Pár nap és 17 leszek. Hogy mit adott nekem a 16. életévem a Földön és mit tanultam meg ebben az éveben? Más sem hiányzik az unalmas napjaidból, mint hogy egy majdnem felnőtt bölcsességeid olvasgasd? Aggodalomra semmi ok, itt van Somos Emma rendhagyó listája: 16 dolog, amit megtanultam 16 évesen.

1. Van, aki hisz bennem

16 évesen igazán megtanultam mennyit számít az, hogy van egy szerető és támogató családom, aki mindig ott áll mögöttem, és akik mindenben támogatnak. Arra is rájöttem, hogy ez mennyire ritka, és hogy a legtöbb gyereknek, kamasznak ez nem adatik meg. Tudom, hogy szerencsés vagyok. Annak is érzem magam, és hálásnak, még akkor is, ha lehet, hogy ezt nem mondom elégszer a szüleimnek. De minden nap így érzek, és minden nap azon dolgozok, hogy kicsit visszaadjak valamit a világnak, a többi gyereknek, akik nem lehetnek olyan szerencsések, mint én.

Somos Emma

2. Álmodj nagyot

Mikor máskor, ha nem gyerekként szárnyalhatna a fantáziád? Higgyél az álmaidban és merj álmodni. Soha ne gondold azt, hogy te ehhez kevés vagy, vagy hogy esetleg nem érdemelsz meg valamit. Nagyon sokszor érzem magam naivnak és álmodozónak, olyannak, aki nem a realitás talaján áll. Sokszor esek pofára, így mindig meghallgatom a tapasztaltabb, bölcsebb (sok esetben felnőtt) embereket arról, hogy mi az ötletem hátulütője. De ha valamiben igazán hiszek, akkor soha nem adom fel az álmomat, és naivan hiszek bennünk. És ha egy dolgot magammal vinnék a felnőttkorba, akkor az ez a hozzáállás lenne.

Somos Emma

3. A barátság energia, önfeláldozás, de megéri

Minden életkorban kicsit más jelent a barátság, nekem 16 évesen a feltétel nélküli elfogadást és a támogatást. A barátság áldozat, energia, ami megtérül. Kétoldalú kapcsolat, viszont soha nem nézed, hogy te mit teszel bele, mert mindig úgy érzed, hogy ezt visszakapod. A barátság egy olyan világ, amiben ketten vagytok. Egy olyan állapot, amit ketten ismertek és egy olyan ajándék, amit meg kell becsülni.

Somos Emma

4. Thubasa kapitány forevör: legyél úgy a legjobb, hogy másokat is játékba hozol!

Van egy kedvenc anime sorozatom, amit még hat évesen láttam először. Aztán végignéztem újra az egészet 11 évesen, és azóta minden éveben megteszem ezt. Kötelezővé tenném az iskolákban. A Thubasa kapitány egy japán fiúról szól, akinek az életét végigkísérhetjük, amíg kisiskolai focistából profi európai klubokban játszó sportoló lesz. Hihetetlenül pozitív és sokrétű az üzenete, a sorozat pedig tele van igazi karakterekkel. Ne add fel, dolgozz keményen, tisztelj másokat és soha ne feledd el élvezni, amit csinálsz. Legyél úgy a legjobb, hogy másokat is játékba hozol. Ez a két sor összefoglalja a mindennapi hozzáállásomat a sulihoz, az élethez, a munkához.

Somos Emma

Egyszerűen imádom ezt a sorozatot. 16 évesen a nyarat azzal kezdtem, hogy a húgommal újranéztem, és ötpercenként állítottam meg, hogy a párnámba visítsam, hogy ez mennyire jó már. Mert tényleg annyira. Én már kívülről fújom a zenéket, az összes epizódot. Ezek olyan emlékeket idéznek fel bennem a kiskoromból, amik örökre megmaradnak. De a nosztalgián kívül örök emlékeztető számomra ez a sorozat az igazán fontos dolgokról, és remélem, hogy minden évben újra megnézem majd, hogy soha ne felejtsem el ezt a hozzáállást az élethez.

