Fila policeSzinte egyenruhaként hordott válltáskák és belőlük „gúnyt űző” szóviccek lepték el a netet és főleg a Facebookot az utóbbi hónapokban. Egyesek szerint ciki, másokat meg teljesen hidegen hagy a téma. Egy biztos: a FILA-vírus terjed. De honnan kezdődött az őrület?

Bár tagadhatatlan, hogy a táskák elterjedésében a hazai Tesco-láncok hűségpont-akciója játszotta a legnagyobb szerepet, az akció nem hazai, hanem holland ötlet, amit nemcsak nálunk, de többek között Németországban is már sikerre vittek. Ezt a számok is tükrözik: több mint 7 millió FILA-táskát értékesítettek ilyen akciókban az egész világon. Magyarországon azonban nem a Tesco árulta először a már-már kultikusnak számító FILA válltáskát, hanem a MOL – már 2009-ben elindított egy hasonló akciót, a mostaninál jóval szerényebb sikerrel.

Fila hagyományőrzésAz utcákon már nem lehet úgy közlekedni, hogy ne futnánk össze a bűvös F betűvel, de elkészítették már a FILA-rapet is, illetve külön Tumblr oldal és Tumblr címke született, csak azért, hogy a FILA-táskát viselő személyekről gyűjtsék a képeket. A Facebookon csoport alakult azoknak, akik „még nem” rendelkeznek FILA-táskával, sőt Debrecenben még flash mobot is szerveztek, azonban ez nem járt sikerrel: összesen 4 táskás fiatal jött össze.

Rövid távon ugyan biztosan kifizetődő az akció a Filának, azonban lehet, hogy a márkát a jövőben ezzel az akcióval fogják azonosítani, ami nem biztos, hogy hosszabb távon jó az olasz gyökerekkel rendelkező vállalatnak.

Halpern Bence (AKG, 11. évf.)

a képek forrása: Facebook, Akiknek nincs Fila táskájuk

Sokszor keressük a FILÁT

Nem csak az utcákat lepték el a táskák, hanem az internetet is. Az akció kezdete óta robbanásszerűen megugrottak a keresések Magyarországról a „fila” kulcsszóra a Google-on. Magyarország a világ élmezőnyében sem áll rossz helyen: csak a mexikóiak és a brazilok előznek meg minket a FILA-mániájukban.

 Fila Google