December 18-hoz mindenkinek más és más reménye fűződött. Vannak, akik egy új kor kezdeteként gondoltak a napra, mások egy klisékkel telerakott elszomorító film bemutatójára számítottak, mely örökre letöri a Star Wars rajongók lelkesedését. De ami biztos, hogy három generáció várta feszülten a pillanatot, mikor felébred az erő.

A világon mindenhol Star Wars őrület folyik, rengeteg csatornán adtak le Star Wars filmeket, hogy ráhangolják a nézőket az eljövendő eseményre. A mozijegy-eladások világcsúcsokat döntöttek meg, hiszen ha valami, akkor a Star Wars az, amit minden gyerek és felnőtt egyaránt ismer. Ám a már említett pesszimista előérzetek sajnos nem voltak alaptalanok. Egy évvel ezelőtt ugyanis a Disney megvette a jogot a Lucasfilmtől, hogy ők készíthessék el a még csak tervezett hetedik epizódot. Mindenki tudja, hogy a Disney tud filmet készíteni, de erről a cégről akaratlanul is a Miki egér, valamint rengeteg mese és animációs film jut az eszünkbe, amiket nem szívesen párosítanánk Darth Vaderrel, Luke-kal, avagy az egész Star Wars világgal, mert az eredmény határozottan katasztrofálisnak tűnik. Egyeseknek némi reményt adhatott, hogy a Disney J. J. Ambramset ültette a rendezői székbe (Star Trek, Mission Impossible 3, Lost, Alias…), de ez így is kevés volt ahhoz, hogy enyhítse félelmeinket.

Nagy szerencsével a premierre kaptam jegyet, és meghívtam apámat, aki szintén nagy Star Wars rajongó. Az Eurocenter mozijában szokatlanul nagy sorok álltak, egy olyan helyen, ahol általában ritka a telt ház – egészen mostanáig. A film a szokásos „réges régen, egy messzi-messzi galaxisban” szöveggel indult, mire mindenki tapsolni kezdett.

És most a filmről. Az elejétől kezdve úgy éreztem, hogy ez a negyedik rész felújított változata, új szereplőkkel és új helyszínnel, hiszen itt is egy hologramot kellet megszerezni, ami megmentheti a galaxist a Darth Vaderre túlságosan is hasonlító sith lovagtól. Ám egy új szál is belekeveredik a történetbe. Akik eddig azt hitték, hogy Leia az egyetlen nő a galaxisban, most tudják meg, hogy egy nő a főszereplő! Valószínűleg azért, mert a Disney úgy gondolta, hogy eddig túlságosan is nőmentesek voltak a Star Wars részek.

A film stílusa is gyökeresen megváltozott. Sajnálattal közlöm, hogy a film nem adta vissza azt a tipikus Star Wars hangulatot, ám ez nem feltétlenül gond. Gondoljunk csak bele: az első három rész is nagyban tér el a második háromtól. Például az első három részben sokkal nagyobb szerepet kapott a politika, és rengeteg jelenet játszódott a politika központjában, a Corusan bolygón, míg (az élesebb szeműek észrevehették) a második háromban mindössze két másodpercig mutatják a várost, amely ellepi az egész bolygót. Mindez jelentheti azt, hogy ez egy új stílus eljövetele, ami újabb három részen át fog kísérni minket.

Nem lehet nem észrevenni, hogy még Star Wars-mércével mérve is rengeteg lövöldözős rész szabdalta szét a filmet, ennek ellenére csak egy lézerkardpárbaj játszódott le a két és fél óra alatt. Ez pedig felháborító! Ráadásul az az egy sem volt valami heves ütközet.

A filmben rengeteg vicces mondat szerepelt – hogy kicsit visszahozzák a régi Han Solo vidám személyiségét, aki mostanra már talán nyugdíjas is lehet.

Kissé furcsa érzés volt, amikor egy-két jelenetnél hirtelen középkori lovagregénybe csöppentünk bele, majd buddhista templomokat tekintettünk meg, aztán heves csatába kezdtünk a rohamosztagosokkal.

A negyedik résszel való hasonlóság szinte a végéig kitartott, ám volt benne egy fordulat, ami talán még Anakin Skywalker sötét oldalra való átállásánál is fájdalmasabban fogja érinteni a régi rajongókat.

Összességében: hiányzott a jó öreg Star Wars stílus, az új hangulatot pedig csupán egy szóval tudnám leírni: Disney. De ez nem feltétlenül probléma. Mint mondtam: a filmeknek változatosaknak kell lenniük, és alkalmazkodniuk kell az adott korhoz. Vagyis talán ez tényleg nem a vég, hanem egy új kezdet.

Rafai Benedek (AKG, 7. évf.)

Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: Episode VII - The Force Awakens, 2015, 136')
Rendezte: J. J. Abrams
Szereplők: Daisy Ridley, John Boyega, Harrison Ford, Mark Hamill, Carrie Fisher

LIKE - értesülj az új cikkekről!