Szubjektív

Nézz a slicced cipzárjára, 90%, hogy az lesz ráírva, hogy YKK. Én se gondoltam volna, így amikor feltűnt nekem ez az ismétlődő jel, utánajártam, hogy az YKK milyen céget is takar.

Az YKK egy óriási cipzár cég, ami japán tulajdonban van, és 71 országban gyártja a termékeit. A vállalat teljes neve Yoshida Kogyo Kabushikikaisha, a céget 1934-ben alapította Yoshida Tadao.

Elmentem egy békásmegyeri cipzárjavítóhoz, ő azt mondta, hogy ritkán rendel YKK-t, de a márkát nagyon jó minőségűnek tartja. A legvalószínűbb, hogy a borsos ára miatt szorult ki a magyar piacról.

Kínában viszont olcsóbb, mint a kínai cipzár. Amikor Amerikára is elkezdték kiterjeszteni befolyásukat, csak olyan ritka cipzárakat rendeltek tőlük, amit más cégek Talon (amerikai), Optilion (német) nem gyártottak le. Ez a cég gyártja a tökéletesen záró cipzárakat az űrhajósoknak és a búvároknak. A Mangónak, a H&M-nek, a Zarának valamint az Adidasnak egyaránt gyárt kiegészítőket.

A slicceket szinte mindig az YKK-tól veszik. Grúziában található a legnagyobb gyáruk, 7 millió cipzárral növeli naponta az YKK hatalmát, és ez csak az egyik gyár. Vajon meddig bírja uralni a piacot? Majd meglátjuk. Mindenesetre eddig még nem akadt kihívója.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

(felhasznált forrás: http://index.hu/gazdasag/2014/01/20/ykk/)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Gondolom, sokan beültetek már Az útvesztőre a moziban, vagy be akartok ülni. Ha már beültetek, akkor elevenítsétek fel a filmet, ha nem, akkor itt az idő!

Én nemrég láttam angolul, magyar felirattal ­– nekem ez jobban be is jött. Én a filmeket angolul szeretem nézni, a színészek eredeti hangján. Bár az angol szöveget nem értem, de simán élvezetesebb olvasni, mint hallgatni a magyar szinkront.

A filmben Thomas, a főhős, egy liftben tér magához, és nem emlékszik semmire, de később eszébe jut a neve. A liftből kiszedik, és egy tisztásra kerül pár túlélővel egy társaságba, akiket szintén lifttel hoztak, még régebben. A túlélők megpróbálják megnyugtatni Thomast. Elmesélik, hogy havonta egyszer mindig jön valaki, tehát már várták. A világukat egy nagy fal öleli körül, benne az útvesztővel. A túlélés érdekében rengeteg szabály van, amiket veszélyes megszegni. Az útvesztőnek is van egy rendszere, és az sem változik soha. Sokan halnak meg bent, mivel minden nap megpróbálják felfedezni az útvesztőt, de este becsukódik az útvesztő kapuja, és az útvesztőben még senki sem élte túl az éjszakát.
Pár bátor vállalkozó ember megpróbál szembeszállni az útvesztő rendszerével, felbolygatni azt, hogy esélyük legyen a szabadulásra. De mi az igazság? Mi ez a rendszer? A lázadóknak fogalmuk sincs, hogy kivel/mivel állnak szemben.

Váratlan fordulatokkal teli a film, izgalmas és lebilincselő. Szerintem joggal van rajta az a tizenhatos karika, mert igencsak nyomasztó. Szerintem ez egy hatalmas alkotás, remek színészi munkával. Megnézni kötelező!

Balló Miklós (AKG, 7. évf.)

Az útvesztő (The Maze Runner, 2014, 113')
Rendezte: Wes Ball
Szereplők: Dylan O'Brien, Will Poulter, Thomas Brodie-Sangster

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ősszel felkerekedtünk, és elmentünk a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

A történetünknek az volt az előzménye, hogy egyik reggel a nyitásra Hantos tanár úr azzal a kérdéssel jött be, hogy szeretnénk-e börtönt látogatni. Mi először elcsodálkoztunk, hogy ilyen lehetőség is van, de persze mindenki kíváncsi volt arra, milyen is egy igazi börtön. Erre a látogatásra csütörtökönként van lehetőség, 20 fős csoportok számára. Először úgy volt, hogy a Gyorskocsi utcai börtönbe megyünk, majd az valamiért elmaradt, és a Kozma utcaiba mentünk ezen a csütörtöki napon. Ennek nagyon örültem, mivel keddre megbetegedtem, és nem tudtam volna menni, viszont így én sem maradtam ki. Szóval a két börtön közti különbségről nem sokat tudok mondani, mert csak az egyikben voltam, de az biztos, hogy a Kozma utcai borzalmasan messze van tömegközlekedéssel. Több mint egy óra volt az út oda.

