Emlékszik még valaki arra, mikor kapott legutóbb magyar film fődíjat A-kategóriás filmfesztiválon? Mármint A nagy füzet előtt, ami Karlovy Varyban győzött? Régen volt, az biztos. Érdemes hát megbecsülnünk a rendező, Szász János új filmes munkáját, amely a nemrég elhunyt svájci magyar írónő, Agota Kristof regényéből készült. De megnézni nem a díj miatt érdemes, hanem mert: jó! Alighanem az elmúlt évtized legjobb magyar filmje, legalábbis azok közül, amelyeket láttam. Olyan film, amelyikkel talán megint lesz esélyünk az Oscar-díjra.

A történet egy ikerpárról szól, két tízegynéhány éves városi fiúról, akiket a II. világháború borzalmai miatt az anyjuk a nagyanyjukhoz költöztet egy falu széli házba. Két, lelkileg összenőtt kamaszról, pontosabban a lelki világukról, amelynek a durvulása egyenesen arányos a külvilág durvulásával. A zseniális Molnár Piroska által játszott nagyanya bogaras és gonosz vénasszony, aki egyáltalán nem örül az unokáknak, akiket akkor lát először. A fiúk ebben az isten háta mögötti faluban ismerik meg a háborút és élik végig a borzalmait. Az édesapjuk kérésére, a tőle kapott füzetbe mindent lejegyeznek, ami velük történik. Akad lejegyeznivaló bőven: borzalmak és szörnyűségek nap mint nap… Közben a fiúk is megváltoznak: átalakul a gondolkodásmódjuk és a lelkületük. Megtanulnak kegyetlennek lenni. Gyilkosok lesznek ők is, mint mindenki más a háborúban. Hidegfejű gyilkosok, akik számára az ölés nem bűn, hanem az élet természetes velejárója. Nem mindennapi eset, amikor a nézők rokonszenveznek a gyilkossá váló emberekkel, de ezekkel a mostoha sorsú fiúkkal nehéz nem rokonszenvezni…

A nagy füzet lehengerlő alkotás. Pontos dramaturgia, elképesztően jó képek, kitűnő színészi alakítások jellemzik (a már említett Molnár Piroska mellett ki kell emelni az ikreket alakító Gyémánt testvéreket és a nagyszerű Ulrich Thomsent, aki egy német tisztet játszik). Nem habkönnyű mese ez a film, hanem igazi dráma, feloldás nélkül. Nyomasztó mű egy nyomasztó korszakról, amely nagyon régen volt, valahogy mégis itt maradt velünk. Mint az aknák, amelyeket az államhatárra telepítettek, és amelyek hosszú évtizedek óta várják a földben, hogy felrobbanjanak.

Ha vannak kötelező olvasmányok, miért ne lehetnének kötelező filmek is? Szász János filmjét valami ilyesminek gondolom.

 

Gulyás Ábel (AKG, 10. évf.)

A nagy füzet (2013)
Rendezte: Szász János
Főszereplők: Molnár Piroska, Gyémánt László, Gyémánt András, Ulrich Matthes

LIKE - értesülj az új cikkekről!