Igazán nagy öröm, ha kistestvér érkezik a családba. Az esetünkben most egy kutya is megteszi. Hiszen ez is szinte annyi dologgal jár, mint egy kisbaba érkezése. De egy kutyát mégsem lehet emberként kezelni. A kutya az kutya.

Már két hete, hogy hazahoztuk Mogyorócskát (más néven Mogyorót, Mogyit), a gesztenyebarna tacskókölyköt, akinek érkezésére a család már december óta készült.  Egy dolog biztos. A kiskutyák cukiságfaktora igen magas. Általában ezeket a jószágokat az ember rögtön megzabálná. A pszichológusok cukiságagressziónak nevezik amúgy ezt a jelenséget, aminek miértjét egyelőre még csak találgatják (mármint, hogy egy cuki állatka látványa miért vált ki az emberből olyan agresszív érzést, hogy „majd megenné”). Szóval tény, hogy a kölykök cukik. Az ember pedig hajlamos úgy bánni velük, mint egy kisbabával, úgy gondolni rájuk, mint egy emberre. Ez tényleg nagy hiba, mert ettől válhat későbbre kezelhetetlenné a történet, a kutya konkrétan olyan hatalommal kezd bírni a családban, mintha ő is egy ember lenne… Egy kutya addig móka, ameddig megért, figyel rád, szófogadó. És amíg nem pisil le.  Azért ezek nyilván nem veleszületett tulajdonságok, még ha olyan édesek is a kölyökkutyák, mindenben azért nem lehetnek elsőre szuperek.

December óta (akkor tudtuk meg, hogy egy ismerősünk kutyájának kölykei lesznek) az egész család kutyanevelési könyveket bújt. Anya annyira belemerült a témába, hogy szerintem simán elmehetett volna kutyapszichológusnak is.

Apa volt nálunk mindig is az, aki erősen ellenezte egy kutya befogadását. Ő volt az, aki mindig reálisan látta, hogy miről álmodozunk. Hogy egy kutya nem csak móka és kacagás. És hogy ő fog csinálni mindent. De addig győzködtük, ameddig nem engedett, és egy szombaton hazahoztuk Mogyorócskát.

Az első héten leginkább csak ismerkedtünk Mogyival, mindenesetre már a harmadik nap tudta, hogy „ül”, de a nevére még nem hallgatott. Persze nagyon cuki volt, ha lehet, még jobban, mint a többi kutyus. Ma már teljesen a család része, mintha mindig is itt lett volna. Persze azért kellett egy kis idő és pár áldozat is. Anya eleinte nem nagyon tudott hogy közeledni felé, aztán az állatorvosnál történt az áttörés. Mikor annyian dicsérték Mogyit, hogy milyen cuki és édes, anyából előtört a gazdiszellem, és mindenkinek boldogan újságolta, hogy Mogyi bizony hozzá tartozik. Ez a lelkesedés persze mára se hagyott alább, sőt, anya azóta is lelkes etetője és folytonos aggodalmaskodó gazdija Mogyinak, akinek időközben azt is megtanította, hogy hogyan hozza vissza egyik kedvenc játékát.

A kistesóm volt mindig is az, aki nagyon szeretett volna kutyát, így meglepő volt, hogy eleinte még ő tudott a legkevésbé kijönni Mogyival. De mostanra már teljes jogú Mogyi-rajongóként csatlakozott a család többi tagjához.

Apánál volt a legmeglepőbb és a legnagyobb változás. Mogyoró lánykutyaként teljesen az ujja – khm… a mancsa – köré tekerte apát, aki pár nap idegenkedés után Mogyi fő kiképzője lett, és vállalta a falkavezér szerepét. Úgyhogy Mogyi őt csodálja a legjobban.

És hogy az én hogy gondolok Mogyira? Pár napja történt, hogy a barátnőimmel elmentünk moziba. Anya még reggel figyelmeztetett, hogy egyre legkésőbb haza kell érnem, megetetni Mogyorót. A film 11:30-kor kezdődött, így hamar leszűrtem, hogy nem leszek otthon egyre. Nos, ez a mozim se sikerült a legnyugodtabbra. Végig izgultam, hogy mi lesz Mogyival, aztán pedig úgy rohantam haza, hogy csoda hogy nem hagytam el semmit. Komolyan. Hazaérve azt látom, hogy Mogyi éppen kikászálódik a kosarából, és elegánsan ásítva pillant rám. Aligha volt éhes. Mindenesetre azért megnyugodtam, hogy hazaértem hozzá. Nos, ezek után mit mondhatnék? Mogyi mindenkit a „mancsa köré” csavart. De azért a következetes nevelésről se feledkezzünk meg, és hamarosan Mogyi az ügyességével és az okosságával még jobban lenyűgöz majd minket. Ez alatt a két hét alatt már megjártuk párszor az állatorvosi rendelőt, nem csak oltásokért, de lenyelt kő miatt is. Szerencsére Mogyi csodásan van, és azóta mi csak még jobban figyelünk rá. És ő is ránk.

Remélhetőleg még jó sok ideig családunk tagja lesz majd Mogyorócska.

Somos Emma (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!