Az iskolából délben indultunk. Ez azért volt jó, mert kihagytunk egy informatikaepochát, ahol a kettes, tízes és 16-os számrendszert tanulták azok, akik nem jöttek velünk. Tehát buszra szálltunk, majd villamosra, többször is átszálltunk… már nem is emlékszem, hogy pontosan hogyan következtek egymás után. Körülbelül fél 2-kor érkeztünk meg. Beengedtek minket, majd egy szekrénybe kellett raknunk az összes elektronikai holminkat és az egyéb, nem börtönbe való tárgyainkat. A portánál elkérték a személyinket, majd hármasával mentünk be egy szobába, ahol átvilágították a kabátjainkat, táskáinkat. Aki rendben volt, az mehetett tovább – szerencsére semmi probléma nem adódott. Én a 2. körben voltam benne, ezért elég sokat kellett várnom a többiekre. Addig egy rendőrrel és egy gyakornokkal beszélgettem, akik ügyeltek ránk, és később elkísértek minket az egyes helyekre. Mondták, hogy a rabok sütöttek nekünk, és hozzátették, hogy nyugodtan együnk majd, mert ők is ezt eszik, és hogy nem rossz. Végre végzett mindenki az átvizsgálással, így hát elindultunk.

Bevezettek minket egy konferenciaterembe, ahol kis palackos ásványvizek és tálnyi sós sütemények voltak az asztalokra készítve. Ezek az asztalok körbe voltak rendezve, középen pedig egy makett volt a börtönről – mint kiderült, ezt is a rabok csinálták. Itt tartottak egy beszélgetést a börtönről, a rabokról, a rendőrnő mutatott egy prezentációt a bűncselekmények fajtáiról és erről a helyről. A süti egyébként tényleg nagyon finom volt. Elmondták, hogy nagyon sok szakács kerül be ide, és ezért ilyen jó. Felkészítettek minket arra, hogy mi fog majd fogadni minket a későbbiekben, hogy olyan emberként kezeljük őket, mint mi vagyunk, bármit is követtek el. Ezek után felvittek minket pár emelettel feljebb, és megmutatták, hogy milyen egy fogda. Majd felmentünk a tetőre, ahol a sétateret is láthattuk. Körben mindenhol rácsok voltak. Eléggé olyan érzés volt, mintha egy kalitkába lenne zárva az ember. Nem egy nagy terület az udvar, de arra jó, hogy friss levegőn is legyenek egy kicsit.

Aztán lejjebb mentünk, egy olyan emeletre, ahol a dolgozók voltak. Mármint a rabok, akik dolgoznak. Voltak ott szakácsok, akik a többi rabnak főznek és ételt osztanak. Mondták, hogy ahol nyitva van a cellaajtó, oda nyugodtan menjünk be, nem fognak bántani (mert csak rosszabb lenne nekik), meg egyébként sem agresszívek. Ezen az emeleten minden cella ajtaja nyitva volt, szabadon mászkálhattak át egymáshoz, beszélgethettek, kártyázhattak, olvashattak. Én egyből be is mentem az egyik cellába. Két emeletes ágy volt a szoba két falánál, egy TV az ablaknál, kis éjjeliszekrény, egy elkülöníthető WC és egy kézmosó. Bent volt egy 40 körüli férfi, aki éppen valami szakácsműsort nézett a tévében. Vele egész sokat beszélgettem. Mondta, hogy ő is szakács, és szereti ezt a műsort, de az egyéb dolgai miatt nem mindig tudja nézni. Kicsivel később két őr szólt, hogy váljon ketté a 20 fős csapat, és menjünk be két társalgóba, ahol székek voltak körbe rakva, és kettőn két rab ült. Kevés széket raktak be, így nem jutott mindenkinek, de udvariasan felállt a két rab, és átadták a helyüket, majd szereztek még székeket. Végre mindenki le tudott ülni, és mondták, hogy nyugodtan kérdezzünk tőlük. Kérdeztük őket arról, hogy milyen odabent lenni, miért kerültek oda, mit tudnak évekig csinálni. Hogy milyen a többi rab, vannak-e barátságok, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ náluk, amit meg is kaptunk. Az egyikőjüket Misinek hívták. Ő többszörös visszaeső, most 30 évet kapott, majd plusz hármat, amiből pont aznapra lett 6. Szóval 36 évet kapott összesen, a miértjét nem nagyon akarta elmondani – de gyilkossági kísérlet miatt, azt megtudtuk. A másik férfi 20 évet kapott. Elmesélte, hogy ő zöldséges volt, és volt egy embere, akitől a gombát vette mindig, és volt egy másik, aki ki akarta rabolni a gombást. Szerzett egy fegyvert neki, és az embere elment, hogy kirabolja. Végül nem sikerült a rablás, és még le is lőtte a gombást – állítólag azért, mert megbotlott, és véletlenül elsült a fegyver… A gyilkosságot is az ő számlájára írták fel, és a felbujtást is, ezért tölti bent már a 33. hónapját. Meséltek még a többi rabról, hogy agresszívebbek, de a női börtönök sokkal rosszabbak, mert ott egész nap tépik egymást a nők. Ők is kérdezték, hogy mi miért jöttünk, mert ezt minden csoporttól megkérdezik. A válasz egyszerű volt, hiszen ez egy „bűnmegelőzési” látogatás.

