Bizonyára minden családban szokott lenni egyszer-kétszer hajbakapás. Ha nálatok nem, akkor minden tiszteletem, mert hát nálunk igen. Három testvér, egy anyuka és egy apuka. Ez a létszám elég sok konfliktust hoz magával. Mi ezt egyszerűen, mégis hatásosan el szoktuk intézni, hatvan perc alatt, úgy, hogy utána nem hozza fel többet senki az adott témát. Ez a hatásos módszer a karate.
A Budai Budo Centrumban heti hét edzésen vehetnénk részt (nem minden nap van, de pár nap többször is), de mi „csak” körülbelül heti négyre járunk, azaz csupán négy óra alatt elintézünk egy heti balhét, amivel soha többet nem kell foglalkozni. Gyakorlatilag legálisan verhetjük egymást. Ez elég agresszíven hangzik, de persze ha szól, akkor nem ütöd a gyakorlótársad olyan erősen… Azért valld be: nagyon jól tud esni, ha legálisan karatézhatod le egy kicsit az egyik családtagod, akivel amúgy is haragban vagy.
Jogos a kérdés, hogy ha egyszer beindulsz, akkor hogyan állsz le akkor, amikor szól, hogy ez már fáj. Az igazság az, hogy nem tudom, de még sosem volt ebből baj. Nem vezeted le rajta az agressziód, egyszerűen csak tudatában vagy annak, hogy esetleg megtehetnéd. Így nem elborult aggyal vered szét, hanem egy békés, „meditatív” állapotban, ahol szent a béke. Utána még bűntudatod sincs (pedig nekem azért általában nagyon tud bűntudatom lenni). Persze megesik, hogy pár családtag félreérti a karatemozdulatokat, és agresszió-levezetésnek éli meg. Például mikor anyuval voltam párban edzőtáborban, és az volt a feladat, hogy egy oldalsó védés után egy kis jelző pofont cuppantsunk a másik arcára. Én kezdtem a védést… egyszer csak csatt! Mindenki tudja, hogy a kis, gyenge pofon a legmegalázóbb. Anyukámban hirtelen felébredt a fegyelmezési ösztön, és visszakézből olyan parasztlengőst kent az orcámra, hogy csak úgy csengett utána a fülem.
Hogy ne csak ilyen agresszív élmény maradjon meg bennetek, itt egy másik példa. A feladat most fojtás volt. A bátyám az apukámmal volt párban, és épp apu fojtott. Anyukámban most a védelmező ösztön ébredt fel, és magas, sipítozó hangon ordította, hogy: „Ne csináld! Ez fáj neki!”. Természetesen a bátyámnak nem fájt, mert ő már majdnem olyan kemény, mint én…
Az említett heti hét edzésből három úgynevezett karat-aerobic. Itt gyakorlatilag Bon Jovitól a You Give Love a Bad Name-re karatézunk (nem társas gyakorlatokat), ami egy kicsit táncszerű. Amikor először volt ilyenben részem, elhatároztam, hogy mindegyik ilyen edzésre el fogok járni majd, mert „borzasztó” élmény minden egyes perc, de sajnos ritkán fér bele az időmbe. Ez sem haszontalan, mert javítja az állókészséget. Hogy mennyire? Van egy lány, aki annyi ideje jár karatézni, mint én, és minden karat-aerobicra eljár. Én a karate előtt négy évet jártam ju jitsuzni, szép eredményeket elérve, mégis az ezer ütés, ezer rúgás, ezer védés gyakorlatnál csak ő nem állt meg. Én is megálltam egyszer-kétszer, a többiekkel együtt.
Balló Miklós (7. évf.)
Utolsó kommentek