Hogy mi történt a II. FutureGen Business Piqniqen az AKG-ban? Kikkel lehetett találkozni és akár beszélgetni is? Mi az a Rapid Randi? Próbálok ezekre a kérdésekre válaszolni.

Napsütötte reggelre ébredtünk szombaton, a FutureGen rendezvény napján. Szép lassan gyűlt a közönség és az előadógárda. Ezzel együtt a vendégek által hozott ételek is sokasodtak, melyeket egy Paula pudinggal ellepett asztalra lehetett letenni. A LemonBar egész nap biztosította az italokat (ráadásul teljesen ingyen), az újság sarokban pedig Forbes és HVG magazinokat olvasgathattunk.

A programban először három rövid előadást láthattunk: a Colabs társalapítója (Nagy Péter), a Sziget igazgatója (Kádár Tamás) és végül egy egyetemista osztotta meg velünk a tapasztalatait. Ezután következtek a diákcégek. Mindegyik diákcég felkészült volt, érdekes, olykor vicces előadásokkal mutatkoztak be. A zsűri az értékeléskor sokféle tanácsot adott a diákcégeknek.

Ezután következett a nap számomra legizgalmasabb része, a Rapid Randi. Tizenhárom üzletemberrel lehetett beszélgetni, többek között a Mindshare ügyvezetőjével (Somlói Zsolt), a Burger King vezérigazgatójával (Sümegi László), a Forbes magazin főszerkesztőjével (Galambos Márton), a Kitchen Budapest üzletfejlesztési menedzserével (Szauer Tamás). Tíz, öt perces kör volt, ekkor lehetett a szakértőkkel beszélgetni, tanácsokat kérni.

A Rapid Randira előre be kellett jelentkezni, azonban ha marad üres hely, akár az utolsó pillanatban is lehetett csatlakozni. Mindenki szívesen válaszolt a kérdésekre, hasznos válaszokat kaphattunk.

A rendezvény végén kiosztották a versengő diákcégek nyereményeit, a cégek felajánlásait. Jó volt olyan emberekkel együtt lenni, akiket ugyanaz érdekel, mint engem, jó volt a hangulat, sok új ismeretség is kötődött. Jól éreztem magam, és még hasznos dolgot is csináltam. Kell ennél több?

A rendezvény programja és fotóalbuma.

Angelus Hanna (AKG, 9. évf.)

fotók: Molnár Bálint

LIKE - értesülj az új cikkekről!