Visszamentünk a konferenciaterembe, ott lehetőséget kaptunk még kérdezni, ha nem kaptunk volna választ valamire, aztán kérték, hogy töltsünk ki egy kérdőívet. Eléggé elment a napunk a beszélgetéssel, az AKG-ba majdnem 6-ra értünk vissza.

Zsiros Eszter (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

avagy, azok a hírek, melyek teljességgel feleslegesek, de ha nagyon akarjuk, mindegyikből ki tudunk hozni valami jót. Így hát, ha kíváncsi arra, hogy ez hogy sikerülhet nekünk, érdemes lesz elolvasnia a cikket!

Az ember, ha az interneten keresgél, sok érdekes (vagy éppen pont nagyon sok unalmas) hírbe botlik, akár akarattal, akár véletlenül. Ez velem is így történt, és már annyi ilyen hírmazsola halmozódott fel, hogy úgy gondoltam, érdekes lehet párat megosztani közülük. Persze a vélemények és a szerkesztőségi kommentek sem maradhatnak el…

Meghalt a világ legidősebb bohóca. Floyd Creeky Creekmore 98 éves korában hunyt el.

A szerkesztőségben persze sokan úgy reagáltak, hogy „micsoda nagy hír” – ha úgy nézzük, tényleg naponta halnak meg bohócok… Nekem viszont megrendítő volt ezt hallani, valahogy ilyesmibe eddig még nem gondoltam bele. Szegény bohóc! Persze születtek érdekes következtetések is. Mint hogy: milyen érzés lehet ez most a korábbi „világ második legidősebb bohócának”, akiből hirtelen a világ legidősebb bohóca lett. Lehetséges, hogy pont szomorú, és életében először nem csak a nevetésen fog járni az esze – de az is lehet, hogy csak erre vágyott. Ekkor már el is jutottunk az izgalmas összeesküvés-elméletek gyártásáig…

Dárja Goc, egy orosz kozmetikus, házi kedvenceket fest be a gazdik elképzelése szerint. Így született már sárkány cica, Superman kutya. A kérdés: mi jöhet még? A lehetőségek határtalanok.

Sajnos, ezek után biztos vagyok benne, hogy nemcsak a lehetőségek, de a felesleges és ütődött ötletek száma is végtelen. Pár embernek nincs jobb dolga, mint hogy azon gondolkodjon, mivé maszkírozza át házi állatát. Az, hogy van egy állatkozmetikus, aki ezt még vállalja is, már csak hab a tortán. Mindenesetre, ha mégis kipróbálnád, hogy hogy néz ki a kutyusod leopárdmintásan, már tudod, kit keress. Csak számíts rá, hogy 70- 80 ezer forint körül lesz a számla. De állítólag megéri. A kozmetikus szerint az állatoknak is nagyon tetszik a végeredmény.

Lesz Angry Birds mozifilm! A két és félmilliárd játékos által játszott játékból készül az animációs mozifilm. A madarak beszélni is fognak, sőt, lesz szárnyuk és lábuk is. Valaki azonnal jegyet váltana, valaki azonban már a fejét fogja. Hát igen, körülbelül ez a várt reakció.

Kiderült, ki volt Hasfelmetsző Jack! A gyanúsított a lengyel származású Aaron Kosminski, aki annak idején is a gyanúsítottak között volt, azonban nem tudták rábizonyítani a brutális gyilkosságokat. Egy finn biológusnak most mégis sikerült.

A mai világban már nem túl nagy eseménynek számít egy sorozatgyilkosság vagy éppen egy sorozatgyilkos elkapása. Sajnos. Régen azonban ez azért még máshogy volt. Most kiderült a nagy rejtély, és megtudtuk, ki volt Jack. Mindenesetre az egykori fodrász a gyilkosságok rábizonyítása nélkül is őrültek házába jutott, és ott fejezte be életét. Legalább már akkoriban is megtudták, hogy nem volt teljesen komplett az illető.

Alyssa Carson tizenhárom éves, de már megvan az életcélja: eljutni a Marsra (interjúnk a kislánnyal itt olvasható). A lányt és támogató szüleit még az sem rettenti vissza, hogy lehet, hogy a lányuk a Marsról vissza se tud majd jönni. Mindenesetre állítólag már négyéves korától fogva erre készül, és semmi se tántorítja vissza. Mindent megtesz azért, hogy ő legyen az első ember a Marson.

Persze, ezek után jogosan került elő a kérdés a szerkesztőségben, hogy ennyi erővel az is lehetne hír, hogy egy hétéves gyerek három éve meg van arról győződve, hogy ő Harry Potter, így aztán megállás nélkül csupa zagyva varázsigét kiabál egy bottal a kezében, ezzel halálra ijesztve az arra menőket. Persze, lehetne. Mindenesetre annyit köszönhetünk a hírnek, hogy nevettünk egy jót.

