Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Buszbúcsú

Január 16-tól nem közlekedik a 86-os autóbusz. Ez a hír, ahogy az AKG-s diákok nagy részét, engem is elszomorított. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit írjak ebben a helyzetben, aztán arra jutottam, a legjobb az lesz, ha megfogalmazok egy képzeletbeli levelet a busznak. Nem akartam ezt a kérdést túl komolyan venni, és úgy gondolom, ebből a levélből kiderül a lényeg. Íme:

Kedves 86-os!

Nem tudom, hogyan is kezdhetném. Pont ma gondolkoztam azon, hogy összesen három és fél évig utaztam veled. Hetedik kezdetétől egészen mostanáig, az AKG-s életem feléig. Először 13 éves voltam, most 17. Nagyon sok mindenért tartozom neked köszönettel. Először is köszönöm, hogy bármikor bárhová elszállítottál – persze csak oda, ahová lehetett. Mindegy, hogy milyen volt a közlekedés, te kitartó voltál, akár esett az eső, a hó vagy tombolt a kánikula.

Búcsújárat, nosztalgiabuszos szelfivel (Rózsa Barnabás)

Sok emlékezetes utam volt veled, például az, amikor először mentem iskolába. Mivel többnyire háztól házig szállítottál, a napom egy jelentős részét együtt töltöttük. Ennek következtében mindig lehetőségem volt arra, hogy megírjam utazás közben a házimat, reggelizzek, pihenjek vagy éppen készüljek a dolgozatokra. Az is nagy előny volt, hogy így sokkal többet tudtam aludni. Ezen kívül, mivel nagyon sokan a suliból veled utaztak az AKG-ba, a közösségi életem is általad alakult, ebben is sokat segítettél. Együtt átkoztuk a nagy forgalmi dugókat, valamint az út alatt a fontosabb eseményeket is meg tudtuk beszélni, így közösen.


Nem mondom, volt, mikor elegem volt belőled, és sokszor voltak problémáim is. Például akkor, mikor alig lehetett felszállni rád a hatalmas tömegtől, vagy mikor július közepén, a negyven fokban fűtöttek, és úgy éreztem magam, mintha egy kazánházban lennék. De ezek mellett sokkal több pozitív élményem van veled kapcsolatban, mint negatív, hiszen például – hogy mást ne mondjak – nagyon kényelmes volt veled utazni, átszállás nélkül. Le kell szögeznem, attól függetlenül, hogy az útrövidítést elfogadom és megértem, nem értek egyet a 86-os szám lecserélésével. Hiszen az egy csodálatos szám! Azt hiszem, ennyi elég is volt, köszönök mindent, és ne feledd: újraélnék minden pillanatot, azért, hogy megtarthassalak, és azt se feledd, hogy nekem mindig is te leszel a kedvencem.

Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)
fotók: a szező, valamint Rózsa Barnabás és Steinbach Eszter

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Pitonnal nőttem fel

Gondolom, sokan tudták meg ma délután, hogy elhunyt Alan Rickman, neves brit színész. Halála mindenkit megdöbbentett. Ezzel a cikkel most az iránta érzett tiszteletemet és a szomorúságomat szeretném kifejezni.

Ami engem illet, én egészen délutánig az áldott tudatlanságban éltem. Épp órán voltam, és mikor kimentem valamiért, csak akkor tudtam meg a szörnyű hírt. Mondanom sem kell, hogy hatalmas sokkért ért, mert nem tudtam, hogy nagyon beteg volt.

Tóth-Stella Zita

Alan Rickman, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész 1946-ban született Londonban. Már egészen kicsi korától kezdve érdekelte a színészet, gyakran fellépett iskolai színdarabokban. Érettségi után úgy gondolta, inkább grafikusként akar elhelyezkedni, de aztán mégis a színészi pályát választotta, és huszonhat évesen elnyerte a Royal Academy of Dramatic Art ösztöndíját. És milyen jól választott!

Igazán akkor vált ismertté, mikor a Drágán add az életedben szerepelt. Akkor egész Hollywood megismerte az arcát, és ez meg is alapozta a későbbi pályafutását. Mivel imádom a Harry Pottert, nyilvánvaló, hogy nekem a legemlékezetesebb szerepe az ott alakított Perselus Piton, vagyis Piton professzor volt. Remekül játszotta azt a karaktert, akiről mindenki egész idő alatt azt gondolta, hogy gonosz, de aztán fény derült az igazi énjére, és kiderült az, hogy milyen jó ember is valójában. Ezeken kívül is több nagyobb karaktert formázott meg. Játszott többek között a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, az Értelem és érzelem, a Michael Collins, a Dogma, az Igazából szerelem és a Parfüm című filmekben.

Tóth-Stella Zita

Mivel Rickman szerepelt a Harry Potterben, vele (is) nőttem fel, mindig is nagyon fontos része lesz a gyermekkoromnak, és mindig is nagyon hiányozni fog. Remélem, úgy hagyta itt ezt a világot, hogy mindenkiben hagyott valamilyen maradandó nyomot, és sokan emlékezni fognak rá. Én is ezt teszem, és mindig nagyon becsülni fogom azokért a dolgokért, amiket végigcsinált, és amiken keresztülment, valamint nagyon hálás leszek neki.

