk. De még mielőtt kifejtetnénk a témát, tisztáznunk kell, hogy kik is azok a lappok. Ők az észak-európai térség őslakosai, pontosabban Norvégia, Orosz-, Svéd-, és Finnországé. A lapp kisebbség nagy része Finnmark megyében él, ami a 40 ezer lappból 25 ezret jelent. A norvég állam azt tartja száminak (=lapp), akinek az első nyelve a számi, vagy a szülei vagy nagyszülei anyanyelvi szinten beszélnek számiul, és aki egyben száminak is vallja magát.

Norvégia Svédországról való leválása után, 1905-ben nemzetállammá vált. A svéd-norvég unió alatt a norvég nacionalizmus növekedett, ami a végén már nem hagyott lehetőséget más kultúrák kibontakozására a norvég államon belül. Ez a norvégok számikhoz való magatartását is megváltoztatatta, aminek következtében megkezdődött az „elnorvégosítás” folyamata. Az intézkedéssorozat célja nemcsak a lappok, de a kultúrájuk elnyomása is volt. Például tilos volt bárkinek földet eladni, aki nem tudott norvégul, ami óriási akadályt jelentett a lappok számára, akiknek a legfőbb megélhetési forrása a rénszarvas-pásztorkodás volt. Mégis, a legbrutálisabb intézkedés az anyanyelvük használatának betiltása volt. A számi gyerekek csak norvégul tanulhattak az iskolákban, ami ahhoz vezetett, hogy a következő generációk már alig beszélték a számi nyelvet.

A világháború utáni időszakot már toleránsabb magatartás jellemezte, habár az „elnorvégosítás” még mindig hatályban volt, egészen 1959-ig. Az első nagy lépés az volt, amikor 1960-ban a norvég állam elismerte, hogy a számiknak joguk van megvédeni és fejleszteni saját kultúrájukat. Ez a hozzáállás vezetett a norvég számi parlament (Sameting) megalapításához, ahol lehetőség van számikat érintő kérdésekben javaslatok benyújtására, és ami biztosítékot jelent arra, hogy Norvégia teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit.

Ami a számik jelenlegi helyzetét illeti, minden tudásunk a helyiekkel készített interjúkon és az azokban elmondott történeteken, illetve saját tapasztalatainkon alapul.

Elnézve az utcákon sétáló embereket, nem könnyű felismerni, hogy valaki lapp-e vagy sem. Pontosabban, ha nem egész életedben Norvégiában éltél, akkor szinte lehetetlen észrevenni az árulkodó jeleket, mint például a karakteres arccsont és a szemek. Habár egyes jelek arra utalnak, hogy a számik manapság egyre büszkébbek kultúrájukra és eredetükre (például egyre több szülő ad ősi lapp nevet gyermekeinek, és egyre többen viselik a tradicionális számi népviseletet különleges alkalmakkor), mégsem problémamentes a kisebbség helyzete.

A számi-norvég konfliktusok nagy része elsőre fel sem tűnik, és ezek főleg csak személyesek, az interjúk alatt mégis sokan említettek egy bizonyos konkrét konfliktust. Pár hónapja felkapott téma lett, hogy az utcatáblákat lefordítsák-e számira is Tromso városában. Jóllehet végleges döntés még nem született, a helyi kórházban a táblákon a norvég feliratok mellett már a számi is megtalálható. Továbbá megtudtuk, hogy a lapp kisebbség tagjai, csupán származásuk miatt, nagyobb állami támogatásban részesülnek. A lapp egyetemisták például nagyobb támogatást kapnak, mint norvég társaik.

