Szubjektív

A nyolcadik osztály után sok minden megváltozik. Ezek közé tartozik például az is, hogy idén elkezdtünk gépírást tanulni. Most leírom a pár hónap alatt kialakult véleményemet és élményeimet ezzel a tárggyal kapcsolatban.

Kilencedik elején tehát belevágtunk a gépírásba. Ettől szerintem mindenki félt egy kicsit az elején, ugyanis ez az a tantárgy, amit nem lehet tankönyvből megtanulni. Van, akinek már az elején jól ment, és van, aki sokat kínlódott. Persze az is igaz, hogy a sok gyakorlás hatására, és az idő előrehaladtával mindenki fejlődött. De az elején még a többségnek szokatlan volt az, hogy meg van szabva, hogy melyik ujjal melyik billentyűt kell leütni. Bevallom, hogy az elején még én is nagyon el voltam keseredve. De hát mit volt mit tenni, belevetettük magunkat a gyakorlásba.

Heti három óránk van, és ezeken az órákon folyamatosan tanuljuk a különböző betűket. Van egy könyvünk, ebből írjuk le az anyagot (úgy, hogy nem szabad lenézni a billentyűzetre, és a monitort sem szabad nézni). Ez persze unalmasan hangzik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy izgalmas. De azt is kell tudni, hogy ez amilyen egyszerűnek tűnik, valójában épp olyan nehéz is. Nagy koncentrációt igényel, hogy kizárd a külvilágot, és arra figyelj, amit éppen le kell írni. Nekem még az is nehéz volt, hogy az egész csoport hangosan betűz, és úgy még nehezebb koncentrálnom. Persze vannak olyan esetek is, mikor magunkban kell leírni egy vagy két sort, így sokkal könnyebb.

Több hónap után elmondhatom, hogy most sokkal jobban élvezem az órákat, mint szeptember elején. Ez nyilván amiatt is van, hogy most már sokkal jobban megy, mint a kezdéskor. Üzenem tehát a leendő kilencedikeseknek: ne csüggedjetek az elején, egyszer ti is bele fogtok jönni!

Tóth-Stella Zita (9. évf.)

A gépírásról, 2006-ban: http://www2.akg.hu/szub/48gepiras.html (Balogh Zsombor)

A gépírásról, 2012-ben: http://szubjektiv.postr.hu/gepiras (Sengel Tamás)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A hétkötetes Harry Potter sorozat meghódította a világot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a regényeket több mint 40 nyelvre lefordították, és ezekből több mint 400 milliót adtak el világszerte. Lehet, hogy nem mindenkit varázsolt el a különleges kisfiú története, egy azonban biztos: mindenkire hatással van.

Ma a Harry Potter a világ egyik legsikeresebb regénysorozata. Írója, J. K. Rowling igazi áttörést ért el vele, több millió fiatallal szerettette meg az olvasást, és emellett egy csapásra meg is gazdagodott. Természetesen majdnem ugyanannyi utálója is van, mint rajongója, hiszen nincs olyan könyv, amit mindenki szeret. Szerintem ez nem is baj. Aki esetleg nem ismeri ezt a történetet, azt erősen biztatom, hogy pótolja ezt a hiányosságot.

Ha valaki nagyon kedveli a történetet, hajlamos arra, hogy túlzásba vigye a rajongást. De honnan lehet felismerni, ha az ismerősöd már túlzásba viszi a fanatizmusát?

1. Ha az illető egy vonatpályaudvarra érve nem a vonat indulási helyére igyekszik, hanem megállva a 9. és 10. peronok között, a falat vizslatja eszelős tekintettel. Vigyázzunk! Ha nem figyelünk eléggé, az illető akár saját magát is megsebesítheti annak reményében, hogy át tud futni a túloldalra.
2. Akkor is sejthető a gond, ha egy fiú villám alakú sebhelyet rajzol a saját vagy a környezetében lévő emberek homlokára.
3. Akkor is legyen észnél, mikor azt tapasztalja, hogy szűk családi és baráti körében egyesek pálcákkal hadonásznak, varázsigéket kántálnak, és szentül meg vannak győződve arról, hogy csodát képesek tenni.
4. Legyen észnél! Vegye észre, ha közeli barátja csak varázslótalárban hajlandó emberek közé menni, és mindenképpen akadályozza azt meg! Az emberek viselkedése ugyanis kiszámíthatatlan, az sem kizárt, hogy az illetőt esetleg nem normálisnak fogják titulálni. Akinek van ilyen barátja, zárja el a kertjében található seprűket, mivel a seprűlovaglás nemcsak veszélyes, hanem bizonyos szempontból ijesztő is.