Alan egyébként londoni házában, családja körében halt meg, miután több évig küzdött a rákkal. Nyugodjon békében!

Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Nyelvválasztás témahét

Minden AKG-s diák életében egyszer eljön az a pillanat, amikor közelítve az iskolai életének feléhez, rájön arra, hogy a következő tanévben nyelvi éve lesz. Nagyjából február végéig nyilatkoznia kell arról, hogy milyen nyelvet is szeretne tanulni. És akkor – pont jó időben – érkezik ez a decemberi témahét.

Mint már mondtam, a legutóbbi témahét központjában a nyelvválasztás állt, jövőre ugyanis a három választható idegen nyelv közül (spanyol, francia, német) kell majd kiválasztanunk egyet. Ez, azt hiszem, nagyon nehéz feladat, ezért az volt az egésznek a célja, hogy megkönnyítse számunkra a döntést, és hogy jobban és közelebbről is megismerjük az adott nyelvet és az országok kultúráját és népét.

Az öt napból az első hármat 20 fős csapatokban töltöttük. A patrónusok a szokásukhoz híven oldották meg az évfolyam szétválasztását – névsor alapján (ugye milyen kreatív?). Miután megszülettek a csoportok, mindenki külön terembe vonult, és el is kezdődtek a programok. Mivel három nyelv volt, minden csoport egy nap csak egy nyelvvel foglalkozott. A napok menete a következőképpen alakult: délelőtt először minden csoporthoz érkezett három 11. évfolyamos diák, olyanok, akik azt az adott nyelvet tanulták a nyelvi évben. Ők már végigcsinálták ezt az egészet, és ez nagyon hasznos volt számunkra. Meséltek az adott nyelv tanulásának előnyeiről valamint hátrányairól, felsoroltak pro és kontra érveket, és természetesen minden kérdésünkre is választ adtak. Érdekesek voltak ezek a beszélgetések, sok mindent megtudtunk belőlük, és valóban segített abban, hogy megismerjük például a spanyol nyelv tanulási folyamatát, akár az AKG-ban, akár külföldön – mivel olyanok is meséltek, akik kiutaztak tanulni. Szó esett az órákról, a tanárokról, a cserediák- és egyéb programokról is.

Ezután, egy tízperces szünetet követően, elkezdődött a délelőtt második programja. Minden csoport megnézett egy spanyol, francia vagy német nyelvű filmet, magyar felirattal. Ez azért volt fontos, mert így hallottuk azt is, hogy hogyan hangzik a beszéd, ezzel is ismerkedhettünk. Nekem a három filmből kettő nagyon tetszett, így ezt is élveztem.

A filmek után, délután egy 10 kérdésből álló Kahootot (netes kvízjátékot) kellett összeállítanunk, azzal a nyelvvel kapcsolatban, amelyikkel aznap foglalkoztunk. Ebben az volt a jó, hogy nem volt se túl hosszú, se túl nehéz, de azért figyelni kellett, hogy tényleg a nyelvhez kötődő kérdéseket tegyünk fel. A negyedik nap, csütörtökön reggel csoportonként oldottunk meg egy harminc kérdésből álló összefoglaló Kahootot, amit a patrónusaink állítottak össze, miután minden általunk írt kérdést nagyon precízen és nagy pontossággal elemeztek. Miután ennek vége lett, véletlenszerűen kialakított csoportokban kellett dolgoznunk. Mindenki húzott egy olyan országot, ahol e három nyelv valamelyikét beszélik, és azok, akik ugyanazt húzták, ők kerültek egy csoportba.

Egy világkiállítást kellett létrehoznunk, másfél nap alatt. Olyan dolgokat kellett bemutatnunk, amiket mi fontosnak tartottunk. Kultúra, gasztronómia, történelem, bármi, ránk volt bízva. Ez nagyon sok munkát igényelt. Be kellett osztanunk, hogy ki mit csinál, kivel és mikor – aztán tényleg nagyon sokat kellett dolgoznunk. Otthon is volt tennivaló, mivel szinte mindenki bemutatta a gasztronómiát, ezért este sütöttünk és főztünk. Én a svájci csapat tagja voltam, és mi a sajtfondütől kezdve a Milka csokin át a sílécen keresztül mindent behoztunk a pénteki bemutatóra.

Aznap még délutánig kaptunk időt, de aztán az egész évfolyam felkerekedett, és sorban végigjártuk az egyes országok standjait, megnéztük a bemutatókat, megkóstoltuk az ételkülönlegességeket. Nagyon érdekes volt ez a „túra”, minden kiállítás más volt, de mindegyikben voltak nagyon kreatív és egyedi ötletek is. Ezután nem volt más hátra, mint hogy a patrónusok értékeljék az egész hetet, és pontozzák a kiállításokat. Összességében nekem vegyes érzéseim vannak és voltak, ugyanis tényleg hasznos volt ez a pár nap, de amúgy meg volt már sokkal eseménydúsabb és izgalmasabb témahetünk is. Száz szónak is egy a vége, azért jó volt, hogy ezután elkezdődött a téli szünet, és tudtunk pihenni egy kicsit.

Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)
Tüske Csilla képei
További képek

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Kereskedők harca a díjakért

Ha eljön a december, az egyben azt is jelenti, hogy hamarosan újra sor kerül az AKG nyílt napjára és adventi vásárára. Ez az esemény számomra minden évben nagy élmény, de most még inkább élveztem, mint általában.

December 5-én rengetegen látogattak el az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba. Ilyenkor mindig hatalmas az érdeklődés, ugyanis a nyílt napon minden iskolaváltás előtt álló gyereknek és szüleinek lehetősége van arra, hogy közelebbről is megismerkedhessenek az iskolával. Emellett pedig minden évben megrendezésre kerül az adventi vásár is, a vásáron árusító diákvállalkozások pedig egyben egy versenyen is részt vesznek.

Most, hogy tizedikes lettem, lehetőségem volt részt venni egy diákcég alapításában. Csapatommal már a tanév eleje óta erre az alkalomra készültünk, ugyanis ez volt az első hivatalos megjelenésünk, így a vásár nem kis kihívást jelentett. Az elmúlt időben különösen sokat dolgoztunk azért, hogy termékünk majd sikeres legyen, szóval nagyon vártuk már, és persze eléggé izgultunk is. Szombaton már jóval a vásár kezdete előtt ott voltunk a suliban, azért, hogy mindenre legyen időnk, és hogy felállítsuk a standunkat. Én ugyan sikeresen elaludtam, de nem volt belőle nagy probléma.

Mikor mindennel kész voltunk, izgatottan és elég feszülten vártuk az első vásárlókat. Az elején megijedtünk, mert alig jöttek oda hozzánk, ennek persze sok oka lehetett. Számos más program is volt a nap folyamán: elsősegély-bemutató, felvételi tájékoztató a szülőknek, iskolatúra, játszóház, Mikulás és kézműves foglalkozás. Szerencsére utána már jöttek a vevők, mi meg alig bírtuk őket kiszolgálni. Volt olyan időszak, amikor kígyózó sorokban várták azt az emberek, hogy sorra kerüljenek, és vethessenek egy pillantást a termékünkre. Ez persze nagyon jó érzés volt, de eleinte nem volt könnyű kezelni. Teljesen váratlanul és gyorsan történtek a dolgok. Nem voltak meghatározva a szerepek, nem volt beosztva, hogy ki, mit és mikor csinál. Sokszor szervezetlenek voltunk, de valahogy muszáj volt megoldani a nehéz helyzeteket. Egyszer még a pár perces szünetemet töltöttem, utána rögtön be kellett állnom a stand mögé, és foglalkoznom kellett a vásárlókkal, a következő pillanatban pedig már a boltba rohantam pénzt felváltani, mert elfogyott az aprónk, és nem tudtunk visszaadni. Végül is mindent meg tudtunk oldani, és az is jó volt, hogy legalább így mindenki minden területen kipróbálhatta magát.

Én a legtöbb időt a stand előtt állva töltöttem és magyaráztam. Hogy kinek? Mindenkinek. A még sorra nem került vásárlóknak, a zsűri tagjainak vagy éppen egy csapattársamnak, hogy mi a probléma, vagy mit kéne csinálnom/csinálnunk. Nagyon fárasztó volt helyt állni, de amint volt egy szusszanásnyi időm körülnézni, láthattam, hogy a többi cégnek sem volt egyszerű dolga. Egyébként szerintem mindenki kitett magáért, és mindenki, aki a vásáron bármivel megjelent, sokat dolgozott.

A hetedikesek a büfét üzemeltették rendületlenül, a nyolcadikosok a játszóházat és a ruhatárat üzemeltették és a kilencedikesekkel az iskolatúrákat vezették, az elsősegélyesek bemutatókat tartottak, és a 9-10.-es diákcégek, köztük mi is, árusítottunk.

A nap vége felé már mindenkin látszott a fáradság és az idegesség, azonban nem lehetett lelassulni, ugyanis a vásár számunkra legfontosabb része, az eredményhirdetés még hátra volt. A zsűritagok a vásár közben minden diákcéghez odamentek és pontoztak. Ahogy egyre közeledett a vége, mindenki egyre feszültebb lett. Aztán elérkezett a várva várt pillanat.

A zsűri tagjai először gratuláltak minden cégnek, majd bemutatkoztak, végül áttértek az eredmények ismertetésére. A legjobb marketinges cég a Doogo lett, akiknek célja a világ színesebbé tétele. A Wanderlust Zrt-é lett a legjobb termék, a mi cégünk, a Wanna Be pedig a Legjobb kereskedő díjat kapta. A Legjobb diákcég elismerést, azaz a fődíjat a Next Step cég kapta, amelyik a MigRunner társasjátékot készítette – a játék egy bevándorló viszontagságaival ismerteti meg játékosokat. És végül a Közgazdasági Politechnikum Space-on cégét nevezte meg a zsűri, mint a Legzöldebb diákvállalkozás. Szerintem mindenki megérdemli a gratulációt, egytől egyig mindenki mögött rengeteg munka áll, és bárki megérdemelte volna a díjakat.