5. Fontos az új kihívás

Sok új dologba kezdtem bele ebben az évben (persze szokásomhoz híven csakis úgy, hogy a régi elfoglaltságokat sem adtam le, csak hogy még több dolgom legyen), és ezek között voltak nagyon félelmetes, elsőre a komfortzónámon kívül eső dolgok. Legyen szó sportról, természettudományos éves projektről vagy egy Model United Nations konferenciáról, mindegyik új kihívás elején nagyon meg voltam rémülve. De most, hogy már magabiztosan tudok haladni ezekben a dolgokban is, rájöttem, mennyire fontos, hogy minden évben belevágjunk valami másba, és hogy bebizonyítsuk vagy emlékeztessük magunkat arra, hogy meg tudunk bármivel birkózni, és hogy hinni kell magunkban.

6. Még ráérek

A nyárnak úgy vágtam neki, hogy minden ötletemet, elmaradásomat, amire nem volt időm suli közben, bepótlom, megvalósítom a nyáron. Voltak köztük világmegváltó tervek és hosszú, elolvasásra váró könyvlisták is. De a nyári szünet csak telt és telt, és (nyilván) semmilyen ötletet nem valósítottam meg. Viszont a feszültség és az elégedetlenség nőtt bennem magammal szemben, míg egyik nap az anyukám megértette velem (egy hajnali háromig tartó beszélgetés során), hogy bizony még nagyon ráérek. Hogy tök fiatal vagyok, előttem az élet és ne legyek magammal ennyire szigorú. Hogy megteszek mindent, de tudjak elengedni dolgokat és lelazulni. Hogy ne legyek hülye és élvezzem ki az utolsó vakációmat. Mennyire igaza van!

Somos Emma

7. Adni mindig jobb, mint kapni

Ennek a pontnak már kicsit „felnőtt-szaga” van, ha lehet ilyet mondani. Hiszen sokáig én is úgy voltam vele, hogy „normális” gyerek nem mond ilyet, de 16 évesen decemberben, amikor két barátnőmmel megszerveztük a Monori Angyalok ajándékgyűjtő kampányt a monori Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Tanodájába járó gyerekeknek, akkor igazán megértettem, mit jelent ez. Mert az igazi ajándék nekem is az volt, mikor a több mint 30 gyerek megkapta azt az ajándékot, amit kívánt. Emlékszem, én hét-nyolcévesen mennyire el voltam varázsolva a karácsonytól és az ajándékoktól a fa alatt. Az, hogy ezt az élményt most több gyereknek továbbadhattam, jobb volt bármilyen meglepetésnél.

8. Még nem voltam szerelmes

Hát igen, de ami késik, nem múlik. Egyrészt még túl fiatalnak érzem magam egy ilyen szoros kötelékhez, másrészt pont most írtam, hogy annyira ráérünk még. Ebben az évben egy olyan érvelő esszét írok, amiben azt kutatom, létezik-e szerelem első látásra az agykutatás szerint. Már csak emiatt is lehet mondani, hogy önképzett, laikus szakértője vagyok a témának, így hát biztos lehetek benne, hogy nem, nem voltam még szerelmes. Mindenesetre az esszé után úgy gondolom (remélem), már fel fogom tudni ismerni az érzést, ha az egyszer majd rám talál. Amit biztosan érzek, hogy még nincs szükségem egy ilyen kapcsolatra, és nem is érzek kényszert, hogy járjak valakivel. Olyan jó lenne, ha sok más lány is így érezné, és nem a fiúk vagy mások véleményéhez kötné az önmaga megbecsülését. Mellesleg az, hogy nem voltam még szerelmes, nem jelenti azt, hogy nem vagyok „igazi tini”, hiszen annál több „crushom” volt és igen komoly fangirl vagyok. Ezeket mind alá tudom támasztani biológia háttérrel rendelkező érvvel. Csak szólok, tudom, miről beszélek.

