Idén Svédország kapta az Eurovíziós Dalfesztivál rendezési jogát, a tavalyi nyertes, Loreen nagysikerű dalának köszönhetően. A Malmőben megrendezett gálán az idei győztes végül a dán Only Teardrops című dal lett. Végül még Magyarországnak is jutott egy előkelő hely...
Idén is elérkezett az a bizonyos májusi nap. Izgulva nyúltam a távkapcsoló felé, hogy láthassam a magyar stúdióból közvetített Elővíziót, a nagy show előtti bevezető műsort. Még mindig nehezen hittem el, hogy a sokak által csak „sapkás manónak“ titulált ByeAlex-et küldtük a fesztiválra. A magyar celebek üzentek neki hideget-meleget, amikor kiderült az előválogató végeredménye. Én a forróvizes csap mellé álltam, és teljes erőmből szurkoltam neki egy méltó helyezésért. Látható volt rajta, hogy profi módon fedi az izgulását: rezzenéstelen arc, biztos beszédhang volt jellemző rá az első svédországi kapcsoláskor is. Nem feltétlenül a legjobb énekes, de tökéletesen illik hozzá a dal – amit, valljuk be, nagyon eltaláltak. Az európai közönség már az elődöntőben is hatalmas ujjongással fogadta Alexet, bíztam benne, hogy ez így lesz ezen az estén is.
A kezdő főcím rögtön elárulta, hogy a svédek szembemennek a jelenleg divatos (és általam nem túlságosan kedvelt) minimalizmussal, hiszen gyönyörű, 3D-ben meganimált pillangók lepték el a képernyőt, hogy ezzel utaljanak az idei Vízió szlogenére: We Are One, azaz egyek vagyunk. Azonban ez csak az első kellemes meglepetés volt, ugyanis hamar rájöttem, hogy – ellentétben a tavalyi, eléggé szigorúra vett düsseldorfi rendezésű dalversennyel – a szervezők semmit sem fognak teljesen komolyan venni, és lehetőleg mindent kifiguráznak a három óra alatt. Egyre jobban vártam az énekeseket.
A zenészek előtti bevezető kisfilm szintén gyönyörűre sikerült: az adott ország színeit a szárnyán viselő lepke kalauzolt el minket az adott fellépő életébe, miközben elképesztően szép felvételeket mutattak. Ami utána jött, az volt talán a legnagyobb negatívuma a műsornak: talán a belgákat kivéve nem volt olyan szám, ami igazán meg tudott volna ragadni az ember fülében. Olyan érzésem volt, mintha minden dalszerző ugyanarra a mintára szabva írta volna meg a zenét. Tizenhat versenyző produkciója után végre a színpadra lépett a mi emberünk, és a várakozásaimnak megfelelően a nézősereg igazi ovációban tört ki, ennél hangosabb üdvrivalgás talán csak Dániának és a „helyi erőnek“ jutott. Az ének iszonyatosan hamisan hangzott, de tulajdonképpen ez még jót is tett az összképnek – így talán jobban kiderült a nemzetközi közönség számára, hogy mi sem vesszük teljesen komolyan a dolgot.
fotó: eurovision.tv
A huszonhét ország versenyszáma után vicces kisfilmek következtek, talán az este fénypontjának mondanám ezeket. Késő este lett, mire végül a pontozáshoz érkezett az adásmenet. Rendkívül megörültem, amikor az összesítő táblázatban hirtelen a második helyen kötöttünk ki. Sajnos ezután viszonylag kevés országból szavaztak ránk sokan, így a középmezőnyben vártuk a további izgalmakat, majd hirtelen megtörtént az, amire nem számított még a narrátor, Gundel Takács Gábor sem: a németek nekünk adták a legtöbb voksot.
Másnap reggel egy ország volt hangos attól, hogy eddigi harmadik legjobb helyünket szerezte meg a hipster kinézetű Alex, a hírességek természetesen rögtön gratuláltak neki a tízedik helyért, a negatív hangok pedig szép lassan elhaltak. Azóta több ország iTunes-toplistáján is feltűnt a Kedvesem, az észteknél például az első helyen szerepelt egy jó ideig.
A Hupikék Törpikék és Vujity Tvrtko után ByeAlex is ékes példája annak, hogy a hírnévhez csak egy sapka kell – és egy kis plusz...
Sengel Tamás (9. évf.)
Utolsó kommentek