Kocka vagy digitálisan átállt?

A most következőkben személyes jellegű eszmefuttatásomat olvashatjátok arról, hogy, akit kockáknak hívunk ma, azok tényleg függők-e, mert szerintem a helyzet kicsit más.

A digitális átállás rövid vagy éppen elhúzódónak is mondható átmeneti időszakát éljük. Az analóg tévék és rádiók időszaka elmúlt, és az internet veszi át minden felett a hatalmat, a digitális tévével, az interneten fogható rádióval. A hordozható lejátszók nagy szerepet játszanak ebben, a 3G és a Wi-Fi segítségével. Az új játékok pedig úgynevezett „webkettősödést” élnek át, ahol a közösségi oldalakkal összekapcsolhatjuk tevékenységünket, így nem ritka, hogy a Facebookon minden új játékbeli tárgyunkról tudomást szerezhetnek ismerőseink.

Kocka

Azt mondják, hogy azok, akik a Facebookon lógnak egész nap, nem normálisok. Ez persze az én véleményem szerint is igaz, de nagyon sokan már azt gondolják, hogyha Facebookod van, kocka vagy, ha játszol gépen, kocka vagy, néha még ha dolgozol gépen, akkor is. Pedig itt a nagy helyzet, hogy már az élet is kezd monoton lenni analógként, lassan az egész életünket át kell tenni digitális formátumba. Ebben a helyzetben pedig nem kocka vagy nem vagy kocka a kérdés, hanem sokkal inkább az, hogy túl akarsz-e élni vagy nem, mert az analóg világban nem biztos, hogy sikerrel fogsz járni. Ráadásul hamarosan át kell állni mindenkinek a digitális sugárzás vételére, ami újabb problémákat okoz. Úgy gondolom, hogy érdemes néha a jövőbe nézni, hogy 1000 év múlva ezek a kockák még mindig azok lesznek, vagy éppen ők lesznek már azok, akik a régi, hagyományos dolgokhoz vágynak vissza. Gondoljunk csak bele, hogy ami most a környezetvédelem (nem járunk kocsival, nem gyártunk csomó fölösleges dolgot), az 1000 évvel ezelőtt teljesen természetes dolog volt, ugyanis nem volt se kocsi, se gyár.

Persze a jelenben élünk, de a kockák nem őrültek és nem függők – legalábbis akiket annak hívunk –, csak máshogy képzelik el társadalmi szerepüket, és máshogy érzik jól magukat. Mindenki azt csinálja, ami jól esik neki, azzal foglalkozzon, amivel szeretne.

Sokan azt mondják például, hogy a chaten veszélyes társat keresni. Szerintem meg a diszkóban fényévekkel veszélyesebb.

Halpern Bence Márk (AKG, 10. évf.)

0 Tovább

Mi is az a témahét?

Mikor hazajöttünk a Nyírségből, sokat gondolkodtam, hogy miért is csináljuk ezeket az utazásokat. A legtöbb iskolában ez a fajta tanulás ismeretlen. Sok barátom nem is érti: amikor hív, azt felelem, nem érek rá, témahéten vagyok.

TémahétMi is az a témahét? Évente négy témahetünk van az iskolában,kétszer elutazunk, a másik két alkalommal pedig az iskolánkban vagy a városban kerül sor ezekre a napokra. Azokat a napokat, mikor témahét címen elutazunk, tulajdonképpen egy alternatív, 4 éjszakás iskolai kirándulásnak is lehetne nevezni. Rendhagyó, ugyanis más dolgok történnek velünk, mint a legtöbb iskolában. Normálisan egy iskolai tábor, kirándulás úgy néz ki, hogy vonattal vagy busszal elutazik az egész osztály vagy az évfolyam, hogy közös programokon vegyenek részt. Alapvetően pihenésről, szórakozásról, csapatépítésről szólhat. Míg nálunk a témahét a tanulás része. Mi jegyet kapunk teljesítményünkre, munkánkra, projektünkre. Az a különbség, hogy ezen alkalmakkor kilépünk a megszokott hétköznapokból, a napi rutinból, és más módszerekkel, más eszközökkel tanulunk. Ilyenkor – az iskolapadon kívül – az élet más szeleteit is megismerhetjük.

