A csibém csibeidőben egy eléggé érdekes helyen volt, szabadulószobákat próbáltunk ki. Elmentünk a WestEndhez közel lévő „Szobafogság” helyszínére. A csibe két részre lett osztva. Az a rész, amelyikben én voltam, az Idegen Intelligencia nevet viselte. A hely, ahova bezártak minket is, három kis szobára volt bontva. A fél csibének a két-két fele a szélső szobákból indult. A feladatunk az volt, hogy a középső szobában található széfet kinyissuk, és a benne található kóddal kijussunk. Az egészre mindössze csak 1 órák volt ezért sietni kellett. Ha az elején nem töltünk el 30 percet feleslegesen azzal, hogy bejussunk a középső szobába, akkor még sikerült is volna. Sajnos lejárt az időnk, és elvittek az idegenek. De mentségünkre legyen mondva, ez volt a szobák közül a legnehezebb.

Nem akarok túlzottan sok mindent elárulni, mivel ha ti is elmentek, akkor az úgy nem izgi, ha mindent tudtok. A szobában voltak mindenféle zárak, amiket ki kellett nyitni, kulcsok és még sok minden izgalmas tárgy, amiknek a segítségére volt szükségünk. Csak egy pár példa: fejhallgató, alien ABC, vonalkód-leolvasó. Ha egy izgalmas csapatépítő programot szeretnétek, akkor a szobafogságot nektek találták ki!

Szarka Zsombor (9. évf.)

Szobafogság:
1063 Budapest, Szinyei Merse utca 15.
www.szobafogsag.hu

LIKE - értesülj az új cikkekről!