Már több hete láttam ezt a filmet, de csak most tudtam elszánni magamat rá, hogy összegezzem a gondolataimat. A Banks úr megmentése egy vidám és szomorú, kissé fajsúlyos film – aki szeret gondolkodni, annak ajánlott.

A történet adott: a Mary Poppins (magyarul inkább csak Csudálatos Mary) könyveket a világ legnagyobb rajzfilm stúdiója, a Disney szeretné megfilmesíteni. Pamela Travers, a könyvek írója ezt meg nem szeretné, de hihetetlen anyagi szükségben él, és nem szeretné eladni a házát, így megpróbál a már húsz éve tartó egyezkedésnek véget vetni – mindez pedig igaz történet alapján kerül a vászonra.

Az első gondolatom a film megnézése után az volt, hogy van benne egy-két-sok utalás, amiért érdemes elolvasni az első Mary Poppins könyvet, meg az eredeti filmet is érdemes megnézni, mert nekem is némi felfrissítésre volt a film után szükségem, hogy a poénok nagy részét megértsem. Ezek után pedig bizonyosan nekivágok majd még egyszer.

A második benyomásom, hogy egy iszonyú keresztmetszetet ad a film P. L. Travers életének előzményeiről – de nem spoilerezek, inkább nézzétek meg a filmet. Lelkileg összetett folyamatok zajlanak le, Emma Thompson karaktere pedig nem csak azért volt zseniális, mert a hasonló tematikájú Nanny McPhee-t is ő játszotta, hanem mert nagyon jól játssza a szerepét. Van egy jelenet, ahol a lábával és a cipőjével jobban színészkedik, mint a legtöbb B kategóriás színész. Tom Hanks csak akkor adhatta volna jobban Waltot, ha kicsit öregebb lenne, egy-két ránc azért hiányzott, a képekkel összehasonlítva természetellenesen fiatal volt Mr. Disney.

Számomra irritáló, ha túl sokat akarnak képekkel elmondani, de a film bravúrosan egyensúlyoz az emészthető mennyiségek közt, és segíti építeni a sztorit. Nem ad művészfilmi hatást, viszont a nézőt nem tekinti sértően agyatlan zombinak, amire kevés film képes mostanság.

A lezárás, főleg a történet igaz részét tekintve, szerintem nyersre sikerült. Disney mázzal öntötték le azt, hogy Traversnek a végén nem tetszett a film. Ez viszont valahol szórakoztató, a Disney cég saját magát kritizálja, majd elköveti megint a mézes-mázas hibát. Ilyen nézőpontból zseniális is egyszerre a vége.

Nézzétek meg, jó lesz nektek.

Halpern Bence (13. évf.)

Banks úr megmentése (Saving Mr. Banks, 2014, 125')
Rendezte: John Lee Hancock
Szereplők: Tom Hanks, Emma Thompson, Colin Farrell

LIKE - értesülj az új cikkekről!