Összességében én nagyon élveztem ezt a napot, eseménydús volt, fárasztó is, de sokat tanultunk belőle, és azt hiszem, ez a legfontosabb.

Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)
fotók: Tüske Csilla

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Búcsú a termtud témahéttől

Ha egy hetedikesnek azt mondod, hogy termtud témahét, akkor, amikor már pár hónap eltelt az AKG-s életéből, biztos vagyok benne, hogy meg fog ijedni. Ha nem is nagyon (és még ha nem is vallja be), valamennyire biztos. De ebben szerintem nincs semmi rossz, sőt! Ez teljesen normális reakció. Én is tartottam tőle hetedikben, és ugyan nem emlékszem pontosan, de biztos olyan kérdések merültek fel bennem, hogy: Termtud témahét? Minek? És miért? Nem elég, hogy termtud, még témahét is? És egyáltalán mi az? Elmondhatom, így több mint három év után, hogy aggodalmaim nagy része alaptalannak bizonyult. És hogy miért? Mindjárt elmondom.

Ha eltekintünk a termtud részétől, ez is ugyanúgy indult idén, mint bármelyik másik nyitótábor vagy nyár végi témahét. Mindenki egy hosszú nyár után, kipihenten és jókedvűen, tele élményekkel gyűlt össze a Keleti pályaudvaron. Ez velem is így volt, örültem ennek a közös pár napnak még szeptember előtt. Persze senki sem akart tanulni, de erre akkor még próbáltunk nem gondolni. A vonatút hangosan és vidáman telt el. Egyszerre próbáltuk meg elmondani egymásnak a nyár eseményeit, valamint megismerkedtünk az ott lévő három új évfolyamtársunkkal.

Egy hosszú vonatozás és egy annál rövidebb buszozás után meg is érkeztünk a Felsőtárkányon lévő szállásunkra. A szállásról nem tudok semmi érdekfeszítőt mondani, kulturált volt, szép helyen, ráadásul még egy medencét is kaptunk.

Miután a patrónusaink beosztották, hogy ki melyik szobában lesz, és miután felmértük a szobák állapotát és a szállást, nem volt más hátra, mint a „nagy találkozás” Marsi tanár úrral. Ő ismertette ugyanis a napok menetét, a projekteket és az értékelés rendszerét. Össze kellett állnunk hat-hét fős csoportokba, utána pedig egy nagyprojektet és két kisprojektet kellett választanunk. Mivel több jelentkező is volt valahol a szükségesnél, végül főleg a patrónusok osztották be, hogy ki melyikkel fog foglalkozni, az igényeink alapján. A nagyprojekthez minden csoport kapott két tanárt, akik felügyelték a munkájukat, tanácsot adtak és segítettek. Miután elkészültek a beosztások, csak két és fél napunk volt a nagyprojekt és a kisprojektek elkészítésére, hiszen utolsó nap volt a projektbemutató, valamint volt egy egész napos túra is.

Először ütemtervet kellett készítenünk a nagyprojekthez, de mivel második nap volt a túra, ezért csak utána tudtunk foglalkozni vele. A túra, ahogy arra számítani lehetett, hosszú és fárasztó volt, hiába volt hosszabb és rövidebb útvonal is. Kisebb csoportokban túráztunk, de ahogy az lenni szokott (mindegyik termtud témahéten), most is sikerült eltévednünk. A túra utáni két napon már a projektekkel kellett foglalkoznunk. A nagyprojektünk végül a Műemlék című lett, ami abból állt, hogy kisebb csoportokban felkerestünk a környéken található emlékművek közül tizenötöt, lefotóztuk, majd értékeltünk ötöt egy saját magunk által kialakított szempontrendszer szerint. Mikor ezekkel megvoltunk, készítenünk kellett egy prezentációt, valamint egy élethű makettet is a közeli templomról.

A másik nap a népességstatisztikai kisprojekt volt soron. Páran felkerestük a temetőt, sírokat fotóztunk, a szálláson maradt társunk pedig folyamatosan dolgozta fel az adatokat az előre megadott pár kérdés alapján. A szállásra visszaérve még egy térképet is kellett csinálnunk az eredményekről, valamint a másik kisprojektünket, a felhőtérképet is el kellett készítenünk.

Most valószínűleg mindenkiben felmerül az, hogy: oké, oké, ez mind tök jó, de nagyon unalmas. Igen, a munka része (mert nagyon sok munka volt vele) nekem sem volt a kedvencem, de nemcsak ebből állt az öt nap. Volt többek között esti bátorságpróba, csillagászat, valamint csibe is, ami szerintem mindenkinek hiányzott. A legtöbb program nem volt kötelező, de ezekre is, ahogy a mikroprojektre, pontokat lehetett kapni, és a pontgyűjtés nem hátrány akkor, ha jó jegyet szeretnél szerezni.