Mi kell a boldogsághoz? Csokis kenyér! Állítólag az is közrejátszik a holland gyerekek boldogságához, hogy minden reggel csokis kenyeret reggelizhetnek. Állítólag.

Saját tapasztalataim vannak arról, hogy egyes holland irodai dolgozók átlagos hétköznapi ebédje egy szelet vajas és egy szelet vajas-csokireszelékes kenyér. Azért ezen már érdemes elgondolkodni.

Egy 21 éves lány, Belinda Maines fantasztikusan tud sminkelni. Annyira, hogy már a Doktor Who stábja is felkereste. Azért ez menő. De próbált már valaki hasonlót? Sose lehet tudni, lehet, hogy valahol nagyobb tehetségeket is találhatunk.

Másodszorra történt meg, hogy a frissen lerakott gyeptéglára hajtott egy BKV-s busz. Úgy látszik, igazi verseny kerekedett. Ön kinek szurkol? A gyepnek vagy a buszoknak?

Én nem igazán értettem, hogy ez most miért olyan fontos hír. Még az eredeti cikk alapján sem, ami pedig bővebben kifejtette a villamossínek mentén lerakott gyeptéglába süllyedő buszok problémáját. De azért gondoltam, lehetséges, hogy mégis kulcsfontosságú lehet ez a hír balesetek megelőzésének szempontjából. Így aztán szeretném ezúton is felhívni figyelmüket arra, hogy fokozottan figyeljenek, mikor egy villamossínen haladnak át. A gyeptéglával körberakottaknál főleg! Ott még inkább javaslom, hogy ha lehet, próbálják meg elkerülni az átjárást. Ugyanis sose lehet tudni, mikor bukkan fel egy elvetemült busz.

Egy fesztivál keretében újult meg több tűzfal is Budapesten. A nagydíjas alkotás a Vidék vagy nagyváros (1. kép) címet kapta. Közönségdíjas pedig a Nyugalom vagy tombolás (2. kép) című, fecskéket ábrázoló mű lett.

Én láttam képen mind a tíz alkotást, és el kell hogy mondjam, hogy pont a két díjazott tűzfal tetszett nekem a legkevésbé. Ön hogy van ezzel?

Somos Emma (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Van másik iskola című rendezvény idén is megrendezésre került. Az esemény házigazdája ismét az AKG volt.

Az ősszel lezajlott rendezvény célja tulajdonképpen az volt, hogy a különböző, államilag csak részben támogatott alapítványi iskolák bemutatkozhassanak. Ezt annak reményében tették, hogy az iskolaválasztás előtt álló gyerekek és szüleik számára megkönnyítsék a választást.

Természetesen, mint minden iskolai rendezvény előtt, minden évfolyamnak megvolt a maga feladata. Nekünk kellett berendeznünk az aulát, és az információs pultnál is kellett „szolgálatot” teljesítenünk. Én ez utóbbit sokkal jobban élveztem. Vicces volt szórólapokat osztogatni, csak elég valószínűnek tartom, hogy sokaknak lett elege belőlünk. Ezenkívül útba kellett igazítani az embereket, és meg kellett válaszolni a kérdéseiket. Ez elég fontos dolognak hangzik, és tényleg az is volt, csak a kb. 6 fős csoportokból nem mindenkinek kellett ott lennie két órán keresztül. Folyamatosan váltottuk egymást, és akinek épp volt egy kis szabadideje, annak alkalma volt körülnézni, megszemlélni a dolgokat.

És hogy milyen volt a rendezvény? Alapvetően nekem tetszett, bár voltam már ugyanilyenen, és azt én jobban élveztem. Nyilván az is benne volt a dologban, hogy mi már nem voltunk annyira érintettek. Letettük a voksunkat az AKG mellett, és nem áll szándékunkban új iskolát keresni. Szerintem ez inkább az adott gyerekeknek és a szüleiknek volt érdekes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt. Nem, rengeteg érdekes dolgot láttam. Először is, már az iskolák bemutatói is érdekeltek. Az aulában a vendégiskolák mindegyike kapott egy saját asztalt, ahol bemutathatták iskolájukat. Szórólapokat, ajándékokat lehetett vásárolni, emellett a sajátosságokra is fény derült. Az AKG standja a diákteraszon és az a melletti folyosó végében kapott helyet. Nem kell bemutatnom, mik voltak ott, ezt szerintem majdnem mindenki kívülről tudja. Harcoltunk az egészséges ételekért, és többek között elsősegély-bemutatót is tartottunk. De szerintem a többiek sem unatkoztak. Ezt a két napot sok más program is színesítette, például táncbemutató.

