Se szeri, se száma az étkeztetéssel foglalkozó cégeknek, a Foodpanda azonban megpróbál kitörni közülük – nem kevés sikerrel. Tesztem során a szolgáltatás weboldalát és mobilalkalmazását vizsgáltam.

Amikor először elindítottam az appet, nem gondoltam volna, hogy ekkora meglepetés fog rám várni. A kissé talán idejétmúltnak tűnő felületen elkezdtem begépelni az utcám nevét, amelyet írás közben automatikusan egészített ki a szoftver. Öt másodperc múlva már azon kaptam magam, hogy egy közeli pizzéria étlapját nézegetem, ahonnan néhány koppintással tudtam volna bármit rendelni. Később jöttem csak rá, hogy a GPS adatait is használhattam volna a tartózkodási helyem meghatározásához, ezzel megspórolva a gépelést.

Némi csalódás ért ezután, amikor a mobilra tervezett weboldalon próbáltam meg ugyanezt reprodukálni. A második legnépszerűbb mobilböngészőt, a Safarit használtam, ezért sem értem, miért akadtam el már a keresésnél, ahol is az oldal 0 találattal örvendeztetett meg.

A számítógépre tervezett honlappal azonban újra visszatért a jó érzésem: minden olyan gördülékenyen ment itt is, mint az alkalmazáson belül (értelemszerűen a GPS itt nem érhető el), a felület pedig modern és könnyen átlátható.

Összességében csak ajánlani tudom a Foodpandát, megérdemelten övék a világ legnépszerűbb ételrendelő appje. Ha legközelebb megéhezel a nagyszünetben, tegyél egy próbát vele!

Sengel Tamás (AKG, 10. évf.)
A Foodpanda Budapesten: http://www.foodpanda.hu/restaurants/index/city/budapest

LIKE - értesülj az új cikkekről!