Biztos van még több jel is, de az biztos, hogy ha valaki fanatikusan és rendszeresen produkálja ezeket a tüneteket, az túlzásba viszi a rajongást. Ez nem feltétlenül baj, de jobb észnél lenni. Sajnálattal kell közölnöm, hogy ebből a „betegségből” nincs igazából gyógyulás, csak reménykedhetünk abban, hogy az illető a későbbiekben kinövi ezt a hajlamot.

Ugyan nekem rengeteg kedvenc könyvem van, mégis talán ez a legkedvesebb számomra. Sokan nem értik, miért olvastam el 11-szer az összes könyvet. Én ilyenkor csak azt kérdezem: „Olvastad már a könyvet?” Erre sokan azt válaszolják, hogy nem, de a filmeket látták. Az pedig nagyon nem ugyanaz. Ezzel senkit sem szeretnék befolyásolni, mindenki maga dönti el, hogy mit olvas, de azt hiszem, hogy ha valaki ennyi olvasás után sem un meg egy történetet, az már jelent valamit. Ráadásul a könyv sokkal részletesebb, és sokkal jobban leköti az embert. Én tehát úgy gondolom, egy könyvsorozatot igazán csak a könyvekből lehet megítélni.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A rendkívül sikeres amerikai televíziós sorozat, az Odaát új évada (már a 10.) indult el ősszel. Íme, egy kis kedvcsináló.

A sorozat főszereplője egy testvérpár, Sam (Jared Padalecki) és Dean Winchester (Jensen Ackles). Apjuk kiskoruktól kezdve vadászatra nevelte fiait, egy családi tragédia miatt. Bosszút kell állni azon a lényen, ami megölte az anyjukat, még sok-sok évvel ezelőtt. Sam és Dean tehát ebben a közegben nőtt fel, ez volt a „családi vállalkozás”. De végül elválnak útjaik, mindenki megy a maga útján. Azonban a sors újra összehozza a két fivért, mikor apjuk eltűnik. Sam és Dean így hát a keresésére indulnak, és eközben annyi természetfeletti lényt ölnek meg, amennyit csak tudnak. Ráadásul Samet a történet elején éri még egy súlyos csapás: anyjuk gyilkosa Sam barátnőjét, Jessicát is megöli. Ezután a fiúk még elszántabban kutatnak...

Elindulnak hát, és az USA különböző pontjait bejárva véget vetnek a megmagyarázhatatlan történéseknek és gyilkosságoknak, amiket természetfeletti lények okoznak. A legfőbb feladatuk tehát az, hogy megöljék ezeket a lényeket, életeket mentsenek, és hogy folytassák a családi megbízatást.

A 9 évad alatt rengeteg kalandban volt részük, sok új ellenségre és barátra tettek szert, és rengeteget harcoltak a sötét oldal ellen ­– ahol egyre többen állnak. Sam és Dean között sem mindig felhőtlen a kapcsolat, vannak nagy veszekedések, konfliktusok is.

A történetben (szerencsére) szerelmi szálak is vannak. Ami a legjobban tetszik benne, az az, hogy nem egy szálon fut a történet. Ennek köszönhetően sok szempontból (a jó és a rossz oldalról is) látjuk az eseményeket. Rengeteg karaktert ismerhetünk meg, akik az idő múlásával egyre jobban a szívünkhöz nőnek. Valamennyire kiszámítható a történet, de legtöbbször teljesen váratlan egy adott fordulat. Én azt is nagyon érdekesnek találom, hogy egy-egy rejtély kapcsán megismerkedhetünk a különböző népek szokásaival, kultúrájával is.

Nekem azért ez az egyik kedvenc sorozatom, mert nagyon izgalmas, és zseniális a cselekménye. Olyanoknak ajánlom, akik nem ijednek meg egy kis vértől, és szeretik a nem emberi lényeket.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Van másik iskola című rendezvény idén is megrendezésre került. Az esemény házigazdája ismét az AKG volt.