Ugyan én az utazás előtti nap megbetegedtem, ez mégsem rontott sokat az összképen. Hiába volt tanulós, jó élményeket és emlékeket szereztünk, és azért bízom benne, hogy okosodtunk is.

A hetedikeseknek pedig üzenem azt, hogy ne ijedjenek meg, májusig még rengeteg idejük van lelkileg felkészülni, valamint szerintem jobb projekteket csinálni, mint egy epochazáróra tanulni, vagy ne adj isten, egy év végi vizsgára felkészülni. Higgyétek el nekem, jobb. Sok sikert!

A végén még csak annyit szeretnék megjegyezni – így tizedikesként, hogy már nem lesz több ilyen témahetünk –: irigylem az alattunk lévő évfolyamokat. Azon kívül, hogy ez a tény az öregségünket jelzi, belátom: hiányozni fog.

Tóth-Stella Zita (AKG, 10. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

A kódjátszma

A kódjátszma egy angol-amerikai életrajzi dráma, ami mostanában nagy népszerűségnek örvend a mozikban. Mivel sok embertől nagyon pozitív véleményeket hallottam a filmmel kapcsolatban, ezért, mikor volt egy szabad délutánom, beültem megnézni a filmet.

 

Azt kell mondanom, egy kicsit tartottam tőle, mert alapjában véve nem rajongok az efféle filmekért, de végül kellemesen csalódtam. A film főszereplője Alan Turing (Benedict Cumberbatch), egy zseniális matematikus. A film azt szemlélteti, hogy a második világháborúban a pusztító lőfegyverek, bombák és tengeralattjárók mellett a matematikusoknak is hatalmas szerepe volt az angol győzelemben. A történet arról szól, miként próbálja meg Alan 3 társával együtt feltörni saját ötletével, az Enigmával, a nácik által fejlesztett és alkalmazott kódrendszert. A film során ezt a folyamatot követhetjük nyomon, láthatjuk azt, hogy hogyan és miként próbálják teljesíteni ezt a lehetetlennek tűnő feladatot. Az elején még nem hittek abban, hogy sikerülhet feltörni a kódot, kételkedtek Alan módszereiben, mivel az sokkal precízebb és időigényesebb munka volt társaiénál, és ráadásul nem is volt garantálható a biztos siker. Tény, hogy a feladat egyáltalán nem volt könnyű, sőt, lehetetlennek tűnt. Az ellenség ugyanis mindennap megváltoztatta a kódot, ezért minden sikertelen nap után újra kellett próbálkozni. És ez mindig így is történt, hiszen több milliónyi variáció létezett. És hogy miért kellett volna feltörni ezt a kódot? Mert ezzel a kóddal az angolok olyan információkhoz juthattak volna, amik létfontosságúak voltak a háborúban. Tudomásukra juthatott volna a németek taktikája, és ezáltal több ezer ember életét menthették volna meg.

A filmben Alan vívódását és belső harcát is láthatjuk arról, hogy vajon felvállalja-e azt, hogy meleg. Nehéz volt döntenie, mivel akkoriban ezt még egyfajta betegségnek tartották.

A film szerintem mindenkinek remek kikapcsolódást nyújt. A színészi játék nagyon jó, és a humor sem marad el. Érdekes az is, hogy a karakterek mennyit változnak, hogy alakulnak át a film során. Az tetszik a legjobban benne, hogy nem tudod, mi is fog történni, és hogy egyszerre tragikus, megrendítő és izgalmas a történet. És hogy feltörték-e a kódot? Alan felvállalta azt, hogy meleg? Ezekre a kérdésekre mind választ kapsz, ha megnézed a filmet.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

Kódjátszma (The Imitation Game, 114’, 2014)
Rendezte: Morten Tyldum
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Barangolás Budapesten

A kora tavaszi témahetünk témája Budapest volt. Ennek a hétnek az volt a célja, hogy jobban megismerjük a fővárost, és olyan helyeket lássunk, amelyeket eddig még nem.

Az egész témahétnek a kerete egy kitalált történet volt, miszerint 4 külföldiekből álló turistacsoport látogat Budapestre. Japán építészek, francia művészek, török történészek és spanyol biológusok. A mi feladatunk az volt, hogy mind a négy csoportnak szervezzünk egy kétórás a túrát a belvárosban, és ezeket a túraútvonal-terveket összegyűjtsük egy képes útikönyvbe. A feladat csibékben zajlott. Minden csibében ki kellett alakítani négy 2-3 fős csoportot, akik majd a túráért felelnek. Ezzel kapcsolatban nem volt sok kikötés, az volt a lényeg, hogy beleférjen 2 órába, a belvárosban legyen, és hogy lehetőleg olyan helyeket mutassunk meg, amik az adott csoport tagjai számára érdekesek lehetnek.

