Bevallom, gyengébb filmre számítottam. Sokkal gyengébb filmre, mivel a kritikusok iszonyúan lehúzták. A kritikák visszatérő fordulatai voltak, hogy ez egy „gyengécske Vaslady”, illetve hogy „nem arról szól a film, amiről kellene” stb. Én viszont ki merem jelenteni, hogy a Vasladynél jobb film nemcsak a tavalyi, de talán még az azelőtti évben sem készült.

A film Margaret Thatcher élettörténetét mutatja be, végigkövethetjük, miként lett egy fűszerárus magának való, csendes leányából a világ egyik legnagyobb politikusa, valamint azt, hogy mi lett belőle, miként végezte öregkorára. Különösen érdekes ez az alkotás az öregedés ábrázolásának szempontjából: megdöbbentő szembesülni azzal, hogy milyen hatással van ránk, emberekre az idő múlása, hogyan épülünk le szellemileg és fizikailag, hogyan veszítjük el egykori önmagunkat. A film egésze az öreg, szenilis Margaret Thatcher egyetlen napján játszódik, az emlékképeiből kapjuk meg az élettörténetét.

Az első emlék a fiatal Margaretről szól, aki a fűszerárus apa családi vállalkozásában dolgozott. Édesapja emellett szerepet vállalt a helyi politikai életben is, a kisvállalatok érdekeit védte. Margaretre az édesapja értékrendje gyakorolta a legnagyobb hatást, az általa vallott nézetek később is vissza-visszatértek a politikájában. Mivel családi hátterével, ráadásul nőként nem tudott volna az angol parlamentbe bekerülni, hozzáment egy gazdag üzletemberhez, Denis Thatcherhöz (Jim Broadbent), aki egész életére társává vált. Margaret a filmbeli egyetlen napon is állandóan beszélt a férjéhez, jóllehet ő akkor már 8 éve halott volt, csak a hallucinációiban jelent meg. A film szigorú értelemben vett története tulajdonképpen az ezzel a hallucinációval való leszámolásról szól, és az, hogy ez végül sikerül, megint csak ennek a nőnek a hihetetlenül erős akaratát bizonyítja. Nem lehet véletlen, hogy Phyllida Lloyd, a film rendezője Margaret Thatcher élettörténetének feldolgozása során éppen ezt a két ellentétes pólust állította a középpontba: az öregséget és magatehetetlenséget, valamint az erős, minden akadályt leküzdő akaratot.

Amikor az ország igen rossz helyzetbe került, és a konzervatívoknak nem volt megfelelő jelöltjük, akkor ez a fiatal női politikus, bár nem sok reménnyel, mégis úgy döntött, hogy elindul a választásokon, amit 1975. február 11-én meg is nyert. Nemcsak hogy ő lett az első női brit miniszterelnök, hanem egyúttal a világ első vezető női politikusa is. Mint ahogy a cím is elárulja, Margaret Thatcher keménykezű vezető volt, nem véletlenül híresült el a történelemben „Vasladyként”. A gazdasági megerősödésért tett intézkedései miatt tízezrek kerültek nyomorúságba, sorozatosak voltak Anglia utcáin a tüntetések ellene. Egy kis angol szigetért, Falklandért háborút indított Argentína ellen, holott nyilvánvaló volt, hogy az összecsapásokban katonák százai fognak meghalni. Mégis a háború mellett döntött. Elszántsága meghozta gyümölcsét: a fegyveripar megerősödése gazdasági fellendülést indított el. Háromszor választották meg miniszterelnöknek, és a legvégén sem a nép fordult ellene, hanem saját emberei árulták el.

A film egy kiváló dráma a világ egyik legnagyobb politikusának felemelkedéséről és bukásáról. A Vasladyt alakító Meryl Streep bebizonyította, hogy nem érdemtelenül ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar történetében – ebben a filmben is hatalmasat alakított. Tökéletesen játszotta el mind a keménykezű elnököt, mind a múltjával, nehéz döntéseivel számot vető öregasszonyt. Teljesen megérdemelten kapta az Oscar-díjat, maga a film is azt érdemelte volna.

Gulyás Ábel (AKG, 8. évf.)

A Vaslady (The Iron Lady, 2011, 105')
Rendezte: Phyllida Lloyd
Szereplők: Meryl Streep, Jim Broadbent