Az ősszel lezajlott rendezvény célja tulajdonképpen az volt, hogy a különböző, államilag csak részben támogatott alapítványi iskolák bemutatkozhassanak. Ezt annak reményében tették, hogy az iskolaválasztás előtt álló gyerekek és szüleik számára megkönnyítsék a választást.

Természetesen, mint minden iskolai rendezvény előtt, minden évfolyamnak megvolt a maga feladata. Nekünk kellett berendeznünk az aulát, és az információs pultnál is kellett „szolgálatot” teljesítenünk. Én ez utóbbit sokkal jobban élveztem. Vicces volt szórólapokat osztogatni, csak elég valószínűnek tartom, hogy sokaknak lett elege belőlünk. Ezenkívül útba kellett igazítani az embereket, és meg kellett válaszolni a kérdéseiket. Ez elég fontos dolognak hangzik, és tényleg az is volt, csak a kb. 6 fős csoportokból nem mindenkinek kellett ott lennie két órán keresztül. Folyamatosan váltottuk egymást, és akinek épp volt egy kis szabadideje, annak alkalma volt körülnézni, megszemlélni a dolgokat.

És hogy milyen volt a rendezvény? Alapvetően nekem tetszett, bár voltam már ugyanilyenen, és azt én jobban élveztem. Nyilván az is benne volt a dologban, hogy mi már nem voltunk annyira érintettek. Letettük a voksunkat az AKG mellett, és nem áll szándékunkban új iskolát keresni. Szerintem ez inkább az adott gyerekeknek és a szüleiknek volt érdekes. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt. Nem, rengeteg érdekes dolgot láttam. Először is, már az iskolák bemutatói is érdekeltek. Az aulában a vendégiskolák mindegyike kapott egy saját asztalt, ahol bemutathatták iskolájukat. Szórólapokat, ajándékokat lehetett vásárolni, emellett a sajátosságokra is fény derült. Az AKG standja a diákteraszon és az a melletti folyosó végében kapott helyet. Nem kell bemutatnom, mik voltak ott, ezt szerintem majdnem mindenki kívülről tudja. Harcoltunk az egészséges ételekért, és többek között elsősegély-bemutatót is tartottunk. De szerintem a többiek sem unatkoztak. Ezt a két napot sok más program is színesítette, például táncbemutató.

Így a végén szeretném hozzátenni, hogy bár elég sok vendégünk volt, szerintem senki sem zavartatta magát, és ez a két nap is olyan kellemes és családias hangulatban telt el, mintha csak egy sima AKG-s rendezvény lett volna. Érdekes volt látni, hogy ezek az iskolák hogy gondolkoznak. Persze kicsit máshogy, mint mi, de el lehet mondani azt is, hogy gyakorlatilag a „rokonaink”. És végül: a tanulság az volt az egészben, hogy az alapítványi iskoláknak össze kell tartaniuk. Mert hát ugye a cím is erre utal.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A hónapok óta várt Hunger Games trilógia befejező része, a „Kiválasztott” első fele már látható a mozikban. Az a szerencse ért, hogy az elsők között tudtam megnézni.

Azon az estén, a hivatalos premier előtt egy nappal izgatottan léptem be a terembe. Rengetegen voltak, nagyon nagy volt az érdeklődés. Igaz, hogy szinkronos volt a film, és ezért sokan inkább a másnapi, csütörtöki feliratos premiert választották, de szerintem nem ez a lényeg. Egy kicsit féltem, mivel rég olvastam a könyvet, ezért nem tudtam, hogy mindent érteni fogok-e, abban viszont biztos voltam, hogy egy nagyon jó filmet fogok látni. És nem is tévedtem.

A történet ugyanott folytatódott, ahol a második résznek vége szakadt. A bajnokok balul sikerült szökése után Katniss a 13. körzetben ébred, ahol megtudja, hogy társai közül csak Finnicket sikerült kimenekíteni az arénából. A többiek – köztük Peeta is – a Kapitólium fogságába estek.