Azért, hogy a feladat könnyebben menjen, hétfőn mi is csibékbe barangoltuk be a belvárost. Kaptunk egy kérdőívet (amit az út során kellett kitölteni) a helyszínek és állomások nevezetességeiről, valamint 5 állomást is teljesítenünk kellett (ezeken az állomásokon a patrónusok vártak minket), ahol a jó válaszokért pontokat is kaptunk. A mi csibénk az Oktogonnál találkozott, majd a Hősök terére, az Andrássy útra és a várba folytattuk utunkat. Kicsit fárasztó volt egész délelőtt a városban gyalogolni, de pozitívum volt, hogy sok érdekes dolgot tudtunk meg, és hogy a hangulat az eső és a rossz idő ellenére is mindvégig vidám maradt.

Ezután kedden és szerdán nem volt más dolgunk, mint összeállítani az útvonalakat és az útikönyvet. Ez legtöbbször unalmas munka volt, mivel nagyon sok időt töltöttünk a gépteremben. Én és a csapatom a „francia művészeknek” készített túrát, ami azért is volt jó, mert így ihletett tudtunk meríteni a hétfői sétából. Mikor minden kis csapat kész lett a tervével, ezt rögzíteni is kellett. Rövid prezentációt készítettünk arról, mit és miért látogatunk majd meg.

Csütörtökön aztán ezeket elő is kellett adni a 3 fős független zsűrinek. Ők döntöttek arról, hogy az ötféle, egy adott csoportnak készített útvonalból melyik a nyertes, valamint azt is ők döntötték el, hogy melyik csibe készítette el a legjobb útikönyvet. Szerintem a túráknál senki sem szeretett volna mindenáron nyerni, mivel a nyeremény az volt, hogy meg kell tartani a túrát (idegenvezetőként) egy másik csoportnak, ugyanis külföldiek sajnos nem látogattak hozzánk. Ez pedig a hétfői nap után senkiből sem váltott ki nagy lelkesedést. Mi sem vettük a szívünkre, hogy nem nyertünk, ugyanis másnak örültünk. A „török történészek” kategóriájában nyert a csibénk, és miénk lett a legjobb útikönyv is.

Pénteken tehát mindenki megtartotta a túrákat. A nyertesek egy másik csoport veszteseinek tartották meg a saját sétájukat, szóval igazából mindenki részt vett az egyiken. Az a túra, amelyiken én voltam, nagyon jó volt, mivel kellemes volt az idő, és végig a várban járkáltunk. A túrák után visszatértünk az AKG-ba, ahol lezártuk ezt az egy hetet, és palacsintát is ettünk. Összességében kicsit unalmas, de érdekes témahétben volt részünk, aminek során jobban megismerhettünk Budapestet.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Harc a majomért

Mint ahogy azt megszokhattuk, az AKG programjainak sorából ebben a tanévben sem maradhatott ki a Sportnap, amelyen az egész iskola részt vett. Idén is jó hangulatban telt, és szerencsére a többség sokat is mozgott.

Mint mindig, a Sportnap most is a Tavaszi Fesztivál után zajlott le. Az elmúlt években ez az esemény általában az iskola épületében volt megrendezve (a rossz idő miatt), azonban most külső helyszínen és bent is lehetett sportolni. A részvétel alapjában véve kötelező volt, azonban nem kellett minden programon részt venni (mondjuk ez lehetetlen is lett volna). Azért érdemes volt aktívnak lenni, mivel a részvételért és a teljesítményért is kaptunk pontokat, minden évfolyam külön-külön. Tehát az évfolyamok között volt egy barátságos versengés. És hogy miért is? Egy bizonyos plüss majomért, amit mindig a győztesek kapnak meg, és ez a következő évig velük marad. És, hát legyünk őszinték, ez egy ösztönző dolog. Legalábbis a mi évfolyamunk számára az volt, a többség valamelyik induló csapatnak a tagja lett.

Mielőtt elkezdődött volna az egész napos program, szokás szerint előtte még megírtuk az éves tanárértékelést. Gondolom ez csak a hetedikesek számára volt újdonság, mivel alapvetően minden ugyanúgy zajlott, mint az előző években. Utána mindenki mehetett játszani vagy szurkolni. A 7., 8., 9. és a 9ny. évfolyamok számára egy kinti helyszínen voltak előkészítve a sportesemények, méghozzá az ELMÜ sportpályán. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnunk, egy pár perces sétával már meg is érkeztünk. Odaérkezve engem kellemes meglepetés ért, mivel rendelkezésünkre állt többek között sok szabadtéri pálya (pl. a focihoz), és egy nagy tornaterem a benti sportokhoz (röpi, kosár, pingpong).

Ezek mellett még számos sportot és tevékenységet volt lehetőségünk kipróbálni, például az íjászatot és a falmászást is. Egy évfolyamon belül a csoportok nemek szerint voltak kialakítva, szóval minden sportágban volt fiú és lánycsapat is (akár több is). Ez azért is volt jó, mert így azok, akik éppen nem játszottak, drukkolhattak az évfolyamtársaiknak. A meccseknél persze az eredmény is fontos volt, de azt is jó volt látni, hogy mennyire összetartóak az évfolyamok, és jó volt drukkolni a többiekkel, a többiekért is.

Nekem nagyon tetszett ez a helyszín, és alapjában a sportok is, mert sok újdonságot is ki lehetett próbálni.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Eső, szél, jó hangulat – 27 éves az AKG!

