Mint ahogy azt megszokhattuk, az AKG programjainak sorából ebben a tanévben sem maradhatott ki a Sportnap, amelyen az egész iskola részt vett. Idén is jó hangulatban telt, és szerencsére a többség sokat is mozgott.

Mint mindig, a Sportnap most is a Tavaszi Fesztivál után zajlott le. Az elmúlt években ez az esemény általában az iskola épületében volt megrendezve (a rossz idő miatt), azonban most külső helyszínen és bent is lehetett sportolni. A részvétel alapjában véve kötelező volt, azonban nem kellett minden programon részt venni (mondjuk ez lehetetlen is lett volna). Azért érdemes volt aktívnak lenni, mivel a részvételért és a teljesítményért is kaptunk pontokat, minden évfolyam külön-külön. Tehát az évfolyamok között volt egy barátságos versengés. És hogy miért is? Egy bizonyos plüss majomért, amit mindig a győztesek kapnak meg, és ez a következő évig velük marad. És, hát legyünk őszinték, ez egy ösztönző dolog. Legalábbis a mi évfolyamunk számára az volt, a többség valamelyik induló csapatnak a tagja lett.

Mielőtt elkezdődött volna az egész napos program, szokás szerint előtte még megírtuk az éves tanárértékelést. Gondolom ez csak a hetedikesek számára volt újdonság, mivel alapvetően minden ugyanúgy zajlott, mint az előző években. Utána mindenki mehetett játszani vagy szurkolni. A 7., 8., 9. és a 9ny. évfolyamok számára egy kinti helyszínen voltak előkészítve a sportesemények, méghozzá az ELMÜ sportpályán. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnunk, egy pár perces sétával már meg is érkeztünk. Odaérkezve engem kellemes meglepetés ért, mivel rendelkezésünkre állt többek között sok szabadtéri pálya (pl. a focihoz), és egy nagy tornaterem a benti sportokhoz (röpi, kosár, pingpong).

Ezek mellett még számos sportot és tevékenységet volt lehetőségünk kipróbálni, például az íjászatot és a falmászást is. Egy évfolyamon belül a csoportok nemek szerint voltak kialakítva, szóval minden sportágban volt fiú és lánycsapat is (akár több is). Ez azért is volt jó, mert így azok, akik éppen nem játszottak, drukkolhattak az évfolyamtársaiknak. A meccseknél persze az eredmény is fontos volt, de azt is jó volt látni, hogy mennyire összetartóak az évfolyamok, és jó volt drukkolni a többiekkel, a többiekért is.

Nekem nagyon tetszett ez a helyszín, és alapjában a sportok is, mert sok újdonságot is ki lehetett próbálni.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!