Így a végén szeretném hozzátenni, hogy bár elég sok vendégünk volt, szerintem senki sem zavartatta magát, és ez a két nap is olyan kellemes és családias hangulatban telt el, mintha csak egy sima AKG-s rendezvény lett volna. Érdekes volt látni, hogy ezek az iskolák hogy gondolkoznak. Persze kicsit máshogy, mint mi, de el lehet mondani azt is, hogy gyakorlatilag a „rokonaink”. És végül: a tanulság az volt az egészben, hogy az alapítványi iskoláknak össze kell tartaniuk. Mert hát ugye a cím is erre utal.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A káprázatos holdvilág Woody Allen legújabb filmje. Az egyik szombat este anyával néztem meg, mert amúgy ez egy igazi, tipikus szombat esti film. Egy könnyed vígjáték, jó színészekkel, és egyszerű, de izgalmas alapsztorival.

Wi Ling Soo, a híres varázsló, egy előadása után találkozik barátjával, Howarddal, aki szintén bűvész, de ő kevésbé ismert és befutott. Hamarosan kiderül, hogy a férfi kapcsolatban áll egy gazdag családdal, ahová beférkőzött egy elbűvölő médium, aki Howard szerint csaló. Csakhogy ezt semmi nem támasztja alá, minden mutatványa rendkívüli, hiba nélküli. Ezért Howard megkéri Stanley Crawfordot, más néven Wi Ling Soo-t, hogy menjenek el együtt a családhoz, és hogy Stanley buktassa le a médiumot.

Zajlanak az események, és a médium egyre jobban belopja magát Stanley szívébe is, míg végül barátokká válnak, és Stanley bevallja, a lány tényleg látó. Persze ezután jönnek a csavarok és különösen izgalmas jelenetek. A film egyébként az 1920-as években játszódik, és tökéletesen el is varázsolja (oda) a nézőt. A zenéje nekem különösen tetszett, akárcsak a dél-franciaországi és provence-i táj, ahol a történet nagy része játszódik. Mindig napsütés van, a szereplők fürdenek, sétálgatnak, és eközben zajlanak a hosszú dialógusok. A színésznő, Emma Stone szerintem nagyon jól játszotta a furcsa, elvarázsolt médium szerepét, és aki szereti Colin Firth-öt, az feltétlenül nézze meg ezt a filmet, mert nem hiszem, hogy láthatja még egyszer japán varázslóként.

A végére még annyit, hogy ez egy olyan film, amit az embernek nem moziban kellene megnéznie, mert kicsit hangulatromboló, hogy miközben a szereplők épp egy régi kocsiban suhannak a szerpentinen, és már szinte mi is érezzük a tenger különleges, sós illatát, megcsapja az orrunkat a mellettünk ülő sajtmártásos nachosának – nem köntörfalazok – émelyítő szaga.

Sándor Csenge (AKG, 8. évf.)

Káprázatos holdvilág (Magic in the Moonlight, 2014, 97')
Rendezte: Woody Allen
Szereplők: Emma Stone, Colin Firth

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Az AKG-s diák számára a legkedvesebb tábor mindig a nyitótábor. Egy visszatekintést olvashattok most a tanév eleji héttáborról.

A nyitótáborunk az iskolában kezdődött. Először az igazgatónak kellett volna beszédet mondania, de ez későbbi bevallása szerint azért nem történt meg, mert elaludt. Az üdvözlésünk ezért az első tanítási napra maradt. A suliba érkezés után összeálltak a csapatok, kicsit megismertük a csapattársainkat és a vezetőket. Az ismerkedés után egy nagy bújócska kezdődött, a tizedikesek a hunyók. Először azt gondoltam, hogy: „Minek ilyen, ez egy dedós játék”. Aztán amikor az egyik tanáriban másik 12 emberrel együtt az asztalok alatt és a szekrényekben rejtőzködtem, rájöttem, hogy tud ez vicces is lenni. A sokféle iskolai játék után megérkeztek a buszok, és elindultunk Felsőtárkányba. Amikor megérkeztünk, felsorolták a szobatársakat és mentünk a szobáinkba. Utána körbejártuk a tábort, és én sikeresen elhagytam a szobakulcsomat. Igen, az első nap első órájában sikerült. Ez vagyok én.

Ezután következett egy patrónusi beszélgetés, ami jó volt, mivel a tanár kedves volt, és felajánlotta, hogy segít megkeresni a kulcsomat. 10 perces szimuláció – hogy mikor léptem, és hogy hol, mit mondtam stb. – után meglett a kulcsom egy fűcsomó alatt. Aztán volt egy kis szabad program, vacsora és alvás. Másnap zenére ébredtünk. Felöltöztünk és lementünk reggelizni. A szervező diákok elmondták nekünk, hogy ma sportnap van, és milyen sportok lesznek. Volt foci, pingpong, kosár, röpi. Délután egy előadást kellett csinálni. Kaptunk 6 szót, amiből 5-öt nem ismertünk, ezért nagyon vicces történet kerekedett.

