A naplóírás egy olyan tevékenység, ami nincs nemhez kötve, nem csak lányok vagy csak fiúk csinálhatják. Mégis valamilyen szinten lányos dologgá vált, és ezzel én nem értek egyet – nem hiszem, hogy naplót csak lányok írhatnak. Mindenkinek ugyanolyan jó visszaolvasni a vele történt, az életét meghatározó eseményeket vagy csak az átlagos napjait.
Ha összeveszel valakivel, például a szüleiddel, és nem találsz senkit, aki a te oldaladon állna, egyben biztos lehetsz: a naplód azon fog. A naplód biztos megért mindig, akkor is, ha előre köszönsz, de a plátói szerelmed nem köszön vissza a folyosón, annak ellenére, hogy a korkülönbség még nem olyan nagy, hogy ez várható legyen.
A naplóírás segít feldolgozni a nehéz dolgokat, és segít nem elfelejteni az elképesztő pillanatokat, ezt tapasztalatból mondom.
Ha leírod, az sosem vész el, viszont ha csak a fejedben van, elképzelhető, hogy elfelejted.
Én a tízéves születésnapomra kaptam az első naplómat anyukámtól, ő csinálta, és a borítóján egy családi fotó van. Már majdnem tele van, mert minden fontosabb jó és rossz dolgot egyaránt beleírok, amikor meg a kedvem úgy tartja, vissza is olvasom őket. Van, amelyik bejegyzésen sírok, és van, amelyiken nevetek.
Ha este előveszem a naplóm, anyukám azonnal tudja, hogy ma valami meghatározó dolog történt velem. Ilyenkor rám mosolyog, és azt kérdezi: Majd azért elmeséled? Én erre általában azt válaszolom, hogy lehet, és ennyiben is maradunk. Én írom tovább a naplóm, ő meg kimegy a szobámból.
Ha te is úgy gondolod, hogy szeretnéd megőrizni és visszaolvasni életed nagy pillanatait, írd le őket, nem kell nagyon hosszan. Ha nincs hozzá türelmed, elég, ha csak röviden leírod, mi történt veled, és hidd el, már egy hét után is öröm lesz visszaolvasni az írásaidat.
Nyitrai Hanna (AKG, 9ny. évf.)
Utolsó kommentek