Véleményünk szerint a legnagyobb baj az, hogy a norvégok nem tudnak eleget a számik kultúrájáról és történelméről. Ha a kívülálló norvégok és a számik maguk is jobban megismerkednének a számi kultúrával, könnyebb lenne érdekessé és természetesebbé tenni a témát. Szerencsére egyes iskolák már belátták, hogy a számi nyelvoktatás bevezetése egy helyes lépés, habár a számi történelem és kultúra oktatása még mindig gyerekcipőben jár. Egy jó kezdeményezése a Riddu Riđđu fesztivál, aminek célja, hogy növelje a számik büszkeségérzetét a kultúrájukkal kapcsolatban. Az emberek érdeklődése a fesztivál iránt nemcsak nagyszerű elismerés, de bíztató jel is arra, hogy a kisebbségnek igenis folytatnia kell a harcot kultúrájának megmentése érdekében.

Sajnos elég gyakori, hogy a lapp kisebbség tagjainak problémái vannak saját identitásuk megtalálásban, ami az „elnorvégosítás” egyik mellékhatása lehet. Kétségkívül nehéz lehet annyi év elnyomás után büszkének lenni a lapp eredetre. Mindennek ellenére, mint ahogy korábban említettük, egyre több lapp viseli büszkén a hagyományos népviseletüket a norvég nemzeti ünnepen. Továbbá egyre több zenész és művész közvetíti azt az üzenetet, hogy száminak lenni különleges.

Az elmúlt héten gyűjtött tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy a számi kultúra további támogatását és fejlesztését nemzeti feladatként kezelik Norvégiában. A tény, hogy a kisebbség saját parlamenttel rendelkezik, ami képes befolyásolni a norvég állam számi kérdéseket érintő döntéseit, már maga egy óriási teljesítmény. Ennek ellenére a mindennapi problémák még mindig megoldásra várnak, bár a nézeteltérések többsége személyes eredetű. A számi-norvég kapcsolat sokat javult az évtizedek alatt, de még hosszú az út a teljes egyenlőségig.

Albert Zalán, Szigeti Zita (AKG,11. évf.)

A szerzők fotójával

Elérhetőségek:

http://aroundnorway-hu.tumblr.com/
http://www.facebook.com/aroundnorway
http://www.twitter.com/aroundnorway

A szerzők bemutatkozó videója:

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Az eljövendő múlt napjai az X-Men széria legújabb része. Annak ellenére, hogy nem az első és nem a második, mégis a sorozat egyik kiemelkedő részéről beszélhetünk.

A történet sem teljesen a szokásos. A jövőben kezdődik, ahol a mutánsok számára az apokalipszis következett be. Minden egyes mutánst őrrobotok vadásznak le, mégpedig azzal az ürüggyel, hogy veszélyesek. Az egyik utolsó megmaradt mutánscsoport tagjai azonban merész ötlettel állnak elő. X-professzor és Magneto (a két mutánsvezető) kitalálja, hogy visszaküldik Farkast 1973-ba, amikor egy merénylet miatt a mutánsokat elkezdik üldözni. Farkas célja az lenne, hogy találja meg a két öreg múltbeli énjét, és beszélje rá őket, hogy segítsenek megakadályozni a merényletet.

A film igen látványosra sikeredett, ahogy azt egy Marvel szuperhősfilmtől el is várhattuk. Érdekes a storyline is, és nem az az egyszerű és világos klisé, amit már megszokhattunk az ilyen filmekben. Sőt! Néhol a történet igen bonyolulttá válik, különösen a végének a kibontakozásakor. Mindazonáltal, szerintem egy nagyon jó X-men filmről beszélhetünk, mely a széria ékköve. A filmet mindenkinek ajánlom, aki szereti a jó akció, fantasy, sci-fi és szuperhős filmeket, hiszen az egész film pörgős, egy percre sem hagyja nyugodni az embert. A kamasz korosztálytól kezdve a legidősebb felnőttekig mindenkinek ajánlanám, mert a gyorsasága ellenére nem egy bugyuta filmmé kerekedett.

Tóth Artúr (AKG, 9. évf.)