Harmadik nap hajnali 3-kor jöttek ébreszteni, mentünk túrázni. Én ugyanannyira voltam fáradt, mint reggel 7-kor, ezért teljesen olyan állapotban voltam, mintha reggel lenne. A túra nem volt rossz. Kis csoportokban mentünk az erdőben, gyertyákkal jelölt úton, és egy pohár vizet kellett vinnünk meg egy gyertyát. A túra után vissza, aludni. Kb. reggel 7-kor ébresztő zene. Most már megnéztem az órámat a biztonság kedvéért. A kelés után mentünk reggeli tornára, ami nem is volt annyira rossz, és a reggeli után elindultunk a nagy túrára. Valamilyen rétre mentük, ahol volt egy patrónusi beszélgetés, és később egy számháborút is lejátszottunk. A számháború nagyon jó volt, bár mind a két fordulójában kikaptunk. A szállásra visszaérve kiadták a feladatot, hogy ismét egy előadást kell csinálni. Arról az előadásról azt hittük, hogy rossz lesz, mert a fele nem volt megtervezve, csak improvizáltunk. De végül egész jó lett.

A negyedik nap kerettörténetében valaki meghalt, és ki kellett kérdezni a szereplőket, így kellett megalkotni a történetet. Ez nekem nagyon tetszett, és a kitalált történethez készített előadásunk is jól sikerült. Az előadás után patrónust kellett választani. Na, ez nekem nem volt nehéz, csütörtök óta tuti biztos sorrendem volt. A választás után kaptunk 1 óra szabadidőt, hogy a lányok kicsípjék magukat az esti bulihoz. Aztán behívtak minket egy terembe, ott levetítettek a tábor videóját, utána „neuronoztunk” és megünnepeltük az évfolyam 0. születésnapját – és csak ezután kezdődött a buli.

Az ötödik nap kaptunk egy-egy csokit, és a megfelelő csokimárkát meg kellett találni valamelyik asztalon. Amikor odajött a választott patrónus, nagyon örültünk és beszélgettünk. Nagyjából így telt ez a tábor, és NAGYON jó volt.

Kövi Zsombor (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A hónapok óta várt Hunger Games trilógia befejező része, a „Kiválasztott” első fele már látható a mozikban. Az a szerencse ért, hogy az elsők között tudtam megnézni.

Azon az estén, a hivatalos premier előtt egy nappal izgatottan léptem be a terembe. Rengetegen voltak, nagyon nagy volt az érdeklődés. Igaz, hogy szinkronos volt a film, és ezért sokan inkább a másnapi, csütörtöki feliratos premiert választották, de szerintem nem ez a lényeg. Egy kicsit féltem, mivel rég olvastam a könyvet, ezért nem tudtam, hogy mindent érteni fogok-e, abban viszont biztos voltam, hogy egy nagyon jó filmet fogok látni. És nem is tévedtem.

A történet ugyanott folytatódott, ahol a második résznek vége szakadt. A bajnokok balul sikerült szökése után Katniss a 13. körzetben ébred, ahol megtudja, hogy társai közül csak Finnicket sikerült kimenekíteni az arénából. A többiek – köztük Peeta is – a Kapitólium fogságába estek.

Azt is megtudja, hogy a nagy mészárláson történt események után az elveszettnek hitt és sok év óta visszatérni készülő 13., és a bombázást túlélő 12. körzet tagjai véres csatára készülnek közös ellenségük, a Kapitólium ellen. Céljuk, hogy minél több körzetet vonjanak be a harcba, és egyesített erőikkel győzzenek. Miután Katniss saját szemével látja volt otthona hamvait, ő is rádöbben arra, hogy ezt a Kapitólium már nem úszhatja meg. Elvállalja a forradalom jelképének, a fecsegőposzátának szerepét, és belefolyik a harcba. Még elszántabban próbálja megölni a zsarnok Snow elnököt, és persze ki akarja szabadítni a többi bajnokot is. Ezt a Kapitólium nem hagyhatja szó nélkül, ezért még brutálisabb és kegyetlenebb módszerekhez folyamodnak. Nem érdekli őket, hogy ki hal meg, el akarják törölni a föld felszínéről a jelképet, és ezzel le akarják csitítani a lázongó körzeteket. Innen már nincs visszaút, harcolni kell bármi áron, még ha tudják is, hogy ezért nagy áldozatokat kell hozniuk.

A film nekem nagyon tetszett, egy percig sem unatkoztam. Végig izgalmas volt, és mindig történt valami. A sok harcot bámulatos képsorok jelenítették meg, és a zene is profi volt. A színészek most is zseniálisat alakítottak, bár a karakterek teljesen új szituációkba kerültek. Bármennyire is a harc volt a fő témája a filmnek, azért a szerelem és a humor sem maradhatott el, sokat nevettünk. A befejezés – bár szerintem sokaknak előre sejthető – nem ott volt ahol várnánk, hanem egy még drámaibb jelenetnél. Remek film, teljesen lekötött, és abban a két órában nem gondoltam semmi másra.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész
(The Hunger Games: Mockingjay - Part 1, 2014, 123')
Rendezte: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson

Az újonnan megjelent film kapcsán lehetőségünk volt egy rövid interjút készíteni a főszereplő húga, Primrose Everdeen magyar szinkronjával, a 12 éves Nyáry Lizával.

