A Petőfi TV idén márciusban kezdte meg szorgos munkáját, „apukája”, a Petőfi Rádió már évek óta szorgoskodik a magyar zene körül. Ennek egyik eredménye a NAGY-SZÍN-PAD elnevezésű „tehetségmutató”, ahol magyar együtteseknek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, a legjobbaknak pedig fesztiválos fellépéseket. Ez nagyon szépen hangzik. Biztos így van?

Idén második alkalommal rendezik meg az eseményt, a tavalyi évhez hasonlóan a 9 indulót a Petőfi felkért zsűricsapata választott ki. Az egy évvel ezelőtti versennyel ellentétben ez alkalommal nem igazán sikerült viszonylag kezdő, a nagyközönség számára ismeretlenebb zenekarokat találni (bár a tavaly induló Ivan & The Parazolt, vagy a végül nyertes Mary PopKidset már akkor sem soroltam volna a kezdők kategóriájába). A megmérkőző zenekarok a Honeybeast, az Ocho Macho, a Babel, a Headbengs, a Kelemen Kabátban, a Middlemist Red, a Margaret Island, a The Biebers, és a Soerii & Poolek.


Margaret Island

Közülük talán a Headbengs, a Babel és a Margaret Island neve csenghet kicsit ismeretlenebbül, de aki mostanában bármennyire is figyelt a hazai nagyobb zenekarok előtt fellépő vendégekre, az már róluk is hallhatott. A Headbengs, nevéhez hűen a keményebb, igazi fejrázós zenét játssza, sokat hallhattuk őket a Supernem előtt. Babelék mostanában az Anna & Barbies vendégeként turnéznak, míg a Margaret Island a hagyományosabb dallamokkal foglalkozik, Lábas Viki énekesnőjük hangja egészen magával ragadó.

A többieket valószínűleg már nem kell bemutatni, ha nem is tudjátok pontosan, milyen szám is tartozik hozzájuk, biztos ismerősen cseng a nevük. A NAGY-SZÍN-PAD versenyzőinek kihirdetése után nem egy helyen olvastam, hogy a zenekarok neve mellé odaírták a Facebook like számaikat, ezzel is jelezve, hogy itt bizony már nem kezdőkről van szó (a csúcs az Ocho Macho 56 ezer like-ja, de a többiek sem panaszkodhatnak). Ez azért is fontos, mert a versenynek igen nagy részét adják a közönség szavazatai, amiket természetesen szintén a közösségi oldalon keresztül adhatnak le.

A tét nem kicsi, hiszen a nyertes a legnagyobb magyar fesztiválok kiemelt helyein léphet majd fel (például Robbie Williams előtt, a Szigeten), és képviselheti hazánkat a 2015-ös Eurosonic-on, ami Európa legnagyobb zenei expója. A többieknek sem kell szomorkodniuk, hiszen az összes nagyobb hazai nyári zenei eseményen részt vehetnek.

A Petőfi rádiót sokszor szokták azzal vádolni, hogy kicsit ráerőszakolja magát a magyar zenei életre, nagyobb lett a befolyása, mint az ideális lenne. Egy ilyen esemény pont arra lenne tökéletes alkalom, hogy megmutassák, hogy ugyan a kétkedőknek valahol igazuk van, de azért a tevékenységük egyáltalán nem káros, hanem előre viszi a hazai könnyűzene ügyét. Az idei versenyzőkkel ez inkább csak langyos vízben ringatózás, hiszen az indulók többsége –közöttük valószínűleg a későbbi döntősökkel és a nyertessel – már nem szorulnak akkora segítségre, mint a tényleg ismeretlen, kezdő zenekarok. Ezeket a kezdőket a petőfisek tényleg felkutathatnák, felkarolhatnák, hogy éveken keresztül ne csak egy csoportnyi zenész évi egy pár slágerét hallgathassuk.

Gálosi Dóra (11. évf.)

 Nagyszínpad döntő: május 30.
Élőben az Akváriumban, illetve a Petőfi TV-n és Rádión

LIKE - értesülj az új cikkekről!