Mivel foglalkozunk a témaheteken? Minden alkalommal más és más témát kapunk. Természetesen ezeket sem teljesen véletlenszerűen. Mikor tanáraink témát választanak, jelentősen befolyásoló körülmény, hogy milyen életszakaszban tartunk, mennyire vagyunk érettek. Nyilvánvaló, hogy egy hetedikes kisgyereknek nem ugyanarról fog szólni a témahete, mint egy végzősnek, akit már a kisfelnőtt kategóriába lehet sorolni.

TiszabercelAKG-s éveink alatt rengeteg témahéten leszünk túl. Megismerkedünk a világnak olyan szeleteivel, problémáival, melyekkel – ha nem ide járnánk – valószínűleg nem találkoznánk. Ha nem is tudásra, de nagy tapasztatra, komoly ismeretekre teszünk szert. Közel három tanévet töltöttem el az AKG-ban, tizenegy témahéten vettem részt. És még van négy évem. Voltak természettudományos témaheteink, volt, mikor a szegény gyerekeknek csináltunk ajándékokat, volt elsősegély-témahetünk, volt, hogy újságot kellett készíteni, és még sorolhatnám. Tavasszal például Tiszabercelre mentünk, ahol a falu társadalmi kérdéseivel, szociális problémáival foglalkoztunk. Számomra talán ez volt a legizgalmasabb. Részben azért, mert mindig is foglalkoztattak a szociális és társadalmi kérdések. Valószínűleg azért csak mostanra került sor ilyen témahétre, mert meg kellett várni, amíg mindenki elég érett lesz, hogy tudja, miként kell viselkedni efféle helyzetben. Hogy tudjuk, miként kell olyan emberek között viselkedni, akik más kultúrában élnek, mint mi, másfajta tudás van a birtokukban, mint nekünk.

Szerintem ez a legjobb módja a tanulásnak. Ezen az úton sokkal könnyebben veszem rá magamat. Nem beszélve arról, hogy az így begyűjtött információk sokkal jobban megmaradnak, használni is jobban fogjuk később. Hiszen nemcsak tanulunk és magoljuk az anyagot, hanem dolgozunk is. Anyum szerint velem van a gond, amiért nem vagyok tökéletes tanuló. Apum szerint az iskolarendszerrel van a gond, és ha mindent ilyen módon tanulnánk, többre lehetne menni. Legalábbis sok gyerek örülne neki.

Bruck Áron (AKG, 9. évf.)
fotók: Tenk Vivien

0 Tovább

Diákdráma: Punk Rock a Pesti Színházban

„Egy vérző világ az otthonom
Ilyen világban kell talpon maradnom”

Hogy mire gondoltam, mikor meghallottam a darab címét? Természetesen a zenére. A pörgős, szókimondó, szabad punk rockra. Arra, hogy a darabban központi szerepet fog játszani a punk rock. Így is történt, csak kicsit máshogy, mint ahogy elképzeltem.

punkrockAnglia, Stockport, egy fizetős iskola a helyszín. Olyan fiatalok tanulnak ott, akik nem gazdagok, de szüleik meg tudják fizetni nekik ezt az iskolát. Tizenhét évesek, érettségi előtt állnak. Hat diák, hat különböző egyéniség.

Hetedikként egy új lány érkezik, Lilly Cahill személyében. Lilly hamar beilleszkedik az osztályba, megismeri társait, akik olyan karakterek, mint akikkel a mindennapi életünk során gyakran találkozunk.

Mindegyikőjük tulajdonságaiból felfedeztem egy kicsit a saját környezetemben élő emberekben. Hiszen mindenhol vannak olyanok, akik jól tanulnak, azért, mert szeretnek tanulni, vagy mert félnek, mert a szüleik leszidják őket, ha rossz jegyeket hoznak. Ismerünk olyanokat, akik élsportolók s emellett jó tanulók, akik okosak és visszahúzódóak, s vannak olyanok is, akiket számos atrocitás ér. Vannak, akik ott rúgnak bele a másikba, ahol tudnak, jólesik nekik bántani a másikat. Ijesztő volt látni Bennett dühkitöréseit, ahogy Chadwicket gúnyolta, s testileg is bántalmazta, megalázta. Feszülten várta az ember, hogy valaki a segítségére siessen, szinte késztetést éreztem arra, hogy odakiabáljak, hogy amit tesz, nem helyes. S bár vannak, akik próbálnak a gyengébb mellett kiállni, mint Tanya is, ez nem mindig elég.