Azt is megtudja, hogy a nagy mészárláson történt események után az elveszettnek hitt és sok év óta visszatérni készülő 13., és a bombázást túlélő 12. körzet tagjai véres csatára készülnek közös ellenségük, a Kapitólium ellen. Céljuk, hogy minél több körzetet vonjanak be a harcba, és egyesített erőikkel győzzenek. Miután Katniss saját szemével látja volt otthona hamvait, ő is rádöbben arra, hogy ezt a Kapitólium már nem úszhatja meg. Elvállalja a forradalom jelképének, a fecsegőposzátának szerepét, és belefolyik a harcba. Még elszántabban próbálja megölni a zsarnok Snow elnököt, és persze ki akarja szabadítni a többi bajnokot is. Ezt a Kapitólium nem hagyhatja szó nélkül, ezért még brutálisabb és kegyetlenebb módszerekhez folyamodnak. Nem érdekli őket, hogy ki hal meg, el akarják törölni a föld felszínéről a jelképet, és ezzel le akarják csitítani a lázongó körzeteket. Innen már nincs visszaút, harcolni kell bármi áron, még ha tudják is, hogy ezért nagy áldozatokat kell hozniuk.

A film nekem nagyon tetszett, egy percig sem unatkoztam. Végig izgalmas volt, és mindig történt valami. A sok harcot bámulatos képsorok jelenítették meg, és a zene is profi volt. A színészek most is zseniálisat alakítottak, bár a karakterek teljesen új szituációkba kerültek. Bármennyire is a harc volt a fő témája a filmnek, azért a szerelem és a humor sem maradhatott el, sokat nevettünk. A befejezés – bár szerintem sokaknak előre sejthető – nem ott volt ahol várnánk, hanem egy még drámaibb jelenetnél. Remek film, teljesen lekötött, és abban a két órában nem gondoltam semmi másra.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész
(The Hunger Games: Mockingjay - Part 1, 2014, 123')
Rendezte: Francis Lawrence
Szereplők: Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Woody Harrelson

Az újonnan megjelent film kapcsán lehetőségünk volt egy rövid interjút készíteni a főszereplő húga, Primrose Everdeen magyar szinkronjával, a 12 éves Nyáry Lizával.

Szubjektív: Milyen feladat volt egy ilyen sikeres filmben szinkronizálni, és mi a véleményed a filmről?

Liza: Nagyon jó, hogy mindenki ennyire odavan azért, hogy a hangom benne volt egy ilyen sikeres filmben. Büszkeséggel tölt el, hogy engem kértek fel erre a szerepre, és hogy ezt rengetegen hallották. Szerintem ez egy érdekes történet, ami megfogja az embereket. Tetszik, hogy a főszereplő karaktere nem olyan, mint egy átlagos, kedves, mindenki által megszokott figura.

Szub: Mit gondolsz a karakteredről, Primről?

Liza: Szerintem Prim okos lány, mindenki más érdekeit a sajátjai elé helyezi, és mindig tudja, hogy mi a helyes. Nem kirívó szereplő, mivel ezt az erényét nem igazán tárja fel mások előtt. Félénk lány, aki megpróbálja túlélni a mindennapokat. Nem ő a kedvenc szereplőm, de szerintem érdekes a karaktere és a személyiségének változása a részek során.

Szub: Mik a pozitív és a negatív tapasztalataid a szinkronizálásról?

Liza: Nagyon szeretek szinkronizálni, élvezem, ha beszélhetek (ezt mindenki tudja rólam), és jó érzés egy rövid időre más bőrébe bújni. Az egyetlen problémám az, hogy általában elég sokáig tart, hosszabb filmeknél akár 3-4 óráig is. Én eközben egy helyben állok, és kiszárad a szám. Szóval elég fárasztó. De ennek ellenére imádom, és semmiképpen sem fogom abbahagyni.

Liza a stúdióban

Szub: Mennyi időt vesz igénybe ez a munka?

Liza: Mint már mondtam, sokáig elhúzódhat egy felvétel, de azért vannak rövidebbek is. A Kiválasztott például csak 20 percig tartott.

Szub: A szinkronszínészek ilyenkor előre megnézhetik az egész filmet, vagy csak azokat a részeket, amikben ők szinkronizálnak?

Liza: Csak azokat a részeket nézhetjük meg, amikben szinkronizálunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ez a könyv nem kis eredményt ért el, ugyanis a Csillagainkban a hiba volt az a könyv, amely meghozta az első igazi sikert írójának. A siker bizonyítéka, hogy idén júniusban vászonra került a könyv filmváltozata is.