X-Men - Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past, 2014, 131')
Rendezte: Bryan Singer
Szereplők: Hugh Jackman, Michael Fassbender, Patrick Stewart

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ez a könyv nem kis eredményt ért el, ugyanis a Csillagainkban a hiba volt az a könyv, amely meghozta az első igazi sikert írójának. A siker bizonyítéka, hogy idén júniusban vászonra került a könyv filmváltozata is.

Kritikánk spoilerrel

A könyv témája első hallásra megosztó lehet, azonban nekem egyből az egyik kedvenc könyvem lett. A könyv főszereplője a 16 éves Hazel Grace, aki tele van életkedvvel és energiával. De sajnos ez már nem segít rajta. Végstádiumú tüdőrákban szenved, ami gyógyíthatatlan, és ezért az orvosok már megírták élete utolsó fejezetét. Azonban Hazel és a szülei nem arról híresek, hogy könnyen feladják. Minden erejükkel keresik az ellenszert, amit végül meg is találnak, igaz ez is csak egy pár évvel hosszabbítja meg a lány életét. Hazel a szülei nyomására elkezd támaszcsoportba járni, ahol nap mint nap rákos gyerekekkel van összezárva. Itt ismerkedik meg a jóképű Augustus Waterssel, aki szintén rákos volt, azonban szerencsére már egy jó ideje tünetmentes. Augustus azonnal elvarázsolja a lányt. Hamarosan összeismerkednek egymással, és szoros barátságot alakítanak ki. Augustus azonban egy idő után elkezd komolyabban is érdeklődni a lány után. Hazel először eltaszítja magától a fiút, mert nem akar neki fájdalmat okozni, ha esetleg idő előtt kellene elhagynia őt. Augustus végül meggyőzi a lányt, hogy mindenre fel van készülve, és ezután már csak ők maguk az akadályok boldogságuknak…

A könyv során számos izgalom és kaland történik velük, de biztosíthatlak arról is, hogy ez nem az a könyv, amit érzelmek nélkül végig tudsz olvasni (ez az állítás persze főleg lányokra vonatkozik). Az tetszik nekem ebben a könyvben, hogy egyáltalán nem különleges a története. Nincs benne semmi varázslatos, egyszerűen két beteg kamasz szerelmét látjuk kibontakozni, és e során számos meglepő fordulattal és megható pillanattal találkozhatunk. Az egyszerűsége az, ami megfogott. Ez a könyv nem akar mindenkit levenni a lábáról a csavarokkal és a fordulatokkal, egyszerűen csak tökéletesen ír le egy megható történetet. Mindenkinek bátran ajánlom, könnyen és gyorsan olvasható, és szinte garantált a biztos siker!

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

John Green: Csillagainkban a hiba (Gabo Könyvkiadó, 2013, 296 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A könyv belső borítóján az ember kritikákat olvashat. Egyet szeretnék ezek közül kiemelni: „Minden szempontból diadal” – Booklist. Ezzel a kritikával teljesen egyetértek a könyv elolvasása után. De el kell hogy mondjam, számomra a diadal jelentése valami csodálatos, pompás, fantasztikus. Egyszóval: különlegesen tökéletes. De ez a könyv (számomra) nem ilyen volt. Ennél sokkal egyszerűbb.

Ha nem akarsz spoilert olvasni, ezt a kritikánkat ajánljuk a könyvről

A könyv Hazel Grace életébe enged betekintést. Egy 16 éves lány életébe, akinek mindennapjai sokkal bonyolultabbak más 16 éves lányok napjainál. Pajzsmirigyrákja van, és áttétek a tüdejében. De egy gyógyszer életben tartja, bár azt nem lehet tudni, meddig. Ilyen állapotban találkozik – leírása szerint az irtó szexi – Augustus Waters-szel. Ő is rákos... volt. A könyv végére már nem az lesz. Egy szerelmes halott. A könyv lapjain keresztül mind tanúi lehetünk ennek a folyamatnak: hogy válik Augustus szerelmessé, majd halottá. Szomorú, de szenvedélyes, és túlságosan igaz is.