Rossz volt látni, ahogy a többség végignézte Bennett tetteit. Egy szó nélkül tűrték, és nem is tették neki szóvá később sem cselekedeteit, nem próbálták megszüntetni a lassan folyamatossá váló szekálását.

A darab tehát a szereplők iskolai hétköznapjait mutatja be, kapcsolataikat, kötődésüket egymáshoz, a világhoz. Ezek a kapcsolatok nagyon felületesek, látszott a szereplőkön, hogy nem is szerették volna a másikat jobban megismerni. Megelégedtek azzal, hogy eltöltötték egymás mellett az időt.

Felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem szeretnének többet? Miért elég nekik ennyi kapcsolat a másikkal? Miért nem mertek kiállni a gyengébb mellett?

A darab tragédiával zárul, mint ahogy azt végig sejthetjük. Az ajánlóban utalást tesznek a norvégiai tömeggyilkosságokra, így ki lehet találni, hogy miként végződik a történet. Ennek ellenére tartogat meglepetést a nézők számára.

A színészek elég gyengén játszották szerepüket, számomra több szereplőnél nem volt hihető, hogy ők érettségi előtt álló diákok. Az öltözködésük, beszédstílusuk nem illett össze. Néha olyan mondatokat mondtak, amit szóban nem szoktak mondani az emberek. Sokat káromkodtak, ezzel nem volt baj, ez próbálta hitelessé tenni őket, hiszen mostanában sajnos nagyon sok fiatal kötőszava valamilyen csúnya szó.

A díszlet tetszett, nagyon hasonlított a mi iskolánk tereihez. Az egész színpad dobogókból, székekből, egy üdítős automatából és egy pingpongasztalból állt.

A két óra túl hosszú volt számomra, néha nem tudta teljesen lekötni a figyelmemet. Számomra az sem vált nyilvánvalóvá, hogy miért követte el ez a diák ezt a tettét, de talán erre nincsenek is válaszok. A darab vége pedig… nem is tudom, olyan befejezetlennek tűnt. Vártam a katarzist, de úgy éreztem, elmaradt.

Pedig a történet jól ki van találva, nagyon sok kérdést vetett fel még így is bennem az előadás.
A darab után egy beszélgetésen vehettünk részt a dramaturggal, Kovács Krisztinával és a rendezővel, Eszenyi Enikővel.

A teljesen értelmetlen kérdések, témák mellett előkerültek érdekes dolgok is. Eszenyi Enikő elmesélte, hogy pszichológusokat, szakértőket, fiatalokat kértek fel, hogy segítsenek nekik élethűvé tenni a darabot. Hogy megérthessék, hogy mi forgott az elkövető fejében, mi motiválhatta tettét. Erre a kérdésre nem találtak választ, mert erre a kérdésre maga a tettes sem tud általában választ adni, annyi minden szerepet játszik a tettében. Érdekes volt hallgatni a felnőttek okfejtéseit, hogy miképp tudnák kiszűrni és megakadályozni az ilyen dolgokat.

A pécsi mészárlás egyik túlélője, Ákos, és barátnője is segített nekik. Élményeit megosztotta a színészekkel, a rendezővel. Eszenyi azt mesélte, hogy furcsa módon Ákosnak nem esett nehezére elmondani a történteket, látszott, hogy nagyon szeretne segíteni nekik, és a történtek felidézése neki is segít a feldolgozásban. Ami nagyon érdekes volt, hogy a fiú elbeszélése alapján a lövöldözés tizenegy másodperc alatt zajlott le, de ez a számára egy örökkévalóságnak tűnt, miután rádöbbent a helyzet komolyságára.