Kritikánk spoilerrel

A könyv témája első hallásra megosztó lehet, azonban nekem egyből az egyik kedvenc könyvem lett. A könyv főszereplője a 16 éves Hazel Grace, aki tele van életkedvvel és energiával. De sajnos ez már nem segít rajta. Végstádiumú tüdőrákban szenved, ami gyógyíthatatlan, és ezért az orvosok már megírták élete utolsó fejezetét. Azonban Hazel és a szülei nem arról híresek, hogy könnyen feladják. Minden erejükkel keresik az ellenszert, amit végül meg is találnak, igaz ez is csak egy pár évvel hosszabbítja meg a lány életét. Hazel a szülei nyomására elkezd támaszcsoportba járni, ahol nap mint nap rákos gyerekekkel van összezárva. Itt ismerkedik meg a jóképű Augustus Waterssel, aki szintén rákos volt, azonban szerencsére már egy jó ideje tünetmentes. Augustus azonnal elvarázsolja a lányt. Hamarosan összeismerkednek egymással, és szoros barátságot alakítanak ki. Augustus azonban egy idő után elkezd komolyabban is érdeklődni a lány után. Hazel először eltaszítja magától a fiút, mert nem akar neki fájdalmat okozni, ha esetleg idő előtt kellene elhagynia őt. Augustus végül meggyőzi a lányt, hogy mindenre fel van készülve, és ezután már csak ők maguk az akadályok boldogságuknak…

A könyv során számos izgalom és kaland történik velük, de biztosíthatlak arról is, hogy ez nem az a könyv, amit érzelmek nélkül végig tudsz olvasni (ez az állítás persze főleg lányokra vonatkozik). Az tetszik nekem ebben a könyvben, hogy egyáltalán nem különleges a története. Nincs benne semmi varázslatos, egyszerűen két beteg kamasz szerelmét látjuk kibontakozni, és e során számos meglepő fordulattal és megható pillanattal találkozhatunk. Az egyszerűsége az, ami megfogott. Ez a könyv nem akar mindenkit levenni a lábáról a csavarokkal és a fordulatokkal, egyszerűen csak tökéletesen ír le egy megható történetet. Mindenkinek bátran ajánlom, könnyen és gyorsan olvasható, és szinte garantált a biztos siker!

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

John Green: Csillagainkban a hiba (Gabo Könyvkiadó, 2013, 296 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

J. L. Armentrout könyvsorozatának első része nagy sikernek örvend. Olvasók millióit hódította meg, ráadásul hamarosan magyarul is megjelenik a sorozat második kötete, az Ónix.

A könyv főszereplője Katy, aki édesanyjával Nyugat-Virginiába költözik, mert úgy gondolják, hogy a változás és az új környezet majd könnyebben elviselhetővé teszi a pár évvel ezelőtt meghalt apa és férj azóta is fájdalmas hiányát. Mikor beköltöznek az új házba, Katy úgy gondolja, hogy unalmas lesz az élete, és egyetlen szórakozását a könyvekről szóló blogjának írása jelenti majd. Ám akkor még nem is sejti, mekkorát téved. A szomszédban ugyanis egy vele egykorú ikerpár lakik, Dee és Deamon. Katy nagyon gyorsan összebarátkozik Deevel, és úgy tűnik, a lány is szívesen keresi a társaságát. Ám Daemonnal korántsem ez a helyzet. A fiú igyekszik eltaszítani maguktól az új jövevényt, bár törekvései nem mindig sikeresek. Azonban úgy tűnik, hogy a testvérpár nem mindent fed fel magáról. Katy megpróbál bizonyos dolgokat kideríteni a testvérek múltjáról, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva egyedül élnek. A lány próbálkozásai azonban nem járnak sikerrel. De ő nem adja fel. Elszántan várja a pillanatot, amikor fény derül az igazságra. Mikor azonban ő is bajba kerül, a dolgok egy csapásra megváltoznak. Észbe sem kap, máris egy háború kellős közepén találja magát, amibe akarva-akaratlanul is belekeveredik. És mikor megkapja a válaszokat a kérdéseire, teljesen ledöbben. Ilyen titokzatos és borzalmas dolgokra még legvadabb álmaiban sem számított.