Sajnálom, hogy ez a cikk ennyire spoiler lett, de ha már úgyis az, hadd fűzzek még hozzá valamit. A könyv vége, Augustus halála után egy levéllel zárul, amit maga Augustus írt. A levél, és ezzel együtt a könyv vége is az, hogy Augustus leírja: szereti Hazelt, és annyira örül, hogy szeretheti. Bár ezzel ő is hagyott maga után egy forradást. Megmagyarázom. A haldoklás mellékhatása (bár én inkább az élet mellékhatásának nevezném) az (is), hogy az ember fél a felejtéstől. Ezért aztán megpróbál valahogy nyomot hagyni az „örök” világban, aminek nemsokára már nem lesz a tagja. Ám ezek a hagyott nyomok inkább sebek vagy forradások, mint ahogy azt Augustus is említette. Olyan dolgok, amik az „örök” világnak, vagy a még ott élő embereknek rosszak, fájnak. Augustusnak saját elmondása szerint ez a forradás, a szerelme Hazel iránt. Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kicsi beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. „Én szeretem a választásomat. Remélem ő is szereti.” – írta Augustus a levelében. Szóval, ez megmagyarázza: Augustus szerelme, Hazel szenvedése. Hiszen Augustust elveszti Hazel, mikor meghal.

A könyv végéhez már csak egy dolgot fűznék hozzá. John Green, az író, azt nyilatkozta: a könyvben az utolsó sorok jelképeznek egy „házasságot.” (Tehát az, hogy Augustus „jelen időben” leírja, szereti Hazelt. Figyeljünk fel arra, hogy mikor ezt olvashatjuk, Augustus már eltávozott, tehát konkrétan nem „írhatna” jelen időben. De mégis. Mert az a valami, amit így leírt, akkor is érvényes, ha ő már nincs ott. Szinte „örök.”) Tehát ezek a sorok egy „házasságot” jelképeznek. Nem céltalanul (vallja be az író), ugyanis a Shakespeare komédiáknak a vége általában házasság, tragédiáinak a vége pedig halál. Pont ezért szeretem a tudatot, hogy a könyvem végén (jelképesen legalábbis) mindkettő megtalálható.

Somos Emma (AKG, 7. évf.)

John Green: Csillagainkban a hiba (Gabo Könyvkiadó, 2013, 296 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Nemrégiben a Samsung (és más gyártók) bemutatták az ívelt OLED tévéiket. Nos, sokan kérdezik, hogy mire is jó ez: csak szemfényvesztés és esztétika? Vagy tényleg van benne ráció? Ez most kiderülhet.

A Samsung tévéjére már volt kritika a túlárazás miatt, és hogy nem jó máshonnan nézni, csak középről – és sajnos ezek az állítások igazak is lehetnek, ugyanis tesztek is bizonyítják, hogy a tévé csak középről biztosít kiváló képminőséget, a szélről akár a színek is fakulhatnak. Másrészt az a fajta dizájn sem olyan ütős, amikor a készülék eláll a faltól, de természetesen ez ízlés kérdése. Mindazonáltal egy dolog biztos: az ívelt tévé esetében középről, szemből és sötétben a képminőségre nincsenek szavak. A 4K felbontás rátesz erre egy lapáttal, olyannyira, hogy az ember szinte a filmben érzi magát. Erre még rájön egy rakás új funkció: a hangvezérlés, a gesztusvezérlés (webkamera segítségével), ami ráadásul pöpecül működik, és ott van a bluetooth-os távirányító is, melyet, mint egy 3D-s egeret, használhatunk a levegőben. Irányíthatunk vele egy egérkurzort, a megszokott lépegetős TV-kapcsoló módszer helyett, mellyel a váltás nemcsak gyorsabb, de könnyebb is lehet. A tévén már nem található meg a régi zsinórhalmaz, ugyanis most már egy kis készülékkel csatlakozik a külvilághoz. Kérdés, hogy ez jó-e, hiszen ez a „dobozka” még nem szinkronizálható más termékekkel. Nem kérdéses persze, hogy később hasznos lesz-e. Nos, már csak az ár van hátra, mely az eget veri, és a prokat és kontrákat figyelembe véve, nem biztos, hogy a készülék teljesen megéri az árát.