Nem tudom elképzelni, hogy hogyan érezném magam egy ilyen eset után. A norvégiai tömeggyilkosság után egy héttel voltam kint Oslóban. Volt bennem egy kis félelem, akkor is, ha tisztában voltam vele, hogy az elkövetőt elfogták. Innen távolról is rémisztő volt hallani, hogy mi történt. Mikor kint voltam, azt láthattam, hogy az emberek minden alkalmat megragadnak az emlékezésre. Nagy figyelmet fordítottak arra, hogy összefogjanak, s vigasztalják, segítsék egymást.

A dramaturg elmesélte még nekünk, hogy Simon Stephens tanárként dolgozott, mielőtt drámaíró lett, s főként a mai fiatalokat érintő problémákról ír modern felfogású, kegyetlenül őszinte darabokat.

Minden rész előtt-után, lejátszottak az előadásban egy dalt, ezeket a dalokat az író ajánlotta a darabhoz, ő válogatta ki. Minden dal szövegének köze volt az eseményekhez, de sajnos ezt csak az fedezhette fel, aki figyelt a dal szövegére is.

A számomra némi hiányérzetet hagyó előadás ellenére mégis ajánlanám ezt a darabot, mert érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi de mennyi hasonlóságot fedezünk fel az angliai kamaszok és a saját ismerőseink vagy épp magunk között. Elkerülhető-e az elkerülhetetlen, ha tudatosabbak vagyunk, ha figyelünk a környezetünkre, a másikra, az apró jelekre, amikor még tudunk talán segíteni.

Varga Dóra (AKG, 11. évf.)

Simon Stephens: Punk Rock, Pesti Színház
Rendező: Eszenyi Enikő
Szereplők: Varju Kálmán, Réti Adrienn, Lengyel Tamás, Bata Éva

0 Tovább

Politikus leszek

PolitikusPolitikus leszek, azért, mert semmihez sem értek. A politika az egyetlen olyan terület, amihez viszont mindenki ért, így – gondolom – én is. Talán még a foci ilyen. Ehhez a két dologhoz minden magyar ért.

Az összes többi dolog macerás, nehéz megtanulni, nehéz érteni hozzá, minden olyan bonyolult. Ahogy a legtöbb ember, én sem értem a világ működését. Kevesen tudják, hogy a világ hogy jött létre, hogy született. Honnan fúj a szél, és mi az, hogy az univerzum tágul.

Matematikus nem lehetek, sohasem fogom érteni, hogy mi, hogyan találkozik a végtelenben. A fizikát és a kémiát sem értem. Ahogy a legtöbb embernek, nekem sem világos például az a jelenség, hogy kint megnyomok egy gombot és bent csörög. Vagy az, hogy összeöntök különböző vegyületeket, és az mitől robban. A biológia pedig maga az őrület, valahogy leragadtam a porzó- és bibeszálnál. Azt hiszem, a klónozás vagy a génmanipuláció túl magas nekem. Vagy ha csak az informatikáról beszélünk. Az emberek nap mint nap használják a számítógépet, munkához, tanuláshoz, információk begyűjtéséhez. Még sincs fogalmunk arról, mitől van, hogy beütök egy szöveget, erre a monitoron előugrik egy ablak vagy elindul egy videó. A zenélés még olyan jópofának is tűnik, de ahhoz, hogy valaki színpadra álljon, elképesztően sokat kell gyakorolni, azt mondják, minimum tízezer órát. Például van egy fekete barátom, Noé, aki elég komolyan zongorázik. Azt mondják, nagyon tehetséges, napi három-négy órát gyakorol, és még így is kérdéses, hogy elér-e komolyabb sikert. A foci sem sokkal könnyebb. Éveken keresztül keményen kell edzeni. Magánedzésekre kell járni, speciális gyakorlatokat végezni, és még így is nagyon keveseknek sikerül tényleg sokra vinniük. Tulajdonképpen bármiről is beszélünk, tudomány, művészet, üzlet, sport, eszméletlen mennyiségű tanulás, gyakorlás, munka szükséges a sikerhez. És még tehetségesnek is kell lenni. Semmi sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Nem csoda, hogy kevesen is vannak, akik a csúcsra jutnak, vagy akár csak jól megélnek a választott szakmájukból.