Engem teljesen lekötött ez a misztikus és titokzatos történet. A végkifejlet teljesen kiszámíthatatlan, és a feszültség csak egyre fokozódik a rejtély körül, amikor sorozatosan megdöbbentő események történnek. A regény könnyen olvasható, eseménydús és izgalmas. A drámai első kötet után izgatottan várom a folytatást is.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

Jennifer L. Armentrout: Obszidián – Luxen sorozat, 1. (Könyvmolyképző, 2013, 424 o.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A Ken Scott által rendezett amerikai vígjáték, az „Elpuskázva” nagy sikert aratott. És miután alkalmam volt megnézni a filmet, nekem is elnyerte a tetszésemet.

A főszereplő, David Wozniak (Vince Vaughn) nem egy apatípus. Legtöbbször rossz döntéseket hoz, és amibe belekezd, abból sem sül ki sok jó. Épp ezért barátnője, Britt Robertson (Kristen) sincs túl jó véleménnyel a róla. Mindezek ellenére David egy kedves, jószívű és szerethető figura, aki egy nap sokkoló hírrel szembesül: kiderül, hogy ő a biológiai apja 533 gyereknek. 20 évnyi titkolózás után felszínre kerül az igazság. 1991-ben, a termékenységi klinikán történt egy kisebb keveredés a minták között, így akarva, akaratlanul hirtelen többszáz gyerekre tett szert, akiket ráadásul még csak nem is ismer. Végül aztán egy nagyon fontos döntést hoz: arra az elhatározásra jut, hogy végre normális életet kell élnie, bizonyítania kell a barátnőjének, az apjának és magának is. Kinyitja a gyerekei aktáit, és elkezd nyomozni utánuk. Folyamatosan megismeri őket, és ott segít nekik, ahol tud, vállalva a felelős őrangyal szerepét, még ha ezzel legtöbbször nagyon kínos szituációkba keveredik. Csakhogy van egy kis probléma: az 533 csemete pert indít, ugyanis David álnevet használt, és ezért soha nem tudták meg, hogy ki az igazi apjuk. Ezután a férfinak kell döntenie: meghagyja magát a titokzatos megmentő szerepében, vagy egyszer az életben sikerül felelős döntést hoznia, és bevallja, hogy ő Starbuck, 533 gyerek biológiai apja.

A film nagyszerűen érzékelteti a tanácstalanságot és a vívódást. Érdekes és megható volt azt látni, hogy David mennyire szívén viseli gyermekei sorsát, még ha azok nem is ismerik. A végén pedig ott volt a nagy kérdés: felfedi-e az igazi kilétét, vagy hagyja, hogy mindenki tévhitbe ringassa magát. Izgalmas, vicces és könnyed film, remek alkalom a kikapcsolódásra.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

Elpuskázva (Delivery Man, 2013, 103’)
Rendezte: Ken Scott
Szereplők: Vince Vaughn, Britt Robertson, Cobie Smulders

LIKE - értesülj az új cikkekről!

A 8. évfolyam első idei témahetén a különböző iskolák élete került a középpontba. Sok feladatot kaptunk, de talán a legfontosabb a keddi iskolalátogatás volt. 5 fős csoportokban 12 különböző iskolában jártunk, és megfigyeltük a velünk egykorú gyerekek, vagyis a nyolcadikosok egy napját.

Nagyon különböző iskolákat néztünk meg, voltak köztük egyházi, alternatív és hagyományos iskolák is. Én az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumba látogattam el.

Nagyon érdekes volt egy „normál” iskola egy napjában részt venni, szerintem mindenki sokat tanult belőle. Miután megérkeztünk az iskolába, a 8. c osztályfőnöke fogadott minket, és elmondta, hogy hogyan fog telni a napunk, és milyen órákat fogunk látni. Ezek után találkoztunk az osztályával. Alapvetően mindenki kedves és befogadó volt, és jó érzés volt, hogy odajöttek hozzánk beszélgetni, és az AKG iránt is érdeklődtek. Ezek után elkezdődtek az órák. Az órai fegyelem eléggé tanárfüggő, hiszen a tanárok személyisége is teljesen más, de majdnem az összes tanár kedves és segítőkész volt velünk. Az órák menetében rengeteg dolog nagyon más volt, mint nálunk. Például az ottani gyerekek szinte sosem dolgoztak csoportban, és nagyon ritkán kérdeztek. Ott a tanár-diák viszony is nagyon más. A tanároknak egy kiemelt katedrájuk van, így kapják meg a szükséges figyelmet. Ezenkívül furcsa volt, hogy náluk minden óra 45 perces (amik közül nem egy unalmasabban telt, mint egy epochális óra nálunk), és hogy az órák végét csengő jelzi. Az órákon kívül az iskolai élet aktív, bár az azonos évfolyamon lévő osztályok nem nagyon ismerik egymást, és nincs közös órájuk sem. Az iskola épülete az AKG-hoz képest sokkal komorabb, szürkébb, de azt vettük észre, hogy az apáczaisok többsége szereti ezt a sulit.

