Szerintem ez egy teljesen jogos kérdés, ha az Amerikai pite nyolcadik részéről beszélünk. Ez a vígjátéksorozat mindenki számára jelent valamit, az szinte lehetetlen, hogy valaki egyik filmet se látta. Az újabb rész – Amerikai pite: A találkozó – sokaknak már egy kicsit (vagy nagyon) sok, de lehetnek olyanok is, akiknek még ez is újabb élményt nyújthat. De vajon nem túlzás az, hogy ez már a nyolcadik rész?

Amerikai pite 8Véleményem szerint ez a rész is ugyanolyan jó, mint a többi, talán még jobb is, mivel a srácok találkozója nagyon hasonlít az első, azaz az én egyik kedvenc részemre. Rengeteg poén és kínos helyzet itt is megismétlődik, amik a korábbi részekben nem nagyon voltak megtalálhatóak.

Az egy kissé már sablonos, hogy az öt jó barát, semmit sem változva, mintha nem telt volna el több mint tizenhárom év az érettségi óta, ugyanolyan lendülettel bulizik. Az érettségi találkozó apropóján hazalátogató fiúk abba próbálják magukat beleképzelni, hogy még az érettségi előtt állnak, és csak a buli van, más semmi. Ezt főleg Stifler próbálja elhitetni magával és a többiekkel is, amitől a végén mindenki besokall. Jim immáron apaként tér vissza szülői házába, fiával és Michellel. Köztük – ahogy sok más párral a környezetükben – nincs minden rendben…

Nem akarom lelőni se a vicceket, se a cselekményt előre. Aki idáig szerette az ezelőtti részeket, annak ez is fog tetszeni, mivel ugyanolyan poénokkal, hasonló cselekményekkel és pár bizarrabb jelenettel rendelkezik a film. Ha szereted a könnyed, szórakoztató és agyament vígjátékokat, akkor csak ajánlani tudom ezt a filmet.

Az egyszer biztos, hogyha úgy döntötök, hogy megnézitek a filmet, sok türelemmel és kipihenve menjetek, hiszen csak úgy lehet ezen jól szórakozni. Talán még azoknak is érdemes elmenniük, akiknek a korábbi részek egyáltalán nem vagy csak egy kicsit tetszettek, mert ez talán egy kicsivel jobb, mint a többi.

Személy szerint én sok résznél besokalltam, de volt, amikor én is jót nevettem.

Szigeti Nóra (AKG, 11. évf.)

Amerikai pite: A találkozó (American Reunion, 2012, 114')
Rendezte: Hayden Schlossberg, Jon Hurwitz
Szereplők: Jason Biggs, Alyson Hannigan, Seann William Scott