Tóth Artúr (9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ez a könyv – azaz bocsánat, képregény – Larry Gonick mesterműve, mely az egész Föld történetét magába foglalja a Nagy Bummtól a 2000-es évekig. A kötetekből összesen 5 darab van, ezekből az utolsó kettő a modern korral foglalkozik, míg az első három az ős-, az ó- és a középkorra fókuszál. A képregény kiváló tulajdonsága, hogy a történelmet nem száraz módon dolgozza fel, hanem érdekesen, történetekkel vegyítve, és az egészet humorral fűszerezve tálalja.

Minden egyes képkocka felett ott található az érdemi információ, míg a kép rendszeresen egy rövid, humoros megjegyzést tartalmaz, az információhoz kapcsolódóan. Mindez így tökéletes harmóniában van, és kielégítő információt ad az egyes történelmi korokról. A könyv természetesen minden nagyobb civilizációval vagy nagy nép történetével foglalkozik. Persze ennél bőségesebb is lehetne, de kit izgat, mikor így is szinte mindenre kitér. A könyv minden korosztálynak való, a kritikák agyondícsérték (nem véletlenül), és sokan (köztük híres történészek is) alkalmasabbnak találták iskolai oktatásra, mint egy száraz, iskolai történelemkönyvet.

A köteteket a szerző képregényfigurája vezeti végig, ő kalauzol minket végig a történelmen, őrült időgépével és einsteini hajával, valamint cinikus és ügyes humorával. Szerintem ez a könyv nagyon végiggondolt és ötletes, és nagyon ajánlott bárkinek, aki csak egy kicsit is meg szeretne ismerkedni a történelemmel.

Tóth Artúr (AKG, 9. évf.)

Képregényes világtörténet 1-5. (Libri Könyvkiadó, 2012)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ez a PC-s játék nem egy tipikus szimulátor. Ha az egyik barátom szavaival jellemezném ezt a játékot, akkor azt mondanám, hogy ez egy kecskés GTA, mivel ebben a játékban egy kecskével vagyunk, és körülbelül azt csinálunk, amit akarunk. Vannak küldetések, de ki csinálja azokat, hogyha a kecske nyelvével megragadhatunk dolgokat, és ide-oda hajigálhatjuk őket? Azt azért megjegyezném, hogy körübelül bármit megmozgathatunk a nyelvünkkel az épületeken kívül. Ilyenkor a kecske nyelve akár 5 méteres is lehet!

A játék amúgy nagyon szép. Ezen én is meglepődtem, de nagyon ki vannak dolgozva benne az épületek meg minden. Az állatnak a feje külön életet él. Néha csak úgy random elkezd vergődni, a nyelvével együtt.

Ebben a játékban nagyon sok olyan dolog van, amit amúgy egy kecske véletlenül sem tudna megcsnálni. Például tudunk létrákon mászni és át tudunk alakulni démon kecskévé is. No meg a kecskét le lehet valahogy váltani zsiráfra. Tudunk még szaltózni, lelassítani az időt, meg mindenféle hülyeséget csinálni.

A játék teljesen elmebeteg, úgyhogy ha valaki akar egy jót nevetni, akkor töltse le, mert ennyit megér! A játéknak csak annyi hibája van, hogy a bejárható terület nagyon kicsi. De ezen felül óriási szórakozás ezzel a játékkal játszani.

Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)

http://www.goat-simulator.com/

LIKE - értesülj az új cikkekről!