Ez után, szerdán, csoportokban kellett összegezni a tapasztalatokat, és csinálni kellett egy bemutató ppt-t az iskoláról, valamint terepnaplót is kellett készítenünk. Szerintem nagyon érdekes volt ez a témahét is, mindenki jól érezte magát, és nem utolsó sorban sokat tanultunk ez alatt az idő alatt. Ugyan az iskolákat nem lehet összehasonlítani egymással, mégis, hét végén szerintem sokak fejében megfordult az a gondolat, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy az AKG-ba járhatunk.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

Ebben a tanévben a 8. évfolyam diákjai az első iskolai témahetükön jótékonysági témahetet szerveztek. Hogy mi célból? Azért, hogy azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek is szép és boldog legyen a karácsonyuk, akik ezt a mi segítségünk nélkül nehezen tudnák megvalósítani. A Bátorterenyei tanoda részére gyűjtöttünk, rászoruló gyerekek számára.

A témahét előtti héten csoportokba rendeződtünk, mindenkinek ki kellett választania minden napra azt, hogy milyen terméket fog csinálni, amit majd aztán eladunk a vásáron. Készítettünk többek között különböző ízesítésű lekvárokat, mézeskalácsot és karácsonyfadíszeket is, mindezt persze a patrónusok segítségével. Egy-egy munka elkészítésében segített néhány szülő is, amit most a teljes évfolyam nevében meg szeretnék köszönni. Nagyon sokat segítettek a különböző technikák elsajátításában, de hamarosan mi is könnyen beletanultunk ezekbe, és sokkal gördülékenyebben ment a munka. Bár nem mindenki dolgozott egyenlő arányban, mégis elegendő termék készült célunk megvalósításához. Az volt az egyetlen probléma, hogy mivel a beosztás nem volt olyan szigorú, elég sokan más helyen és más időben voltak, mint kellett volna. Így akik tényleg arra a bizonyos helyre voltak beosztva, azokra már nem volt szükség. Ennek ellenére szinte mindenki talált kedvére való tevékenységet, és mindenki kipróbálhatta, hogy miben jó.

Amikor minden kész volt, kezdődhetett a vásár. Először föl kellett címkézni a portékákat, és árakat kellett kitalálni. Utána kipakoltuk az áruinkat az aulában felállított asztalokra, és kezdődhetett a vásár. A legnagyobb sikert a házi lekvárok aratták, de az összes áru elnyerte a vásárlók tetszését, így a vásár nagy sikerrel zárult. A teljes bevételt a Bátorterenyei tanoda részére ajánlottuk fel. Az intézmény már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, mivel a témahéten megismerkedtünk az életükkel, és a tanoda működésével kapcsolatban is minden kérdésre választ kaptunk. Így tehát teljes mértékben tisztában voltunk a pénz sorsával, és boldogan segítettünk a rászoruló gyerekeknek.

A vásár végén az egész napos pakolás és aktív részvétel miatt nagyon fáradtak voltunk, de ugyanakkor boldogak is, hiszen az volt a fontos, hogy elérjük a célunkat, és hogy a pénz jó kezekbe kerüljön. A bevételből a tanoda tanulói valószínűleg eljutottak egy színházi előadásra, amit már nagyon régen meg szerették volna nézni, csak eddig nem tehették meg.

Összességében nekem nagyon tetszett ez a témahét is, és ez talán még jobban, mint az eddigiek, mert valami olyannak is a részesei lehettünk, ami nem csak nekünk válik a javunkra, hanem másoknak is segíthettünk vele, ami nagyon jó érzés volt. Remélem, a jövőben is még sok ilyen hasznos és élvezetes témahetünk lesz.

Tóth-Stella Zita (AKG, 8. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!