A politika azonban más. Magyarországon senki sem tanulja, de mindenki ért hozzá. Az emberek tudják, mi kell az országnak. Tudják, ki a csaló, ki nem. Tudják, kit kell elzavarni, leváltani, lecsukni, kivégezni. Kit kell szeretni, utálni, kiközösíteni vagy a magasba emelni. És persze a legjobban azt tudják, hogy kit kell megválasztani. Az egészben az a legjobb, hogy sokan, akik semmihez sem értenek – ilyen vagyok én is –, önmagukat találják a legalkalmasabbnak a politikai feladatok ellátására. Hiszen ki mást?

Ha mindenki érti a politikát, mindenkinek van erről véleménye, akkor ez talán nekem is menni fog. Ezért én is „politikus” leszek.

Bruck Áron (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

Élet a gimiben: Gimisorozat a weben

GimisorozatCsapnivaló színészi játék, életszerűtlen párbeszédek, nevetséges karakterek jellemzik az AKG-ban játszódó, epizódonként 5 perces Gimi című internetes sorozatot, amely már-már önmaga paródiája. Eddig 14 rész jelent meg, kénytelen voltam az összeset végignézni, és soha életemben nem unatkoztam még annyira, mint ebben a hetven percben. Az alaptörténet a sport- és művészeti tagozat közötti (óvodás szintű) viszálykodásról szól. Az is igaz, hogy az egyes epizódok alatti kommenteket olvasgatva rá kellett jönnöm, hogy a gimnazisták nagy részét sikerült lekötni (igaz, hogy csak napi 5 percre) ezzel a buta, értelmetlen, a valóságra egy kicsit sem hasonlító sorozattal. A sporttagozatosok mindenféle gyerekes trükkel próbálják megkeseríteni a művészetisek életét, akik ez ellen nem tesznek semmit, csak a szerelmi életükkel és a színdarabjaikkal foglalkoznak. Ha a film készítői azt hiszik, hogy így néz ki az élet egy magyar gimnáziumban (jelen esetben az AKG-ban), akkor hatalmasat tévednek. Azt gondolom erről a sorozatról, hogy két pozitív tulajdonsága van: a helyszín és az alapötlet. Nagyon jó gondolat volt az író/rendező fejében, hogy legyen egy olyan internetes sorozat, ami egy kicsit amerikaias stílusban, de a valóságtól nem teljesen eltérően festi le egy gimnázium életét szerelemmel, viszálykodással… stb., de ehhez kellett volna valamiféle tehetség. A sorozatban megfordulnak neves színészek is, például Reviczky Gábor, aki az undok, gyerek- és pedagógusgyűlölő portás viszonylag jól kidolgozott karakterét alakítja. Nekem nem tetszett ez a sorozat, lehet, hogy valaki más teljesen eltérő véleményen van, de nálam 10-es skálán maximum 3-at kapna. Ebből egy pont az ötlet, egy a helyszín és egyet pedig szánalomból adok neki. Hát erről nagyjából ennyit tudok mondani. Ha bárki úgy gondolja, hogy felkeltettem az érdeklődését, az látogasson el a gimisorozat.tv2.hu oldalra.

Takács Iván Péter (AKG, 9. évf.)

0 Tovább

Filázós téma

Fila policeSzinte egyenruhaként hordott válltáskák és belőlük „gúnyt űző” szóviccek lepték el a netet és főleg a Facebookot az utóbbi hónapokban. Egyesek szerint ciki, másokat meg teljesen hidegen hagy a téma. Egy biztos: a FILA-vírus terjed. De honnan kezdődött az őrület?

Bár tagadhatatlan, hogy a táskák elterjedésében a hazai Tesco-láncok hűségpont-akciója játszotta a legnagyobb szerepet, az akció nem hazai, hanem holland ötlet, amit nemcsak nálunk, de többek között Németországban is már sikerre vittek. Ezt a számok is tükrözik: több mint 7 millió FILA-táskát értékesítettek ilyen akciókban az egész világon. Magyarországon azonban nem a Tesco árulta először a már-már kultikusnak számító FILA válltáskát, hanem a MOL – már 2009-ben elindított egy hasonló akciót, a mostaninál jóval szerényebb sikerrel.