Idén is, mint minden évben, sor került az AKG szülinapjának megünneplésére, amit már nagyon régóta hagyományosan január végén vagy február elsején tartunk meg. Na de hogy is zajlott le ez idén?

Először is, még az elején szeretném leszögezni azt, hogy én nagyon szeretem ezeket az alkalmakat. Mindegy, hogy mi a program, kint vagy bent, esőben vagy szárazságban, nem számít. Ilyenkor ugyanis a legmeghatározóbb és a leghangsúlyosabb szerepet mindig a közösség ereje kapja. Csupán annyi a lényeg, hogy együtt legyünk, új embereket ismerjünk meg, közösen ünnepeljük az AKG-t, na és persze hogy felavassuk az új diákokat. Szerintem ez a lényeg, a körítés már csak hab a tortán...

Ebben az évben az iskolán kívül zajlottak a programok, 10-12 fős csapatokban kellett mozognunk a városban. Minden csoport vegyes volt, egy évfolyam mindenhol 2-2 diákkal képviseltette magát. Ez azért is volt jó, mert ebben az új szituációban kicsit rá voltunk kényszerítve arra, hogy kilépjünk a baráti társaságunkból, és új emberekkel létesítsünk kapcsolatot, de mégsem voltunk csak ismeretlenekkel. Szóval már ez szerintem egy elég jó alap.

A csoportunk feladata egyszerű volt. El kellett jutnunk különböző, egymástól nem túl messze lévő állomásokra. Persze ehhez segítséget is kaptunk. Minden csoportot elkísért egy felnőtt, így könnyebben ment a tájékozódás, és kisebb eséllyel tévedtünk el. Mikor elérünk egy állomásra, ott találkoztunk pár szervezővel, akik elmondták a feladatot, mi megoldottuk, és szépen mentünk tovább a következő állomásra. Egyszerűnek hangzik, ugye? Hát, nem volt az.

Mindenki előre egyeztetett időpontban és helyen találkozott a tanárral és a csoport tagjaival. Elvileg. Én a Rákóczi térre mentem reggel 9-re, de ugyanez nem mindenkinek sikerült időre. Mikor megérkezett a tanárunk, Nagy András, még a fele csapatunk hiányzott. De végül valahogy mind meglettünk, és elkezdődhetett az igazi kaland. A másik probléma az időjárással volt. A tél végére jellemző módon esett az eső vagy a hó, ráadásul minden havas és latyakos volt. Szóval szerintem érthető, hogy a „túra” végére mindenkinek elege lett a változatos időjárásból.

A lényeg az, hogy a jó hangulat mindvégig megmaradt. A feladatok pedig elég egyszerűek voltak. Az AKG-val kapcsolatban kaptunk mindenféle rejtvényt és feladványt. Nekem a legjobban azt tetszett, amikor Boldog szülinapos videóüzenetet kellett felvenni. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy lementünk egy aluljáróba, és megkértünk egy utcazenészt, aki hegedűn játszott, hogy segítsen. És segített.

A szülinap a suliban folytatódott az ilyenkor szokásos eseményekkel. Mindenki visszaért, elmesélte a barátainak az élményeit, és kicsit kipihente magát, melegedett, iszogatta a kikészített forró teát. Ezután következett az ünneplés és az avatás. Horn György igazgató úr beszéde után az újak elmondták a már sokak által jól ismert AKG-s esküt, majd mindenki kapott egy pólót is. Ilyenkor már igazi AKG-snak számít valaki. Ja, és még az avatás előtt volt lufieregetés is, amit nagyon irigyeltem, ugyanis nekünk két éve nem volt ilyen. Az „öregek” az aulából figyelhették a többieket, élő közvetítésben.

Nem volt más hátra, jöhetett a tortaevés. Természetes most is rengeteg torta volt, sokféle ízesítésben, de még mindig sokan aggódtak amiatt, hogy nem jut nekik torta. Szerencsére ez a veszély most sem fenyegetett senkit.

Nekem ez az alkalom is elnyerte tetszésemet, egy szülinap mindig vidám, és ez most sem volt másképp. A rossz időjárás ellenére mindenki élvezte, nagy elismerésem a szervezőknek!

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!



0 Tovább

Hitelesebben a szenvedélybetegségekről

Mik azok a szenvedélybetegségek? Hogyan lehet megelőzni őket, és mi a megoldás a problémákra? A decemberi témahét után szerintem nagyon fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk, és ezekre a kérdésekre is jobban tudunk már válaszolni, mint azelőtt.

A decemberi témahét a szenvedélybetegségekről szólt. Szerintem az évfolyam nagy része nem volt teljesen tisztában a tudatmódosító szerek használatával és a használat következményeivel, ezért úgy gondolom, mindenki tanult ebből valamit. Közelebbről is megismerhettük a témát, és kialakult bennünk egy, a korábbinál hitelesebb kép.