Szubjektív: Milyen feladat volt egy ilyen sikeres filmben szinkronizálni, és mi a véleményed a filmről?

Liza: Nagyon jó, hogy mindenki ennyire odavan azért, hogy a hangom benne volt egy ilyen sikeres filmben. Büszkeséggel tölt el, hogy engem kértek fel erre a szerepre, és hogy ezt rengetegen hallották. Szerintem ez egy érdekes történet, ami megfogja az embereket. Tetszik, hogy a főszereplő karaktere nem olyan, mint egy átlagos, kedves, mindenki által megszokott figura.

Szub: Mit gondolsz a karakteredről, Primről?

Liza: Szerintem Prim okos lány, mindenki más érdekeit a sajátjai elé helyezi, és mindig tudja, hogy mi a helyes. Nem kirívó szereplő, mivel ezt az erényét nem igazán tárja fel mások előtt. Félénk lány, aki megpróbálja túlélni a mindennapokat. Nem ő a kedvenc szereplőm, de szerintem érdekes a karaktere és a személyiségének változása a részek során.

Szub: Mik a pozitív és a negatív tapasztalataid a szinkronizálásról?

Liza: Nagyon szeretek szinkronizálni, élvezem, ha beszélhetek (ezt mindenki tudja rólam), és jó érzés egy rövid időre más bőrébe bújni. Az egyetlen problémám az, hogy általában elég sokáig tart, hosszabb filmeknél akár 3-4 óráig is. Én eközben egy helyben állok, és kiszárad a szám. Szóval elég fárasztó. De ennek ellenére imádom, és semmiképpen sem fogom abbahagyni.

Liza a stúdióban

Szub: Mennyi időt vesz igénybe ez a munka?

Liza: Mint már mondtam, sokáig elhúzódhat egy felvétel, de azért vannak rövidebbek is. A Kiválasztott például csak 20 percig tartott.

Szub: A szinkronszínészek ilyenkor előre megnézhetik az egész filmet, vagy csak azokat a részeket, amikben ők szinkronizálnak?

Liza: Csak azokat a részeket nézhetjük meg, amikben szinkronizálunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Amióta éltünk külföldön, Halloween éjszakáján mindig beöltözve indulunk útnak a húgommal, hogy az ismerősökhöz becsengetve cukrot gyűjtsünk. Sokáig mindössze kettő lepedő volt a jelmez, de most már le kellett mondani róluk, ugyanis a lepedők harangozó vége alól kikandikáló bakancsos lábak nem éppen ijesztőek. De nem baj, ettől függetlenül a körút most se maradt el.

Mivel a húgom a nagyinál volt pár napot, így csak nyolc körül értek haza apukámmal. Akkor már elő voltak készítve a jelmezek: egy sütőtök és egy boszi (a tök igazából egy répajelmez volt, még ötödikből, a boszorkány pedig csak egy „boszikalapot” jelentett, amit anya délelőtt szerzett be a közeli kisboltból – mielőtt ezt felvettük, azért befújtuk tetűirtóval, biztos, ami biztos). Szóval nagyon nagy lelkesedéssel indultunk útnak (ez főleg apa lelkesedését jelentette, aki kísérőként végig velünk volt a biztonság kedvéért). Azért megjegyezném, hogy még mielőtt hugiék megérkeztek, három csapat is csöngetett hozzánk, mind nagyon profi jelmezben, és külön erre az alkalomra beszerzett gyűjtő kosárkában (nekünk csak egy bevásárló szatyrunk volt). Anya lelkesen bevásárolt az osztogatható édességekből, így bizton állíthatom, hogy mi voltunk a legjobb „ház”. Ez egy későbbi eseményből majd ki is fog derülni...

Nyolc óra körül elindult a mi kis csapatunk, azaz én mint répa khm... sütőtök,  Paula mint egy kalapos izé... boszi és apa. Az első utunk egy közeli házhoz vezetett, ahol ismertük a családot. Apa fel is hívta őket, mert elég sötét volt a ház. Kiderült, hogy éppen sétálnak, így aztán mondtuk, hogy majd később visszajövünk. Aztán volt egy másik ház, egy Paula korú kislánnyal. Már az egész család pizsamában volt, de azért kaptunk csokit. A következő egy szomszédos ház volt, ott egy egész tábla csokit dobtak a szatyrunkba. Majd megjött a család a sétálásból, tőlük is beszereztünk egy kis apróságot. Mit mondjak, a sütőtök tarolt.

Aztán elindultunk az eggyel alattunk lévő utcához, ahol azt hallottuk, nagyon rendes családok vannak, sok csokival. Ehhez képest senki se nyitott ajtót, legalább négy helyen. Pedig mindenhol égett a lámpa… Egy apuka, látva kudarcainkat, megsajnált, és elmondta, hogy  ismer valakit a mi utcánkban, akinél buli van, és ott tuti kapunk csokit. Így aztán protekcióval (az apuka személyében, aki közben felkarolt még két „iparost” – ahogy az apuka nevezte őket –, akiknek az álarcuk olyan szörnyű volt, hogy hugi rájuk se nézett) felcsődültünk a bulis ház ajtaja elé, és tényleg kaptunk csokit. Igaz, mi, mivel a háttérben maradtunk (vetélytársaink szörnyű álarca miatt), csak keveset. De mindegy, azért az is valami. Ezek után elbúcsúztunk a kedves apukától, aki valószínűleg ott maradt még egy kicsit bulizni.