Somos Emma

9. Jól tudok beszélgetni a fiúkkal, csak ők ezt nem tudják (még)

Hát igen, jövök itt a nagy életbölcsességekkel. De egy 16 éves lánynak fontos, hogy megbizonyosodjon arról, bizony tud ő beszélgetni bárkivel – még a fiúkkal is. Maximum ők nem tudnak róla. Kár nekik. De komolyra fordítva a szót, ebben az éveben tök sok olyan alkalom volt, amikor iskolán kívül, de még évfolyamon belül is tudtam olyan fiúkkal beszélgetni, akikkel azelőtt egy szót sem szóltunk egymáshoz ­– és milyen kár, mert ahhoz képest tökre megtaláltuk a hangot. Ez egy jó lecke arról, hogy félretegyük az előítéleteinket, legyünk nyitottak és álljunk ellen a beskatulyázásnak. És ha már a jó beszélgetés mellé megjegyezhetek még valamit: a tánc is elég jól megy, de nem hívnak elég buliba. Az élet nehéz és igazságtalan, hiába. Ami még igazabb, hogy ezek a gondolatok két hónapja még eszembe se jutottak, szóval a kamaszkor tényleg nagyon gyors, és olyan, mint egy hullámvasút.

10. Világpolgár vagyok, felelősséget akarok és tudok vállalni

Ez is már egy kicsit érettebb, nagyobb súlyú kijelentés. A közös projektek az UNICEF-fel, a Model UN konferenciákon való részvétel és a saját erőből szervezett nyári táborok és ajándékgyűjtés mind megerősítették bennem az érzést, hogy még gyerekként is talán egy egészen kicsikét jobbá tudom tenni a világot. Az, hogy minderre lehetőséget kaptam, és saját erőmből, szorgalmamból így sikereket tudtam elérni, önbizalmat adott, és megtanított hallatni a hangomat és cselekedni. Valamint motivál arra, hogy minél több gyereknek segítsek én is, hogy ilyen lehetőségeket kapjon.

Somos Emma

11. Fontos több időt töltenem a családdal

Ahogy a húgom nő fel, minden egyes hónapban elkápráztat és megdöbbent, hogy már mennyire nagy, önálló, ügyes. A legrosszabb, mikor néha azt érzem, hogy nem töltök vele elég időt, és így lemaradok a lényegről. Arról, ahogy ugyanazon megy keresztül, amin nemrég még én is. A kiskamaszkor. És az nem is kérdés, hogy számomra ő mindenben sokkal jobb és ügyesebb, mint én bármikor is voltam, és már nemcsak én vagyok az, aki egy halom dolgot csinál, hanem bizony ő is. Azt a biztonságos fészket, állandó hátteret, jelenlétet, támogatást, amit a családom jelent a mindennapokban, sokszor elfelejtem megköszönni és igazán értékelni.

Somos Emma

12. Szeretem önmagam

Nagyon sok mindennek köszönhetem, hogy el tudom magam fogadni. Hogy megbecsülöm és szeretem magam. A testem és a személyiségem is, és hogy rendelkezem egy egészséges önbizalommal. Legfőképpen a családomnak, a szüleimnek és a környezetnek, amiben felnőhettem. Még csak most tapasztaltam meg, hogy teljesen tudatában vagyok önmagammal, és elfogadom, becsülöm ezt az embert. Amikor ez az érzés elönt, határtalanul boldognak és motiváltnak érzem magam. Azt kívánom, bár mindegyik gyermek megkaphatná ezeket a szárnyakat.

13. Sok leszarom tablettám van

Ez egy hihetetlenül szuper dolog, és csakis a szüleimnek köszönhetem, hogy ilyen jól és feltétel nélkül szeretve neveltek fel. Az, hogy sok leszarom tablettám van, amit, ha kell, be tudok venni, nem jelenti azt, hogy érzéketlen egoista lennék. Mindenképpen szociálisan érzékenynek és empatikusnak definiálnám magam, viszont csak a számomra igazán fontos emberek véleményére adok, és soha nem azért teszek valamit, hogy másnak megfeleljek. Belső motivációból dolgozom, és talán csak magammal kéne egy kicsit kevésbé szigorúnak lennem néha.