A témahét egy csibével kezdődött, ahol a patrónusok ismertették a témahét menetrendjét, a témával kapcsolatos feladatot és a csoportok beosztását. Minden nap vezetnünk kellett a projektnaplónkat, amelybe az aznapi tapasztalatokat és a témákat kellett rögzíteni. Az egyes csoportok tagjai fél kupacból tevődtek össze. Ezek a csoportok végig ugyanazok maradtak, így nem okozott gondot az, hogy tudd, hova kell menned éppen az adott idősávban. Könnyen el tudtunk igazodni, ezért gördülékenyebben ment a programok lebonyolítása az átlagosnál. Hétfőn megismertük a részletesebb programleírást, és azt, hogy ki lesz a kísérő patrónusunk azon a napon, amikor külső helyszínre megyünk (ez a nap csoportonként változó volt).

Csibén szó volt általánosságban is a szenvedélybetegségekről. Ezekből nagyon sokféle létezik. A leggyakoribbak azok az esetek, amikor valaki tudatmódosító szereket használ, de vannak olyanok is, amik egyszerűen csak pozitív vagy negatív hatást fejtenek ki az emberre. Végül, mikor már általános képet kaptunk ezekről a fogalmakról, ki kellett töltenünk egy 40 kérdésből álló tesztet, aminek eredménye alapján átfogó képet kaptunk a személyiségünkről.

A bevezető csibe után jöhettek a valódi programok. Nem fogom egyesével felsorolni mindegyiket, mert azt mindenki unná, de felsorolom a fajtáikat, és a számomra legjobban tetsző programokról is beszámolok. Nagyon sok és változatos program volt, biztosan azért, hogy érdekesebb legyen ez a téma, hogy ne csak egy nézőpontból lássuk ezt, a ma már sokakat érintő problémát. Voltak programok, mikor olyan előadó látogatott el hozzánk, aki korábban szenvedélybeteg volt, de már leszokott. Ezek az előadások – vagyis inkább kötetlen beszélgetések – voltak számomra a legtanulságosabbak. Ilyenkor mindig betekintést nyerhettünk az előadó magánéletébe, és jobban megérthettük azt is, mi vezette odáig, hogy rászokjon az alkohol- vagy a drogfogyasztásra. Megismerhettük az egész folyamatot, a kezdetektől egészen a leszokásig. Láttuk azt, hogy ezek a problémák a legtöbb esetben a rossz családi háttér és a problémás gyermekkor miatt alakulnak ki, valamint azt is, hogy az igyekezet nem mindig elég. Hiába próbáljuk elkerülni, vannak olyan esetek, amikor akarva-akaratlanul hibákat vétünk. És ha egyszer elkezdjük, akkor már nem is olyan könnyű leszokni...

Voltak olyan előadások, amikor bizonyos személyek beszéltek nekünk különféle témákról, mint pl. a drogok fajtái, a drogterítési és drogfogyasztási törvények… stb. Ilyenkor mindig kérdezhettünk, és a kérdéseinkre maradéktalanul választ is kaptunk (legalábbis én). Az volt a jó, hogy ez nagyrészt beszélgetés volt, sőt, sokszor mi is kaptunk feladatokat az adott témával kapcsolatban.

Mint már említettem, volt egy külső helyszínünk is. Az egyik nap a Megállóba látogattunk el, ami egy olyan ház, ahol a szenvedélybetegek önsegítő csoportokban beszélhetik meg a problémáikat, és kereshetnek rájuk megoldást. Ott két felnőttel beszélgettünk, akik meséltek a csoportok üléseiről és a szervezetről általában. A Megállóban egy frissen leszokott drogossal is találkozhattunk. Nekem talán ez volt az egyik kedvenc programom, mert itt mindenki őszinte a másikkal, senki nem előítéletes, és szerintem egy ilyen őszinte, megértő és közvetlen környezetben könnyebb megnyílni mások előtt. Szokatlan volt számomra az a nyitottság is, amellyel felénk fordultak, és az, hogy teljesen egyenrangú félként kezeltek minket. Nem tudtam azelőtt erről a helyről, de szerintem jó, hogy ilyen helyek is léteznek a világban.

Utolsó programként megnéztünk egy filmet is, az Egy kosaras naplóját, ami szerintem méltó lezárása volt a témahétnek.

Ez egy nagyon tanulságos témahét volt, aminek során sok új dolgot tanultunk. Részünk volt sok megható és megrázó pillanatban is, de úgy gondolom, ilyeneket is meg kell tapasztalni.

Tóth-Stella Zita (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!

0 Tovább


Az AKG Szubjektív Magazinjának cikkei


Kapcsolat:
szubjektiv.diaklap-at-gmail.com


2018-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma második helyezést kapta. Az ország második legjobb diákújságírói is szerkesztőségünk tagjai lettek, valamint Az év diákvideósai kategóriában is második lett a szerkesztőség.

2017-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta. Az ország első és második legjobb diákújságírója is szerkesztőségünk tagja lett.

2016-ban, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a Szubjektív Az év online diákmédiuma fődíját kapta középiskolás kategóriában

2016-ban a Szubjektív lett a Reblog Maraton győztese Közélet kategóriában

2015-ben, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon a blogunk és 5 szerkesztőségi tagunk is díjazott lett.




látogató számláló

Utolsó kommentek