Tévedés ne essék! A címet nem egy lépcsőgyártó cég karácsonyi hirdetéséből vettem. A közelgő ünnepek idején mindenkinek a feje tele van ajándékötletekkel. De ki akarna lépcsőt karácsonyra?

Van egy hajléktalan ismerősünk, aki minden kedden este becsönget hozzánk. Ilyenkor megkérdezzük, hogy mire van szüksége, és gyorsan összeszedjük a felsorolt dolgokat. Általában ennivalót, tisztálkodószereket, pénzt és néha ruhát kér, majd néhány percen belül távozik. Egyszer nyáron, a tikkasztó hőségben érkezett, nagyon szomjas volt és fáradt. Leült a bejárati ajtónk előtti lépcsőkre, és miközben az ásványvizet kortyolgatta, elkezdett magáról beszélni. Mesélt a testvéreiről, akik nem akarnak róla tudni, a munkahelyekről, melyeket soha nem tudott megtartani, a hajléktalanszállók légköréről, és arról, hogy mivel tölti idejét egész nap.

Meghallgattuk, adtunk neki egy-két tanácsot azzal kapcsolatban, amit elmondott. Volt olyan is, hogy helytelenítettük egy-egy említett cselekedetét. Nem sértődött meg, inkább elgondolkodott. Jó félórát időzött nálunk. Azóta nem beszélgettünk vele ilyen hosszan, csak a szokásos kívánságait mondja, mi meg igyekszünk teljesíteni azokat.

Mikor utoljára itt járt, felhívtuk a figyelmét arra, hogy karácsonykor nem leszünk itthon, nehogy hiába jöjjön. Megkértük, hogy mondja el, ha valamire szüksége van, hogy még az ünnepek előtt megkaphassa. Azt mondta, hogy karácsonykor mindig jut neki elég ennivaló, ruhát is osztogatnak sok helyen. Neki csak a lépcső fog hiányozni. „A lépcső?” – kérdeztük, és néztünk rá kikerekedett szemekkel, csodálkozva. Aztán elmondta, hogy nyáron olyan jót beszélgettünk vele az ajtó előtti lépcsőn, és az ilyen beszélgetések nagyon hiányoznak neki.

Felvetődött bennem a kérdés, hogy kik örülnének még karácsonykor a miénkhez hasonló lépcsős beszélgetésnek – ajándékok helyett. Először az idős emberekre, a betegekre, az egyedül élőkre gondoltam. Szerintem nekik annyi mondanivalójuk van, hogy szívesen kiöntenék a szívüket valakinek. Aztán a dolgozó felnőttek és a gyerekek jutottak az eszembe. A felnőttek közül is sokan szívesen beszélgetnének őszintén, kötetlenül egy lépcsőn a főnökükkel, a házastársukkal, a gyerekükkel. Az iskolás gyerekek ugyanezt tennék az elfeledett barátaikkal, a szigorú tanáraikkal, a szüleikkel. Biztosan lenne miről beszélgetni. Beszélgetés alatt nem azt értem, hogy a felnőttek mondjuk fizetésemelést kérnének a főnöktől, vagy megígértetnék a gyerekükkel, hogy többet nem felesel vissza és csupa ötöst hoz majd haza. A gyerekek sem kérnék számon tanáraikon a rossz jegyeket, szüleiken pedig a beígért új mobilt. Egyszerűen mindenki elmondaná, hogy szerinte a másiknak milyen tulajdonságai értékesek, mi az, ami tetszik benne. Azt sem kéne eltitkolni, hogy mi az, amit viszont nem értékelünk olyan pozitívnak a másikban, mi az, ami egy kicsit zavaró. Lehet, hogy közelebb kerülnénk egymáshoz, vagy csak jobban megismernénk a másik gondolkodását. Az biztos, hogy többre mennénk vele, mint például a legtöbbször ajándékba kapott édességhegyekkel.

Úgyhogy kívánok mindenkinek sok-sok lépcsőt karácsonyra!

Szilágyi Luca (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!