A szörnyű álarcos kollégáinknak mondtuk, hogy csöngessenek be hozzánk, majd kiabálunk, mintha mi lennénk azok, és jól megijeszthetik anyát – plusz garantált a sok cukorka. Naná, hogy beleegyeztek. Anya boldogan mondta a kaputelefonba, hogy már jön is, közben meg odaállítottuk a két szörnymaszkost, jó közel az ajtóhoz. Egyszer csak kitárult a bejárati ajtó, és megjelent anya mosolygó feje – a mosolygás azonban rögtön abbamaradt, ugyanis nagyon megijedt a maszkosoktól, és sikítva becsapta az ajtót. Nem viccelek, ez teljesen komoly volt. (A hatást még csak fokozta az égő töklámpás, amit én faragtam… Hihi, tök faragta a tököt.) De aztán megnyugtattuk anyát, hogy csak mi vagyunk, nyugi. Anya vonakodva bár, de kinyitotta az ajtót, és végül a csoki, a cukorka se maradhatott el. Mikor becsuktuk az ajtót, távolról még hallottuk a szörnymaszkosok kacagását, és hogy hogyan kürtölik tovább, melyik a „legjobb ház” a környéken.

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Rudolf Höß név hallatán talán nem mindenkinek ugrik be, hogy pontosan kiről van szó, de azt mindenki sejti, hogy valószínűleg történelmünk szempontjából fontos személyről beszélünk. Igen, hiszen ez az ember volt az auschwitzi haláltábor parancsnoka. Unokája, Rainer Höß, november 20-án iskolánkba látogatott. Ez a férfi arra tette fel az életét, hogy nagyapja eszméi ellen küzdjön.

Rainer Höß nagyapja fényképével (fotó: independent.co.uk)

Az AKG színházterme szinte teljesen tele volt, rengetegen voltak kíváncsiak a csütörtök délutáni beszélgetésre. Rainer Höß-t az Élet menete alapítvány hívta meg Magyarországra, az idei holokauszt-emlékévet lezáró központi megemlékezés apropóján. (Az alapítványról itt olvashatsz többet: www.eletmenete.hu, aki pedig nem tudná: 2014-ben a holokauszt 70. évfordulója miatt számos megemlékezést tartott mind a kormány, mind pedig a zsidósághoz köthető alapítványok, szervezetek, illetve természetesen a holokausztot elszenvedő közösségek mindegyike.) A férfi harcol nagyapja ideológiája ellen, ehhez elmondása szerint teljesen meg kellett tagadnia őseit. Mindezt teszi úgy, hogy ideje nagy részében a világ különböző részein tart előadásokat iskolákban, beszélget diákokkal, elmondja a saját történetét.

Rainer Höß az AKG-ban

A beszélgetés legfontosabb tanulsága talán az volt: nem szabad megfeledkezni a múltról. Hiszen Rainer családja is ezt tette: elhallgatta a későbbi generáció elől, ki is volt a nagypapa. Amikor Rainer erre rájött, minden kapcsolatot megszakított a családjával, és elköltözött otthonról. Ekkor volt 15 éves. Zavaros fiatalkora és két öngyilkossági kísérlet után döntött úgy, hogy kiveszi a részét a nácik elleni harcból.

Az iskolai beszélhetés moderátorai a vendéggel: Gáti Éva, Ábrahám Máté, Rainer Höß, Turczi Ádám és a vendéglátó: Széles Gábor tanár úr

A jelen egyik nagy problémájának látja a szélsőségek folyamatos erősödését Európában vagy éppen a Közel-Keleten (sokszor hozta fel a modernkori szélsőségek példájaként az Iszlám állam nevű szervezetet, vagyis az ISIS-t). Ezek ellen szerinte minden elképzelhető eszközzel harcolnunk kell, még akkor is, ha első pillantásra kisebb, gyengébb csoportosulásnak tűnhetnek. Hiszen Hitlerről sem gondolták volna sokan, amikor feltűnt a politikai színtéren, hogy miket fog tenni még élete során.

Rainer elmondta, hogy a termen végignézve jóleső érzés fogja el. Hiszen ha az ő generációja nem is tehet már sokat az ellen, hogy a történelem megismételhesse önmagát, a mienk még tehet. És hogyha mi sem szeretnénk felejteni, hanem ilyen nagy számban veszünk részt az előadásán, az reménnyel tölti el.

Na de marad a kérdés: Mit gondolnak a neonácik Rainer Höß-ről? „Természetesen utálnak engem.”

Gálosi Dóra (AKG, 11. évf.)

Az RTL Klub tudósítása

LIKE - értesülj az új cikkekről!