Fila hagyományőrzésAz utcákon már nem lehet úgy közlekedni, hogy ne futnánk össze a bűvös F betűvel, de elkészítették már a FILA-rapet is, illetve külön Tumblr oldal és Tumblr címke született, csak azért, hogy a FILA-táskát viselő személyekről gyűjtsék a képeket. A Facebookon csoport alakult azoknak, akik „még nem” rendelkeznek FILA-táskával, sőt Debrecenben még flash mobot is szerveztek, azonban ez nem járt sikerrel: összesen 4 táskás fiatal jött össze.

Rövid távon ugyan biztosan kifizetődő az akció a Filának, azonban lehet, hogy a márkát a jövőben ezzel az akcióval fogják azonosítani, ami nem biztos, hogy hosszabb távon jó az olasz gyökerekkel rendelkező vállalatnak.

Halpern Bence (AKG, 11. évf.)

a képek forrása: Facebook, Akiknek nincs Fila táskájuk

Sokszor keressük a FILÁT

Nem csak az utcákat lepték el a táskák, hanem az internetet is. Az akció kezdete óta robbanásszerűen megugrottak a keresések Magyarországról a „fila” kulcsszóra a Google-on. Magyarország a világ élmezőnyében sem áll rossz helyen: csak a mexikóiak és a brazilok előznek meg minket a FILA-mániájukban.

 Fila Google

0 Tovább

Tudjuk, hogy Jedi vagy! - avagy a népszámlálás diákszemmel

Elkezdődött. Megszámolják a magyart. Október 1-től 31-ig minden lakásba bekopogtat egy népszámláló biztos, aki odaadja, majd egy hónappal később el is viszi a kérdőívet.

Na nem kell megijedni, a népszámlálás anonim. Tehát bár mindenkinek kötelező kitölteni, különben büntetésre számíthat, akár olyan nyilvánvaló lehetetlenséget is be lehet írni, mint hogy jedik vagyunk.

És itt el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami egy hozzám hasonló korú embernek talán a legérdekesebb lehet. Mert persze nem elhanyagolható, hogy országszerte több mint 40 ezer számlálóbiztost alkalmaznak, de akkor is sokkal izgalmasabb, hogy az emberek a népszámlálás ürügyén milyen hülyeségeket találnak ki.

Jedi vagy?A legnépszerűbb kezdeményezés az, hogy vállald, hogy jedi vagy. George Lucas filmje, a Star Wars már sok iparágat megihletett, sok népi kezdeményezés követte, most éppen a népszámláláson van a sor. A csoportnak, ami arra biztat, hogy vállald a jediséged, már 17 772 követője van. A napokban még országos tévécsatorna híradójába is bekerült ez a hír. Itt a népszámlálás szóvivője kijelentette, hogy ő nem találja annyira viccesnek a dolgot, de ha az emberek ettől jobban érzik magukat, hát legyen. Találkozókat, táborokat szerveznek, és a legelvetemültebb emberek megpróbálnak a jedi vallás törvényei szerint élni. Vagyis békében, egyetértésben, egyensúlyban és igazságban. Ha te is jedi akarsz lenni, nem kell mást tenned, mint nyomnod egy lájkot a Facebookon, és a népszámláláson vallásnak beírni, hogy Jedi rend. Persze, ha úgy érzed, hogy inkább a sötét oldal létezik benned, természetesen azt is mondhatod, hogy szith vagy, de tudnod kell, hogy mi, jedik, többen vagyunk!
(2001-ben Ausztráliában 70 ezren vallották magukat jedinek, Kanadában 21 ezren, Új-Zélandon 53 ezren, ami a népesség 1,5 százalékát jelentette. Angliában és Walesben 390 127 jedi volt 2001-ben, a népesség 0,7 százaléka. De Brightonban például a népesség 2,6 százaléka vallotta magát jedinek.)

Ha viszont úgy döntesz, hogy a Star Wars világa távol áll tőled, még mindig jelölheted magad a Repülő Spagettiszörny Egyháza tagjának, sörimádónak vagy esetleg csillámfaszlámának is.
Én azt javaslom, hogy bármilyen vallású vagy, a népszámlálás ezen kérdését nem kell olyan komolyan venni, és ha te is úgy gondolod, lehet komolytalan választ adni.

Az erő legyen veled!

Gálosi Dóri (AKG, 8. évf.)

6 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek