Pár hete a Forbes Flown jártunk. Volt olyan szerencsénk, hogy kiszúrtuk a tömegben Szentesi Évát, a WMN.hu női magazin főmunkatársát. A blogger 2015 óta dolgozik a magazinnak. Ebben az újságban is folytatta a méhnyakrákszűrés melletti kampányát, melyet azután kezdett el, hogy sikerült kigyógyulnia ebből a szörnyű betegségből. Hamvaimból című sikerkönyvében a rákkal folytatott küzdelméről ír.

Éppen elkezdődött egy előadás, mi viszont alig tudtunk arra koncentrálni ­– egyrészt, mert borzasztóan izgatottak voltunk, másrészt, mert egy kis füzetbe már jegyzeteltük a kérdéseinket, miközben fél szemmel lestük, sikerül-e majd elkapnunk az írónőt egy rövid interjúra. Sikerült.

Mit tervezel a jövőben?

Szeptemberben indult a magazin Hello, WMN című élő beszélgetős sorozata, most novemberben én is a színpadon leszek, és itt többek között szó lesz a rákedukációról is. Ezt az oktatási programot szeretnénk levinni vidékre, ahol orvosokkal, segítőkkel együtt hívnánk fel a szűrések fontosságára a figyelmet, illetve arról beszélnénk, hogyan lehet felállni ebből a súlyos betegségből, hogyan lehet egyáltalán erőt gyűjteni egy ilyen harchoz. A távlati terv az, hogy a rákedukációt továbbvigyük, akár iskolákba is. Márciusban pedig jön a második könyvem.

Elmondod, hogy az miről fog szólni?

A Rúzs és Tükör nevű blogom idén volt ötéves, és az elmúlt öt év blogbejegyzéseinek lesz ez egy esszenciája. Érdekesség, hogy a könyvnek én tervezem a borítóját.

Én pont tegnap fejeztem be a Hamvaidból című könyvedet

És hogy tetszett?

Nagyon tetszett. Miközben írtad a könyvedet, nem élted át újra túl erősen az egészet?

Ezt a dolgot el kellett tennem egy dobozba, amit be kellett zárnom. Már úgy vagyok képes beszélni és írni erről, mint egy kívülálló. Tehát én elmesélem, de nem kavar fel érzelmileg. Ha mindezt nem tudtam volna megtenni, valószínűleg újra megbetegítene. Szerencsére tudom úgy kezelni, hogy már egyáltalán nem kavar fel érzelmileg. Talán három hét alatt meg is írtam, kicsúszott az egész történet belőlem.

A betegséged alatt jártál terapeutához, beszélgettél más emberekkel, vagy azt teljesen egyedül dolgoztad fel?

Volt több terapeutám is. A lelki gyógyulás egy irtó fontos pillére volt a felépülésnek. Az orvosom is azt mondja, hogy az orvostudomány tulajdonképpen csak a tüneteket gyógyítja, a többit pedig a betegnek magának kell hozzátennie ilyen vagy olyan módon. Én egy nagyon nagy melót tettem mellé, és ez volt igazából a nehéz, nem a kezeléseket elviselni. De szerintem mindenkinek más az útja, mindenki máshogy dolgozza föl, és mindenki máshogy gyógyul. Mint ahogyan nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma betegség sem.

Milyen érzés, hogy a rákról Magyarországon már sok embernek te jutsz eszébe először?

Igazából nem foglalkozom ezzel, mert ez nem egy öncélú dolog, hanem hatékony segítségnyújtás, amivel szeretném felhívni az emberek figyelmét a veszélyekre. Rengetegen elmennek miattam szűrésre, és nem egy olyan esetről tudok, amikor éppen időben fedezték fel a rák megelőző állapotát, vagy már a kialakult tumort, de kezdeti stádiumban volt. Ezért egyáltalán nem érzem ezt se tehernek, se pedig zavarónak.

Gondoltál már arra, hogy tinédzsereknek is tarts előadásokat?

Szeptember elején Kisvárdán volt könyvbemutatóm. Az ottani szervezővel megbeszéltük, hogy a gimnáziumból is hoz hallgatóságot. Kifejezettem örültem a fiatal lányoknak. Igazából ebben a korban kell elkezdeni a figyelemfelkeltést, és így kell a fiatalokból tudatos felnőtteket nevelni, akik tudnak felelősen gondolkozni a testükről is.

Miért jó a WMN-nél dolgozni?

Mert arról írok, amiről akarok. Valamint azért, mert elképesztően jó csapatot hozott össze D. Tóth Kriszta. Most is azért vagyunk itt, mert eljöttünk megnézni a főszerkesztőt, akivel barátok is vagyunk, nem csak kollégák. Klassz a csapat, imádjuk egymást. Én nagyon szeretem, mindenkinek ilyen munkahelyet kívánok!

Milyen feladatokat látsz el a szerkesztőségnél?

Eredetileg díszlet- és jelmeztervezőnek készültem, aztán az írás csak úgy jött. De még most sem tartom magam vérbeli újságírónak. A WMN főmunkatársa vagyok, ez a hivatalos pozícióm. Ez azt jelenti, hogy cikkeket írok és szerkesztek, én felelek a képszerkesztésért, illetve az oldal közösségi csatornáin is többnyire én kommunikálok.

Hogyan zajlik nálatok a munka?

Tulajdonképpen folyamatos a munka, az online igazából sohasem alszik. A meetingeinken ötletelünk, inspiráljuk egymást, felvázoljuk a következő napok tartalmát. Egy masszív csapatban dolgozunk, februártól rendes szerkesztőségben. Mint mondtam, mi nemcsak kollégák, hanem barátok is vagyunk. És ebben is áll ennek a magazinnak a sikere.

Tervezel a nyomtatott sajtóba írni, esetleg más dolgokat is kipróbálni?

Ritkán írok nyomtatásba, az online-t jobban kedvelem – a szabadsága miatt. De szívesen kipróbálnám a tévét és a rádiót is. A könyvek pedig biztosan megmaradnak – amíg van témám, és egyelőre ez kifogyhatatlannak látszik. Az első viszont a rákedukáció marad.

Említetted, hogy könyvek biztosan lesznek. Továbbra is a saját életedről írsz, vagy más témát is tervezel?

Igen, abszolút tervezek. A harmadik könyv például egy regény lesz…

Rónai Sára és Sándor Csenge (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!