A repülőtéren az izraeli járatot volt a legkönnyebb megtalálni. Csak követni kellett a jellegzetesen öltözött pajeszos, kalapos haszidokat, és megtaláltuk a terminálunkat. Én és két hűséges utazótársam három óra utazás után landoltunk a Szentföldön. Miután egy rövid kikérdezésen megbizonyosodtak róla, hogy nem akarunk illegálisan bevándorolni vagy esetleg felrobbantani valamit, beengedtek az országba. Be kell vallanom, hogy tíz napos látogatásunk legtöbb idejét a család és a barátok tutujgatása meg a tengerparton való fetrengés tette ki, de azért rendesen körülnéztem, és van pár megosztanivalóm a kedves világgal.

Izrael nagyon összetett: van benne közel-kelet, high-tech Amerika, pálmafás tengerpart, olyan hely, ami akár Budapest is lehetne és több ezer éves épületek is. Mi egy tengerparti városban laktunk, autóval húsz percre Tel-Avivtól. A házak itt úgy néztek ki, mint a legjobbak a Rózsadombon, szállodák voltak mindenütt, meg méregdrága autók a parkolókban. Az egyetlen dolog, ami nem illett oda, az a sok szemét volt az utcán, de ez Izraelben mindenhol van. Tel-Avivba is elmentünk, ahol felhőkarcolók voltak, butikok, éttermek, plázák, tenger, rengeteg Bauhaus épület és minden, ami kell. Busszal közlekedtünk legtöbbet, és az a legjobb. A leszállásjelzők minden ülésnél ott vannak, és van wifi! Mondjuk wifi kb. a siratófal lábánál is ingyenesen fogható… Izrael háborúzik a körülötte lévő országokkal, és ezt szinte nem is lehet észrevenni, de azért mégis. Odaérkezésünk másnapján boldogan sétálgattunk az utcán, amikor szembejött velünk egy férfi, akinek a hátán egy két méteres óriási-masszív-félelmetes gépfegyver lógott. Nagyon megijedtem, pedig egy pár nap után már tudtam, hogy az utcán minden tízedik ember egyenruhás, és van félelmetes gépfegyvere – főleg abban a városban, amiről most mesélni szeretnék.

Jeruzsálem király hely. Az odafelé vezető úton lehetett látni olyan városokat, amik bele vannak ékelődve egy domboldalba, miden ház fehér és víztartályok vannak a tetőn. Jeruzsálem is ilyesmi volt, legalábbis az egyik része. Volt ott is pláza meg piac, ahol mindenki ordítozott, meg persze óváros. Az óváros keresztény része tiszta volt, kis lakásszerű imádkozóhelyek voltak, meg ékes templomok, és néha csuhások vezette olaszul éneklő nénik jöttek szembe, a vállukon keresztet cipelve és sírdogálva. Biztos elegük lehetett abból, hogy nem fértek el a turistáktól, és félpercenként félre kellett állni az útból, mert szembejött egy autó, és dudált, amíg el nem álltak előle (Izraelben a dudálásnak elképesztő kultúrája van), Volt egy hatalmas Görög-keleti templom, ami csak messziről látszott a muszlim temetőből, és konkrétan úgy nézett ki, mint egy Disney palota – na, az nagyon tetszett. Az örmény rész nem tudom melyik, már nem emlékszem, mert voltak percek, amikor csak sodródtam a turistatömegben. A Siratófalnál azt figyeltem meg, hogy a fal mögött elhelyezkedő hatalmas, gyönyörű aranykupolájú sziklamecset hangszóróit ráfordították a Siratófalra, hogy biztosan mindenki azt hallgassa, hogy „aaaaaa, alllahh aaaaaalaaaah aaaa hhh aaa”. De másmilyen zsidó-muzulmán ellentétek is észrevehetőek voltak, mint például az, hogy a muszlim negyedben ilyen feliratú pólókat árultak: Israel Defense Forces: My job is so secret, I don't even know what I'm doing vagy a Guns ’n’ Moses. A muszlim negyed nyüzsgő, turistaszédítő piac-részétől eltekintve szokatlan csend volt, hosszú perceken mehettünk úgy, hogy senki sem járt arra, csak néha szaladt el mellettünk egy-egy kisgyerek.

Egy befogadóközpontban is laktam pár napot, ez egy bevándorlóknak fenntartott lakótelep-szerűség, ahova este 11 után csak rengeteg pénzért lehet bemenni, tehát mi esténként a kamerával megfigyelt szögesdróton másztunk át a fegyveres őrök elől, mert olyan kemények vagyunk. A befogadóközpontban szuper, hogy mindenki máshonnan jött, másmilyen nyelven beszélt, pont, mint az iskolákban, ahova ellátogattunk. Egy harmincfős osztályban húsz különböző helyről érkezett gyerek van, és pont nem az számít, hogy kinek mi az anyanyelve. Ellátogattunk egy drúz faluba, ahol nénik sütöttek pitát az utcán, és az egésznek nagyon vidék hangulata volt. Ami nagyon különleges szerintem Izraelben, az az, hogy a vallás mennyire jelen van. Az összes zsidó ünnepet nemzeti ünnepként tartják számon, ami ugye nagyon-nagyon sok, tehát cserébe, hogy a vasárnap munkanap (iskolába kell járni), kb. minden harmadik hosszú hétvége. Mi épp a Lag BaOmer című ünnepen voltunk ott, amiből én annyit láttam, hogy hatalmas tábortüzeket raktak úton-útfélen, partiztak vagy Hitler fejeket égettek. Az is durva volt, hogy még a bevásárlóközpontok ajtajára is raktak mezuzákat. Nagyon élveztem ott lenni, mindenkinek ajánlani tudom nyaralásra vagy akármire. Ja, és odakészülőknek étkezési tippként ajánlom a humuszt pitában. Minden kajáldában máshogy csinálják, és a legfinomabb cucc. Én végig azon éltem.

Tóth Joli (AKG, 8. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!