14. Nem nagy cucc a Sziget és vitorlázni nehéz

Ezek a 16 éves nyaram legnagyobb tanulságai. Megvolt az első fesztivál, még akkor is, ha az nem az igazi „fesztiválélmény” volt, hiszen a diákcéggel voltunk kint árulni, így mondhatni dolgoztunk. (Elég hihetetlen, tudom, de napi 10 órát kellett állni a standnál az ingyenjegyért cserébe). Apukám minden este értem jött kocsival. Bár én mondtam neki, hogy ott alszok valakinél, de ha annyira makacs, és fel akar kelni hajnali egykor autózni egy kicsit, mit lehet tenni? Mindenesetre egy panaszom se lehet, és elmondhatom: már voltam a Szigeten is. Másrészt, részt vettem életem első (és valószínűleg utolsó) vitorlástáborában is, ami amúgy nagyon jó volt, de 16 évesként nagyon kilógtam a korosztályból. Ráadásul így is olyan voltam az 5 nap végére, mint a mosott rongy, annyira kimerítő volt egész nap a vízen lenni. Egyedüli pozitívuma az volt, hogy alig használtam a telefonom, és egész nap a húgommal voltam együtt.  És a hét végére már a fordulás is sikerült, így elmondhatom, hogy végül a vitorlázás varázsának is sikerült megérintenie.

15. A gyerekjogok fontosak

Ahogy szépen lassan átcsúszok a gyermekkorból a felnőttkorba, kezdek tudatában lenni annak, mennyire más a felnőttek világa. Vagy inkább mennyivel jobb fejek, vagy legalábbis őszintébbek a gyerekek. És néha megpróbálom megérteni, hogy miért nehezebb a felnőtteknek, hogy miért könnyebb néha egy megjátszós vagy rossz utat választaniuk. A legtöbbször megértem. De, ami még jobban megrémiszt, ha azt látom, hogy egy gyerek kerül olyan helyzetbe, amit még egy felnőtt se tud kezelni. Ekkor értem meg, mennyire fontos egy gyereknek, hogy egy szerető, biztonságos környezetben tudjon felnőni, és ez megerősít abban, hogy azért, hogy ez minden gyereknek megadathasson, mindennap tennünk kell.

Somos Emma

16. Gyereknek lenni a legjobb

Ilyen egyszerűen, frappánsan, őszintén. Hát igen, én gyerekként sose vágytam arra, hogy nagy legyek, felnőjek. Sőt, minden este az esti imádságba beleszőttem azt is, hogy „add istenem, hogy kiélvezzem a gyerekkorom minden percét, és ne teljenek el olyan hamar ezek az évek”. Ne is mondjátok, tudom, mit gondoltok, ez van, nem tagadom (fura gyerek vagyok). Viszont ez egy olyan kívánság, ami nagyon nehezen teljesül, hiszen valami minél jobb, annál gyorsabban telik. És ez talán leginkább a gyerekkorral van így. Már csak egy évem van, jogilag, gyerekként. Nem sok, de mindenkinek ennyi jut. Panaszkodunk, hogy milyen rossz a 17, mert már nem is vagy annyira gyerek, de még felnőtt se. Ez egy ilyen utolsó előtti állomás, megtorpanás. De ha úgy nézzük, hogy gyereknek lenni a legjobb, akkor inkább élvezzük ki ezt az utolsó évet, és sűrítsünk bele annyi őszinteséget, naivságot, kedvességet, önzetlenséget, amennyi eddigi gyerekkorunkat összesen jellemezte. Másrészt, soha ne felejtsük el, hogy lehet, hogy jogilag minden gyerek ugyanannyi évet kap, nincs egyenlőség az életkörülményeink között, és én tudom, hogy mennyivel szerencsésebb vagyok, mint az átlag. Dolgozzunk azért, hogy minden gyerek úgy érezhesse, gyereknek lenni a legjobb, hiszen végső soron mindig a gyerekeké a jövő, és ők a legjobb befektetés. A gyerekek mindig megérdemlik a jobb sorsot.

Somos Emma (AKG, 11ny. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!